A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Petőfi Sándor: A puszta, télen elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
14796
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-16 Küldd tovább
  Letöltés

A puszta, télen

Mintha ellentétpárja lenne Az alföldnek az arányos szerkesztésű, 3×3 vsz.-ból álló vers.

1. 1-3. versszak

- Nagy érzelmi nyomatékkal indít itt is (Hej, mostan…), egy indulatszóval. Mintegy ebben összegzi hangulatilag mindazt, amit mondani készül. A puszta szó főnévi és melléknévi kettős jelentésével játszik.

A vsz. további soraiban egész megszemélyesítés-sor következik:
– az évszakokat 1-1 gazdához hasonlítja:
– a kikelet és a nyár a mezei szorgalmat képviselik – kedvesek neki;
– mégsem ezekkel foglalkozik, hanem a rossz gazdával – az ősszel, mely viselkedéséből következik a puszta jelenlegi állapota (gondatlan, rossz, elfecséreli).

A tél leírásával folytatja – negatív festés az eszköze – a vers hangja elégikussá válik:
hiányaiban mutatja be a telet:
– szinte előszámlálja, mi minden hiányzik (juhnyáj, pásztorlegény, madarak, prücsök);
– és ezeket hangjuk eltűnésével mutatja be: (kolomp, síp, dal, harsogó, hegedül).

Majd kitágítja a képet: nagy távlati képet látunk, melyet két hasonlattal tesz szemléletessé:
– a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti,
– majd a fáradt madárként repülő nap képét látjuk (Az alföld – sas!).

És még ennél is közelebb hozza a földhöz a téli természetet:
– a napot lehajolva közelítő öregemberhez hasonlítja.

A vsz. utolsó sora átvezet a következő egységbe (Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.)

 

 

2. 4-6. versszak

Az eleve leszűkült, alacsony perspektívát bontja fel alkotóelemeire. A télen lelassult, bezárt emberi világ életképeit látjuk.
– Az eddig csak allegóriákban, hasonlatokban jelenlévő ember most belép a tájba.
– hiányában van jelen az üres határban, halászkunyhóban, csőszházban, tanyákon, legelőkön
– majd valójában is megjelenik: a házba beszorult ember – a komótosan pipára gyújtó béres élete csendes, lelassult, bár itt 7 cselekvésből álló mozdulatsor alakul ki: elveszi, teszi, megvágja, húz, szipákol, oda-odanéz…
– majd ismét a kinti világba lép: az ember által nem látogatott csárdákat ábrázolja.

Ez a kép ismét messzebb vezeti tekintetünket: utat látunk, melyet a szelek hóval temettek be.

 

3. 7-9. versszak

- Az előbbi zárókép dinamikus képek sorát indítja el: most alulról fölfelé tekint: a természeti elemek kavargása a légben – mint egymással birkózó, egymást kergető pajkos gyerekek. (Igék, igenevek halmozása adja dinamikáját: uralkodnak, kavarog, nyargal, szikrázó, birkózni.)

- Majd ismét oldalfelé tekint:
a téli alkonyban megjelenik a társadalom számkivetetje: a betyár.

A “háta mögött farkas, feje fölött holló” gondolatpárhuzam egyszerre idézi föl a társ. és a term. zord kegyetlenségét.
– A záróképben a horizont felé nyitja ki a képet:
az alkonyat végén lebukó napról ismét újabb kép jut eszébe:
a nap vörös köre – egy király véres koronája.

A tájleírás politikai tartalommal telítődik az utolsó sorokban.
P. más verseiben el előfordul, hogy a Nap képe összekapcsolódik a vér, az áldozat képével.
Verselése: felező 12-es (aa b/b cc rímképlettel).

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!


Hozzászólások (3)

    A puszta, télen

    Mintha ellentétpárja lenne Az alföldnek az arányos szerkesztésű, 3×3 vsz.-ból álló vers.
    1. 1-3.vsz.
    - Nagy érzelmi nyomatékkal indít itt is (Hej, mostan…), egy indulatszóval.
    Mintegy ebben összegzi hangulatilag mindazt, amit mondani készül.
    A puszta szó főnévi és melléknévi kettős jelentésével játszik.
    A vsz. további soraiban egész megszemélyesítés-sor következik:
    - az évszakokat 1-1 gazdához hasonlítja:
    - a kikelet és a nyár a mezei szorgalmat képviselik – kedvesek neki;
    - mégsem ezekkel fogalalkozik, hanem a rossz gazdával – az ősszel, mely viselkedéséből következik a puszta jelenlegi állapota (gondatlan, rossz, elfecséreli).
    - A tél leírásával folytatja – negatív festés az eszköze – a vers hangja elégikussá válik:
    hiányaiban mutatja be a telet:
    - szinte előszámlálja, mi minden hiányzik (juhnyáj, pásztorlegény, madarak, prücsök);
    - és ezeket hangjuk eltűnésével mutatja be: (kolomp, síp, dal, harsogó, hegedül).
    - Majd kitágítja a képet: nagy távlati képet látunk, melyet két hasonlattal tesz szemléletessé:
    - a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti,
    - majd a fáradt madárként repülő nap képét látjuk (Az alföld – sas!).
    És még ennél is közelebb hozza a földhöz a téli természetet:
    - a napot lehajolva közelítő öregemberhez hasonlítja.
    A vsz. utolsó sora átvezet a következő egységbe (Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.)
    2. 4-6.vsz.
    Az eleve leszűkült, alacsony perspektívát bontja fel alkotóelemeire.
    A télen lelassult, bezárt emberi világ életképeit látjuk.
    - Az eddig csak allegóriákban, hasonlatokban jelenlévő ember most belép a tájba.
    - hiányában van jelen az üres határban, halászkunyhóban, csőszházban, tanyákon, legelőkön
    - majd valójában is megjelenik: a házba beszorult ember ï‚® a komótosan pipára gyújtó béres
    élete csendes, lelassult, bár itt 7 cselekvésből álló mozdulatsor alakul ki: elveszi, teszi,
    megvágja, húz, szipákol, oda-odanéz…
    - majd ismét a kinti világba lép: az ember által nem látogatott csárdákat ábrázolja.
    Ez a kép ismét messzebb vezeti tekintetünket: utat látunk, melyet a szelek hóval temettek be.
    3. 7-9. vsz.
    - Az előbbi zárókép dinamikus képek sorát indítja el:
    most alulról fölfelé tekint: a természeti elemek kavargása a légben – mint egymással birkózó, egymást kergető pajkos gyerekek.
    (Igék, igenevek halmozása adja dinamikáját: uralkodnak, kavarog, nyargal, szikrázó, birkózni.)
    - Majd ismét oldalfelé tekint:
    a téli alkonyban megjelenik a társadalom számkivetetje: a betyár.
    A “háta mögött farkas, feje fölött holló” gondolatpárhuzam egyszerre idézi föl a társ. és a term. zord kegyetlenségét.
    - A záróképben a horizont felé nyitja ki a képet:
    az alkonyat végén lebukó napról ismét újabb kép jut eszébe:
    a nap vörös köre – egy király véres koronája.
    A tájleírás politikai tartalommal telítődik az urolsó sorokban.
    P. más verseiben el előfordul, hogy a Nap képe összekapcsolódik a vér, az áldozat képével.
    Verselése: felező 12-es (aa b/b cc rímképlettel).

    Nagyon jó , h ezt feltette valaki nagyon sokat segített nekem köszönöm szépen..

    Köszi! Jó hogy valaki veszi a fáradságot,hogy a többieknek segítsen nekem ez életmentő volt :D


Ezt olvastad már?
Vörösmarty Mihály: Szózat II. elemzés

Szózat II. Keletkezési körülmények: a reformellenzék vezetőinek bebörtönzése, felkorbácsolt közhangulat,...

Close