A szórend és az aktuális mondattagolás

A szórend

A mondatot alkotó szavak hagyományosan kialakult sorrendje. A magyar nyelv szórendjét szabad szórendűnek szokás nevezni. Egyes mondatrészeknek nincs pontosan megszabott szórendi helyük. A magyar szórend alapja az értelmi kiemelés, azaz szórendünket az újat közlő rész, a réma szabályozza. Ez azt jelenti, hogy a szórendet az előzmények és a beszédszituáció együttesen határozzák meg.

A szöveget felépítő mondatok sorrendje a beszélő szándékától függ, kötöttségek itt nem érvényesülnek.

Mondatrend

Az összetett mondatban a tagmondatok egymásutánját nevezzük mondatrendnek. Ez általában szabad, mert a tagmondatok sorrendjét a beszélő mondanivalójában érvényesülő fontossági szempontok határozzák meg. Bizonyos esetekben azonban a tartalmi viszony befolyásolja a mondatrend alakulását.

Az alárendelő összetett mondatokban a tagmondat sorrendje

• egyenes, ha elöl áll a főmondat, utána a mellékmondat. Pl.: Majd elválik, hogy mi lesz belőle.
• fordított sorrend: Hogy mi lesz belőle, majd elválik.
• megszakított:

Azóta, hogy nálatok vagyok, jól érzem magam. A kötőszó helye kötött, mindig a mellékmondat elején áll, és a tagmondattal együtt mozdul. A mondat szórendjének irányító központja az állítmány ragozott része. A magyar szórend legfőbb szerepe a mondanivaló érzelmi és értelmi kiemelése, a beszélő szándékának közvetítése. A mondatban a beszélő a közlés szempontjából legfontosabb részt hangsúllyal emeli ki. A hangsúlyt értelmi és érzelmi, ritkán ritmikai tényezők is befolyásolják. A hangsúly és a szórend szorosan összefügg az aktuális mondattagolással, az adott mondatnak a hallgató szempontjait figyelembe vevő tagolásával.

Az új közlés, a réma

Ezek azok, amelyek nélkül a közlés folytonossága elképzelhetetlen lenne. A nyomatékos mondatokban a hangsúly az értelmi vagy érzelmi nyomatékát adja a mondatnak. Általában nyomatéktalan mondat indítja közléseinket, amelyben még minden szó egyaránt fontos. A nyomatéktalan mondatban az alapszórend érvényesül A + B + Á vagy A + Á + B. Az állítmány mindig egyenes szórendű.

A nyomatékos mondatnak két fő szórendi típusa van.

• Ha az állítmány a főhangsúlyos, akkor egyenes szórendű: igekötő + ige, vagy az állítmány névszói része + ige.
• Ha az alany a mondat élén áll, vagy a belsejében, de erős nyomatékú, akkor lehet a mondat végén is.

Ha az alany vagy valamelyik bővítmény a főhangsúlyos, ez közvetlenül az állítmány ragozott része elé kerül, s ha nem egyszerű alakú az állítmány, akkor fordított lesz a szórendje: ige + ige + kötő. Az ilyen mondat kirekesztő értelmű, valamivel való szembenállást fejez ki.

Az azonosító szerkezetű hozzárendelő szintagmákban ennek alapján könnyen eldönthető, melyik az alanyi és melyik az állítmányi rész. A szintagmáknak nagy a szórendi szabadsága.

Az alanyi és az állítmányi viszony az egyeztetés miatt egyértelmű, szórendjük szabad. A tárgy és határozó csak toldalékos alakjával fejezi ki viszonyrendszerét. A jelző mondatbeli szerepére épp a kötött szórendi helye utal, a minőség-, a kijelölő- és mennyiségjelző a jelzett szó előtt, az értelmező pedig utána áll.

Álszintagmák

Szórendje szófaji természetüknél fogva kötött. A névelő közvetlenül megelőzi a névszót. A névutó pedig utána áll annak a névszónak, amelynek jelentését határozóivá teszi. Ha az igekötős ige egészében hangsúlyos, s nem fejez ki folyamatosságot, nyomósítást, akkor egyenes szórendű.

Összefoglaló szórend:

az igekötős ige hangsúlytalan, és egy hangsúlyos összefoglaló értelmű kifejezés előzi meg. Megszakított sorrend:

jellemző a fog segédigés jövő idejű alakokra, a módosító értelmű kell, lehet, szabad, tud stb. állítmány melletti igenévre is: El fogok menni. Be akar jönni. A tagadó- és tiltószó mindig azelőtt a mondatrész előtt áll, amelyet tagad: Én nem hozom el. Általában hangsúlyos a kérdő névmás, a tagadószó, a kérdő és a tagadó határozószó, a mondat értékű indulatszó. A mondatrészek közül az elöl álló állítmány, minőség- és mennyiségjelző szinte mindig hangsúlyos.

A hangsúlyos szavak szerint a mondat szakaszokra oszlik, hangsúlyos szótól hangsúlyos szóig terjed egy szakasz, élén a szakaszhangsúly mint nyomaték. A leghangsúlyosabb szó a mondatban többnyire a réma, ennek első szótagja a mondathangsúly. A nyomatéktalan mondatban nincs mondathangsúlyos rész és réma sem.