A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A szófajok

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
9831
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-22 Küldd tovább
  Letöltés

A szófajok a nyelvhasználatban jobbára egyformán viselkedő, azonos szerepet betöltő és azonos célra szolgáló szavak osztályai, csoportjai. A szófaj a legáltalánosabb nyelvi kategória, amelyet a szavak jelentése, mondatbeli szerepe, bővíthetősége és alaki viselkedése határoz meg. Jelentésen a szavak használati értékét, lehetséges beszédbeli szerepét értjük. A mondatbeli szerep azt jelenti, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban. A bővíthetőség szempontja azt vizsgálja, hogy melyik szófajnak mi a tipikus bővítménye a mondatban. Vannak olyan szófajok, melyek nem bővíthetők (névelő, kötőszó).

A mai magyar nyelv szófajainak egyik lehetséges rendszere:

I. Igék: él, történik, olvas, eszik

 

II. Névszók:

1. főnév: madár, ház
2. melléknév: jó, kellemes
3. számnév: sok, hatod, második
4. névmás: ő, magam, olyan

 

III. Igenevek:

1. főnévi: írni, állni
2. melléknévi: síró, fizetendő, megbízott
3. határozói: sietve, befejezvén

 

IV. Határozók: itt, tegnap

 

V. Viszonyszók:

1. névelő: a, az, egy
2. névutó: mögött, alá
3. kötőszó: és, s, meg
4. igekötő: be, ki, le
5. segédige: fog, volna
6. módosítószó: nem, talán, bizony

 

VI. Mondatszók

1. indulatszó: jaj, nesze
2. felelőszó: persze, igen, nem

Szavaink között sok olyan is van, amely a szófaji csoportok közül többe is beleillik, vagy alkalmi használata miatt hol az egyik, hol a másik kategóriába sorolható.
– Ha egy szócsoport két szófaj tulajdonságait úgy hordozza, hogy külön-külön egyik kategóriába sem sorolható be, átmeneti szófajnak nevezzük. Ilyenek az igenevek. Ezek igéből képzett származékszavak, ezért őrzik az ige alapjelentését.
– Kereszteződő szófajúságról akkor beszélünk, ha egy szócsoport elemeiben több szófaj tulajdonsága mutatkozik meg egyszerre, de bármelyik szófajba külön-külön is besorolhatók. Ilyenek a vonatkozó névmási határozók, amelyek a névmási határozószók és a kötőszók csoportjába is beletartoznak: ahol, amikor, ameddig, ahogy.
– Ha egy szócsoport tagjai alaki viselkedésük és mondatbeli szerepük alapján két vagy több szófajba is besorolhatók, de a mondatban mindig eldönthető, hogy melyik szófaji értékükben szerepelnek, kettős (hármas) szófajú szavakról beszélünk. Gyakoriak a főnevek és a melléknevek között (szín-, nép-, anyag-, mértéknevek: zöld, olasz, vas, kiló), főnevek és határozószók között (tegnap, este, délután).

Az egyes szófajok részletesebben:

 

I. Az ige:

Cselekvést, történést, létezést, vagy állapotot kifejező szófaj. A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet nevez meg, amely az alany akaratától függ: dolgozik, tanul. A történést kifejező ige olyan változás, folyamat megnevezésére szolgál, amely független az alany akaratától: elromlik, esik, ragyog. A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki: van, nincs, lesz. Az állapotot jelentő igével megnevezett cselekvés is független az alany szándékától: bízik, fáj. A cselekvés irányulása alapján tárgyas és tárgyatlan igéket különböztetünk meg. A tárgyas ige cselekvése az alanytól kiindulva valami másra irányul. Ha a mondatban határozott tárgyuk van, ragozásuk tárgyas. Pl.: nézi a filmet, olvassa az újságot. Ha határozatlan tárgy a bővítményük, ragozásuk alanyi: néz valamit, olvas egy könyvet. A tárgyatlan ige cselekvése az alanyon kívül másra nem irányul. A mondatban tárggyal nem bővíthetők, ezért csak alanyi ragozásuak lehetnek: mosakodik, kerestetik, zúg, megy. Az ige a mondatban mindig állítmány.

 

II: Névszók

1. Főnév:

A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve.

A köznevek fajtái: Jelentésük: Példák:
egyedi név hasonló egyedek közös neve kutya, király, fiú
gyűjtőnév több egyedből álló csoport neve lakosság, nyáj, hegység
anyagnév a legkisebb rész is azonos az egésszel arany, vas, juh
A tulajdonnevek fajtái Példák
személynév Petőfi Sándor, Kati, Jóska
földrajzi név Dunántúl, Szeged, Svájc
intézménynév Nemzeti Múzeum
címek Nők Lapja
márkanevek Suzuki, Pepsi Cola, Colgate

A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti.

 

2. Melléknév:

A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl.: jó, jobb, legjobb.

 

3. Számnév:

A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.

 

4. Névmás:

A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.

 

Egyirányú névmások:

a: személyes: én, te, ő, engem, bennem
b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi
c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok
d: kölcsönös: egymás

 

Többirányú névmások:

a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi
b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi
c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi
d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány
e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol
A névmásnak csak ritkán lehet határozója.

 

III. Igenevek:

Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj.
1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad… állítmányok mellet alany is lehet.
2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet.
3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Tárgya és határozója lehet.

 

IV. Határozószók:

A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet.

 

V. Viszonyszók:

A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki.
2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk.
3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál.
4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs.
5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük – a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak.
6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.

 

VI. A mondatszók:

Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában.
Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos?

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!


Hozzászólások (6)


Ezt olvastad már?
Magánhangzó törvények

A beszédben a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggően, egy folyamat...

Close