A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A kiegyezés előzményei, megszületése és tartalma

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
13925
Nyomtasd
Dátum: 2013-07-10 Küldd tovább
  Letöltés

I. A KIEGYEZÉS MEGSZÜLETÉSÉNEK OKAI:

1. Előzmények: nyílt diktatúra és újabszolutizmus: A szabadságharc után az osztrák kormányzat Ferenc József osztrák császár egyetértésével a megtorlás mellett döntött és szabad kezet adott Haynaunak. 1849. október 6-án, Aradon kivégezték a volt császári honvéd főtiszteket, Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt. Embereket ítéltek halálra, ezreket börtönöztek be, volt honvédek tízezreit sorozták a császári hadseregbe.

A bécsi kormány menesztette Haynaut. A Schwarzenberg-kormány a magyarság megtörését várta a megtorlástól, ez azonban nem sikerült és a későbbiekben megakadályozta a magyarság azonosulását a birodalommal. A Schwarzenberg-kormány a centralizációt látszat szerint alkotmányossággal ötvözte. Rövidesen (Felix Schwarzenberg miniszterelnök halálát követően) Ferenc József uralkodó nyílt abszolutizmust vezetett be.

A neoabszolutizmus első korszaka a Bach-korszak (1851-59), ami az egységes birodalom kialakítását tűzte ki célul (vezetője, Alexander Bach. Az osztrák kormányzat megkezdte a polgári állam kiépítését Magyarországon. A Bach-rendszer az úrbéri pátenssel (1853) befejezte a jobbágyfelszabadítást. Az úrbéri pátens megfelelt az áprilisi törvényeknek, de nem vette figyelembe a szabadságharc alatt hozott intézkedéseket. A kártalanítást a földbirtokosok hosszú idő után kapták meg, ez a volt nemesség jelentős részét juttatta a tönk szélére. Az ’50-es években folytatódott a reformkor gazdasági fellendülése, a gabonaexport nőtt. A rendszer fenntartása azonban költséges volt, nőtt az államadósság. A nyílt ellenállás nem volt eredményes, így sokan követték Deák Ferenc példáját, a passzív ellenállást. Nem vállaltak hivatalt, nem vettek részt állami rendezvényeken, megtagadták az adófizetést, de a kormányt bírálták. Deák és köre az alkotmányosság alapjának az áprilisi törvényeket tekintették. Elengedhetetlennek tartották a birodalom fennmaradását, de ezen belül biztosítani akarták Magyarország alkotmányos különállását. A passzív ellenállás a birtokos nemességnek sem ment könnyen, a kárpótlástól jórészt elestek, sokan tönkrementek. Az emigrációban élők ébren tartották a magyar kérdést (Magyar Nemzeti Tanács Párizsban, Magyar Légió Piemontban), jelentős eredményeket nem értek el. Kossuth Lajos is próbált támogatókat nyerni (Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Olaszország), eredménytelenül.

A nemzetiségek hiába fordultak szembe a szabadságharccal, az olmützi alkotmány (1849. III. 4.) csalódást keltett bennük, nem kaptak nemzetiségi autonómiát Bécstől; a csalódottság és a közös elnyomás közelítette egymáshoz a magyarságot és a nemzetiségeket.

Ferenc József megvalósíthatatlan terve volt, hogy soknemzetiségű birodalmából összmonarchiát akart kovácsolni. Az ’50-es években sorozatos külpolitikai kudarcok is érték (krími, 1853-55 és itáliai francia-piemonti–osztrák háború, 1859), majd pénzügyi botrányok ingatták meg a rendszert, így 1859-ben menesztette Bachot.

2. A kísérletek a kompromisszumra: Kiadta az októberi diplomát (1860-ban), ami a ’48 előtti viszonyokat állította vissza, a magyar politikusok azonban elutasították a diplomát. A februári pátensben (1861) a tartományi országgyűlések fölé egy korlátozott jogokkal rendelkező birodalmi gyűlést (Reichsrat) állított. A (pátensnek megfelelően) összehívták a magyar országgyűlést (1861), ami elutasította a birodalmi gyűlés gondolatát, de az elutasítás módjában két pártra oszlott az országgyűlés: a mérsékeltebb Deák Felirati Pártjára (’48-asok) és a radikális, volt emigráns Teleki László Határozati Pártjára (’49-es függetlenségiek).

A feliratiak szereztek többséget, az uralkodó azonban válaszul feloszlatta az országgyűlést, az alkotmányosság felfüggesztésével provizóriumot (ideiglenes állapotot) vezetett be (1861-65, vezetője Anton Schmerling), míg a magyarok nem küldenek képviselőket a birodalmi gyűlésbe. A nemzetiségek az alkotmányosság visszaállításával kifejezhették az álláspontjukat, de nem tudtak megegyezni. Kossuth ekkor megfogalmazta a Dunai Konföderáció tervét (1862), de komoly visszhangja ennek sem volt. A provizórium idején Schmerling nem tért vissza az ’50-es évek túlkapásaihoz.


II. A KIEGYEZÉS (1867) ÉS TARTALMA:

1. Megkötése: Ferenc Józsefet a nagynémet egység egyre fogyó reménye szorította a magyarokkal történő megegyezés felé. Deákot és támogatóit Oroszország ereje és Németország előretörése (és a passzív ellenállás kimerülése) megerősítették abban a felfogásban, hogy Magyarország számára előnyös a birodalom egysége. Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák válaszul a Pesti Naplóban megjelentette”húsvéti cikkét” (kölcsönös engedményeken alapuló kompromisszumot ajánlott, a magyar alkotmányosság helyreállításával, de engedményként közös ügyekkel). Lemondatták Schmerlinget és összehívták a magyar országgyűlést (1865). A választásokon a Deák Ferenc hívei (a Deák-párt) szereztek többséget. Az országgyűlés bizottságot választott a közös ügyek megtárgyalására, melyet Andrássy Gyula, egykori halálra ítélt emigráns katonatiszt vezetett. A nagynémet egység ügyét végleg elvesztő (1866, königgrätzi csata) Ferenc József belement a kiegyezésbe: kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnökké (1867), majd az országgyűlés elfogadta a közös ügyekről szóló törvényt és magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet.

2. Politikai tartalma: Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867-1918) kétközpontúvá vált (Budapest és Bécs), dualista állam volt. A közös uralkodó (császár és király, 1867-1916-ig Ferenc József, utána 1918-ig IV. Károly), a közös ügyek (hadügy, külügy és pénzügy) együttes kezelése kötötte össze. A közös ügyek alkotmányos felügyeletét delegációk (60-60 fő) végezték (szavazategyenlőség esetén az uralkodó szava döntött). Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett, önálló kormánnyal, kétkamarás országgyűléssel (főrendi ház, ill. képviselőház) és vármegyei, illetve helyi közigazgatással rendelkezett. Az uralkodó kezében maradt a hadsereg irányítása (és a kormányfők kinevezése, leváltása), míg a magyar országgyűlés az adó és az újonclétszám megszavazását megtartotta.

3. A gazdasági kiegyezés: A közös ügyek fedezésére a 10 évente kötött gazdasági kiegyezésben ún. kvótát állapítottak meg; Magyarország a közös költségvetésből elsőre 30%-kal részesedett. A birodalmat egységes piaccá tették, vámszövetséget kötöttek, a monarchia jellemzője volt közös valuta, a szabad tőke- és munkaerő-áramlás.

4. A nemzetiségek ügye: A horvát kiegyezés (1868) a horvátokat elismerte politikai nemzetnek, beligazgatási autonómiát kapott. A magyar országgyűlés széles nyelvhasználatot (egyéni, de nem kollektív jogokat) biztosító, liberális nemzetiségi törvényt fogadott el (1868, Eötvös József), amivel a nemzetiségek azonban nem voltak elégedettek (bár maradéktalan betartása is sokat javíthatott volna a helyzeten, ez sem valósult meg).

4. Értékelés: A kiegyezés reális kompromisszum volt. A magyar vezetőréteg elvárásait kevesebb áldozattal nem lehetett biztosítani. Kossuth Lajos Olaszországból bírálta Deák megegyezési szándékát (Kasszandra-levél), mert szerinte többet is elérhetett volna (a kiegyezést jogfeladásnak tekinti); Ausztria bukásával Magyarország is bukni fog, a Monarchia és a nemzet halálát jövendöli. Érdekes kényszerpálya volt ez Magyarország számára, melyet a politikai-társadalmi modernizáció révén megfelelően hasznunkra fordíthattunk volna. Nem sikerült, a Monarchiával együtt 1918-20-ban a történelmi Magyarország is darabokra hullott.

Pozitívum, hogy a korábbiakhoz képest jelentős önállósága van Magyarországnak (a függetlenség elérése illúzió volt); fejlődik a gazdaság, a közoktatás, az egészségügy és a kultúra. Negatívumai: a nemzetiségek elégedetlenek, szűk választójog (a dualizmus fenntartása, a kiegyezéspárti kormányok érdekében), lassú a társadalmi fejlődés (torlódott társadalom), az uralkodónak túl nagy a hatalma.


Alexander Bach: A Schwarzenberg-kormány belügyminisztere, a miniszterelnök halála után az újabszolutisztikus rendszer szellemi irányítója. Érdekes pályafutása volt, hiszen az 1848-as bécsi forradalom idején még liberális forradalmár, a III. 13-i 14 pontos követelések szerkesztője volt.

Nyílt ellenállás:  Az új szabadságharcot kirobbantani akaró gerilla szabadcsapat (Noszlopy Gáspár), erdélyi összeesküvők vagy az uralkodó ellen Bécsben sikertelen merényletet elkövető Libényi János mind a nemzet mártírjaivá váltak.

Passzív ellenállás: Zalai birtokait eladva Pestre költözött az Angol Királynő szállodába, ott nyitott volt ajtaja és jó tanácsokat adva, beszélgetve vált az passzív ellenállás vezérévé.

Feliratiak:  A radikális függetlenségi Teleki László, aki emigrációból tért haza – érezve pártja folyamatos gyengülését – a szavazás előtti este pisztolyával öngyilkosságot követett el (a magyar kriminalisztika első fotódokumentációja, többen vitatták az önkezűséget). A szavazáskor 361:360 arányban a feliratiak győztek, ami közvetve az uralkodó elismerését jelentette („felirat”), bár Ferenc József ezt a tiszteletteljes formát sem fogadta (az országgyűlés feloszlatása).

Dunai Konföderáció terve: A térség kisebb állami (Magyarország, Erdély, Horvátország, Szerbia, Románia) demokratikus szövetségi államot hozzanak létre, váltakozó fővárossal, több hivatalos nyelvvel, a nemzetiségi egyenlőség elve alapján. Ez pótolhatná a Habsburg Birodalmat az európai politikában. Bár a tervezetet az emigráns nemzetiségi politikusok jól fogadták, a magyar vezetőréteg (vezető helyét féltve) és a romániai, szerbiai vezető körök sem támogatták.

Magyarország számára előnyös a birodalom egysége: Régi magyar félelem és a magyar politikai nemzet elve védelmének alapja, hogy a szláv és a germán népek tengerében elveszhetünk, felolvadhatunk.

Königgrätzi csata (1866): A vereséggel és a pozsonyi békével egyértelművé vált, hogy a poroszok (I. Vilmos) vezette kisnémet egység valósul meg Németországban.

Osztrák–Magyar Monarchia (1867-1918): Összesen 35 milliós (legalább 15 jelentősebb nemzetiséghez tartozó) lakosságú, 600 km2-es területű európai középhatalom jött létre.

A nemzetiségek ügye: Az önigazgatás szervezetei voltak a saját kormány (belügyi és művelődésügyi tárcával, a magyar kormányban pedig a horvát bán volt a horvát miniszter) és országgyűlés (szábor, melynek 3+40 tagja/képviselője volt benne a magyar parlamentben is), illetve az önálló vármegyék. Ezzel a horvátok jelentős része nem volt elégedett, egyenrangú 3. félként szerettek volna kiegyezést (trializmus), de ez is több volt, mint bármely más korábbi státuszuk.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb elemei

Károly Róbert trónra kerülése az interregnum időszaka (1301-1308) után a...

Close