Az égei és a görög művészet – antik művészet – II. rész

A tétel első része: Az égei és a görög művészet – antik művészet – I. rész

A klasszikus kor emlékei

A klasszikus korra végleg kiforrottak a dór templom alaprajzi elrendezésének és felépítményének megoldásai és harmonikus arányai, amely így uralkodó típus maradt. Az archaikus korra jellemző helyi sajátosságok erős eltérései csökkennek. A dór mellett jelentős az ión stílus is. Főként Kis-Ázsiában és a közeli szigeteken alkalmazzák monumentális templomokon, attikai változatát pedig Athénban. Az i. e. V. században megjelenik a korintoszi oszloprend is.

A növekvő lakosságú, tervszerűen kiépülő városokban felépülnek az első állandó középületek és színházak. Az építkezésekhez az igényesebb megjelenés érdekében a mészkövek és a kerámia díszek mellett egyre inkább alkalmazzák a márványt is.

A kor ki emelkedő emlékei Aigina szigetén az Aphaia-templom, az akragaszi Zeusz-templom, a poszeidóniai ún. Poszeidón-templom, az athéni fellegvár, az Akropolisz épületegyüttese és az ún. Thészeion, az eleusziszi telesztérion, a phigaliai Apollón-templom, a delphoi Apollón-templom és tholosz, az epidauroszi körtemplom és színház, továbbá néhány emléképület.

 

 

Kocsihajtó

A kiváló bronzszobrairól Hellasz-szerte híres aiginai iskola fénykora az i. e. V. század második negyedére tehető. A század közepe körül öntötték az Artemiszion-foknál talált, minden bizonnyal Poszeidónt ábrázoló szobrot ( Nemzeti Múzeum, Athén). A delphoi Kocsihajtót i. e. 470 körül valószínűleg a rhégioni Püthagorasz készítette (Delphoi Múzeum). A Poszeidón-szobor élethűen és méltósággal ábrázolja az ereje teljében lévő istent, a Kocsihajtó viszont az ifjúkor frissességét jelképezi. Derűs megformálása a szemet a merev redők mentén, egészen a finoman vésett fejig vezeti.

 

 

 

A klasszikus kor művészetében a nagy szobrásztól Pheidiasztól eltérően Polükleitosz művészetében az atléta ábrázolások és a szigorú stílus hagyományai élnek tovább. Hatalmas, arany-elefántcsont Héra-szobrát már az ókorban szembeállították Pheidiasznak az Akropoliszon és Olümpiában felállított istenábrázolásaival.

A delphoi Kocsihajtót, az Artemiszion-fok közelében talált Zeuszt vagy Poszeidónt, az aiginai és az olümpiai oromcsoportokat és néhány más idézett reliefet kivéve, a kor szobrászati alkotásainak nagy többségét csak római másolatokból ismerjük. Némelyik bizonyára pontos reprodukció, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy az eredetiek nagy része bronzszobor volt, a másolatok pedig csaknem mind márványból készültek. Az egyik anyagból a másikba átvitt forma pedig csaknem annyira megváltoztatja lényegét, mint a más nyelvre fordított költői alkotás. Kétségtelen azonban, hogy még így is képet kapunk az eredeti művek nagyszerűségéről.

Míg a szobrászat egyre inkább előbbre haladt a típusok kialakításában, a festészet főleg a technikát tökéletesítette. Elsősorban Pauszaniasz leírásait véve alapul feltételezhető, hogy az archaikus kor falképei egymás fölé helyezett, szalagszerű felületeken a szobrászattal megegyező témákat ábrázoltak: küzdelem gigászokkal és amazónokkal, a trójai háború, Héraklész munkái stb.

Hasonló témájúak az egykorú vázafestmények, amelyeket szintén vízszintes, jeleneteket ábrázoló sávokra osztottak, vagy például annak az olümpiai, cédrusfából készült fa, arany és elefántcsont domborművekkel borított ládának a díszítése is, amelyről Pauszaniasz részletesen beszámol.

Az i. e. VII. és i. e. VI. század feketealakos, elsősorban athéni kerámiája képet ad arról, milyenek lehettek a kor festészeti kompozíciói. Az alapszín mindig az égetett agyag színe, erre rajzolódtak ki a fényes, fekete árnyrajzok. Egy sor Klazomenaiban felfedezett, égetett agyagból készült, festett szarkofág elárul valamit abból, milyen színeket és árnyalatokat használhattak a freskófestők. Ezeken a szarkofágokon ugyanis a festészeti díszítés nem szorítkozik a kerámiákról ismert feketére és vörösre, hanem néhány alak más színezést is kapott. Ugyancsak fontos dokumentumok az archaikus kori festett sztélék.

A vázákon a ruhátlan részeket fehér kiegészítőszínnel festették. Ettől eltekintve, a váza teljes díszítése egyszerű fekete máz, amely erőteljesen kirajzolódik az agyagszínű alapon. A ruharedőket, a formák részleteit tűvel karcolták be. Már az archaikus korszakból ismerjük néhány olyan athéni vázafestő nevét, aki szignálta munkáit: Exekiasz, Nearkhosz, Kleitiasz és mások. A közép-olaszországi Chiusiban talált (Etruriába gyakran exportáltak a műhelyek vázákat) és megtalálója után Francois-vázának nevezett festő, Kleitiasz neve Ergotimosz fazekaséval együtt szerepel. A váza az archaikus vázafestészet „elbeszélő” jellegű emlékeinek egyik legszebb példája.