A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Szilágyi Domokos munkássága (1938-1976)

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3820
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-23 Küldd tovább
  Letöltés

Az erdélyi líra első Forrás-nemzedékének egyik legkiemelkedőbb költője. A József Attila egyetemes érvényű gondolatiságának folytatója. Életművében kezdettől fogva a lét nagy kérdéseire kérdez rá: Mi az emberi élet célja? Szükség van-e a költészetre? Mi a művész szerepe? Megismerhető-e a világ? Melyek az emberi szabadság határai? A feltett kérdésekre nem ad egyértelmű választ, sokkal inkább a keresés küzdelme jelent számára kihívást. Ez adja lírájának magasfeszültségét. A kor ellentmondásossága, a meghirdetett eszmények és a valóság közötti feszültségek felismerése, hit és a kétely, az igenlés és a tagadás ellentmondásai közé kergette. Ebből az ellentmondásos helyzetből a természet és szerelem harmonikus világába vágyott, amelyet sokszor diszharmonikusnak, groteszknek ismert fel.

Poétikájában, akárcsak Bartók a zenében, „nyugtalanságok egyensúlyát” kereste. Költészete az avantgard jegyében indult, de az újnépiesség, az új tárgyiasság posztmodern törekvései is kimutathatók életművében. Klasszikus műveltségű játékos költő volt, aki kitágította a hagyományos műfaji kereteket, új rendbe fűzte a szavakat sajátos versbészédet teremtve, amely különböző nyelvi regiszterekből táplálkozik. Szakít a hagyományos líra képi beszédmódjával, verseiben a nyelvi szerkezetek, szóalakzatok, az egymástól látszólag független, máshonnan átemelt szövegek kompozícióba rendeződnek, átértelmeződnek. Egyik gyakori alkotói eljárása, hogy különböző kulturális és irodalmi hagyományt idéz meg, játékba hozva a szövegeket.

Ilyen rájátszás a Ha nem vagy itt című verse.

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy – tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

 

A költemény szerelmi vallomás. A versbeszéd személyes, áradó, vallomásos jellegű.

A cím egy feltételes mellékmondat, melynek főmondata a költemény utolsó zárómondata. Így ez a két összetartozó tagmondat mintegy keretbe foglalja a szövegtestet, s ugyanakkor azt a többletjelentést is hordozza, hogy a megszólító és a megszólított szétválaszthatatlanul összetartoznak.

Ezt a gondolatot fejti ki, részletezi metaforák és hasonlatok sorában. A metaforák az élet alapvető és nélkülözhetetlen elemei: a levegő, a táplálék, a látás. A hasonlatok az emberi test részei: a kéz, a szív, az agy és az ehhez tartozó gondolat, mind, mind elválaszthatatlanok egymástól, és az élet működésének elengedhetetlen feltételei. Az áradó vallomást tovább lendíti, az ember alkotta precíz óra működéséhez nélkülözhetetlen alkatrész hiányával érzékelteti, hogy egymás nélkül nem létezhetnek, csak egymást kiegészítve, együtt alkotnak egészet.

Az ódai hangvételű verszárlatban szinte közhelyszerű igazságot fogalmaz meg: csak akkor ismerjük fel valakinek a értékét, ha már elvesztettük: „ és csak akkor,/ csak akkor tudnám igazán: ki vagy”.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Weöres Sándor költészete (1913-1989)

A posztmodern, azaz a kortárs irodalom egyik legnagyobb lírikusa, akinek...

Close