A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A folyóvölgyi kultúrák városfejlődése

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3475
Nyomtasd
Dátum: 2012-07-02 Küldd tovább
  Letöltés

Mumford: „Az ősi város kezdete erős, egységes, magabiztos vezetés alatt a munkaerő összpontosítása volt. Elsősorban az emberek szigorú megszervezésének és a természet megzabolázásának eszközéül szolgált, magát a közösséget pedig az istenek szolgálatába állította.”

Ezek az ősi város legfontosabb jellemzői.

I.e. 6000 és 4500 között a Tigris és az Eufrátesz völgyében a népesség számának és sűrűségének nagyfokú növekedése ment végbe. A változás hátterében a földművelés módjának tökéletesedése állt. Mindenekelőtt az árvízszabályozás, az öntözéses gazdálkodás, az eke feltalálása. A népesség növekedésével újabb és újabb földművelő csoportok népesítették be a termékeny folyóvölgyeket.

 Idővel a letelepedett csoportok jóléte és biztonsága által kiváltott irigység, valamint maga a népsűrűség növekedése is, elkerülhetetlenül a földterületekért vívott harchoz vezetett. Hogy megvédjék magukat e közösségek, nagyobb népességet tömörítő, sűrűn lakott településeket hoztak létre. A városokat már fal és erődítmény védte a támadó idegenektől.

Az uralkodó, aki gyakran a legmagasabb papi tisztséget is viselte, gondoskodott a védelem, az öntöző csatornák és gátak építési, karbantartási munkálatainak megszervezéséről, valamint a többlettermék begyűjtéséről és elosztásáról.

Már e korai civilizációk városai a közvetlen környezetükön messze túlnyúló szervező, ellenőrző, irányító szereppel rendelkeztek. Tul. A régió feletti politikai dominanciájuk és a távolsági kereskedelmi útvonalakra, a távoli kikötőkre is kiterjedő ellenőrző hatalmuk emelte őket igazán várossá. Gazdaságuknak fontos forrása volt politikai erejük, mely a városba vonzotta a régió többlettermékét. Központi szerepkörükhöz kapcsolódott fejlett adminisztratív apparátusuk, mely szervezte a közmunkákat (biztosítva ezzel az életet adó gabonatermelés feltételeit), kivetette, számon tartotta és begyűjtötte az adókat, gondoskodott a védelem feltételeiről.

A 3 meghatározó jelentőségű ismérv tehát: a nagy népsűrűség, illetve népességkoncentráció, a hierarchizált társadalomstruktúra és a központi funkció a folyóvölgyi kultúrákat mind jellemezte, függetlenül attól, hogy birodalomról, vagy városállamról volt-e szó. Az egyes városfejlesztő erők egymáshoz viszonyított arányában, súlyában lehettek különbségek, de meglétük tényében nem.

 

Egyiptom:

 Egyiptom egységes, nagy birodalom volt, békéjét a sivatag és a sziklás hegyek megbízhatóan őrizték, a lassan mozgó idő és a változatlanság jelképévé vált.

Szétszórt népét a közös vallás fogta össze, melynek csúcsán a fáraó (az isten) trónolt, mérhetetlen magasságban népe felett, és tetteit nem lehetett emberi mércével mérni. A fáraó lakóhelye mindig mulandó anyagokból, bizonytalan időre, a fáraó földi életére készült, ugyanakkor a fáraó maradandó, az örökkévalóságát és mérhetetlen hatalmát kifejező sírt építetett magának.

A városi lakosság aránya alacsony volt, a lakosság döntő többsége falun élt és a földet művelte. Apró kis faluközösségekbe voltak szétszórva, de mégis összefűzte őket a belső rend generációról generációra átörökített szabályainak önkéntes elfogadása.

A nép békés és elégedett volt, mely részben az egységes vallásnak, részben a gazdasági érdekeknek köszönhető. A lakók tapasztalták, hogy jólétük alapja a társadalom működésének a fáraó által biztosított rendje. Mert az uralkodó ugyan begyűjtötte az adót, de a beszolgáltatott termény fejében karbantartotta az öntöző berendezéseket, az árvíz visszavonulásakor újra kitűzte a falu szántóföldjeinek határát, és stabil, legitim adózási rendszert alkalmazott.

 Törvényes rend volt tehát, mely érezhető és általános jólétet teremtett.

 

Mezopotámia:

A Tigris és az Eufrátesz völgyében születő városállamok nem voltak olyan szerencsés helyzetben, mint Egyiptom, legalábbis ami a földrajzi védettséget illeti. Míg Egyiptom a béke és a változatlanság, Mezopotámia a harc, az ellenségeskedés, az örök változás jelképévé vált. Fekvése folytán a világ átjáróháza volt, ahol szárazföldi és vízi utak egyaránt találkoztak.

Az állandó fenyegetettség hamarabb és a lakosság nagyobb arányát tömörítette védett városokba, városállamokba. Ezek élén királyok álltak. A királyok, noha a legnagyobb papi méltóságot is betöltötték, nem voltak istenek. Nekik inkább hadvezéri szerepük volt. Korlátlan hatalommal rendelkező, kegyetlen önkényurak voltak, a belső rend alapja pedig mindenütt a terror, a megfélemlítés volt. Az állandó veszélyeztetettség miatt volt erre szükség, csak az erős kézzel kormányzott, katonai alapon szervezett város lehetett képes arra, hogy megőrizze önállóságát.

 Nem volt közös, egységes vallás, de előfordultak hasonló vonások a városállamok vallásaiban. Itt is, mint a mindennapi életükben, a kegyetlen vonások domináltak.

Itt a nép nem békés nyáj, hanem megfélemlített tömeg volt. Mumford szerint: „ilyen körülmények között a városi életmódhoz szükséges együttműködés a rendőri hatalom szakadatlan bevetését igényli, a város valamiféle börtönné válik, amelynek lakói állandó megfigyelés alatt állnak: ezt az állapotot nem csak jelképezi, de hatékonyan állandósítja is a városfal és ennek zárt kapui.”

 A mezopotámiai városok mégis nyitottabbak voltak, fekvéséből adódóan ez a terület kiváló „forgalmi csomópont” volt, évezredeken át találkoztak itt a különböző népek kereskedői, hogy kicseréljék egymás között nem csak az árúikat, hanem tudásukat, eszméiket is, melyek a mezopotámiai fejlődés terjesztőivé válhattak.

 

Indus-völgyi kultúra:

Ezek a városok eltérnek mind az egyiptomi, mind a mezopotámiai városoktól. Az Indus-völgyi síkságon i.e. 4000 körül jelentek meg az első települések, majd ezek a falvak kb. 500 évvel később fejlődtek városokká, melyeket kőből, vagy vályogtéglából épített fallal erősítettek meg. A korai városfejlődés csúcsát a térségben az i.e. 2400 körül kialakuló Indus-civilizáció, a Harappa kultúra jelentette.

E civilizáció már rendelkezett az írás tudományával, a házépítéshez már égetett téglát használt, s mind a magánházaknál, mind a középületeknél a tudatos és magas színvonalú tervezés jelei tapasztalhatóak. A települések többsége hasonló szerkezetű volt. Az alacsonyabban fekvő keleti részen magánházak, műhelyek és magánszentélyek helyezkedtek el, a magasabban fekvő nyugati részen pedig középületek voltak, gyakran fallal is körülvéve.

Az eddig feltárt romok alapján feltételezhető, hogy Harappa székhellyel egységes és központosított közigazgatási rendszere volt az Indus-völgynek. Két legnagyobb városa: Harappa és Mohendzsodáró 40 ezer lakosú lehetett.

 A Harappa-kultúra városai kiterjedt kereskedelmet folytattak, mely Mezopotámia városaival és a két folyóvölgyi kultúra között félúton levő Tepe Yahya-val is összekapcsolta őket. Sőt a kutatók valószínűnek tartják, hogy termékeikkel keletre, Közép Ázsia városaiba is eljutottak.

Mohendzsódáró szerkezete is megfelelt a már említett általános sémának. A város nyugati részén egy fallal övezett, 12 m magas mesterséges teraszon álltak a középületek és a citadella.

A város keleti része pedig szabályos négyzetrács utcaszerkezetű volt, ahol a kb. 9 m széles észak-dél irányba tájolt főutat, mintegy 200 méterenként derékszögben, keskenyebb, kelet-nyugat irányba tájolt utak keresztezték. Ezeket a keskeny utakat üzletek és műhelyek szegélyezték.

Az egymást keresztező utak által kialakított tömböket 1,5 m széles kanyargós utcácskák hálózták be, melyek a helyben lakók mindennapi közlekedésére szolgáltak. A házak szobái egy központi udvart fogtak körül, melynek egyik oldalán általában egy kis kút volt, amihez fürdőszoba és WC csatlakozott.

 A szennyvíz a falba épített kifolyón keresztül a ház emésztőgödrébe folyt, ahonnan az utca szintje alatt futó, fedett csatornákba vezették tovább. Voltak kétszintes házak is, ahol a vízvezeték az emeletet is ellátta.

Mohendzsódárót igazán híressé mégsem a városi életmód eddig felsorolt kellékei tették, hanem a nagyjából egyforma vályogtégla házak több kilométeres sora, melyek felszereltsége, berendezése széles tömeg kiegyensúlyozott jólétéről tanúskodik.

Királysírokat, halotti emlékműveket, impozáns templomokat, vagy katonai erődöt nem találtak a városban, nincs nyoma a papi vagy a katonai hatalom szimbólumainak. A középületeket övező falak és erődítések a társadalmi és funkcionális távolságtartás céljára és nem valamiféle külső ellenség elleni védelemre szolgáltak.

Az egységes tervezés, a városok felépítésénél használt egységes téglák és eszközök használata, a súlyok és mértékek egységes rendszere erős központi irányításról és adminisztratív hatalomról tanúskodnak, de a katonai célú tervezés nyomai teljesen hiányoznak.

A nagyobb és díszesebb házak, a luxustárgyak, gazdagabb temetkezések szintén hiányoznak, ami társadalmi egyenlőségre utal. A tárgyi leletek szerint a lakók többsége kézműves volt (fazekasok, takácsok, téglavetők, réz és bronzművesek). Mohendzsódáró a régió fontos kereskedelmi központja is volt.

Élete egyrészt mozgalmas és pezsgő lehetett, ugyanakkor mégis békés és kiegyensúlyozott, melyet nem dúltak fel háborúk. Társadalma az igen széles és nagyjából azonos életszínvonalon élő középosztályon nyugodott. Ez a civilizáció az egyéni kiemelkedés tilalmára, a termelés és a kereskedelem hatékony megszervezésére, valamint a higiéniára, az egészség megóvására helyezte a hangsúlyt.

 

A folyóvölgyi kultúrák városainak ökológiai jellemzői:

1.Tudatos várostervezés (az erőteljesen központosított hatalom velejárója, szabályos utcatervek, széles utcák, sugárutak a vallási körmenetek, katonai felvonulások számára és kacskaringós, kis utcácskák, sikátorok a mindennapos forgalom lebonyolítására)

2.  Monumentális kultikus épületek (a városképet uraló építmény, pl.: a zikkuratu a mezopotámiai városokban)

3.  Városfal

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Dél-amerikai civilizációk városfejlődése

Közép-Amerika területén a prekolumbián időkben maja, zapotek, mixtek, és azték...

Close