A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Petőfi Sándor – Szeptember végén

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
5232
Nyomtasd
Dátum: 2012-02-01 Küldd tovább
  Letöltés

Petőfi az a költő, akinek a képe a legerősebben és a legigazibb vonásokban él bennünk, akit nem kell a könyvszerű feledésből kiásni, akinek értékeit nem kell revízió alá venni. Petőfi eleven volta a legszebb bizonyítéka annak az egyébként sokszor tagadott ténynek, hogy a magyarság meg tudja becsülni irodalmi nagyjait.

 

Szeptember végén elemzése:

A Koltón született sejtelmes elégia tükrözi számunkra Petőfi balsejtelmét.

A tájélményre, annyira érzékeny költőből a környezet látványa váltja ki a költői látomást, és láttatja úgy önmagát, mint sírból visszatérő szellemalakot. A korai tél jeleként a „bérci tetőn” már ott a hó miként a hajában is felfedezi az első ősz szálakat, és a lehulló szirmok látványa a kertben felidézi benne az elmúlás gondolatát. „Elhull a virág, eliramlik az élet…”

Az emberi élet, a boldogság, és a szerelem múlandóságáról töpreng, elmélkedik. Közvetlen tájszemléletből indul el a költemény. Nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat már a tél fenyegető közelségében mutatják.

Ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: ifjú szívében még ott a „viruló” kor, de sötét haja őszbe vegyül már. A párhuzam képeiben felvillannak mind a négy évszak motívumai, megsejtetve a rohanó, feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek hatása alakítja a költemény további érzelmi gondolati, lírai anyagát. Az általános mulandóság ébreszti fel benne a halál gondolatát, az özvegyen maradt Júlia képét, aki talán újra férjhez mehet. A népies költészet kelléktárából kölcsönzött színpadias jelenetezéssel láttatja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt és a sírból kilépő halott önmagát. A hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.

E versében ifjú házasként, a földerengő ősz szomorúságában a szerelem kétségeit szólaltatja meg: „Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre / Könnyezve borítasz-e szemfödelet? / S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, / Hogy elhagyod érte az én nevemet?” Ez az átlagember kérdése, mindenki fölteszi s mindenki nem-mel felel rá. Mint ahogy Petőfi ifjú özvegye is. Ez a megszokott, az átlagélet örök rendje. S azáltal éppen, hogy a szerelem és halál játékát napi tényeként éli át, válik megrendítővé; a szokásos élet gesztusaival emeli a jelképiség magasságába, az örök emberi dolgok magasába. Mert voltaképp nem is csak a szerelemről van itt már szó, hanem minden emberi dolgok múlandóságáról. Petőfi szerelmi költészetének újszerűsége éppen ebben rejlik: az itt a szerelem, ami a mindennapi életben is: jelentős összetevője, de csupán része az életnek.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A kiegyezés előzményei és megszületése

1. Bevezetés az 1867-es kiegyezést követően kialakul a modern Magyarország...

Close