A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Az ókori kelet művészete – Egyiptom – II. rész

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
2169
Nyomtasd
Dátum: 2013-05-30 Küldd tovább
  Letöltés

A tétel első része: Az ókori kelet művészete – Egyiptom – I. rész

Az Óbirodalom emlékei

Szakkara: síregyüttes. A III. dinasztia egyik fáraója, Dzsószer építtette. Tervezője, Imhotep az első névszerint ismert építész. A fallal körülvett, s kápolnákkal, halotti templommal kiegészülő sírkerület legjelentősebb építménye a kb. 60 m magas, hatlépcsős piramis.

A helyén eredetileg hatalmas masztabát kezdtek építeni, az növekedett állandó nagyobbítással először négy-, majd később hatlépcsős piramissá. Ez volt az ókori Egyiptom első nagyszabású kőépítménye. A falazásán megfigyelhető, hogy munka közben hogyan szereztek egyre nagyobb jártasságot a kőépítés technikájában.

A sírkerület épületein az utánzó formálás számos példájával találkozunk. Legérdekesebb az ún. déli sír homlokzata, amelyen a falsík egy szakaszát úgy faragták meg, mintha gyékénykötegekből lenne összerakva s az álajtó fölé szemöldökként odafaragták a felgöngyölt gyékényszőnyeget.

 

Gizeh: piramisegyüttes. A líbiai sivatag határán fekvő sírváros a IV. dinasztia idején épült. Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz fáraók piramisain és a hozzájuk tartozó halotti templomokon kívül a királyi család tagjainak s a birodalom vezető embereinek a masztabái kerültek ide.

Az együttes leghatalmasabb építménye a Kheopsz piramis. Az oldalaival a fő égtájakra pontosan beállított, szabályos kőgúla oldalhossza 230 m, az eredeti magassága 146,5 m.

A méretek érzékeltetésére érdemes megjegyezni, hogy az építéshez megközelítően 2,3 millió, darabonként kb. 35 tonnás kőtömböt használtak fel. Ennek nagyobb részét a helyszínen termelték ki, csak a burkolathoz szállították távolabbi bányákból a gránitot és finomabb szemcséjű mészkövet. Egy görög történetíró feljegyzése szerint az óriási munka 30 évig tartott, s minden évben 3 hónapon át – az áradás idején – 100 000 ember dolgozott rajta. Ekkora tömeg foglalkoztatása minden részletében előre rögzített tervet s kitűnő szervezést követelt.

A Kheopsz piramis a tömegével ható, majdnem teljesen tömör kőépítmény. A teljes térfogata több mint 2,5 millió m3, s ennek csupán 1250-ed része, összesen 2000 m3 a belső tér. Három helyisége van: a talajszint alatt 20 m-es mélységben a sziklába vágott sírkamra, fölötte az ún. “Királynő kamrája”, s még magasabban a királysír tere. Ez utóbbi megközelítően 5 X 10 m-es alapterületű, 6 m magas, gránittal burkolt helyiség. Síkmennyezetét szellemesen kialakított üreges teherhárító szerkezet védi a ránehezedő roppant kőtömeg nyomása ellen.

rahotep

 A sírkamrákhoz a rejtett bejárat mögött szétágazó lejtős folyosók vezetnek. Közülük a felső a királysír előtt 46 m hosszú, 8,5 m magas galériává tágul. A kivitelezés technikai színvonalára jellemző, hogy a királysír burkolatán a gránittömbök s a galéria falain a mészkőtömbök illeszkedése még ma, az építés után négy és fél évezreddel is tökéletesen hézagmentes.

A gizehi együttes templomai közül a legjobb állapotban Khephrén halotti temploma maradt fenn. Két részből áll: az ún. völgy-templomból a Nílus-partján és feljebb, a piramis mellett épült tulajdonképpeni halotti templomból. A kettőt hosszan elnyúló, zárt folyosó kapcsolja egymáshoz. Téralakítás szempontjából legjellemzőbb részük a fordított T alaprajzú, többhajós pillércsarnok.

Rahotep királyi herceg, hadvezér és Héliupolisz papja feleségével, Nofret hercegnővel (Kairó, Egyiptomi Múzeum). A kor művészetének ábrázolási szabályai szerint a férfi és a nő testszíne eltérő. A herceg vörösesbarna bőre élénk kontrasztban áll a lakosztályában élő előkelő nő halvány bőrszínével. A férfi és a nő ellentétes és egymást kiegészítő vonásaira épülő szobrok a lV. dinasztia idején jelennek meg.

 

A Középbirodalom emlékei

Beni-Hasszán: sziklasírok. A XI-XII. dinasztia idejéből származó sírokat a Nílus-part meredek sziklafalába vágták, kb. 20 m-rel a folyó szintje fölött. A tartomány kormányzói s előkelői temetkeztek itt. A sírok főhelyisége a rendszerint két-két oszloppal tagolt, háromhajós halotti kápolna, mely – a homlokzatán két oszloppal kialakított – portikusszerű előtérből nyílik. A mélyebben fekvő sírkamrához a kápolnából visz le függőleges akna. A beni-hasszáni sírokra jellemző a kannelurázott törzsű protodór oszlopok alkalmazása.

Kahun: piramis-város. A XII. dinasztia korából való tervezett város a II. Szeszósztrisz sírjának építését irányító tisztviselők és papok, valamint a felügyelők és szakképzett mesterek lakóhelye volt. Valószínűleg már a Középbirodalom idején elnéptelenedett, romjait belepte a sivatagi homok, annak köszönheti a fennmaradását. Az alaprajza kb. 350 X 400 m-es szabálytalan négyszög. Fal vette körül, s nagyjából az égtájak irányában futó, egyenes utak derékszögű hálózata osztotta tömbökre. A terület több mint 2/3-át elfoglaló keleti városrész volt a tisztviselőké és a papoké, ezt fal választotta el a zsúfoltabb nyugati negyedtől.

tuthan

 A helytől és a mérettől függetlenül valamennyi ház napon szárított agyagtéglából épült: az egyszerűbbek 2-3 helyiséggel, a rangosabbak kis belső udvarral, a nagykiterjedésű gazdag lakóházak több udvar köré elrendezve. Mindegyik épület befelé fordul, az utca felől a tömör falat csak a szűk bejárat nyílása bontja meg.

A gazdag lakóház néha 60-80 helyiségből áll. Központja a bazilikális megvilágítású, négyoszlopos fogadóterem, amelyhez a ház urának lakóhelyiségei kapcsolódnak. Ennek a résznek külön előtere s tornácos udvara van. Hozzá hasonlóan a saját udvarai köré rendeződő külön egység a nők lakosztálya, a gazdasági rész a konyhákkal, továbbá a raktárak csoportja.

Tutanhamon arany halotti maszkja (Kairó, Egyiptomi Múzeum), amelyet Noward Carter hatévi ásatás után talált a Királyok Völgyének egyik sírjában. Tutanhamon visszatért az Amon-kultuszhoz, s ezért nem tudta megőrizni az Amarna-stílust, az egyiptomi művészet egyik legérdekesebb irányzatát. Ez az ábrázolás azonban még magán viseli e stílus vonásait.

 

 

Az Újbirodalom emlékei

Deir el-Bahri: terasztemplom. A XVIII. dinasztiához tartozó Hatsepszut királynő építtette az i. e. 2. évezred közepén. Ez az ókori Egyiptom legfestőibb megjelenésű temploma. A tájba szervesen belesimulva, lépcsőződő teraszokkal emelkedik a Nílus partjától a folyó völgyét szegélyező hegy meredek sziklafaláig. Az alsó szint tágas előudvar. Három oldalról nyitott, csak a templom felől határolja le a középső terasz homlokoldalának pillérfolyosós homlokzata. Innen enyhe lejtésű rámpa vezet fel a következő szintre. Az valamivel zártabb: szemben a felső terasz homlokoldalának pillérfolyosója, jobb oldalról a hegy előre nyúló sziklavonulata határolja. Az újabb rámpán megközelíthető felső terasz aztán teljesen bezárul. Pillérfolyosós homlokzata mögött tömör fallal s azon belül többhajós oszlopcsarnokkal körülvett udvar következik. Abból nyílnak a sziklába mélyített kis szentély-terek.

A tengelyre fűződő – axiális – térsor egyre határozottabban bezárulva, fokozatos korlátozással vezet az alsó terasztól a szentélyig. A térszervezésnek ez a sajátos módja az ókori Egyiptom építészetében először tisztán itt jelentkezett. Ezt a megoldást vette át és fejlesztette tovább az Újbirodalom korának templomépítészete.

 

Luxor: Amon templom. A XVIII. dinasztia idején, III. Amenhotep építtette. Egy évszázaddal később, az i. e. XIII. században, a XIX. dinasztiához tartozó II. Ramszesz alatt a bejárat felől újabb udvarral bővült.

luxor

 A luxori templom alaprajza

 Eredeti állapotában a templom térsora háromhajós csarnokkal indult. Itt két sor sima törzsű kehelyfejezetes papiruszoszlop tartotta a mennyezetet. Utána szélesebb, négyszög alaprajzú udvar következik. Ezt három oldalról kötegelt törzsű bimbófejezetes papiruszoszlopok kettős sora keretezi . A negyedik oldalon, a bejárattal szemben az oszlopok sora megtöbbszöröződik s az udvarra nyíló fedett csarnokká tágul. A mögött két csökkenő méretű – keskenyebb és alacsonyabb – tér vezet tovább Amon bárkájának szentélyéhez, amelyet különböző rendeltetésű kultusz-terek csoportja vesz körül. A luxori templom térrendszerében teljessé kiérlelve valósult meg az a módszer a tengely mentén egyre zártabban s csökkenő mérettel sorolódó terek fokozatos korlátozása amelynek első példáját Deir el-Bahariban láttuk. A későbbiek folyamán ez már csak a megoldás részleteiben módosult.

A luxori templomot a későbbi hozzáépítés kissé rendhagyóvá változtatta. A II. Ramszesz korából való, pülónos homlokzatú udvar szögtöréssel csatlakozik a korábbi részhez. Ennek az volt az oka, hogy a templom előtt, éppen a tengelyben állt egy régebbi kis méretű szentély, amelyet meg akartak tartani. A tengelyt úgy hajlították el, hogy azt kikerülje.

 

Ahet-Aton: előkelő lakóház. A XVIII.. dinasztia egyik uralkodója, IV. Amenhotep nagyhorderejű reformokat kezdett. Az egyiptomiak isten-világában vezető helyet elfoglaló Amon tisztelete helyett a napisten – Aton – kultuszát tette hivatalos vallássá. Jelképesen ő maga is az Ehnaton nevet vette fel, s Aton védnöksége alá helyezve új fővárost építtetett. A fáraó halála után a reform elbukott, s Ahet-Aton, a főváros elnéptelenedett. Homok alá került romjai ezért maradtak meg.

A gazdagok lakóháza lényegében hasonló volt a Kahunban feltárt Középbirodalom-kori lakóházak központi részéhez. Itt is a felső oldalvilágítással kialakított, két- vagy négyoszlopos fogadótermet veszik körül a lakóhelyiségek, a fürdő- és a vendégszobák. Ez .a hagyományos elrendezésű tércsoport azonban Ehnaton korában szabadonálló épületté vált. Fallal határolt kert előzi meg s járulékosan csatlakoznak hozzá-külön udvarokban elkerítve – a szolgalakások, konyhák, raktárak, istállók s a gazdálkodás különféle tartozékai.

 

Karnak: Amon templom. Ez volt az ókori Egyiptom leghatalmasabb temploma. Építése a XVIII. dinasztia első fáraóinak idején kezdődött, az i. e. XVI. század végén, s több mint 1200 évvel később, a Ptolemaioszok alatt fejeződött be. Legrégibb része, a szentély I. Thotmesz idejéből való. A mögött építtette fel III. Thotmesz az ún. ünnepi csarnok együttesét, előtte pedig Hatsepszut királynő, II. Ramszesz s több más uralkodó a szentélyhez vezető nagyszabású térsort. A templom mindig a tengely mentén, a bejárat irányában bővült. A meglevő pülónos homlokzat elé illesztették az újabb toldalékot. Így aztán a főhomlokzat a Ptolemaiosz-kori pülónja mögött még további hat pülonos kapuzat állt.

Téralakítás és részletképzés szempontjából nagyon érdekes a III. Thotmesz korában épült öthajós, bazilikális megvilágítású ünnepi csarnok. A kiemelt födémszakasz alatt, a két középső sorban az oszlopok törzse lefelé keskenyedik s a fejezetük is megfordított, kinyílt virágkehely helyett harang alakú. Ez a forma bizonyára a faépítészetben alakult ki. A korai időkben állíthatták így – keskenyebb végével lefelé – a fatörzset, hogy a fedél bekötésére szolgáló horony ne gyöngítse a keresztmetszetet. A hagyományossá lett megoldás valószínűleg továbbélt a lakóházak fogadótermeiben. S amikor a monumentális építészetben – a lakóházak példája nyomán – először alkalmazták a bazilikális térformát, azzal együtt átvették s kőbe faragva utánozták az oszlop alakját is.

A karnaki együttes legjelentősebb belső tere a második és a harmadik pülon közét elfoglaló, a XIX. dinasztia idején – zömmel II. Ramszesz alatt kiépült hüposztül csarnok. A bazilikális metszetű 17 hajós tér mennyezetét papirusz oszlopok tartják: a kiemelt rész alatt, a két középső sorban a fejezetek kehely alakúak, az oldalhajókban bimbóvá zárulnak. Az egyiptomi építészetre jellemző utánzó formálásnak ez az egyik legsajátosabb megnyilvánulása. A csarnokot az áthidaló gerendákra felfektetett kőlapok fedik. Megvilágítást a kiemelt rész oldalfalának kőrácsain át csak a három középső hajó kap. S virágkehelyként kinyíló fejezettel az oszlopok éppen ott nőnek magasabbra. A mellékhajókban, ahol kevés a fény, az oszlopok alacsonyabbak s a fejezetük bimbó alakban zárva marad. A karnaki hüposztül csarnok az ókori Egyiptom legmonumentálisabb belső tere. Megvalósítása építőtechnikai teljesítményként is lenyűgöző. Méreteinek érzékeltetésére érdemes megjegyezni, hogy a két középső sorban az oszlopok magassága 23 m, a nyitott papiruszfejezetek felső síkjának a területe pedig 16,5 m2, vagyis akkora, hogy egymás mellett állva elférne rajta legalább 50 ember.

 

Théba: Ramesszeum. II. Ramszesz halotti templomának együttese. Thébával szemben, a Nílus nyugati partjának hegyei között, az ún. Királyok völgyében épült az i. e. XIII. században. (Az Újbirodalom korának fáraói a sziklafalba vágott barlangsírokban ide temetkeztek s itt épültek halotti templomaik.) A templom a XIX. dinasztia idején végérvényessé kiérlelt típust képviseli, annyi kis szabálytalansággal, hogy a pülon-homlokzat vonalához képest a tengely iránya enyhén megtörik. A térsor két egymás mögötti udvarral kezdődött. Az elsőt a fáraó hatalmas méretű ülőszobrai díszítették, a másodikat négyszögű pillérek elé állított Ozirisz szobrok. A tengelyben továbbhaladva a második udvar után a karnakihoz hasonló, de annál jóval kisebb, kilenchajós hüposztül csarnok következett, majd néhány csökkenő méretű, oszlopos terem mögött a szentély. A templom első udvarához az egyik oldalon palota csatlakozott, amely nem állandó lakóhely, hanem a kultuszhoz kapcsolódó szertartások színtere volt. A templom mellett három oldalról az áldozati ajándékok befogadására raktárak sokasága épült, s az egész együttest nyílás nélküli, tömör fal vette körül.

A Ramesszeumtól nem messze, Medinet Habuban a XX. dinasztia egyik fáraója, III. Ramszesz is így építette meg a saját halotti templomát. Ennek az elrendezése még világosabb, eltűntek belőle azok a kisebb szabálytalanságok, amelyek II. Ramszesz templomában a tengely ferdüléséből adódtak.

Abu Szimbel. Nagytemplom. A Nílus bal partjának magas sziklafalába mélyülő barlangtemplomot II. Ramszesz alakíttatta ki. Alaprajzi elrendezése, a terek sorolása az épített templomok megoldását ismétli . A sziklafalba vágott rézsűs homlokzata a pülonnak felel meg; ezt a fáraó 20 m magas ülőszobrai díszítik. A bejárat mögötti tér, amelyet két sorban 4-4 Ozirisz-pillér oszt, az udvart helyettesíti . Az abból nyíló négypilléres terem a hüposztül csarnok. Azt követi a bárkatér és végül a szentély.

A templom ma már nem az eredeti helyén áll. Az asszuáni gát építésével a Nílus-völgynek ez a szakasza víztárolóvá duzzadt. A barlangterek egész sziklatömbjét kb. 30 tonnás darabokra szétfűrészelve kiemelték a helyéről s 60 m-rel magasabban, a víztároló partján állították ismét össze. Eddig ez volt a műemlékvédelem legnehezebb vállalkozása.

Karnak: Honszu templom. Amon hatalmas főtemploma mellett a XX. dinasztia idején, az i. e. 12. század első felében III. Ramszesz építtette. Az egyiptomi templomok térsorolásának legtisztább példája. A pülonos homlokzat mögött fekvő udvart három oldalról sima törzsű, bimbófejezetes papiruszoszlopok kettős sora keretezi. Az utána következő hüposztül csarnok öthajós, bazilikális felépítésű. Megvilágítást a kiemelkedő oldalfalak kőrácsain át a három középső hajó kap. A szentély belső terét, amelyben az istenség bárkája áll, folyosó veszi körül. Erről a folyosóról kétoldalt kultuszterek nyílnak, hátul pedig, a tengelyben egy tágasabb négyoszlopos terem, körülötte szimmetrikusan elrendezett kis helyiségekkel. A terek fokozatos korlátozásának hagyományos megoldása szerint a bejárattól a szentélyig haladva a bezárulás egyre teljesebb, mind kevesebb a fény s egyenletesen csökken a magasság. Nemcsak a födém síkja ereszkedik lépcsőződve mind alacsonyabbra, hanem ezzel együtt a padlószint is lépcsőzetesen emelkedik.

 

 

A Késői birodalom emlékei

Edfu: Hórusz templom. A Ptolemaioszok korában épült, az i. e. III. század közepétől kezdve majdnem két évszázadon át. Lényegében az Újbirodalom templomainak hagyományossá lett meg oldását követi, de a térsor alakításában már érezhetően jelentkezik a görög építészet hatása. A pülon-homlokzathoz csatlakozó kerítésfal nem a templomot határolja, hanem egy udvart vesz körül. Azon belül külön egységként, a külső faltól közzel elválasztva áll maga a templom. S azon belül ismét külön egység a szentély központos jellegű tércsoportja. A pülonok mögötti udvart három oldalról oszlopfolyosó veszi körül. Negyedik oldalán, a bejárattal szemben a templom első oszlopcsarnoka nyílik, amelyet csak az oszlopközök mellvédszerű felfalazása választ el az udvar légterétől. Amögött helyezkedik el a hüposztül csarnok, majd egy kisebb áldozati tér és a szent bárka tere után a belső szentély. Ez utóbbi tulajdonképpen külön építmény. Az egészet egyetlen gránittömbből faragták ki, s úgy állították be a helyére.

Hasonló elrendezéssel épült a Késői birodalom korának másik jelentős emléke, a denderai Hathor templom . A homlokzati oszlopcsarnokban itt alkalmazták az istennő arcmásával képzett Hathor-fejezetes oszlopokat.

 

 

Az egyiptomi építészet hatása és feltárása

Egyiptom építészete az i. e. 2. évezred közepe után, az Újbirodalom korától kezdve az ókor nagy kultúrterületeire majdnem mindenütt hatott. Az újbabilóni és a perzsa építészetben egyiptomi részletformákkal is találkozunk. Ez azonban elég kivételes, a hatása általában nem volt ennyire közvetlen. A klasszikus kor nem a formákat vette át Egyiptomtól, hanem a formálás elvi módszerét. A monumentális kőépítészet évezredes gyakorlatából leszűrhető tanulságokat hasznosította.

A római birodalom bukása után az egyiptomi ókor nagy alkotásai feledésbe merültek. Feltárásuk a XIX. század elején indult meg. Napóleon 1798-ban az egyiptomi hadjáratra tudósokat is vitt magával, akik a többezeréves kultúra emlékeit kutatták. Így találtak rá 1799-ben egy fekete bazaltból faragott feliratos kőlapra, az ún. rosette-i kőre, amelyen ugyanaz a szöveg szerepelt hieroglif jelekkel, demotikus írással és görögül. Ennek alapján fejtette meg 1822-ben egy francia nyelvész, Francois Champollion a hieroglif írás képjeleit, ami új távlatokat nyitott a kutatás előtt. Kiváló tudósok – többek között Lepsius és Marictte – vezetésével megkezdődtek a feltárások. Az utóbbi évtizedek legjelentősebb munkája Núbiában folyt, azon a területen, mely az asszuáni gát mögött víz alá került. 1964-ben a núbiai leletmentő ásatásban magyar kutatók is részt vettek.

 

 

Piramisok

Az egyiptomi vallásos művészet remekei.

Az egyiptomiak az Ó- és Középbirodalomban királyaikat piramisokba temetik, először Dzsószert (i.e. 2600 körül). Az Újbirodalomban (i.e. 155-1070) nem emelnek több piramist. A piramisok eleinte sziklatömbökbol, később vályogtéglából készült monumentális építmények. a legnagyobb közülük a 137 m magas és eredetileg 230,38 m oldalélű . Az építéshez rendelkezésre álló segédeszközök rendkívül primitívek: dioritkalapácsok (diorit : kristályos-szemcsés szerkezetű, szürkés, kemény kőzet), rézfűrészek és -balták, kvarcból készült csiszoló kövek. A faragott köveket áradásos hónapokban vízi úton vitték a kőfejtőből az építkezés helyére, az utolsó szakaszon pedig faszánokon szállították. Gurítólejtőkön és faállványokon keresztül jutnak az átlagban 50 mázsa súlyú tömbök rendeltetési helyükre. Ezeket a tömböket olyan pontosan munkálták meg, hogy a köztük lévő hézagok nem haladják meg a 0,5 mm-t. A piramis közelében halotti templomot emelnek, ahol a fáraó kultuszát ápolják. További templomokat a fáraó által különösen tisztelt isteneknek szenteltek. A szarkofágot, benne a király földi maradványaival a Níluson a városból a piramis közelébe, majd onnan egy külön erre a célra kialakított úton át a sírhely belsejébe szállítják. E munkákat nem rabszolgák végzik, hanem szabad egyiptomiak, akik a Nílus áradása és aszály idején nem tudnak dolgozni a földeken. A piramisépítés vallási tevékenység. A nép a királyért teszi, aki mint a mindenség urának megtestesítője, a túlvilágról is jótékonyan befolyásolja a földi létet. Az isteni király korlátlan hatalma nemcsak az ország rendjét garantálja, hanem a kozmosz harmóniáját is. A piramis az ég mása, szigorú geometriai szempontok alapján épül. Az “aranymetszés”, a “bűvös négyzet”, “szent háromszög” technikáját alkalmazzák. A méreteknél olyan mágikus számok játszanak szerepet, mint a három és a négy, mert mindkettő a tökéletességet szimbolizálja. Az egyiptomiak hisznek túlvilági öröklétben: a fáraó nappal a napcsónakon, éjszaka a holdcsónakon megy az égbe. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy teste és mindaz, amire az élethez szüksége van, megmaradjon. Élelmet és italt, eszközöket, ékszereket és szolgákat adnak mellé a sírba, késobb ezeket csak ábrázolják.

ramses

Ramesszeum

II. Ramszesz halotti temploma, a Nílus bal partján emelkedik, Théba nyugati oldalán. Az udvarait ékesíto falak nagyrészt elpusztultak. Erosen romos a hüposztül csarnok is, csupán az elocsarnok maradt meg, s jól kivehetok az oszlopsorok, az Ozirisz pillérek és a gigantikus méretu pülon maradványai is. Szicíliai Diodórosz történetíró “Oszümandiasz sírjának” nevezte a templomot, átformálva II. Ramszesz egyik trónnevét (Uszermaatré vagy Uszimaré).

A legnagyobb, Királyok Völgyében található piramis I. Széthi fáraóé, aki egyébként II. Ramszesznek, a nagy építőnek az apja.

I. Széthi, (i.e. 1303-1290) a XIX. dinasztia uralkodója, az egyik legjelentősebb fáraó. Hadi tetteit a karnaki Amon-templom nagy oszlopcsarnokában örökítették meg. Vissza foglalta azokat a területeknek egy részét, amelyeket IV. Amenhotep, aki inkább vallási reformer volt, mint államférfi., elveszített. Már uralomra jutása után közvetlenül elindul, hogy visszahódítsa Szíriát, és Palesztína azon területeit, ahol az egykori egyiptomi támaszpontok voltak. Széthi Gázán keresztül Libanonig nyomult előre. Később még elfoglalta a szíriai Kádest, itt azonban kénytelen volt megállni.; a hettitákat, akik északon megállították, nem sikerült megvernie. Egy ideig szövetségben állt Bentesina amurrú királlyal, aki azonban fogságba esett. Egyiptomnak – miközben területeket foglalt el – másutt támadókkal kellett szembenéznie. Az egyiptomi határokat közvetlenül veszélyeztető betolakodókat visszaverték. A núbiaiak elleni védekezésül Széthi erődített várost emeltetett Tell-el-Amarnánál.

setifalfI. Széthi I. Széthi sírjából származó festett dombormű

Királyok Völgye (Párizs, Louvre), i. e. 1310 k. A kép Athor istennőt ábrázolja, amikor rituálisan egyesülni készül I. Széthivel, a XIX. dinasztia második fáraójával.

A sírépítmények alakja és mérete koronként és azon is belül az elhunyt rangjától függően változik. Mindegyik a bebalzsamozott holttestet, a múmiát befogadó sírkamrából, és a túlvilági élethez szükséges tárgyak, áldozati ajándékok tárolására szolgáló helyiségekből áll. Az elhunyt nyugalmának biztosítására és a sírba rejtett értékek megőrzésére az aránylag kis méretű, többnyire a talajszint alá süllyesztett sírkamra fölé erőteljes építményt emeltek, a védelmen túl azzal a céllal is, hogy az elhunyt hatalmát és nagyságát hirdesse. A behatolást az építmény tömegén és az igazi bejárat tökéletes elrejtésén kívül megtévesztő álajtók is akadályozták.

A lakóházak mérete és elrendezése a tulajdonos vagyoni helyzetétől, társadalmi rangjától függően változó. A legtöbb esetben agyagból és fából épültek, az éghajlat miatt lapostetővel. a könnyen pusztuló agyag miatt alig maradt nyoma, formájukat alapfalakból és törmelékekből lehet rekonstruálni. a gazdag lakóház központja az előtérből nyíló fogadóterem, azt vették körül a lakóhelyiségek.

 

A palota feltételezések szerint csak annyiban különbözött a lakóházaktól, hogy nagyobb kiterjedésű és gazdagabb díszítésű volt. Kőből épült palotákat csak az újbirodalom korától ismerünk, de azok is rendszerint a templomegyütteshez kapcsolódtak.

Az emlékművek legjellemzőbb típusa az egyetlen kőből kifaragott karcsú kőpillér, az obeliszk. az alakja enyhén keskenyedő, gúlaformában záródó négyszöghasáb. Uralkodók állíttatták fel jelentős tetteik megörökítésére.

ludak

A Médiumi ludak híres falfestményének részlete

A IV. dinasztia korából, az i. e. 2500 körüli időkből.(Kairó, Egyiptomi Múzeum). A fekete és fehér között már finoman árnyalt színskála alkalmazása figyelhető meg. A kép az Óbirodalom falfestményei közül a legfontosabbak közé sorolható. a festékek természetes színezőanyagok: vasoxidból készül a vörös és a gesztenyebarna, malachitból és azuritból a zöld és a kék. A formák pontossága, a színek hitelessége, a tökéletes kidolgozás olyan benyomást kelt, mintha egy zoológiai tankönyv lapjait forgatnánk.

kapukko

 ”Kapuk könyve” Illusztrációs rajz, Horemheb, a XVIII. dinasztia utolsó uralkodójának sírjában 

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az ókeresztény és bizánci művészet – III. rész

A tétel első része: Az ókeresztény és bizánci művészet I....

Close