A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső

Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Az égei és a görög művészet – antik művészet – I. rész

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
7780
Nyomtasd
Dátum: 2013-05-15 Küldd tovább
  Letöltés

Az égei civilizációk

Építészet, művészet, kultúra

Az égei kultúra legjelentősebb emlékei Kréta szigetén a knósszoszi királyi palota, Kisázsiában Trója városa, a görög félszigeten Mükéné vára és az ún. Athreusz kincsesháza, és a tirünszi vár.

Az Égei -tenger medencéjében és Kréta szigetén élő nép volt a görögök elődje. Életükről, királyaik cselekedeteiről az ókori görög költő, Homérosz eposzából, az Illiászból olvashatunk. E mű hatására kezdte meg Heinrich Schilemann, a gazdag német kereskedő, aki szenvedélyes régész is volt egyben, 1871-ben Trójában az ásatásait. Munkásokat fogadott, felásta a Hisszarlik-dombot, s kilenc, különböző időben egymásra épült város romjait tárta fel.

aranymaszk1

Aranymaszk

Homérosz Mükénét mint “sokaranyút” emlegeti; ezt az aranyat kezdte el keresni Schliemann 1876-ban. Az egyik mély árokban felesége, Sophie valamilyen csillogó tárgyat vett észre: egy aranygyűrű volt. Schliemann, a felesége, valamint a görög kormányt képviselő Sztamakatisz feltárta az öt sírt. A lelet nemcsak anyagában, hanem művészi megformálásában is igazi kincs volt: fejékek, serlegek, tőrök, melltűk, arany melldíszek és maszkok kerültek elő. Amikor Schliemann felemelte az egyik aranymaszkot (ma Athénban, a Nemzeti Múzeumban), a tökéletes arcábrázolásban azonnal felismerni vélte – tévesen – Agamemnónt, az “lliász” “szélesen országló” királyát.

Bebizonyította, hogy a trójai háború nem Homérosz képzeletének szüleménye volt, hanem valós történelmi esemény. Kutatásait megelőzően a görög történelmet i. e. 776-tól számították.

Az égei világ a fémmegmunkálás technikáját i. e. 3200 k. a vándorló népektől veszi át. Ezek a népek az Anatóliai magasföldön keresztül jutottak Trójába, amely a régészeti kutatások szerint kereskedelmi központ volt. Innen az Égei-tenger szigetei felé vették útjukat. Ezek az emberek fémekből szerszámokat és használati tárgyakat készítenek és megmunkálják a márványt is. Ciprus szigete rézben gazdag, ezért itt készülő edények egyedülállóak az égei világban. A Kükládok szigetei (ezen elnevezés az Égei-tenger jó néhány szigetének összefoglaló neve) hatalmas márványtömbök, ebből adódik, hogy az ekkor elő mesterek szobrokat és vázákat már márványból faragnak. Küklád-idoloknak nevezzük azokat a szobrokat, amelyek nemcsak női, hanem férfi figurák is, ábrázolhatnak katonákat, fuvolásokat és hárfásokat is. Egyes feltevések szerint ezek a szobrok istenségeket is jelképezhettek, és akkor a bálvány kifejezés is megilleti őket.

1899-ben az angol Arthur Evans Kréta szigetén kezdte meg korszakalkotó kutatásait és nevezte el a legfontosabb gócpont művészetét Minósz királyról minószi művészetnek.

Defines freskódelfinek

Az első minószi kor (i. e. 2700-2000): ekkor a régi minósziak kapcsolatban álltak a Közel-Kelettel, akiktől megtanulták a kőedények, a pecsét és az aranytárgyak készítését. A cserekereskedelem a középső minószi korban (i. e. 2000-1750) erősödik, Kréta virágzásnak indul. Knósszoszban, Malliában, Phaisztoszban megépítik az első bonyolult alaprajzú palotákat, ez a minószi civilizáció életerejét mutatja, bizonyítja. A művészeket a körvonalak hű megrajzolására jobban törekednek, mint a hasonlóságra. A minószi művészet a természetet forrásnak tekintette, s ez a felfogás Kréta szigetéről terjedt át más földközi-tengeri kultúrákra. Ezen irányzathoz tartozik a híres “Delfines-freskó” is.

 

A minósziak nem a nagy szobrok, hanem inkább a kisebb tárgyak készítésében jeleskedtek. A legrégebbi minószi ékszerek (i. e. 2300 k.) Mokhloszból származnak és finoman megmunkált aranylevelek is.

 

minosznok

Mínoszi nők

A kései minószi kor (i. e. 1750-1400) a romba dőlt paloták felújításának, azok nagyobbá, kényelmesebbé tételének ideje. Ez Knósszosz virágkora, s ez az egyiptomi XVIII. dinasztia uralkodásával esik egybe. A falakat díszítő festmények néhány egyiptomi hagyománnyal azonosak, ilyen például, hogy nincs árnyék, perspektíva, a férfiak bőre barna, a nőké egészen világos. Egy knósszoszi falfestményen egy fiatal nő portréján a művész a szemet elölnézetből festette meg, akárcsak az egyiptomiak.

 

parizsino

“Párizsi nő”

A minószi civilizáció idején megkülönböztetett szerepe volt a nőknek Kréta szigetén. A fesztelen eleganciával öltözködő, szépségének és nemiségének tudatában lévő nő a férfival teljes egyenlőségben mutatkozik meg a mindennapi élet jeleneteiben vagy a vallási szertartásokon is, pl. a bikaugrásnál is, akár nézőként, akár résztvevőként. A fenti képen látható freskórészlet, a Párizsi nő, fitos orrocskájával és mandulavágású, nagy szemével, “modern” megjelenésével érdemelte ki nevét (lraklioni Múzeum /Kréta/).

A Kréta szigetén lévő knósszoszi palota fénykorát az i. e. 1600 és 1400 között élte. Az itt található palota épületegyüttese 150 m hosszú, szélessége 100 m. A Knósszoszban feltárt palotamaradványok tanúskodnak a kor igényeiről és az alaprajzi elrendezés bonyolultságáról, kuszaságáról. Valószínűleg ez kelhette életre azt a mítoszt, amely a labirintusról, Ariadné fonaláról és a Minotauruszról szól.

 

Thészeusz, az athéni király fia egyike volt azoknak az ifjaknak, akiket a városnak meghatározott időközönként kellett küldeniük Minószhoz, hogy ott nevelkedjenek és találkozzanak a Minótaurusszal. Ezt az ifjút azonban kioktatta Ariadné, Minósz lánya, s így ezzel a segítséggel (fonal) győztesen került ki a labürinthosz próbájából. Ezután együtt megszöktek, s különböző kalandokon estek át. Ariadné alakjában talán a Hagia Triada-i szarkofág ifjú papnőjét vagy a knósszoszi freskó egyik bikán átugró nőalakját ismerhetjük fel, míg Thésszeusz esetleg a minószi szobrokon és freskókon gyakori bokszoló vagy ugró, keskeny derekú, nyúlánk ifjú. Úgy tűnik a krétaiak többre becsülték az ügyességet és a mozgalmasságot, mint az erőt vagy a fegyverzetet.

A krétai paloták alaprajza is utal arra, hogy a minószi kultúrában a sport a vallási szertartások része volt. Az épületszárnyak hatalmas, négyszögű udvart fognak közre, ahol ünnepségeket, így bikaugrást is tarthattak, ahogy a nézőközönségnek szánt monumentális lépcsőfokok sejtetik. A knósszoszi freskók a díszhelyeken szőke, ünnepi öltözetű, fedetlen keblű leányokat ábrázolnak, míg a magasabb lépcsőfokokon férfiakból álló közönség foglal helyet. Egyesek szerint a krétai freskókon szereplő hajadonok a legelső európai asszonyok, s az egyiket kacér, elegáns megjelenése miatt “Párizsi nő”-nek is nevezik.

A minószi művészet fénykorából fenn maradt alkotások ritkábban ábrázolnak férfiakat, mint nőket, mégis az egyik legszebb knósszoszi freskó főalakja férfi. Az ún. herceg nyúlánk, szakálltalan, tollas fejdíszt viselő ifjú, aki könnyedén lépdel a vörös háttér előtt.

 

minotaur

Mínótaurosz

A bika szent állat volt Kréta szigetén: a Minótaurusz mondája egy politikai és vallási jelenség késői lecsapódása. E képen látható, Knósszoszban talált bikafej formájú zsírkő ivóedényt vallási szertartásokon használták. Művészi mondanivalójának kifejezésére a szobrász a féldrágakő színárnyalatait is felhasználta. A papok a rituális boráldozatok alkalmával az ivóedényt a fejet koronázó hatalmas szarvaknál fogva emelték fel.

Fontosságában az említett bikafej formájú rhütonhoz vagy annak Zakróban előkerült párjához hasonlítható a krétai kőedényművészet egy másik darabja, az a kisméretű, gömb alakú, zsírkőből faragott váza, amelyet Hagia Triadában találtak. Az edény testét realista szemléletű, rendkívül kifejező dombormű díszíti, amelyen éneklő férfiak vonulnak. A jelenetet gyakran “hazatérő aratók”-ként értelmezik, ez azonban meglehetősen vitatott.

 

A palota helyiségei önmagukban elég szűkek, a legjellemzőbbek a világító udvarok és a pilléres termek, nagy szerep jut a fürdőszobának, melyek a csatornahálózattal ellátott palota tartozékai voltak és fontosak a gazdasági helyiségeknek is.

Építési anyag a mészkő volt, míg a falak burkolására gondosan elkészített alabástromlapok szolgáltak. Jelentős építési anyag volt a fa is, hiszen fából készültek az oszlopok is, amelyek felfelé vastagodtak. Ami a vallási építkezéseket illeti, a templomok építésének bizonyítékai nem kerültek elő. Krétán nem volt templom, az isteneket barlangokban, a szabad ég alatt vagy a palotákban imádták. A palotákban találhatóak voltak vallási szimbólumok, Knószoszban pedig egyfajta palota-kápolna kultusz maradt az utókorra. A kultusztárgyak közül a legtitokzatosabb a híres kígyós istennő alakja, aki a krtétai plasztika első számú tárgya. A knósszoszi palotában talált nőszobrocska kígyókat tart a kezében, fejdíszén egy macskaféle ragadozó ül. Talán egy papnőt vagy Földanya istennőt ábrázol. Vallásos gondolatokkal teli udvari művészet ez, melynek freskói a legszembetűnőbb emlékek. I. e. 1450 után a mükénéiek valószínűleg elfoglalják Knósszoszt. Jelenlétük bizonyítéka az újító szellemű stilizálás, amely megjelenik a motívumokban, a vázákon, a gyűrűkön. A témák: ünnepélyesen vonuló alakok, bikaviadalok, jellegzetes állat- és növényalakok és természetesen a tenger. Az emberi alakok ábrázolására az a jellemző, hogy ez is kötött, akárcsak az egyiptomi, azonban attól határozottan elüt, de a természetet alaposan megfigyelő alakítás mellett rokonságot mutat az archaikus görög művészettel. A díszítmények többsége spirálisan épül fel, de jellemző a finom stilizálás is. Főbb motívumok a polipok, a növények, a leghíresebbek a lelőhelyük után elnevezett ún. Kamares-vázák és a palotastílusú edények. Az eleven természet ábrázolását háttérbe szorítja a rend és nagyság érzékeltetése.

A várak szárazföldi bérceken emelkedtek, melyek védőfallal voltak körben ellátva és ilyen volt a mükénei Fellegvár is, amely a Peloponészosz félsziget északkeleti részén, hegyekkel körülvett magas dombon az i. e. XIV-XIII. században épült, erődített királyi székhely volt, a domb lába körül húzódott a település. Mükénének várát, Agamemnon nyomait kereste Heinrich Schilemann, a hatalmas küklopsz-körfalat, amelyben az Oroszlán-kapu nyílik. E kapu 3,1 m széles és 2,85 m magas, felfelé keskenyedő nyílását a keretező szárköveken nyugvó, felül domború, hatalmas kőgerenda hidalja át.

Mükénében az Athreusz kincsesháza vagy Agamemnón sírja legmonumentálisabb az i. e. XIV. századból. A várdombtól nyugatra emelkedő lejtőkben i. e. XV-XIII. századi, különféle típusú sírokat tártak fel, közöttük kilenc kör alaprajzú, méhkas formájú álboltozattal fedett, nagyméretű föld alatti sírépítményt, a tholoszt. A föld alatti építmény bejáratához a lejtőbe vágott, szabályos alakú kőtömbökből rakott támfalakkal közrefogott, nyitott folyosó, a dromosz vezet.

Tirünsz fellegvára Mükénétől délre, az argoszi öböl partján, alacsony szikladombon az i. e. XIV-XIII. században épült. Tirünsz feltárását Schilemann és Dörpfeld kezdte meg 1884-ben, az 1876-ban megkezdett mükénei feltárások után. Egy Mükénében fellelt vázatöredéken megjelenik az emberi alak, mely a vázafestészet főalakja lesz majd. I. e. 1400 körül a knósszoszi palota elnéptelenedik. Az égei művészet végét a dórok vándorlásának nevezett esemény okozza. Ennek a kultúrának a szépségeit a görögök már csak Homérosz elbeszéléseiből ismerik.

Ehhez a civilizációhoz tartozik a Platon által is idézet titokzatos Atlantisz legendája, mely “nagyobb volt, mint Líbia és Ázsia együttvéve “. “Idővel azonban rendkívüli földrengés és özönvizek támadtak (…), és Atlantisz szigete a tengerbe merülve eltűnt”.

Platon Kritiasz című második dialógusa, mely a szigetről szól csak töredékekben maradt ránk. A hagyomány szerint az Atlanti-óceán övezte és a Föld minden gazdagsága megtalálható volt rajta. A sziget lakói az atlantidák voltak, akik Poszeidón istentől származtak, bukásukat és a Zeusz által javasolt büntetést a fent említett műben olvashatjuk, azonban az írás az “Összehívta hát az isteneket (…) és összehíván őket, így szólt hozzájuk…” rész után megszakad.

A valóságban Atlantisz legendáját talán a Théra szigetét leromboló vulkánkitörés ihlette. A Thérán 1967-től végzett ásatások egy város, Akrotiri maradványait hozták a felszínre.

 

A GÖRÖG MŰVÉSZET

Az ókori görög civilizáció

Az ókori görög kultúra az i. e. 2. évezred végétől a Balkán-félsziget déli részén, majd a Kisázsiai nyugati partvidéken és a kettő között, az Égei-tenger szigetein alakult ki. Az i. e. VIII. századtól kezdve kirajzó telepesek e kultúrát a Földközi-tenger egész partvidékén elterjesztik. Virágzó görög települések keletkeznek délen Egyiptomban és a szomszédos Líbiában, nyugaton Dél-Itáliában és Szicília szigetén, a francia tengerparton és Spanyolország partjain, keleten pedig a Fekete-tenger mentén. E területek éghajlata szubtropikus, meleg, száraz nyárral és enyhe, nedvesebb téllel. Így a mezőgazdaság számára kedvező. A földrajzi adottságok a hajózás és a kereskedelem, ezzel együttesen magas színvonalú kultúra létrejöttét tették lehetővé.

 

Építészet, művészet, kultúra

A görög kultúra fejlődésének minden szakaszán jól tükröződik a társadalom alakulása. Alapja – az egyiptomiéhoz hasonlóan – a vallás. Az istenek eredetileg a természeti erőket és jelenségeket személyesítik meg. Mondáik, a mitológiában, a homéroszi eposzokban és himnuszokban öltenek végső formát. Kiépülnek az istenek nemcsak helyi jelentőségű, de az összgörögség által tisztelt és látogatott szentélyei és jóshelyei, mint Apollón delphoii és Zeusz főisten dódonai és olümposzi szentélyei. A szent helyeken meghatározott időközökben rendezett összgörögség ünnepségek közül legjelentősebbek az Olümpiában az i. e. VIII. század óta negyedévenként tartott versenyek voltak.

A görögök is jeleskedtek a tudományokban: az orvostudomány, a földrajz, a csillagászat, a matematika, a geometria területén számottevő eredményekre vezettek kezdeményezéseik. Az irodalom minden területén jelentőset alkotott a görög kultúra.

 

 

Az ókori görögség történelmének szakaszai (a társadalmi viszonyok változása alapján)

  • A görög őskor (i. e. 2. évezred végétől az i. e. VIII. sz. végéig): Erre a korra esik a görög törzsek vándorlásainak lezáródása, végleges elrendeződése.

 

  • Az archaikus kor (i. e. VII-VI. századra esik): A rabszolgatartó társadalom teljesen kialakul. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás fejlődése a vagyoni egyenlőtlenséget tovább fokozza. A földbirtokok elaprózódása, a hajózás és a kereskedelem fejlődése nyomán fokozottan megindul a gyarmat-, helyesebben a telepesvárosok alapítása a szigetvilágban és a távolabbi tengerpartokon. Az arisztokrata uralom főként a dór városokban marad fenn, ezek leghatalmasabbja Spárta. A demokratikus fejlődés erőssége, Görögország másik élretörő városa, Athén.

 

  • A virágkor vagy klasszikus kor (i. e. V. század és a IV. század első kétharmada): Periklész vezetése alatt Athén marad a politikai, gazdasági, egyben a kulturális vezető szerep a görögségen belül. A demokratikus Athén és az arisztokratikus Spárta között az ellentétek a 30 éves peloponészoszi háborúhoz vezettek, amely háborúban szinte az egész görögség részt vett. A háború Athén vereségével, s megszállásával végződött. A további háborúskodásban meggyengült városokat, köztük Athént is, a IV. század közepétől megerősödő Makedonia katonai hatalma Fülöp király vezetése alatt meghódolásra kényszeríti. Az így egyesített Görögország hatalmi állását Fülöp utóda, az athéni kultúrán nevelkedett Nagy Sándor alakítja ki. Hatalmas birodalmat hoz létre, mely azonban halála után szétesik.

 

  • Késővirágzás vagy hellénisztikus kor

 

A görög kultúrának talán legharmonikusabb, legmagasztosabb hajtása az építészet, melynek középpontjában a templomépítés állott. A görög templomtípus a lakóházból fejlődött ki. A legrégebbi időkben a templom egyhajós terem volt, belső oszlopsorokkal. Az oszlopok fából, a falak vályogból voltak. A kifejlődött templom általában hosszúkás négyszög alaprajzú volt. Fontos része az egyhajós, vagy oszlopsorokkal három hajóra osztott cella, mivel itt őrizték annak az istennek a szobrát, amely tiszteletére állították a szentélyt. A görög építészet alapvető alaktani eleme az oszloprend, a támaszgerendás szerkezeti rendszer művészi megfogalmazása. Az épületek művészi megjelenését és részletképzését az oszloprend adja meg. A görög oszloprend három alapvető fajtája a dór, az ión és a korinthoszi, mely már a klasszikus kor tudatos művészi alkotása.

 

akropol

 

Akropolisz

A legrégebbi nagy kőtemplomok Peloponészosz és Szicília dór templomépítészetének remekei. A dór stílus legjellemzőbb motívumai az egyszerű, lábazat nélküli oszlopok, melyeknek felső része kerek párnából és egy négyzetes lapból áll. A gerendázat arhitrávból, frízből és koronázó párkányból tevődik össze. A templom keleti és nyugati homlokzatát háromszöglet orommező – timpanon – zárja le. Ebben a stílusban épült az athéni Parthenon és Theseion, az olümpiai Zeusz-templom.

 

A perzsa háborúk után a görög művészet legfényesebb periódusa, Periklész kora következik. Az Akropoliszt a perzsák romba döntötték, s Periklész volt az, aki az V. század közepén kezébe vette az újjáépítést. Az erős és dacos várból Athén szent hegye lett. Iktinosz és Kallikratez megépítik a Szűz Athéné (Athene Parthenosz) templomát, a Parthenont. Szentélyében állott az ókor legkiválóbb szobrászának Pheidiásznak a 12 m magas, elefántcsont és aranyborítású gyönyörű Athéné-szobra.

Ión stílusban épült az athéni Erechteion (az Akropoliszon) és az epheoszi Artemisz-templom. Az Erechteion erkélyszerű csarnokát hat, kőből faragott nőalak – a híres kariatüdák – tartja.

A késői görög építészetre a korinthoszi oszlopok felhasználása a jellemző. A legmonumentálisabb korinthoszi architektúra az athéni Olümpieion. A hellenisztikus korból származik a hellén művészet egyik legnagyobb alkotása, a halikarnasszoszi Mauzóleum.

Nagy Sándor fényes korának emlékei csaknem mind elvesztek, pedig a nagy hódító vagy hetven új várost alapított a meghódított területeken. Elpusztult a világ egyik csodája, az alexandriai pharosz, amelyet a III. század elején fejeztek be. A hellenizmus korában Görögország kisebb fejedelemségekre szakadt, a vezető szerep Phodoszé és a kis-ázsiai Pergamoné volt. Pergamon híres volt szobrászatáról. Itt emelték a híres pergamoni Zeusz-oltárt, amelyet az i. e. II. század elején kezdtek el építeni.

A görög képzőművészet legjelentősebb ránk maradt emlékei a szobrok és domborművek. Ezek részben a templom oromzatát, párkányuk frízét, ill. ennek metópáit díszítették, részben önálló emlék- és fogadalmi szobrok voltak. A szobrászat főtémája már az archaikus kortól kezdve a ruhátlanul ábrázolt emberi alak.

 

 

auxerre

 

Auxerre-i istennő

Az Auxerre-i istennő (Louvre, Párizs), amelynek keletkezését i.e. 650 tájára teszik, mindössze 65cm magas, és az ősi, fából faragott xoanon egyik legelső kőváltozata. A frontálisan felépített alak plasztikáját a szoknya mértani díszítményei gazdagítják. A frontálitás a mozgás világától még idegenkedő, kora archaikus stílusnak felel meg.

Az archaikus kor szobrászatára a nehézkes, tömör formálás, a frontális beállítás és az arc merev, sajátos mosoly a jellemző. Kiemelkedő emlékei az ún. teneai Apollón és más ifjú – (Kúrosz-) és leány – (Koré-) szobrok.

 

 

 

 

Koré szobor (Akropolisz Múzeum, Athén). Az i.e. VI. század vége körül keletkezett szobron többszínű festés maradványai láthatóak. A mosolygó, ferde szemű koré feltételezhetően virágot vagy galambot vitt. Gondosan fésült haja több fonatban hull alá. Ezek a kis mellű, sudár, a köpeny párhuzamos redőibe burkolódzó derűs lányalakok az ifjú kuroszok női megfelelői.

 korekurosz

A Méloszi-kurosz i.e. 550 k.

A klasszikus kor szobrászata a valóság hű ábrázolására törekszik, és az emberi est harmonikus arányait keresi. Ennek a kornak legnagyobb szobrásza Pheidiász, az athéni Partheon és az olümpiai Zeusz-templom szobrászati díszeinek, valamint az ezekben felállított Athéné-, ill. Zeusz-szobor mestere, a kor kiemelkedő emléke Müron diszkoszvető szobra és Praxitelész Olümpiában talált Hermész-szobra.

praxiteleszaraxiteles2

Híresek Praxitelész istenalakjai, melyek nyugodt, szép ifjakat ábrázolnak. Egyik legismertebb műve a Gyíkölő Apollón.

Praxitelész dicsősége csúcsán, i. e. 340 k. véste márványba a Knidoszi Aphroditét, melynek ma ötvennél több másolata ismeretes.

 

diszkvetleokharesz

 

Diszkoszvető. Müron bronz szobrának római másolata. Márvány, i.e. 450 k. München, Glyptotek

Praxitelész és tanítványa, Leókharész az istenek természetfeletti, csodálatos lényét a lehető legbarátságosabb formában ábrázolták. Leókharésznak tulajdonított bronzok római márványmásolatai a Belvederei Apollón és a Vadászó Artemisz avagy a Versailles-i Diana.

A két szobor szoros rokonságot mutat: mindkettő cselekvés közben ábrázol egy légiesen könnyed, töretlen dinamizmusú alakot. A kifeszített íjat lövésre készen tartó Apollón és a tegezből nyilat elővevő Artemisz karja és lábtartása kap fő hangsúlyt. E mozdulat ellenpontjaként a kissé hátravetett fejek a mozgást fékezik.

A IV. század nagy mestere Szkopász a tegeai Athéné-templom tervezője is volt. a hellénizmusban a klasszikus szobrászat mértéktartását, monumentális egyszerűségét, a szenvedélyes mozdulatok, a drámaiság váltja fel. Jellemző emlékei a pergamoni Zeusz-oltár talapzatán körülhúzódó hatalmas dombormű és a Laokoón-szoborcsoport. Rodoszi művészek, Agesandros, Polüdoros és Athenadoros készítették az i. e. II. század közepén, s ma ez a szobor a Vatikánban látható. Talán az i. e. II. század végére helyezhető a Milói Vénusz (más néven: Melosi Aphrodité) keletkezése, melynek erőteljes, friss felfogása ellentmond a hellenizmussal szemben hangoztatott hanyatlásnak. Más feltevések szerint a megformálás, a kidolgozás Praxitelészre vall, s az i. e. IV. századból származik. Az istennőnek e pompás, az életnagyságot meghaladó márványszobrát 1820-ban találták Melos szigetén. Ma a Louvre-ban található. A Vatikánban látható az egyik legismertebb szobor, a Belvederi Apollón. Megkapó a póz, ahogy előttünk áll, kinyújtott kezében íjjal, fejét oldalra fordítva. De fellelhető rajta a régi egyiptomi hagyomány is, hiszen a test minden része a legjellemzőbb nézetben van. Feltevések szerint ez a szobor híresebb, mint a Milói Vénusz.

baemive

 Belvederi Apollón; Millói Vénusz

Szobrok, a bal oldali Apollón az i. e. 350 k. készült görög eredeti római másolata. (A két kéz kiegészítés.) Vatikán, Múzeum. A jobb oldali a híres Milói Vénusz, görög márványszobor az i. e. I. századból, valószínűleg egy 300 évvel korábbi szobor nyomán készült.

 

geokerA szobrok és a domborművek kezdetben égetett agyagból színesre festve, majd kőből, főként márványból, továbbá bronzból készültek. A templomokban felállított márvány istenszobrok egyes felületeit gyakran elefántcsonttal és aranylemezekkel borították. A márványszobrokat élénken színezték. A görög festészet monumentális alkotásai, a falfestmények nem maradtak fenn. Ezekről csak leírások és római kori, festett, ill. mozaik másolatok adnak tájékoztatást. Ránk maradtak azonban nagy számban festett vázák és tálak. Ezeket a mitológiából és a mindennapi életből vett motívumokkal díszítették. Díszítésük és színezésük alapján több stílust különböztetünk meg. Legkorábbiak az i. e. VIII. században készült geometrikus stílusú vázák, világos felületükön sötét színű mértani motívumokkal.

 Amfora, i. e. 800 körül (Kerameikosz-múzeum, Athén).

Az i. e. VII. századtól kezdve megjelennek a vörös alapon fekete alakos, majd a fekete alapon vörös alakos vázák. A színek a későbbiekben tovább változnak.

 

 

szatir

 

 

Szatírpár.

Részlet athéni feketealakos amphoráról. I. e. 530 körül. Az archaikus athéni vázafestészet legnagyobb mestere, Exikiász műveiben elérte a feketealakos festésmód nyújtotta kifejezési lehetőségek végső határát. A budapesti amphora a mester késői műve, és festőjének hallatlan rajzkészségéről, merész komponálásmódjáról tanúskodik. A táncoló, ill. lépő szatírpár az amphora egyik oldalát díszítő, Dionüszoszt és kísérőit ábrázoló képhez tartozik.

 

 

 

 

 

 

AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET

A görög építészet kezdetei

A görög őskor folyamán alakultak ki fokozatosan az alaprajzi rendszer és felépítés elemei. A fejlődés régészeti ásatásokkal feltárt csekély maradványokon és néhány korabeli, épületet ábrázoló iparművészeti tárgyon figyelhető meg. Jól szemléltetik a fejlődést a Korinthoszi-öböltől északra fekvő Thermon egykori Apollón-szentélyében feltárt, korban egymást követő és egymásra rétegeződött épületek maradványai: két megaron, és az egyik helyére i. e. 625 táján épült ún. C-templom.

Egy elpusztult megaron alapjai fölé i. e. 625 körül épült szárított agyagtégtából. Keskeny naoszát fa oszlopsor két hajóra osztotta. Nyitott bejárati végét az oldalfalak és a közöttük álló oszlop közeiben kapuszárnyak zárták le. Hátsó végén az erősen kinyúló cellafalak opiszthodomoszt fogtak közre. A naoszt kölapokra állított faoszlopokkal határolt folyosó, pterosz vette körül. A fagerendákból készült párkány frízén a triglifek és metópák színes mázú, égetett agyagból készültek, hasonlóan a kinyúló szarufavégekre szögezett díszes geiszon is. Ezek számos töredékét találták meg az ásatásnál.

 

Az archaikus kor emlékei

Az i. e. VII. században – még jobbára fa és agyag alkalmazásával – lényegében kialakult a dór peripterosz templomok alaprajzi rendszere, felépítése és oszloprendje, díszítő részleteivel együtt. Az anyag, szerkezet és forma harmonikus egységét azonban csak az i. e. VI. század folyamán teremtette meg a fokozatos áttérés a kőépítészetre.

Kezdetben változtatás nélkül átvették a fa-agyag építkezéseken kialakult arányokat. Az arányokkal való kísérletezés során az egyes vidékekre jellemző, egyéni alkotások jöttek létre. Ezt mutatják az archaikus kor kiemelkedő emlékei: Olümpiában a Héra-templom, a szicíliai Szelinus ún. C-temploma, a dél-itáliai Poszeidonia ún. Bazilikája és a korinthoszi Apollón-templom.

Olümpia. Héra-templom. A Peloponnészosz nyugati részén fekvő Olümpia ősi kultuszhelye előbb csak a környékbeli lakosság, majd az i. e. VIII. századtól az összgörögség Zeusz tiszteletére rendezett ünnepi versenyjátékainak lett a színhelye. Az itteni szent liget, az Altisz és környezete a görög és a római kor tíz évszázada alatt nagyszámú. jobbára vallásos, részben világi rendeltetésű, jelentős művészeti értékű alkotással épült be.

A Héra-templom, ill. Héraion, az itt állott épületek egyik legkorábbika i. e. 600 körül épült. Dór stílusú, hexaszril peripterosz. Naosza pranaosz és opiszthodomos között cellát foglal magába. Falai mészkő tömbökből rakott lábazat fölött szárított agyagtéglából épültek. Az oldalfalakat a cellában négy-négy beugró falnyelv tagolta, amelyek a falakat merevítették, egyben – a födémgerendák alatt – a fesztávot csökkentették, és így tágasabb belső tér kialakítását tették lehetővé. Utóbb a falnyelvek elé – ezeket talán el is bontva – oszlopsorokat állítottak, amivel a cella háromhajóssá vált. A falnyelvek és a belső oszlopok tengelye egybe esett a külsőkével.

A naoszt a homlokoldalakon hat, a hosszoldalakon tizenhat oszloppal határolt oszlopfolyosó vette körül. Az oszlopok és a gerendázat eredetileg fából készültek. A faoszlopokat évszázadok folyamán fokozatosan cserélték ki a készítésük idejének megfelelő formálású kőoszlopokra. Így ezeken a dór stílus fejlődése az archaikus kor zömök, nehézkes oszloptörzseitől a lapos, erősen kiívelő echinuszos fejezeteitől a hellénisztikus karcsúbb, de kissé száraz, merev formálásáig végig követhető. A finomabb megmunkálású díszítöelemek égetett agyagból készültek.

A rendkívül hosszú és nyomott arányú archaikus templomnak ma csak kétlépcsős alépítménye, naoszának lábazati fala és néhány oszlopa áll. Más részeinek nagyszámú töredéke maradt ránk. Az olümpiai szent liget központi épülete a klasszikus kor egyik legjelentősebb alkotása, az V. század közepén épült, hatalmas Zeusz-templom volt, amelynek ma csak a földrengéstől ledöntött romjai láthatók. A templomokon kívüli területen különböző korokból származó szentélyek, kincsesházak, oszlopcsarnokok (sztoák), tanácsház, vendégszállások, tornacsarnok (gümnászion) és birkózótér palaisztra helyezkedtek el. A körítőfalon kívül, keletre fekszik a dongaboltozatos átjárón megközelíthető futóversenypálya, amelyet eredetileg az i. e. VI. században alakítottak ki. A kőlapokból kirakott rajt- és célvonal közötti 192,28 m távolság volt a görög hosszmérték, a stadion. A húsz versenyzőre méretezett, 29 m széles pályát földrézsűkből kialakított, többször bővített lelátók veszik körül, amelyeken 50000 néző foglalhatott helyet.

Szelinusz: C-templom. A Szicília délnyugati partján települt gazdag dór város fellegvárának területén négy, keleti részén három nagyméretű dór peripterosz templom romjai maradtak fenn, amelyeket istenségeik biztos ismeretének hiányában az ABC betűivel különböztetnek meg. A legjelentősebb az i. e. VI. század közepén a fellegvárban épült C-templom, a város legrégebbi és legnagyobb temploma.

Erősen megnyújtott cellájába zárt pronaoszból léphettek, amelyet elől antepillérek közötti oszlopok helyett, kapunyílással áttört fal határolt. A nyítást három egymásra hajtható bronz kapuszárnnyal zárhatták. A cella belső végéhez kincstár (adüton) kapcsolódott. A naoszt a homlokoldalakon hat, a hosszoldalakon tizenöt oszloppal határolt, széles oszlopfolyosó vette körül, amelyet a bejárati oldalon második oszlopsorral megkettőztek. Az egymástól viszonylag távol állított, kevésbé zömök, erősen sudarasodó oszlopok fejezete nyaktagból, kis lemeztaggal csatlakozó, nagykiűlésű, lendületes ívű echinuszból és széles abakuszból áll. A gerendázat súlyos, magassága meghaladja az oszlopmagasság felét. A főhomlokzaton a triglifek között archaikus domborművekkel díszített metópák helyezkedtek el. Az orommezőt hatalmas, női szörnyfejet, a Gorgót ábrázoló kerámia dombormű töltötte ki, és kerámia elemekkel burkolt, gazdag ornamentális festésű geiszonok keretezték. Az épület más részein a lyukacsos mészkő tufa felületeket vékony habarcsréteggel simították és festették.

A templom négylépcsős alépítményen emelkedett, amely a homlokoldalon nyolclépcsős feljárattá bővült. A fenntnaradt alépítményen 1926-ban állították fel újra az ókorban földrengéstől leomlott építmény északi oszlopsorát a párkányzat egy szakaszával.

Poszeidonia: ún. bazilika. A Dél-Itália nyugati partján alapított acháj telepes-város, latin nevén Paestum Héra-szentélyében fennmaradt két templom közül a tévesen bazilikának nevezett Héra-templom az i. e. VI. században épült. Különleges elrendezésű, archaikus dór peripterosz, végoldalain kilenc, hosszoldalain tizennyolc oszlopos, széles oszlopfolyosókkal. Az antepillérek között három oszloppal határolt pronaoszból két bejárat vezetett a nyújtott cellába. Ezt középtengelyében hét oszlop sora két hajóra osztotta. Zárófalának közepén az oszlopsort lezáró falnyelv nyúlt ki, szélén pedig bejárat nyílt a hátsó kincstárba.

Korinthosz: Apollón-templom. A Peloponnészosz északkeleti partján, a görög félszigettel összekötő földszorosnál, az Iszthmosznál fekvő ősi kereskedő városban, a dór stílus szülőhazájában i. e. 540 körül épült az arányaiban már kiforrott dór peripterosz templom. Négylépcsős alépítmény krepidóma fölött, a véghomlokzatokon hat, kétoldalt tizenöt oszlopos folyosó fogta körül a naoszt. Ezt tömör harántfal osztotta hosszában két belső térre: az antefalak között két oszloppal határolt pronoszból nyíló nyagyobb keleti és nyugati oldaláról nyíló kisebb helyiségre. Előbbit négy-négy, utóbbit két-két oszlop tagolta három hajóra festették.szfinxnaox

 

Naxoszi szfinxA Naxoszi szfinx (Delphoi Múzeum) egy 10 méter magas márványoszlopon állt. A naxosziak fogadalmi ajándékaként került Delphoiba, i. e. 560 körül.

A Gaia istennő kultuszához kötődő szfinx szárnyas szörny, amely elragadja az embereket, és a másvilágba viszi őket. A női fejjel ábrázolt szfinx alakja azt szemlélteti, hogyan olvadnak egybe a fantasztikus és valóságos elemek: a szárnyak, a karmok, illetve a női arc, a nagy szemek, a szomorú kifejezés. (Érdekes felfedezéseket tehetünk a két kultúrát illetően, ha összehasonlítjuk a híres egyiptomi Szfinxszel!) Az oszlopból csak az ión fejezet és az oszloptörzs néhány darabja maradt meg.

 

 

 

A tétel második része: Az égei és a görög művészet – antik művészet – II. rész

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az ókori kelet művészete – Egyiptom – I. rész

EGYIPTOM Az ókori Egyiptom öt fő korszakra tagolódik (hatalmi helyzet...

Close