A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854) II. elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
3263
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-16 Küldd tovább
  Letöltés

Utolsó befejezett költeménye, melynek műfaja rapszódia. A címben szereplő cigány jellegzetes nemzeti motívum: a magyar mulatozás sokat emlegetett kísérője, aki muzsikájával elfeledteti a bánatot. A költeménynek az első strófa és a refrén adja a bordal keretet. A “Húzd rá cigány” felkiáltás elkeseredett ember sírva vigadását idézi, azt a vigasztalhatatlan állapotot, melyet csak a bor és a zene mámora oldhat fel. A vén cigány itt az idős költő metaforája is: A költő önmagának is mondja, amit leír a műben, önmagát buzdítja, “muzsikálásra” szólítja fel, azaz versírásra. A többi refrén – az utolsó kivételével – ezt az önfelszólítást támasztja alá újabb érvekkel.

A szenvedés mélypontja után szükségszerűen valami jobbnak kell jönnie. A refrén a közelgő halál érzetével fokozza a buzdítás, a felszólítás erejét. A versben beszélő vén cigány tehát az utolsó nagy erőfeszítésre próbálja sarkallni önmagát. Ehhez felül kell emelkednie a gondokon, le kell győznie legalább a bor és a zene zsongító hatásával a fájdalmakat. Milyen legyen ez az utolsó, halál előtti pillanat?

Erre a meg nem fogalmazott kérdésre adja meg a választ a 2. 3. strófa: Legyen olyan hatalmas, hogy vegye igénybe a költő minden szellemi és fizikai energiáját. De tovább halad a képsor: az utolsó alkotás legyen olyan rendkívüli erejű, mint a “zengő zivatar”, mert csak így lehet méltó a nemzeti és emberi katasztrófákhoz.

Miért kell ilyen verset írni? A válasz a következő két strófából olvasható ki (4. 5.). A 4. vsz. iszonyatos hangjai egyéni, nemzeti és emberi tragédiákról adnak hírt. Ezek a szörnyű természeti csapások követelik az utolsó alkotást, de a “vakmerő remények” képtelen illúziója is belejátszik az okokba. Olyan megdöbbentő időket élünk – sugallja az 5. vsz. -, mint amilyen végzetes csapás volt az emberiség számára a Paradicsom elvesztése. Mindezt csak halljuk, vizuálisan semmi sem jelenik meg.

A 6. vsz.-ban a történelem előtti múltba távozást a térbeli távolodás váltja fel. A hang bizakodóra fordul, sejtetve, hogy a kozmikus távlatból már látni lehet egy emberibb jövő jeleit. Közeledik a tisztító történelmi vihar, s Noé bárkája egy új világot zár magába.

Az utolsó szakasz fennhangon hirdeti a reményt: “Lesz még egyszer ünnep a világon”. A hit, a remény valós indoklása elmarad ebben az ódai emelkedettségben. Megváltozik a refrén is: ebben az új világban érdemes újra felvenni a vonót, amikor a vén cigány már örömről énekelhet, s nem kell törődnie a világ gondjával.A vén cigány, a költő az új világ derült homlokú prófétájává magasodik, a költemény rapszodikus hangja ódaivá tisztul.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854) I. elemzés

A vén cigány (1854) I. sokan már nem látnak világos,...

Close