Samuel Barclay Beckett – Godot-ra várva

Az írországi származású, angol és francia nyelvű dráma- és regényíró, költő és esszéista, Samuel Berclay Beckett (számuel berkléj beket) Dublinban született. Tanulmányait is ott végezte,1927-ben francia-olasz szakon bölcsészdiplomát szerzett. 1928-ban angol lektor lett a párizsi Ecole Normale Supérieure (ekol normál szüperjőr)-ön,1931-ben pedig francia előadó a dublini főiskolán. 1932-ben otthagyta állását, majd néhány éves angliai és németországi tartózkodás után 1937-ben Párizsban telepedett le, ahol Joyce baráti köréhez tartozott. Tevékenyen részt vett az ellenállási mozgalomban, de a felszabadulás után visszavonult a politikai szerepléstől.

1929-től jelentette meg írásait, esszéit, kritikáit, verseit, később regényeit és drámáit. Filozófiai igénnyel megírt Proust tanulmányát (1931) a szakirodalom ma is kiemelkedő teljesítményként tartja számon.

Szépirodalmi műveit kezdetben angolul, majd nagy részüket franciául írta.

Műveinek francia és angol változata lényegesen eltér egymástól. Francia nyelven írt művei is a nyelv magas szintű művészetéről tanúskodnak: az író viszonylag szűk francia szókincséből egy nyelven belüli nyelvet teremtett.

Művei sokáig nem találtak kiadóra, minthogy a háború után a francia közönség elkötelezett irodalmat igényelt, Beckett felfogása szerint pedig a művész csak magánemberként lehet társadalmilag elkötelezett.

Első regényének, a Murphynek (mörf ; 1938) alig van külső cselekménye: egy Londonban élő ifjú ír egy utcalánnyal áll össze, majd elhagyja, és ápoló lesz egy elmegyógyintézetben. A magyarul is olvasható regény a szürrealistáktól kedvelt „fekete humor” egyéni változata.

Legjelentősebb műveit teljes ismeretlenségben írta 1947 és 1950 között. Regénytrilógiáján már 1947-ben elkezdett dolgozni, de az csak jóval elkészülte után jelenhetett meg. (Molloy, 1951; Malone meghal, 1951; A megnevezhetetlen, 1953). Beckett regényei átmenetet képeznek Proust, Kafka és Joyce művei és az „új regény” irányzata között.

Negyvenhét éves korában a Godot-ra várva c. darabjának (godo; 1947-48) párizsi bemutatása (1953) hozta meg Beckett számára a sikert és világhírnevet.

Godot-ra várva

Beckett ebben a drámájában a középkori moralitások és misztériumjátékok hagyományához nyúlt vissza. (A moralitás valamilyen erkölcsi tételt bizonyító színjáték volt, általános típusokat megjelenítő és allegorikus szereplőkkel, a misztériumjáték pedig szabad téren, látványos külsőségek között valamilyen bibliai történetet – Ádám és Éva bűnbeesése, Krisztus szenvedéstörténete, az utolsó ítélet stb. – elevenített meg.) Beckett azonban a középkori drámai játékokkal szemben egy olyan abszurddá vált világot mutat be, melyben a megváltás magasztos mítosza is ellenkezőjére fordul, és példázatát kabaréjelenetek és bohóctréfák formájában játszatja el.

Hősei teljesen elidegenedett világban élnek, mely kétségkívül visszautal a német megszállás alatt kialakult konkrét léthelyzetre és lelkiállapotra is. A darab szerkezetében kiemelt helyen, a második felvonás elején Vladimir és Estragon azokról a milliókról beszélgetnek, akik a háború és a fasiszta tömegmészárlás áldozatai lettek. A kopár földgolyón nem a falevél susog, hanem a hamu, félreérthetetlen célzással nemcsak a Bomba pusztítására, hanem az elektromos kemencékben elégetett emberek millióira is. Amikor Vladimir megállapítja, hogy „hullaház a lelkünk”, akkor ezeknek az emberiség szégyenére megtörtént szörnyűségeknek tovább élő hatását, következményét rögzíti.

A darab nem meghatározott térben és időben játszódó konkrét jelenetet tár elénk, alakjai sem valódi jellemek, Beckett műve intellektuális fogantatású filozófiai dráma, mely egyetlen színpadi metafora kibontásával olyan létállapotot jelenít meg, amelynek mögöttes területe az emberiség addigi története, mítoszvilága, kultúrája, filozófiája és művészete. A darab jelentése végtelenül gazdag, benne minden szó, minden jelző, minden mondat, minden kép többszörös és többszörösen áttételes értelemmel bír.

A mű szerkezete a francia klasszicista drámákra emlékeztetően igen szigorú és zárt. Mindkét felvonás ugyanazt a helyzetet tárja elénk: két csavargó vár Godot-ra, aki nem jön, csak üzen: „ma este nem jöhet, de holnap föltétlenül e jön”. Az önmagába visszatérő körkörös szerkezet megfelel a filozófiai tartalomnak: semmi sem változik, minden ismétlődik, akár a második felvonás elején elhangzó dalocska, „Egy kutya a konyhában. „. A darab végén a helyzet ugyanaz, mint az elején, csak „sűrűbb, minden mozzanat kellő megvilágítást kapott, az első felvonás minden reményét szétfoszlatta a második.