A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Petőfi Sándor forradalmi költészete

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
4198
Nyomtasd
Dátum: 2010-07-03 Küldd tovább
  Letöltés

Petőfi nem külső szemlélője, nem egyszerű költője volt a forradalomnak. A szabadság kivívásáért és a nép felemelkedéséért élt, és ezt nemcsak ars poeticájáról és egyéni sorsának elképzeléséről szóló műveivel, hanem tetteivel is alátámasztotta. Előtérbe helyezi a közéleti költőt, önzetlen harcra szólít fel a haza és a nép felemelkedéséért, és megátkoz mindenkit, aki nem ezért a célért tevékenykedik. Harcolni akar, nem akar tettek és eredmények nélkül meghalni, sokkal inkább harc közben, a csatatéren akar elesni. Petőfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett, a nemzeti és az egyetemes szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Ismerte kora valamennyi politikai eszmeáramlatát. Költészetében felerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség egyenletesen, törés nélkül halad végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen, véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s ezután „a menny fog a földre szállni”. Petőfi a közeli jövőtől várja a világot megtisztító vérözönt. Ez a derűlátás lobog benne a szabadszállási képviselőválasztás kudarcáig. Politikai ódák, harci dalok és egyéb aktuális versek széles skálája alkotja a forradalmi évek költői termését.

1846 után jut el Petőfi egy újfajta költő-ideál kialakításáig, egy új művészeti hitvallás hirdetéséig. Azonosul azzal a romantikus költő-apostol eszménnyel, mely Victor Hugótól elsősorban Eötvös József közvetítésével került át hozzánk. E hitvallás legjelesebb képviselője A XIX. század költői című verse 1847-ből. Ebben arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a költő feladata. Petőfi a költőt nem egyszerű versíró embernek tartja, úgy véli, a költőnek küldetése van. A költő egyfajta jövőbe látó táltos, próféta, és a feladata, hogy a közösség élére álljon. E verse szerint a költő Isten küldötte, lángoszlop, mely valaha a zsidókat vezette az egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. Biblikus párhuzammal Mózeshez hasonlóan a költők kötelessége a népet minden körülmények között elvezetni Kánaánba, az ígéret földjére – egy jobb jövő felé. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé Petőfi. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1. vsz.), meghatározza az igazi népvezér-költők szerepét (2. vsz.), rendeltetését, és velük szembeállítva felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását (3-4. vsz.). Tiltással emeli ki a költői feladat rendkívüliségét („Ne fogjon senki könnyelműen…”): mert nem saját magukról kell dalolniuk (húr, lant, pengetés), és mert feladata roppant nagy és felelősségteljes. A hamis próféták művészete öncélú, magatartásuk: gyáva, rest, megalkuvó, mert nem ismerik fel a nép igazi érdekeit.

A látnok-költő ezután feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő cél, a Kánaán legfőbb jellemzőit (5. vsz.). A vagyoni, a jogi és a kulturális egyenlőség utópisztikus elképzelése túlmutat már a közeli jövőn: a cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, csak az időpont bizonytalan. A költő itt már láttatja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről, ez talán azt jelzi, hogy munkájának eredményét nem fogja megérni (6. vsz.).

Az utópikus és feltételes jövőkép látomása után megváltozik a hang a vers zárlatában: a költemény megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul, mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert; a próféta szerepe nem a beteljesülés átélése, csupán ennek hirdetése. A vers egészét átható kérlelhetetlenség az utolsó versszakban szentimentalizmussá alakul: az Egy gondolat…-hoz hasonlóan egy temetési jelenetet vizionál a szerző, ahol az utókor lerója háláját a feladatát teljesített költő-vezérnek. Láthattuk, hogy a verset áthatják a biblikus motívumok, amelyek a politikai meggyőződést a vallásos hit magasába emelik, a látomást ars poeticává. Hátralevő néhány évében az itt felvázolt küldetéstudat hatja át Petőfi költészetét.

Az 1847-ben megjelent Összes költemények című kötetének lett mottója a „Szabadság, szerelem!”,mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, a költő igen jellemző értékrendjét is megszabja: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Petőfinél összefonódik egymással és elválaszthatatlan egymástól az egyén, a nemzet és az emberiség sorsa. Úgy érzi, az ő feladata a nép vezetése, hogy felszabaduljanak az elnyomás alól. A népvezér, a messiásszerep felvállalását tekinti ars poeticájának, így fonódik össze költészetében a forradalmi költészet és a látomásköltészet.

1848 elejére nagyon megváltozik a jövőképe, itt még biztos egy jobb kor eljövetelében, míg 1849 júliusában reményvesztetten ír a magára maradt magyar nemzet szomorú jövőjéről. Látomásversei közül legjelentősebb a nagy romantikus szimbolista víziókkal vetekedő Egy gondolat bánt engemet Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. Az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két izgatott felkiáltásában utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután két metafora (fa, kőszirt) fejezi ki a költő óhaját. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti a nagy ütközet izgatott elképzelését: a lelkesedés piros színe az arcokon és a zászlókon s az elharsogott igének a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekből ismert vízió: minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. A „Világszabadság!” önálló verssorba történő kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált, az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. A vers lecsendesedik, történése lelassul, s megrendült ünnepélyességgel engedi át magát a nagy temetési nap végső látomásának. A rapszódia a legfőbb gondolat, a szent világszabadság jelszavának végső zengésével fejeződik be. A versnek két kulcsszava van: a világszabadság és a halál – a világszabadságért folyó küzdelmen a költő a hősi harcot és a halált is vállalja. A vers 3 szakaszra bontható.

Az 1–12. sor témája a halál, a kétféle halál lehetőségét állítja szembe egymással. Az 1–8. sor a lassú, hétköznapi halálról szól (féreg rágta lassan pusztuló virág, üres szobában álló lassan elégő gyertyaszál), amelyet elutasít a költő. A 9-12. sor az előző statikus képekkel szemben álló halál vízióját vetíti elénk, dinamikus, gyors, erőszakos halálfajtákat mutat be (villám sújtotta fa, vihartól kicsavarta fa, mennydörgés ledöntötte szikla). Az igenlő felszólítások nyomatékosítják ilyen irányú vágyait („Legyek…”; „Legyek…”).

A 13–30. sor egyetlen hömpölygő feltételes összetett mondat, témája a világ népeinek ütközete a szabadságért, melyben a költő az életét adja. A szakasz első fele a feltételeket bontja ki, hogy mikor és hogyan szeretne ő meghalni. A hegyi táj helyett egy óriási síkság látomása jelenik meg; mely egy harcmező, ahol a világ minden szolganépe elfér: ezek indulnak felsorakozva a világszabadságot kivívni. A szakasz 2. felében fogalmazódik meg az a vágy, a vers ama alapgondolata, hogy ő is a csatamezőn szeretne lenni („ott…”; „ott…”), sőt életét szeretné áldozni ebben a csatában. Ez a vers érzelmi csúcspontja: itt teljesül be az életáldozat.

A 31–36. sor hangnemváltással folytatódik: a hangos csatazajt felváltja a halk, ünnepélyes, lassú gyászzene, a vörös színt a fekete, a verszene is megváltozik: a jambusokat spondeusok lassítják. A harcmezőn elesettek temetésének látomása zárja a verset. A rapszódiát a vers legfőbb gondolatával, a világszabadság jelszavával fejezi be. Ez a verszárlat, mely szerint az utókor kegyelettel ápolja az elesett hősök emlékeit, jellegzetesen petőfis, gondoljunk a Nemzeti dalra vagy a XIX. század költőire.

Petőfi túlságosan radikálissá vált, 1848 nyarára szembe került Kossuth mérsékeltebb politikájával, köztársaságot akart. Támadta a Batthyányi kormányt, mert kevesellte az eddig elért eredményeket. Így szembekerült a politikai vezetőkkel, és elvesztette korábbi népszerűségét. Ezért az 1848 nyarán rendezett szabadszállási képviselő választáson nem jut be a nemzetgyűlésbe. A választási kudarc nem múlt el nyomtalanul Petőfi lelkében. Csalódásai változásokat indítanak meg politikai világszemléletében. A néphez való viszonyát tükrözi Az apostol című romantikus elbeszélő költeménye. Életszemléletének eddigi derűje megingott, lelkiállapota a világgyűlöletet súrolja. Az apostolban a világ fekete, a nyomor és az erény testvérek, a férj, feleség, gyermekek éhezése megdöbbentő leírásban tárul elénk. Romantikus túlzások találhatók a gyermek Szilveszter sorsának igen részletező leírásában. Gyermekkora lopásból, koldulásból és mások szolgálásából állt. Szilveszter romantikusan statikus hős: egyszerre egy világmegváltó apostol áll előttünk. Az eposzi hagyományokat követő in medias res kezdés a padlásszoba nyomorában jeleníti meg. Lelke ledobta a gondokat, Istennel társalog, az emberiség felszabadításához, boldogításához kér tőle erőt. Ezt a túlzott eszményítést beárnyékolja az a körülmény, hogy míg világboldogító terveit szövögeti, addig a saját családja nyomorával szemben tehetetlen: néhány hónapos gyermekét hagyja éhen halni. Szilveszter életébe a költő néha beleszövi a saját sorsának egy-egy fordulatát (a szilveszteri születésnap, a kastély kisasszonya szüleit megtagadva felesége lesz), eszméivel pedig teljesen azonosul. Az ifjú hősnek is az iskolában a legkedvesebb stúdiuma a világtörténet tanulmányozása volt.

Petőfi következtetései szerint az emberiség története a közeljövőben fog véget érni. Szilveszter azonban a szőlőszem-hasonlat alapján más következtetéseket von le: eszerint az általános boldogság korát nem az elnyomott néptömegek világméretű összecsapásától várja, hanem a „nagy lelkek” önfeláldozó harcától. Ha a szőlőszemet, a kicsiny gyümölcsöt sokszor 100 ezer és millió napsugár érleli, a föld, a nagy gyümölcs megérése talán évezredekbe vagy évmilliókba is kerülhet. Ezek a földet érő sugarak a „nagy lelkek”, de ilyenek ritkán teremnek, és egy sugár élete csupán egyetlen napig tart. Szilveszter életének az a tudat ad célt, hogy ő is egy ilyen sugár lehet. Megváltozik korábbi gondolkodása, átértékelődött a korábbi népvezér-és lángoszlopszerep: a költőapostolnak nem e népet kell vezetnie, hanem a nép helyett kell cselekednie. Szilveszter elvont nép-fogalma 3 alkalommal kerül szembe a kiábrándító valósággal. Mint falusi jegyzőt a nép egyik napról a másikra űzi el, pedig előtte lelkesedtek érte. Ez mélyen kiábrándítja. Hasonló csalódásban van része a titkos nyomdában megjelent könyve fogadtatásakor is. Eszméit mohón nyelte el a szomjas világ, de a hatalom egyetlen szavára megrémült a nép és megtagadta a könyvet, szerzőjétől elfordult, sőt még büntetését is követelte. Szilveszter büntetése rémes volt: feleségétől és életben maradt gyermekétől nem búcsúzhatott el, az utcán tartóztatják le és 10 évnyi börtönre ítélik. Mikor szabadul, első kérdése, hogy szabad-e a haza. Ennek az ellenkezőjét tapasztalja: a világ visszafejlődött. Céljának megfelelően vállalja a forradalmi tettet: a nép éljenzése közepette rálő a királyra. A befejezés azzal zárja le a költeményt, hogy a késő századok megemlékeznek azokról a nagyokról, akik a szolgaságban is szabadok voltak.

Petőfi igazi politikus és életrajzi költő volt, életének minden fontos eseménye megjelent valamelyik művében – ez a forradalom időszakában is jellemezte. Költészete nem volt egysíkú, nem koncentrálódott egy dologra, témára, hanem folyamatosan reagált a politikai, társadalmi helyzet és hangulat változásaira. Ez persze nem jelentette korábbi elveinek megtagadását. Ha kellett, buzdított; ha kellett, ostorozott; ha kellett, gúnyverset, csatadalt, kiáltványt írt; és ha kellett, megpróbálta újra és újra harcba szólítani a magyarokat. A magyar irodalom legismertebb és legnépszerűbb alakja, a népköltészeten alapuló műköltészet megteremtője.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
FOCI VB 2010 – Tippjáték

Már javában tart Dél-Afrikában a foci világbajnokság, ebből mi se...

Close