A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Az égei és a görög művészet – antik művészet – II. rész

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
2010
Nyomtasd
Dátum: 2013-05-30 Küldd tovább
  Letöltés

A tétel első része: Az égei és a görög művészet – antik művészet – I. rész

A klasszikus kor emlékei

A klasszikus korra végleg kiforrottak a dór templom alaprajzi elrendezésének és felépítményének megoldásai és harmonikus arányai, amely így uralkodó típus maradt. Az archaikus korra jellemző helyi sajátosságok erős eltérései csökkennek. A dór mellett jelentős az ión stílus is. Főként Kis-Ázsiában és a közeli szigeteken alkalmazzák monumentális templomokon, attikai változatát pedig Athénban. Az i. e. V. században megjelenik a korintoszi oszloprend is.

A növekvő lakosságú, tervszerűen kiépülő városokban felépülnek az első állandó középületek és színházak. Az építkezésekhez az igényesebb megjelenés érdekében a mészkövek és a kerámia díszek mellett egyre inkább alkalmazzák a márványt is.

A kor ki emelkedő emlékei Aigina szigetén az Aphaia-templom, az akragaszi Zeusz-templom, a poszeidóniai ún. Poszeidón-templom, az athéni fellegvár, az Akropolisz épületegyüttese és az ún. Thészeion, az eleusziszi telesztérion, a phigaliai Apollón-templom, a delphoi Apollón-templom és tholosz, az epidauroszi körtemplom és színház, továbbá néhány emléképület.

kocsihajto

 

 

Kocsihajtó

A kiváló bronzszobrairól Hellasz-szerte híres aiginai iskola fénykora az i. e. V. század második negyedére tehető. A század közepe körül öntötték az Artemiszion-foknál talált, minden bizonnyal Poszeidónt ábrázoló szobrot ( Nemzeti Múzeum, Athén). A delphoi Kocsihajtót i. e. 470 körül valószínűleg a rhégioni Püthagorasz készítette (Delphoi Múzeum). A Poszeidón-szobor élethűen és méltósággal ábrázolja az ereje teljében lévő istent, a Kocsihajtó viszont az ifjúkor frissességét jelképezi. Derűs megformálása a szemet a merev redők mentén, egészen a finoman vésett fejig vezeti.

 

 

 

A klasszikus kor művészetében a nagy szobrásztól Pheidiasztól eltérően Polükleitosz művészetében az atléta ábrázolások és a szigorú stílus hagyományai élnek tovább. Hatalmas, arany-elefántcsont Héra-szobrát már az ókorban szembeállították Pheidiasznak az Akropoliszon és Olümpiában felállított istenábrázolásaival.

A delphoi Kocsihajtót, az Artemiszion-fok közelében talált Zeuszt vagy Poszeidónt, az aiginai és az olümpiai oromcsoportokat és néhány más idézett reliefet kivéve, a kor szobrászati alkotásainak nagy többségét csak római másolatokból ismerjük. Némelyik bizonyára pontos reprodukció, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy az eredetiek nagy része bronzszobor volt, a másolatok pedig csaknem mind márványból készültek. Az egyik anyagból a másikba átvitt forma pedig csaknem annyira megváltoztatja lényegét, mint a más nyelvre fordított költői alkotás. Kétségtelen azonban, hogy még így is képet kapunk az eredeti művek nagyszerűségéről.

Míg a szobrászat egyre inkább előbbre haladt a típusok kialakításában, a festészet főleg a technikát tökéletesítette. Elsősorban Pauszaniasz leírásait véve alapul feltételezhető, hogy az archaikus kor falképei egymás fölé helyezett, szalagszerű felületeken a szobrászattal megegyező témákat ábrázoltak: küzdelem gigászokkal és amazónokkal, a trójai háború, Héraklész munkái stb.

amazon

Hasonló témájúak az egykorú vázafestmények, amelyeket szintén vízszintes, jeleneteket ábrázoló sávokra osztottak, vagy például annak az olümpiai, cédrusfából készült fa, arany és elefántcsont domborművekkel borított ládának a díszítése is, amelyről Pauszaniasz részletesen beszámol.

Az i. e. VII. és i. e. VI. század feketealakos, elsősorban athéni kerámiája képet ad arról, milyenek lehettek a kor festészeti kompozíciói. Az alapszín mindig az égetett agyag színe, erre rajzolódtak ki a fényes, fekete árnyrajzok. Egy sor Klazomenaiban felfedezett, égetett agyagból készült, festett szarkofág elárul valamit abból, milyen színeket és árnyalatokat használhattak a freskófestők. Ezeken a szarkofágokon ugyanis a festészeti díszítés nem szorítkozik a kerámiákról ismert feketére és vörösre, hanem néhány alak más színezést is kapott. Ugyancsak fontos dokumentumok az archaikus kori festett sztélék.

A vázákon a ruhátlan részeket fehér kiegészítőszínnel festették. Ettől eltekintve, a váza teljes díszítése egyszerű fekete máz, amely erőteljesen kirajzolódik az agyagszínű alapon. A ruharedőket, a formák részleteit tűvel karcolták be. Már az archaikus korszakból ismerjük néhány olyan athéni vázafestő nevét, aki szignálta munkáit: Exekiasz, Nearkhosz, Kleitiasz és mások. A közép-olaszországi Chiusiban talált (Etruriába gyakran exportáltak a műhelyek vázákat) és megtalálója után Francois-vázának nevezett festő, Kleitiasz neve Ergotimosz fazekaséval együtt szerepel. A váza az archaikus vázafestészet “elbeszélő” jellegű emlékeinek egyik legszebb példája.

 

 

exekiaszExekiasz

Az i. e. 570 körül készült vázán hat sávban láthatók különféle, mitológiai témájú jelenetek, középpontban Thetisz tengeristennőnek és a halandó Péleusznak (Akhilleusz szüleinek) lakodalmával. A peremet és a füleket állatalakok és növényi ornamentika díszítik, elkülönülve a figurális ábrázolásoktól. Kleitiasz a szereplők mellett a nevüket is feltüntette, így mindegyikük könnyen azonosítható. A festő az összes figurát gondosan kidolgozta, körvonalaikat pontosan megrajzolta. Néhány alakot egymás mögé helyezett, de térbeliséggel itt még nem találkozunk. A dinamikus jelenetek nagyszerűen érzékeltetik a mozgást: a vázán szinte mindenütt a lendület és az életszerűség jut érvényre.

A vázák a görög élet számos részletéről tájékoztatnak, és megerősítik vagy kiegészítik az irodalmi szövegeket. A díszítőjelenetek némelyike a hősi mondák illusztrációja, mások ma már elvesztett, nagyméretű freskók kicsinyített másolatai.

 

 

 

amphora

Amphora

Akhilleusz és Aiasz kockázik: vállukon gazdagon hímzett köpeny, lándzsájuk a kezükben (Musei Vaticani, Róma). A feketealakos vázafestészetet i. e. 550 és i. e. 530 között Exekiasz kiegyensúlyozott kompozíciói, a váza alakjához tökéletesen alkalmazkodó jelenetei uralják.

Aigina: Aphaia-templom. Az Athén tengerpartjától délre fekvő, dórok lakta szigeten korábbi szentélyek helyén i. e. 500 körül épült az Artemisz istennővel azonosuló helyi istenség tiszteletére. Bár még őriz archaikus vonásokat, arányai és formái érettek. Aránylag rövid tömegét háromlépcsős alépítményen két végén hat-hat, oldalain tizenkét, viszonylag karcsú dór oszlop szegélyezi. Gerendázatának magassága az oszlopokénak már csupán egyharmada, és ezáltal könnyedebb hatású. A cellához két végén antefalak között két oszloppal határolt pronaosz és opiszthodomosz kapcsolódik. Belsejét kétszintes, alsó magasabb oszlopok áthidalójára állított felső alacsonyabb oszlopokkal alakított oszlopsorok két – csupán 90 cm széles szélső és 3 m széles középső – hajóra osztják.

Akragasz: Zeusz-templom. A Szicilia déli partján állott dór város, a mai Agrigento szent kerületében, – ahol öt dór peripterosz templom romjai is fennmaradtak -, az i. e. V. század elején épült. Egyik legnagyobb, egyben legsajátosabb görög templom, az egyetlen ismert pszeudoperipterosz. A hatalmas, 53 m széles és 110 m hosszú épületet szabadonálló oszlopsor helyett tömör fal határolta. Ezt kívül a végoldalakon hét, a hosszoldalakon tizennégy óriási féloszlop, belül ezek tengelyében falpillérek tagolták.

Poszeidónia: ún. Poszeidón-templom. Az archaikus Héra-templom mellett valószínűleg Zeusz tiszteletére az i. e. V. század közepén épült, az olümpiai Zeusz-templom mintájára. A klasszikus szigorú dór stílus legépebben fennmaradt emléke. Végoldalain hat, hosszoldalain tizennégy oszloppal határolt (pronaosszal és opiszthodomosszal közrezárt) celláját kétszintes oszlopsorok osztják három hajóra. A templom a lebontott cellafalak födém és tető híjával teljes egészében, párkányzatával és oromzataival együtt fennmaradt. Így jól érzékelhető súlyos, nyugodt tömegének egykori uralkodó jellege az alacsony beépítésű környezetben.

Athén: Akropolisz. Athén szent kerületét alkotó fellegvára hegyekkel és dombokkal körülvett medence közepén magasodik a város fölé. A mükénéi korból eredő vár helyén épült archaikus templomegyüttest a perzsák i. e. 480-ban a város megszállásakor lerombolták. Ehelyett épült az i. e. V. század közepétől, Athén fénykorában az új együttes. Rendeltetése egyaránt volt vallási és politikai. Elsősorban az idegen hódítók fölött Athéné istennő segítségével aratott győzelem emlékművének szánták, és építésének költségeit jelentős részben a hadizsákmányból fedezték. Ugyanakkor a vezető szerephez jutott Athén és politikai vezére, az építkezés fő mozgatója, Periklész a görögség egyik vallási, politikai és kulturális központjává akarta tenni. Ezért a legmagasabb művészi színvonalon igyekeztek megvalósítani, hogy felülmúlja más vallási központok, Olümpia és Delphoi fényét és jelentőségét, és méltó módon hirdesse Athén gazdagságát és hatalmát.

 

delphoi

Delphoi

Delphoi a legrégibb időktől kezdve kultusz- és jóshely volt. Szentélyéhez hozzátartoztak a kincsesházak is, mint pl. az athéniaké, mely típusát tekintve jellegzetes ante-templom. Szerkezete nagyon egyszerű; az egykori mükénéi megaron származéka. A meghosszabbított cellafalak között két oszlop támasztja alá a bejárat gerendázatát. A vájatolt oszlopoknak nincs lábazatuk, hanem közvetlenül az alépítményre támaszkodnak. Dór fejezetek tartják az architrávot. A képszéket triglifek (az egykori fagerendák végére emlékeztető, függőleges vájatok) és metopék (az egykori nyílásokat fedő sima felületek) díszítik. A párkányok által szegélyezett nyeregtető a háromszögű oromzatot rajzolja ki.

Az Akropolisz a város védő istennőjének szent kerülete, a tiszeletére rendezett Panathénaia ünnep színhelye, a városon át a templomáig vezető felvonulás célpontja volt. Az együttes épületeit, templomait ezért úgy rendezték el, hogy a felvonulás meghatározott útvonalán végighaladó tömeg előtt egyenként és együtt is hatásosan táruljanak fel.

A nagyrészt korábbi, erős védőfalakkal körülvett Akropolisz legjelentősebb épületei a Kapuépítmény, a Propülaia. a Niké Aprerosz-templomocska, a Parthenon és az Erechtheion.

A Propülaia az Akropolisz várfalakkal körülvett fennsíkjának nyugati peremén, a meredek lejtőn kígyózva felvezető út végpontjánál, i. e. 537 és 531 között Mnésziklész tervei szerint épült korábbi, eltérő tengelyű kapuzat helyén. A pentelikoni márványból készült, ünnepélyes kapuépítmény – mint elődje is – a tirünszi vár kapuzatainak elrendezését fejlesztette tovább. Lényegében a várfal vonulatára merőleges, antepillérekben végződő falak közötti átjáró. Ezt harántfal osztotta tágasabb külső és néhány lépcsőfokkal magasabban emelkedő belső oszlopcsarnokra. A harántfalban öt, a közép felé növekvő méretű kaput nyitottak.

A külső és a belső csarnok teljesen azonos homlokzatát hat dór oszlop alkotja főpárkánnyal és szobordísz nélküli, üres oromzattal lezárva. A belső csarnok tömege magasabb, padlószintje következtében a külső fölé emelkedik oromfalas tetőzetével. A nyugati külső csarnok magas lépcsőzetű alépítményen áll. A lépcsőzetet a középső, szélesebb oszlopközben a legnagyobb kapunyíláshoz vezető lejtős feljárat szakítja meg. Ezen hajtották fel az áldozati állatokat a fellegvárba. A csarnok részben visszaállított gerendás és kazettás márvány mennyezetét a rámpát közrefogó három-három ión oszlop támasztotta alá.

A kapuzatot alkotó középrészhez kívül kétoldalt U-alakban a bejáratra merőleges tengelyű szárnyépületek kapcsolódnak. A középrészről kiforduló lépcsős alépítményen emelkedő, a kapuzaténál alacsonyabb homlokzatukat antepillérek között három dór oszlop, főpárkány és oromzat alkotják. A bal oldali, északi szárny az oszlopsorral határolt előcsarnokból és az ebből nyíló, eredetileg ünnepi lakomák céljára szánt, majd képtárnak, pinakothékának használt teremből áll. Az előcsarnoktól dór pilaszrerekkel tagolt, középen ajtóval, kétoldalt egy-egy ablakkal áttört fal választja el.

A szimmetrikusan ugyanilyen elrendezésűre tervezett déli csarnoknak csak a főhomlokzata épült meg a szemköztivel azonosan. E mögött csak – a túlsónál mélyebb, nyugat felé a Niké-templomhoz átjáróul nyitottan hagyott – előcsarnok épült. A fellegvár belseje felől a kapucsarnok két oldalán egy-egy nagyobb termet terveztek, amelyeknek csak a sziklába vágott alapárkai készültek el. A Propülaia az egyszerű épülettömegek kapcsolásának, egyben a dór és az ión oszlop együttes alkalmazásának egyik első görög kísérlete. Belső oszlopai az attikai ión legszebb példái közé tartoznak.

Niké Apterosz temploma. A Szárnyatlan győzelemistennő, ill. Athéna Niké kis szentélye i. e. 420 körül a Propülaia déli csarnokától nyugatra kiugró mükénéi sziklabástya kiszélesített, kváder támfalakkal körülvett teraszán épült, talán a Parthenon egyik mesterének, Kallikrarésznek a tervei alapján. Márványból készült, kis méretű, ión stílusú amfiprosztilosz. Háromlépcsős alépítményen álló, csaknem négyzetes, belül alig 4 m oldalhosszúságú cellája kelet felé teljes szélességében nyitott. Nyílását az antepillérek között két keskeny pillér osztja meg, a közöket rácsok zárták el. A cella két vége előtt négy-négy ión oszlop hordja a cella oldalfalain is végighúzódó, háromrészes párkányt.

nikeFrízének domborműve a templom három oldalán a görögök és a perzsák ütközetét, a negyediken a csatát szemlélő olümposzi isteneket ábrázolja. A kis templom a klasszikus kor egyik legszebb ión stílusú alkotása. A templom teraszát kívül – i. e. 410 (egyes könyvek szerint i.e. 420) táján – Niké-alakokat ábrázoló domborművekből összeállított mellvéddel vették körül.

Pentelikoni márványból épült az Akropolisz bejáratát védő nyugati bástyán Athénének mint győzelemistennőnek, népies nevén Niké Apterosznak a temploma. A szigorú egyszerűséggel épített ión templomot – a cellát két, egyenként négyoszlopos csarnok fogja közre – finom díszítés koronázza: a fríz magas reliefjein ábrázolt csatajelenetek többek között a görögöknek egy, a perzsák felett aratott győzelméről emlékeznek meg. Az épületet márvány mellvéd vette körül, domborművein az ülő Athéné előtt nikék győzelmi ünnepet tartanak. Egyikük a szandálját oldozó győzelemistennő (jobbra, Akropolisz Múzeum, Athén)

A templom a XVIII. század végéig viszonylag épségben állt. Ekkor a törökök ágyúállás építéséhez lebontották, és köveit beépítették. 1835-ben német építészek a megtalált kövekből újra felépítették.

 

 

Parthenon. Az együttes főépülete az Akropolisz legmagasabb részén, a fennsík déli szélén Athéna Parthenosz, a Szűz Athéné tiszteletére i. e. 447 és 438 között épült, szobrászati dísze 432-ben készült el. A hatalmas, kb. 31 x 70 m alapterületű épület Ikrinosz és Kallikratész építészek terve szerint, a neves szobrász, Pheidiász közreműködésével épült. Teljes egészében pentelikoni márványból építették, korábban megkezdett, a lábazatnál félbe maradt, hasonló alaprajzú, de kisebb templom alépítményére, és elkészült oszlopdobjainak felhasználásával.

 

parthenon

A háromlépcsős alépítményen emelkedő templomot végoldalain nyolc, hosszoldalain tizenhét karcsú, finoman sudarasodó, aránylag sűrűn állított dór oszlop határolja. Az ezekkel arányos magasságú gerendázattal és a végoldalakon timpanonokkal lezárt épülettömeg rendkívül kiegyensúlyozott, monumentális hatású. Harmonikus megjelenését az alépítmény és a párkány határoló éleinek enyhe ívelése, az oszlopok kismértékű befelé dőlése és más, optikai kiegyenlítéseket eredményező, árnyalatnyi méretmódosítások fokozzák.

A viszonylag keskeny körüljáró oszlopfolyosó padlószintjéből két lépcsővel emelkedik ki az amfiprosztilosz elrendezésű naosz. A pronaoszt és opiszthodomoszt rövid antefalak előtt hat-hat oszlop sora határolja, így zárt előterek helyett szinte második oszlopfolyosót alkotnak. A naosz belsejét harántfal osztja hosszában két térre. A pronaoszból nyílik keleten a nagyobb cella, az opiszthodomoszból a kisebb, talán kincstár rendeltetésű nyugati helyiség.

A rendkívül nagy, 19 m szélességű és hosszú cellát részben a fesztávolság csökkentésére, részben a tér arányos tagolására U-alakban, az oldalfalakkal és a végfallal párhuzamos, kétszintes dór oszlopsorokkal keskenyebb körüljáróra és tágas középtérre osztották. A hátsó oszlopsorral a középtér túlságosan nyújtott jellegét csökkentették. Egyben kedvező helyet biztosítottak Pheidiász 11 m magas, márvány Athéné-szobrának, amelynek ruhája arany és elefántcsont (krűszelefantin) borítású volt.

Az alsó, magasabb oszlopokat áthidaló architrávon álltak a födémgerendákat alátámasztó felső, alacsonyabb oszlopok. A kétszintes oszlopelrendezéssel a teljes belmagasságot átfogó oszlopokat küszöbölték ki. Ezek ui. a 13 m magasságnak megfelelő nagy átmérőjükkel megbontották és lerontották volna a tér egységes hatását.

A nyugati, kisebb terem famennyezetét a dórnál lényegesen karcsúbb arányú négy ión oszlop támasztotta alá. A Parthenon összhatásában a harmonikus arányok és az építészeti részletek végletekig kidolgozott művészi megformálása mellett jelentős szerepet játszott – sajnos töredékesen ránk maradt – gazdag szobrászati dísze, Pheidiász és műhelyének alkotásai. A metópák domborművei mitológiai párharcok jeleneteit ábrázolják. A keleti timpanon szoborcsoportozata Athéné születését, a nyugati az istennő és Poszeidón a város birtoklásáért harci fogatról vívott párvíadalát ábrázolta. A naosz falán felül körülfutó domborműves fríz a Panathénaia ünnepi menetet eleveníti meg, amelyet a keleti oldalon az istenek gyülekezete fogad.

nagyfriz

A nagy fríz keleti részén trónjukon ülő istenek alakjai is feltűnnek a Panathénaia-ünnepségen, de a halandók számára láthatatlanul, azoknál magasabb szinten. A Poszeidónt, Apollónt és Artemiszt ábrázoló részlet (Akropolisz Múzeum, Athén) két féri istensége beszélget, míg a vékony peploszba burkolódzó Artemisz nyugodt tekintetét a másik irányba fordítja. A színes festésű plasztikai díszen kívül az építészeti elemek márványfelületének többszínű festése élénkítette az épület megjelenését.

A Parthenon hatását tovább fokozza mesteri elhelyezése a kömyezetben. A Propülaiától feltáruló látványban az emelkedő sziklalejtő tetején, magas alépítményre helyezett, szoborszerűen plasztikus épülettömeg lenyűgöző monumentalitással uralkodik. A felvezető úton közeledve, majd az északi homlokzat mellett a keleti főbejáratig elhaladva a szemlélő előtt a változó magasságú és irányú nézőpontokból az épülettömeg a homlokzatok oszlopsorai és a közökben nyíló átlátások egyre újabb, de mindenfelől kedvező képet mutatnak. A belépésnél a monumentális oszlopfolyosó után a magasabban fekvő és így némileg kisebb oszloprenddel határolt, levegősen nyitott pronaosz fokozatos átmenetet biztosított a kisebb oszlopok kétszintes sorával tagolt, zárt betső térhez.

A Parthenon a XVIII. század végéig viszonylag épségben és csekély változtatásoktól eltekintve eredeti alakjában maradt fenn. Az i. sz. IV. századtól keresztény templomnak, 1458-tól a törökök mecsetnek használták. 1687-ben a velencei haderők ostromakor az épületben tárolt lőpor ágyúlövedéktől felrobbant, és súlyosan megrongálta azt. További károsodást okozott, hogy a XIX. század elején Lord Elgin angol követ a törökök engedélyével a szobrászati dísz jelentős részét kibontotta és Londonba szállította, ahol ma a British Museumban látható. A Parthenon feltárását és részleges helyreállítását Görögország felszabadulása után, a XIX. század derekán kezdték meg.

Erechtheion. A Parthenon északi oldalával szemben, a fennsík északi szélén, ősi kultuszhelyek romjai fölött i. e. 42l és 406 között épült Athéné és Poszeidón Erechtheusz tiszteletére. Összetett tömegű építmény, amelynek északi és nyugati homlokfalai a változatos terepalakulat miatt 3 m-rel mélyebb szintről indulnak (mert a déli homlokzat egy korábbi Athéné templom alapfalára épült). Az épület belsejét harántfal hosszában két részre osztja.

A keleti oldalon hat ión oszlopos, nyitott előcsarnokból nyílik Athéné szentélye. A 3 m-rel alacsonyabb padlószintű nyugati részben van a Poszeidón-szentély, és mögötte két sírhelyiség. A nyugati homlokzaton 3 m magas lábazaton négy, kívülről ión féloszlopból belülről félpillérből összetett támasz tartja a főpárkányt és oromzatot. Közeiket a római korban ablaknyílásokká szűkítették.

Az épület oldalhomlokzatai elé északon és délen egy-egy előcsarnok ugrik ki. Az északi oszlopcsarnok túlnyúlik az épület nyugati véghomlokzatán, hogy középső oszlopköze a Poszeidón-szentély bejáratának tengelyébe essék. Az oszlopcsarnok hat ión oszlopának lábazatát és fejezetét finom faragványos díszítés borítja, amit eredetileg fémberakások is gazdagítottak.

A déli, ún. Kariatida-csarnokon oszlopok helyett a magas lábazati falra állított hat márvány leányalak, kariatída támasztja alá a párkányt. Ez csak architrávból és geiszonból áll, talán a túlságos terhelés látszatának elkerülésére.

Az Erechtheion kötetlenül és festőien csoportosított részeit a gondosan összehangolt arányok fogják harmonikus egységbe. A főbb istenség kultuszával meghatározott funkciója mellett szerényebb méreteiben és erősebb tagolásában az a törekvés is érvényesült, hogy a Parthenon zárt, monumentális tömegével ellentétes jellegű, de művészileg egyenrangú épületet állítsanak szembe.

Az Akropolisz területén még további, kisebb-nagyobb szentélyek és más épületek helyezkedtek el. Ókori képét az épületeken kívül az ezek szent kerületét elzáró, kapuzatos körítőfalak, támfalak, továbbá nagyszámú, sokféle megformálású emlékmű és szobor tette változatossá. Az együttesnek egykor hangsúlyos eleme volt a Propülaiának csaknem tengelyében, az Erechtheiontól délnyugatra. Athéné Promakhosz (= védelmező Athéné) hatalmas, bronzból öntött, lándzsás szobra, ugyancsak Pheidiász műve.

Athén: ún. Thészeion. Héphaisztosz és Athéné tiszteletére az i. e. V. század közepétől épült pentelikoni márványból, az Akropolisztól északnyugatra, a völgyben elterülő agorár szegélyező dombháton. A végein hat, oldalain tizenhárom oszloppal körülvett dór peripterosz sok tekintetben a Parthenon elrendezését és arányait követi. Oszlopfolyosója a két végoldalon két oszlopköznyire bővített. Celláját mély pronaosz és rövidebb opiszthodomosz fogja közre. Belsejét a Parthenonéhoz hasonlóan kétszintes oszlopsor U-alakban körüljáróra és középtérre tagolta. Kiváló művészi kiképzése mellett jelentőségét emeli, hogy a legépebben fennmaradt antik görög templom. A középkor óta keresztény templomnak használják. Celláját dongaboltozattal fedték át. Figyelemre méltó, hogy a XVII. században lebontását a szultán tilalma akadályozta meg.

Athén: Dionüszosz-színház. Az i. e. IV. században épült ki végleges alakjában az Akropolisz déli lejtőjén, korábbi színház helyén. A 17 000 nézőt befogadó, köríves nézőterét sugárirányú feljáratok tizenhárom szektorra, két körüljáró pedig három övezetre osztja. A legfelső szabálytalan körvonallal olvad be a lejtőbe. Üléssorait márványtömbökből alakították ki. Az első sorban az előkelőségek díszes faragású márványtrónusai láthatók. A márványlapokból épült mellvéddel körülvett, patkó alakú orkhésztrát az i. sz. I. században készült, dombortnűves proszkénion fal határolja.

Arhén: Lüszikratesz-emlék. Az Akropolisz keleti lábánál i. e. 335-ben épült Lüszikratész karvezetőnek kórusával a Dionüszosz-ünnepségeken nyert versenydíja, egy bronz háromláb díszes elhelyezésére. Kis méretű, felül mindössze 2,80 m átmérőjű, 6,50 m magas emlékmű. Négyzet alaprajzú, kváderekből falazott és geiszonnal lezárt magas talapzatán íves lépcsőzet fölött pentelikoni márványlapokból összeállított, karcsú henger emelkedik. Felületét hat korintuszi féloszlop tagolja, amelyek a háromrészes párkányt hordják. Az architráv felső sávján olvasható az emlékfelirat. A frízt Dionüszosz mítoszát ábrázoló dombormű díszíti. Az építményt lapos hajlású, kúpos tető fedi, amelyet gazdagon faragott csúcsdíszítmény zár le. Ezen állt a bronz háromláb. Az emlékmű csaknem teljes épségben maradt fenn.

Delphoi: Apollón-szentély. Az összgörögségnek Olümpia és Dódona mellett legjelentősebb vallása központja Apollón delphoi jóshelye volt a Parnasszosz hegység lábánál húzódó völgyben, a görög félsziget délnyugati részén. A szent kerület ősi kultuszhelye az i. e. VII. századtól épült ki a meredek hegyoldalban. A magasan elhelyezett templomhoz kígyózva felvezető utat a görög városok és uralkodók fogadalmi ajándékait őrző kincsesházak, emlék-művek és oszlopcsarnokok szegélyezték a századok folyamán egyre növekvő számban.

 

Apollón temploma szabálytalan sokszög alakú kövekből rakott támfallal határolt teraszon emelkedett, több egymást követő templom helyén. Ma már csak érdekes, négyszöghálós alapozása, alépítményének részei és főhomlokzatának néhány újra felállított oszlopa látható.

Az i. e. IV. század derekán épült dór peripterosz alaprajzában, méreteiben és oszlopszámában az i. e. VI. század végén épített és i. e. 373-ban romba dőlt elődjét követte. Ezért késői klasszikus részletformái ellenére elrendezésében, nyújtott alaprajzával, archaikus vonásokat mutat. Végoldalain hat, hosszoldalain tizenöt, viszonylag karcsú dór oszlop határolta. Celláját antefalak között két oszloppal határolt mély pronaosz és rövidebb opiszthodomosz fogta közre. A cellát két oszlopsor keskeny oldalterekre és szélesebb, nyújtott középtérre osztotta. Ennek végében helyezkedhetett el a süllyesztett padlószintű adüron, Apollón jóslatot osztó papnőjének, a Püthiának helyével és a kultusz más építményeivel. A templom keleti homlokzata előtt állt az isten nagyméretű oltára, amelyet ledőlt elemeiből részben újra felépítettek.

 

Az athéniak kincsesháza

Az egykor nagyszámú kincsesház közül, amelyek általában egyszerű megaron elrendezésűek voltak, a fennmaradt alépítményen leomlott elemeiből e században újra felépítették az athéniak – i. e. 500 körül – pároszi márványból épült, dór stílusú kincsesházát. Kis méretű belső tere előtérből nyílik, amelyet az antefalak között két klasszikus arányú dór oszlop határol. Finom kidolgozású párkányán a merópák domborművei párvíadalokat ábrázolnak.

A kisázsiai és szigetvilágbeli ión városok emlékművein és kincsesházain jelentek meg már az i. e. VI. században az ión stílus elemei először a görög szárazföldön. Így a naxosziak által állított, szfinx-szobrot hordó ión oszlop, továbbá a knidosziak és szifnosziak kincsesházainak homlokzatán domborművekkel gazdagon díszített frízű ión párkány és oromzat, amelyet azantepillérek között oszlopok helyett két leányalak, kariarída támasztott alá.

Az Apollón-templom fölött a meredek lejtőben az i. e. IV. században épült a nagyszabású színház. A legfelső teraszon pedig már az i. e. V. században futó- és kocsiversenypálya, stadion. Végső alakját az i. e. II. században nyerte.

Apollón szentélye alatt a hegyoldalban Athéné szent kerülete terült el. Az itteni templomok és kincsesházak között i. e. 360 körül kis dór körtemplom, tholosz épült. A 13,50 m átmérőjű, háromlépcsős alépítményen a 8,50 m átmérőjű kerek cellát húsz karcsú dór oszloppal szegélyezett körüljáró övezte. A sziklaomlástól romba döntött épületnek fennmaradt alépítményén három oszlopát a párkány megfelelő szakaszával újra felállították. Így érzékelhető a könnyedebbé finomult dór arányok adta kecsessége.

Phigalia: Apollón-templom. Az i. e. V. század végén a Parthenon mestere, Iktinosz tervei szerint épült a Peloponnészosz középső részén, az arkádiai hegyek közötti Basszai-völgyben, Phigalia mellett. Nyújtott alaprajzával és oszlopainak számával tudatosan a régebbi delphoii Apollón-templomot követte. Észak-déli tájolását a helyén állott korábbi szentély határozhatta meg.

Epidaurosz: Aszklépieion. A Peloponnészosz keleti partjánál, Epidaurosz mellett az i. e. IV. századtól alakult ki Aszklépiosz, a gyógyítás istenének legfőbb szentélye. Görög földön több ilyen vallásos gyógyhely, Aszklépieion épült, így Kósz szigetén és az athéni Akropolisz déli lejtőjén is.

Az epidauroszi Aszklépieion ligetes területén, templomokon kívül az álmukban gyógyulást vagy tanácsot váró hívők fekvőhelyéül szolgáló oszlopcsarnokok, vendégházak, gyógykutak, fürdők, továbbá tornacsarnokok és futóversenypálya helyezkedtek el, és színház egészítette ki az együttest. Aszklépiosz peripterosz elrendezésű dór temploma mellett különleges jelentőségű volt az i. e. 360 és 320 között épült körtemplom, a tholosz.

Epidaurosz: színház. A szent kerület falain kívül, a szomszédos hegyoldalban a IV. század második felében épült. Alaprajza és felépítése a görög színházak hagyományos elrendezését mutatja. Környezetbe illesztése, műszaki és művészi megoldásának magas színvonala, kiváló akusztikája a legszebbek egyikévé teszik. Közel 10 m átmérőjű orkhésztráját eredetileg 34 üléssor ölelte körül, utóbb további 20 sorral bővítették. A 14000 személyt befogadó nézőteret sugarasan elhelyezkedő lépcsőfeljáratok 12 szektorra tagolják. Oszlopcsarnokos, többszintes szkénéjének csak az alépítménye maradt fenn, felépítményének csupán töredékeit találták meg. A nézőtér karéját két szélén támfalak zárják. Ezek és a szkéné szárnyfalai között a bejáratokat egy-egy pilaszteres tagolású, ión gerendázatos kapuzat alkotja. Ezeket a töredékekből rekonstruálva újra felállították. A legépebben fennmaradt görög színházat a nézőtér helyreállítása óta ma újból színházi előadásokra használják.

Olünthosz: lakóházak. A klasszikus korból az észak-görögországi, i. e. 348-ban lerombolt Olünthosz város lakóházainak alaprajzi elrendezése ismert. Az ásatások során feltárt városnegyedet az V. század első felében derékszögű utcahálózattal építették, amely a területet 86 x 35 m nagyságú, szélességükben keskeny sikátorral osztott telektömbökre tagolta. Ezeket tíz-tíz házhelyre osztották. Az oldalirányban egymáshoz épült kőházak nagy részénél a bejárat az utcai oldal közepén kis udvarba nyílt, amelyet műhely és nappali szoba fogott közre. Utóbbihoz konyha és fürdő kapcsolódott. A bejárati udvarból az utcai helyiségek mögött a ház teljes szélességében húzódó haránttengelyű, keskeny belső udvarba léptek. Innen nyíltak a hátsó, gyakran emeletes szárny helyiségei, a férfiszoba, a középsö hálószoba és az éléstár. Az emeleten további hálóhelyiségek lehettek.

 

 

Kisázsia ión építészeti emlékei

Az ión stílus Kis-Ázsia nyugati partvidékének középső, iónok lakta szakaszán és az előtte fekvő szigeteken fejlődött ki az archaikus kor folyamán, a faépítészetről a kőre való áttérés során. A márványban gazdag szigetek, különösen Párosz mesterei közvetítették az itteni stílust előbb Delphoiba, a szigetek ottani kincsesházainak és emlékműveinek felállításával. Részben onnan vették át a magukat iónoknak valló athéniek a stíluselemeket és alakították ki az attikai ión stílusváltozatot. Ezt a dórral együtt és önállóan az Akropolisz épületein is alkalmazták.

A kisázsiai ión építészet legmonumentálisabb alkotásai Számosz szigetén Héra, Epheszoszban Artemisz és Didümában Apollón templomának korábbi és későbbi épületei voltak.

Számoszon a részben még fából készült első templomot követő korábbi Héra-templom az archaikus kor végén, i. e. 570 körül, ennek pusztulása után pedig a későbbi 540 táján épült, de befejezetlen maradt. Mindkettő 50 x 100 m körüli méretű diprerosz volt. A későbbinek a két végén három oszlopsorosra bővítették az oszlopfolyosót. Cellájukhoz csak rendkívűl mély pronaosz kapcsolódott, amelyet a cellához hasonlóan két oszlopsor osztott három hajóra. Az epheszoszi korábbi Artemiszion 560 és 460 között épült.

Halikarnasszosz: Mausszoleum. Mausszolosz káriai király és feleségének hatalmas sírépítménye az i. e. IV. század közepén épült Kis-Ázsia délkeleti partján, a mai törökországi Bodrum helyén. A 66 x 77,5 m méretű téglalap alaprajzú, lépcsős alépítményen emelkedett kváderfalazatú, domborműves frízzel lezárt alsó része, amely a sírkamrát rejtette magában. E talapzaton állt az ión oszlopokkal körülvett halotti templom (héróon). Háromrészes, fogrovatos párkánya fölött lépcsőzetes piramis zárta le, amelyet, a királyi házaspárt négylovas diadalkocsin ábrázoló, márvány szoborcsoport koronázott. Az épület, amelyet az ókorban az epheszoszi Artemiszionnal együtt a hét világcsoda közé soroltak, a XVI. században földrengés és ostrom következtében pusztult el. A múlt században kezdett ásatásoknál alapjait és szobrászati díszeinek töredékeit találták meg.

 

 

A hellénizmus építészete

A hellénizmus korának a korábbiaktól eltérő politikai, társadalmi és gazdasági viszonyai az építészet számára a templomépítés mellett újszerű, nagyszabású művészi feladatokat is tűzött ki. A Nagy Sándor birodalmán osztozó uralkodók székhelyeik monumentális kiépítésére törekedtek, hatalmukat hirdető és alattvalóikat elkápráztató paloták, pompás közösségi rendeltetésű épületek, gyűléstermek, sétacsarnokok (szroák), tornatermek (gümnászionok), könyvtárak, színházak emelésével. Ugyanakkor főembereikkel együtt a görögség régi, nagyhírű szent helyeit és városait is nagyszabású középületekkel gazdagították. Gondot fordítottak a gazdag városi közösségekkel együtt a megújuló régi és a gyorsan növekvő új, főként tengerparti kikötővárosok szabályozására, rendezett beépítésére. Kiforrott városrendezési elvek szerint épültek az e korban felvirágzó nagyvárosok, így a kisázsiai tengerpart vidékén Priéné Mílétosz és Pergamon, Egyiptomban Alexandria. Gondoskodtak egészségügyükről, vízellátásukról, csatornázásukról is.

Az újszerű, monumentális feladatok megoldására tovább fejlődnek a görög építészet alaktani elemei, így elsősorban az oszloprendek és alkalmazásuk módja. Elterjed a kötetlenebb elrendezést lehetővé tevő korintoszi oszloprend, és megjelennek a perzsa állatalakos és az egyiptomi pálmaleveles fejezetű oszlopok görög változatai is. A kétszintes oszloprend, amelyet addig csak belső támaszsorokhoz alkalmaztak, most a dórt és az iónt együttesbe foglalva, a külső architektúra, a homlokzattagolás fontos elemévé válik.

Az oszloprendnek gyakran nincs szerkezeti szerepe, és fél-oszlop vagy pilaszter alakjában pusztán felülettagoló, díszítőelemmé lesz. Az oszlopok aránya karcsúbb, formálásuk a díszítés fokozott gazdagsága mellett szárazabb, merevebb. Korábbi kisázsiai ión építmények hatására gyakoriak a magas, tömör lábazatok, talapzatok, nagyméretű domborműves frízekkel díszítve. A tágasabb belső terek és a többszintes épületek megvalósításához jelentősen fejlődnek a szerkezeti megoldások és az építési eljárások. A márvány alkalmazása általánossá válik

A hellénizmus építészetének kiemelkedő jellegzetes emlékei Kis-Ázsiában Priéné és Mílérosz, továbbá Pergamon fellegvárának épületei és együttesei, az anyaországban pedig Athén e korban emelt középületei.

Priéne városa. A Kis-Ázsia délkeleti részén, a Maiandrosz folyó völgyében állott ősi várost az elmocsarasodás miatt az i. e. IV. század második felében távolabbi hegyoldalba telepítették át. A tervszerűen felépített új város elrendezése és építményei a hellénizmus jellegzetességeit mutatják. A fellegvárral koronázott, meredek sziklahegy tövében, enyhébb lejtőn az ún. Hippodámoszi elvek alapján építették fel az új várost. A terepalakulatot követő városfallal határolt szabálytalan alakú városterületet egyenes, a rétegvonalakkal párhuzaros, vízszintes és azokra merőleges, lejtős vagy lépcsős utcák hálózatával azonos, 47 x 35 m nagyságú telektömbökre osztották. Ezek 4-6 házhelyet foglaltak magukban. A részben emeletes lakóházak belső udvart zártak körül, ahová az utcáról oszlopos folyosó vezetett. Az udvar hátsó oldalát a megaronszerü helyiség kiemelkedő, oszlopos-oromzatos homlokzata határolta. A központban a várost átszelő vízszintes utca kiszélesítésével alakították ki a tágas, téglalap alaprajzú agorárt. Ezt U-alakban oszlopcsarnok (szroa), vette körül, amelyből hátul bolthelyiségek nyíltak, a keleti oldalon pedig Aszklépiosz templomának udvara. A tér északi, az átszelő út melletti oldalán az i. e. II. században kéthajós szroa épült. A tér felől szabadon formált dór oszlopok sora határolta, fogsoros dór párkányát lezárva. Belül ión oszlopok sora osztotta két hajóra, és ezeken nyugodott az alulról nyitott fedélszék gerincszelleme. Az oszlopok törzse magasságuk alsó harmadán sima, efölött kannelurázott volt. Az agorától északnyugatra Athéna Poliász propúlaián át megközelíthető szent kerületében állt az istennő ión peripierosz temploma, a Mausszoleum egyik mesterének alkotása. A város épületeinek jelentős maradványait tárták fel a múlt század vége óta a leomlott építészeti részletek töredékeivel.

 

Pergamon: Fellegvár. A várost Kis-Ázsia északnyugati részén, a tengertől távolabb, a síkságból kiemelkedő, régebbi várral koronázott hegy alján és teraszán az i. e. III. század elején kezdték építeni, amikor az Attalida uralkodók a pergamoni királyság fővárosává tették. A hegy fennsíkján, a korábbi fellegvár helyén alakították ki a palotanegyedet. A fennsíkra várkapun át bevezető íves útvonal jobb oldalán épültek a perisztil udvaros királyi paloták, kaszárnyák és tárházak. Az út bal oldalán Arhéné kétszintes oszlopcsarokokkal körülvett szent kerülete terült el, amelynek belső szélén állt az együttes legrégebbi épülete, az i. e. III. század elején emelt dór periprerosz templom. Az oszlopcsarnokok alsó szintjét dór, alacsonyabb emeletét ión oszloprendes homlokzat határolta. Az északi csarnokhoz csatlakozott a nagyhírű könyvtár épülete. Ezektől nyugatra a meredek hegyoldalban alakították ki a hatalmas színházat. A pergamoni Zeusz-oltár az együttes legmonumentálisabb elemeként a várkapun kívül, a fallal körülvett déli teraszon az i. e. II. század elején kezdték építeni. Négyszög alaprajzú, 36 X 34 m méretű, lépcsős alépítményen emelkedett a 9 m magas talapzat. Ebbe nyugat felől 28 fokból álló, széles lépcsőzet metsződött be. A felső szinten kialakított áldozati udvart három oldalról fal vette körül a lépcsőzetet is közrefogva. A fal mindkét oldalán ión oszlopos, könnyed, levegős oszlopcsarnokok húzódtak. Az udvarban, amelyet oszlopszékeken álló páros oszlopok vettek körül, emelkedett a hatalmas áldozati asztal.

Mílétosz városa. Az ősi ión kereskedő és kikötő város, Kis-Ázsia délnyugati partjainál a hellénizmus korában derékszögű utcahálózattal és nagyszabású terek sorozatával épült újjá. Ezeket szentélyek, középületek és emlékművek szegélyezték. A középületek közül kiemelkedik az egymással szemben álló tanácsház, buleutérion és a gümnászion épülete.

Athén: Attalosz sztoája. Athént a hellénizmus korában a távoli királyságok uralkodói és főembereik – hódolva a görögség ekkor már inkább csak kulturális központjának – gazdagították monumentális középületekkel. Az i. e. 150 körül II. Attalosz pergamoni király az Akropolisz lábától északnyugatra elterülő agora keleti oldalán nagy méretű oszlopcsarnokot építtetett. A tágas térséget, amelyet átlósan szelt át a Panathénaia ünnep menetének útvonala, már korábban sztoák, szentélyek és középületek övezték. Nyugati oldalán Zeusz sztoája, az istenek anyjának temploma, a Métróon és a tanácsház emelkedtek, mögöttük a dombháton az ún. Thészeion. A tér eukkel átellenes oldalát zárta le Attalosz sztoája.

Athén: Olümpeion. Az Akropolisztól távolabb keletre az i. e. VI. században a város zsarnok ura, Peiszisztratosz korábbi templom helyén kezdte meg hatalmas templom építését az olümposzi Zeusz tiszteletére. Ezt fiai a számoszi Héra-templom mintájára két oszlopsoros (dipterosz) elrendezéssel folytatták. Elűzésük után 350 évvel, i. e. l75-ben IV. Antiochosz szíriai király, római építész irányításával indította meg újból a félbemaradt építkezést a 41 x 108 m méretű alépítményen. A 17 m magas korintoszi oszlopokkal övezett dipterosz épült, végoldalaín nyolc-nyolc oszlop három sorával. Erősen nyújtott naosza mély pronaoszból, háromhajós cellából és adütonból állt. Antiochosz halála után 164-ben az építkezés félbeszakadt. Néhány oszlopot i. e. 85-ben Sulfa diktátor Rómába szállíttatott a Capiroliumi Jupiter-templom építéséhez. Ezek tették a koriutoszi oszloprendet Rómában kedveltté. Az építkezést a korábbi terv alapján i. sz. 130-ban Hadrianus császár fejeztette be. A templomnak ma már csak 16 oszlopa áll az egykori 104 közül.

 

Athén: Szelek tornya. Az Akropolisz északi lejtője alatt, a római agora mellett i. e. 50 táján a szíriai Andronikosz építette. A vízi és a napórával az időt jelző és szélzászlóval a széljárást mutató kis építmény 2,80 m oldalhosszúságú, 8 m átmérőjű nyolcszög alaprajzú, 12 m magas torony. Két átlós oldalán két-két korintoszi oszlopos, oromzatos előtétből nyílnak bejáratai. Hátsó oldalán hengeres víztartály ugrik ki. Az előterek korintoszi oszlopainak fejezetét az akanthuszlevelek sora fölött sáslevelek veszik körül. Soronként váltakozó magasságú kváderekből épült, tagolatlan homlokzatait fölül a különféle szeleket megszemélyesítő, lebegő szárnyas alakokkal díszített domborműves fríz és geiszon zárja le. A viszonylag épen fennmaradt épületet enyhe hajlású, gúla alakú tető fedi, amit egykor trirón-figurás szélzászló koronázott.

atszelek

 

Délasz: lakóházak. A Küklasz-szigetcsoport alig 2 km hosszú, 600 m széles, kopár szigete, Apollón és Artemisz mondabeli szülőhelye, a görögség egyik legjelentősebb vallási, majd egyre inkább politikai és gazdasági központjává vált. Fénykorát az i. e. III-II. században élte. A sziget nyugati partján fekvő, a zarándokokat is fogadó kikötőtől oszlopcsarnokokkal szegélyezett út vezetett a nagyszámú szentéllyel beépült szent kerülethez. Ettől északra vallásos és kereskedő társaságok székházai és birkózó-terek, palaiszfrák kísérték a szent utat. Délre a Künthosz-hegy oldalán keleti istenségek templomai sorakoztak, csúcsán Zeusz és Athéné szentélye állt. A hegy nyugati lejtőjétől a kikötőig a színház körül települt lakónegyed húzódott.

A hellénizmus építészetének vívmányait az i. e. I. századtól a fennhatóságuk alá került görög területekről a rómaiak veszik át és fejlesztik tovább.

 

 

A görög építészet emlékeinek feltárása

A görög építészet alkotásai a római császárkor végén és a népvándorlás évszázadaiban barbár rombolásoknak, majd az időjárás viszontagságainak és főként a földrengéseknek estek áldozatul. Az emlékek a középkorban és az újkor kezdetén jobbára az antik írók leírásaiból voltak ismertek. A XVI-XVII. században utazók beszámolói, vázlatai adtak hírt a nagyrészt török fennhatóság alatt álló területek ókori építményeiről. Kutatásuk és feltárásuk a XVIII. század közepén indult meg.

Az első ásatásokat és felméréseket Athénben, majd Kis-Ázsiában Stuart és Revett angol építészek végezték és ismertették rézmetszetekkel illusztrált, terjedelmes munkáikban. A további feltáró munka a XIX. század első felében német, angol és olasz kutatók nevéhez fűződik. 1811-ben az aiginai és phigaliai templomokat, 1822-ben pedig a szicíliai Szelinusz archaikus templom-együttesét tárták fel.

A görög anyaországban a XIX. század második negyedében vettek nagyobb lendületet a kutatások, miután Görögország felszabadult a török uralom alól. Eredményei a német Ludwig Rosz nevéhez is fűződnek, aki többek között közreműködött ai aihéni Akropoliszon a Niké Apterosz templom feltárásában és újjáépítésében. A század derekán az angol, német, osztrák és amerikai régészeti intézetek munkálatai közül az angol Charles Newton ásatásai vezettek kimagasló eredményekre, aki 1857-ben a halikamasszoszi Mausszoleumot tárta fel.

A század végén és a XX. században a német Alexander Conze és Wilhelm Dörpfeld Pergamonban. Ernst Curtius, Adolf Furtwángler és Dörpfeld Olümpiában, a francia régészek Delphoiban végeztek jelentős ásatásokat. Ez utóbbi két helyen a feltárások napjainkban is folytatódnak.

 

 

A görög építészet jelentősége

A görögség rakja le az európai kultúra, ezen belül az európai építészet alapjait. Az ókori kelet és az égei kultúra építészetének egyes elemeit felhasználva templomaival új monumentális építészetet hoz létre, és ezt a legmagasabb művészi színvonalra fejleszti.

A templomokon kristályosodnak ki a görög építészet jellegzetességei: az égei megaronból árnyékadó, oszlopsoros tornácok hozzáadásával kialakuló, téglalap alaprajzú, vagy pedig kör alaprajzba foglalt, egyszerű tér-együttes; a támaszgerendás, síkmennyezetes felépítés; a lépcsős alépítményre helyezett, oszlopsorokkal határolt, oromzatos nyeregtetővel lefedett, tömbszerű, zárt tömeg. A templomokon alakulnak ki a támaszgerendás szerkezeti rendszer művészi megfogalmazásaként az oszloprendek formái és harmonikus arányai. Ezek határozzák meg az épületek megjelenését a legapróbb részletekig.

A klasszikus kor, majd a hellenizmus megteremti a templomokkal azonos művészi igényességű közösségi épületek: színházak, oszlopcsarnokok, tanácsházak, sportlétesítmények alaprajzának és felépítésének megoldásait, az oszlop- és homlokzatrendszereket.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – III. rész

A tétel első része: Az antik Róma - Az etrusz...

Close