A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Móra Ferenc: Parasztjaim

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3005
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-05 Küldd tovább
  Letöltés

„Közel 30 éve garázdálkodom az irodalomban, összeirkáltam egy kazal könyvet, amiknek nagyon különböző címeik vannak, de egy klisé mindnyájában megtalálható: a magyar paraszt.” – Ezek a gondolatok jutnak az olvasó eszébe, amikor Móra Ferenc: Parasztjaim című novelláskötetét olvasgatja. A kötet 1935-ben jelent meg, de a benne található különböző műfaji írások több év termésének eredményei. Valamennyi írás középpontjában a magyar paraszt, pontosabban a szegényparaszt áll. Móra nem egy könyvével bizonyította, hogy egész életművének egyik legfontosabb feladata a magyar agrárproletariátus sorsának felfedése. így hívja fel az illetékesek figyelmét rá, és próbálja a hatalmon levőket kényszeríteni, hogy gyökeres reformokkal segítsenek a magyar társadalom elesettjén, a parasztok milliós tömegein.

 

Móra nem volt szocialista, nem volt forradalmár.

A változtatást nem rendszerváltozás, nem forradalom útján képzelte, hanem a vezetők, a gazdagok meggyőzése által. Innen a kötet és más Móra művek kettőssége: egyrészt szinte Móricz Zsigmond-i realitással tárja fel a paraszti nyomort, kulturálatlanságot, lelki sötétséget, másrészt – e valóban megrendítő kép ellenére – csak felelősségre akar ébreszteni, figyelmeztetni, segítségért kiáltani. Nagyon jellemző e kettős magatartásra az a néhány mondat, melyet a szegedi Rotary Clubban hivatalos felkérésre mondott beszédéből idézünk:

„Előadásomban, magam is érzem, sok volt a keserűség, és könnyből támadt a mosolygás szivárványa is. Bántani nem akartam senkit, se természetem nem olyan, se a mai idők nem arra valók – amivel nem azt akarom mondani, hogy nincs kitől számon kérni az úgynevezett nemzetfönntartó elem testi-lelki elhagyatottságát. De én csak el akartam jajdítani magam, hogy emberek, népünk hatalmasai, vigyázzatok, itt több baj van, mint ahogy ti tudjátok, járjatok utána, hol a hiba, és segítsetek rajta! Mert nem az ország házában van a magyar jövendő, hanem itt, a magyar tanyákon, tizenöt-húsz kilométerre a városoktól, és itt olyan sötét van, hogy még a tudás szentjánosbogarai se világítanak benne. És ne felejtsétek el, hogy nem lehet önfeláldozó hazaszeretetet követelni sorsdöntő években attól a néptől, amelyet Eötvös József törvényének hatvannegyedik esztendejében se tudtatok odáig vinni, hogy ismerje hazája ezeréves történetének elemeit, s lássa abban a maga szerepét!”

Bár Móra nem a gyökeres változás híve, témáját mégsem felülről nézi. A parasztok ügyében érdekelt fél, aki parasztnak született, s ha a sorsa úgy hozta is, hogy kultúrpalotát igazgatott, „szívében halálos holtáig megmaradt parasztnak”.

Számos tanulsággal, bizonyítékkal szolgált a Parasztjaim című kötete a kor olvasói számára. Móra sok mindent megírt benne, amit a falukutatókba népi írók szociográfiai munkájukban más körülmények és keretek között megismételtek.

írásából érezzük, hogy mérhetetlen a gyűlölet az úr és a paraszt között. Évszázados hagyomány ez, hiszen az úr 900 éven át csinálta a törvényt a paraszt ellen. Mikor pedig befogadta a nemzetbe, a társadalomból még mindig kirekesztette. Volt tehát már joga a parasztnak, csak éppen nem élhetett vele. „Mikor az apám szőlőcskéjét elverte a jég, és ő felment a városházára adóelengedést kérni, mint ez, meg az a tekintetes úr, akinek tőkéit szintén széthasogatta az isten haragja, akkor az írnok úr azzal kergette el: »Hja, öregem, az más! A tekintetes úr nem mehet napszámba kapálni, de kend elmehet!«”

Az ezeréves választófalat kétfelől hordták – hangoztatja az író, de nem a paraszt hordta bele a nagyobb részt.

Erre a tételre bizonyítékokat is hoz fel: „Tessék fellapozni a magyar közmondások gyűjteményében az úr és a paraszt címszót. Igaz, hogy a,paraszt azt mondja; »nem jó úrral egy tálból cseresznyézni, mert meglövöldöz a magjával«, meg hogy »az úr a pokolban is úr«. Igaz, de a paraszt csak ezt mondja. Az úri szólásmondásokban mintha több volna a gyűlölet, mert az egyik szerint »huncut a paraszt, ha már egy arasz«. A másik szerint pedig, amelyik alighanem a Dózsa György tiszteletére termett, de még máig is él »sülve jó a paraszt, akkor is a fene egye meg.«” (Úrgyűlölet)

Részben a bizalmatlanság, részben a földhöz való görcsös ragaszkodás az oka annak, hogy a parasztfiú, bár műveltebb, mint az apja, és kitörhetne az évszázados megalázottságból, nem akar úri család gyermeke lenni. Ahogyan az éveken át szelídített vadkacsa egy napon visszatér fajtájához, mert ilyen a természete, éppen úgy nem tud új környezetében megmaradni az a parasztgyermek, akit a falu, a paraszti környezet egyszer már magához szoktatott. Móra és felesége elvállalnák Mák ángyó gyermekének, Matyinak a nevelését, végül mégis a társaihoz visszatért vadkacsa példája inti az írót: „… őrajta tűnődöm (ti. Matyin), meg a többi vadkacsán, a sok-sok tanyai talentumon, a vadon nőtt zseniken, akik közül csak az én tudtommal is sokkal tettek próbát a régi világbeli városi urak. Hiába, egy darabig csak szelídültek, aztán mind visszamentek vadkacsának a többihöz. Ilyen a természetük.” (Vadkacsák)

A fiatalokban van már ragaszkodás az iskolához, már belekóstoltak a kultúrába, az öregebbek azonban tudatlanok, évszázados babonák, tévhitek áldozatai. Az előbbi elbeszélésben Mák apó az alacsonyan repülő fecskéket kergeti, hogy felszabjanak a magasba, mert szerinte a fecskék hozzák az esőt, ha lent szállanak.

Egy másik elbeszélésben, a Mihály folyamatbatételében Mihály, az átokházi paraszt nem tudja,.mi a különbség folyam és folyamat között. Nem érti meg a jog nyelvét, hiszen nem is számára írták, inkább ellenére.

Ugyanaz a Mihály és felesége Kossuthot királynak tartja. Abban a beszédében, amelyet Móra a magyar parasztról tartott, aggasztó példákat hozott fel kulturálatlanságukra. Azért is hangsúlyozza ezt a szomorú igazságot, mert a rendszer urai, akik sovinizmusra nevelték, unosuntalan hangoztatták a magyarság kultúrfölényét a szomszéd népekkel szemben. Ezt az állítólagos kultúrfölényt cáfolja az a tény, hogy a magyar paraszt semmit nem tud Napóleonról. Szent Istvánról is csak annyit, hogy ünnepe augusztus 20-ára esik. „Számukra az egész magyar történelem kezdete, vége, teljessége Kossuth Lajos és a negyvennyolc. De a névnél nincs tovább ez se. Mi volt az a negyvennyolc, mit csinált Kossuth Lajos? Ezekre a kérdésekre vállvonás a felelet. Meg az, hogy az nagy ember volt, most is sok olyan kellene. Miért volt nagy? Mert eltörölte az adót. Mert megverte a németet. Mert meg merte mondani az igazat a nagyuraknak. Arról, hogy felszabadította a jobbágyot, ezek a jobbágyok nem tudnak semmit. De én se tudom, hogy csakugyan föl vannak-e szabadítva.” (A magyar paraszt)

Itt jegyezzük meg azt is, hogy ebben a szemléletben nemcsak tudatlanság van.

Igaz, hogy Móra parasztjai nem ismerik a magyar nép írott történetét, de szavaik valamiféle más történelemről árulkodnak, amelyet a nép a maga számára állít össze, alakít ki. Ebben a történelmi szemléletben Kossuth egy szintre kerül a királyokkal, sőt talán még magasabbra is, hiszen nem elvont fogalomként jelenik meg a történelemben, hanem olyan emberként, akinek szándékait a nép megértette, és akit követni is hajlandó volt.

Ebben a történelemben állandó szerepet kap a török császár. No meg a sok kincs, arany, amit a török császárok ásattak el. Bojárdahalmát például Küsmödi szerint a török császárral kell felásatni. Valamelyik őse ugyanis ide temettette Bojárda nevű leányát, aki reménytelen szerelme miatt öngyilkos lett. A lány mellé 9 kád aranyat is helyezett, hogy az egykori utód, aki megtalálja a sírt, lássa, milyen nagy úr gyermeke alussza itt örök álmát.

De Küsmödi szerint a hatalmas kincset csak a török császár engedélyével szabad kiásni. íme, annyira élő a magyar paraszt saját történelme, hogy a modern korban is megtalálja e história különös személyeit. S e történelemben is első a haza, mert Küsmödi a kincs feltárásával hazáját akarja gazdagítani: „Csak a hazát akarom én fölkarolni, ha mán úgy maradt, mint a szödött szőlő, aki mellül még a karót is ellopták. Nincs mán itt más segítség, csak a török császár.” (Küsmödi felkarolja a hazát)

Ebben a történelemben természetesen helyet kap Sándor király, azaz Rózsa Sándor is.

(Sándor körül) Az alföldi tanyavilág csodálattal teli ragaszkodással őrzi emlékét, ahogy Móra is mondja: „… a nyáron tanyavilágunknak olyan részén bujdostam, amelynek nádfödeles házai között – novellaíróink bogárhátúaknak nevezgetik őket, noha olyan rongyos hátú bogarat a legnagyobb Brehm sem ismer – még elevenen él a Sándor-mítosz. (A nevét nem árulom el a környéknek, hogy a többi környék meg ne legyen sértve, mintha őbenne nem volna kegyelet.) Hát itt hallottam néhány történetet Sándorról, amelyeket érdemesnek tartok följegyezni. Hitelességükről az a kukoricacsősz felel, akivel együtt sütögettük odakinn a gyenge kukoricát.”

Móra Ferenc Rózsa Sándora nem olyan, mint a Móricz Zsigmondé. Móra írásában nemcsak a szegénység védelme fűződik a betyár alakjához, hanem gyilkosság is; olyan, amit féltékenységből, hiúságból követett el.

„Azok között, akiknek a gyertyáját elkoppantotta, volt vagy hét betyár is. Mikor ezeknek a halálát számon kérte tőle a bíróság, elfutotta a vér az arcát, és veszett dühvel rázta meg bilincseit.

- Röttenetös jussom volt hozzá! – ordította. – Rózsa Sándornak adták ki magukat a népek előtt, pedig arra se voltak méltók, hogy kapcának viseljem őket.”

Móra a puszták királyának a bukását is megírja. Mindez arra mutat, hogy rokonszenvvel vizsgálta alakját, de némi tartózkodással: kötelez a tisztesség, hogy megmondjam, mi lett a Sándor vége. A bíróság kimondta rá a halált, de mindjárt kegyelemre is ajánlotta – bizonyosan nem ok nélkül.

S Ferenc József negyedszer is megamnesztiázta a puszták királyát. Szegény király! A szamosújvári börtön volt az ő Szent Ilonája, ahol – szabómesterségre fogták. Ez csúfabb bukás volt még a Napóleonénál is. Mikor pedig az öreg ujjak elerőtlenedtek már a szabótűhöz, akkor kötőtűt dugtak közéjük, és Sándor mint strimflikötő fejezte be földi pályáját. Higgyük, hogy a nagy Bíró legalább ezért szintén amnesztiát adott neki.”

A falu műveletlenségéről, a babonák, rögeszmék világáról, a kulturálatlanságról legkevésbé éppen a magyar paraszt tehet. Hogy miért ilyen elmaradott a műveltségében, arra Móra a kötet nem egy elbeszélésében vagy egyéb írásában megadja a magyarázatot. Elsősorban a rendszer vezetői bűnösek, akik gazdasági nyomorba süllyesztették és ott is tartják a föld művelőit. Mekkora ez a nyomor? Olvassuk el A magyar parasztról mondott beszédét, vagy nyissuk fel a kötet Földhözragadt Jánosék 1932-ben című írását. Ezekben félelmetes hitelességgel, szinte vádszerűen sorolja fel az író a nyomor tüneteit.

A sok közül csak néhányat említsünk meg, a legkirívóbbakat! A szegény paraszt valósággal éhezik, élelme hiányos, hitvány. Van család, mely korpán húzza át a telet, nem korpakenyéren, hanem vízzel kevert korpán.

A nyomor következménye a csócsálás is.

Az idősebb megrágja az ételt a csecsemő számára, azután betömködi azt a gyermek kék színű szájába. Kiválóan jó erre a faalji férges szilva kenyérrel: „Nagyon megedzi ez a kis gyomrot, aki bele nem hal araszos korában, az megélhet száz esztendőt is.”

Aki hajában főtt krumplit eszik vagy paprikás-sós kenyeret, az már büszkén mondja: „Nekem telik, mertén gazdaember vagyok.” 2200 négyszögöl telket kapott földosztáskor, havonként 66 pengő válságot fizet érte 52 esztendőn keresztül. Ezen kívül 59 pengő egyéb kiadása van a földre. A bevétel a termésért pedig mindössze három pengő. A kukoricaszárért 20 pengőt ígértek. „Hála Istennek, a zárószámadás csak 102 pengő deficitet mutat.”

A másik csak bérli a földet, de abban sincs köszönet. Vagy elmenekül a földtől, s örül, ha a városi rokonság bejuttatja valahová iskolaszolgának, vagy az adó, a teher, a beszolgáltatás tönkreteszi. Végül még a hivatalos eljárás költségeit, a végrehajtót is neki kell fizetnie.

Földhözragadt Jánosnak fel kell gyújtania a tanyáját is, ha a leányát meg akarja házasítani. A biztosítók 843 pengőt fizettek tűzkárért. Ezért a pénzért már új tanyát is lehetett építeni, „pedig a házaknak mostanában az a szokásuk, hogy összedűlnek, mint az emberek”.

Erkölcsi életüket is a föld szabja meg. Előfordul, hogy a 60 év fölötti öregasszony mostoha fiával áll össze: „: az lösz a legokosabb, mert akkor a birtokot nem köll szétválasztani.” Sok a hadirokkant a parasztság soraiban, és ott csak az asszony keres. Jó, ha havonta 20 pengőt összeszed mosással. A rokkantsági járulék inkább megszégyenítés, mint segítség. A rokkant havi 1 pengőt kap a szeretett hazától, és két gyerek után 50-50 fillért.

A választások alkalmával a paraszt nem tudja, kire adja szavazatát. Arra szavaz, aki leveszi válláról a terhet. Olykor többen is összebeszélnek, hogy 1 kiló sóért vagy 1 liter petróleumért adják-e el a szavazatukat. Általában készpénzért nem szívesen bocsátják áruba voksukat, mert megesett, hogy szavazás után behajtották rajtuk a pénzeket. Ezért okos az, aki például szavazatáért testvérnénje koporsóját csináltatta meg: „A koporsót, azt hiszem, csak mégse szedik ki a föld alól, akármilyen huncut ez a világi nép.”

A rossz tandíjrendszer mellett az iskolabírság is sújtja a szegény embert, aki gyermekét a sok munka vagy a nagy távolság és a hideg miatt nem tudja, vagy nem meri iskolába küldeni. A bírságok ellen vagy tandíjkedvezményért hiába folyamodik, mert bár a városháza csak miatyánknyira van az iskolától, mégis nagyon messze. Egyik-másik parasztgyermek annyira rongyos, hogy a nagy hidegben maga a tanító javasolja, hogy ne látogassa az iskolát: „Anyádnak pedig mondd meg, hogy ha ilyen időben még egyszer elereszt az iskolába, akkor agyonvágom.”

A magyar paraszt gyakran lágyszívű és csodálatosan szelíd. Márton apót, a csőszt súlyosan megfenyegeti az ispán, ha még egyszer nem vesz zálogot a vetésbe tévedő idegen állatokból. Hiába akar szót fogadni Márton apó; mikor a búzában három báránykát és egy alvó, szelíd képű szőke fiúcskát talál, a három bárányt megeteti és megitatja, s a kisfiút egy találós kérdés megfejtése után a zálogba vett bárányokkal együtt szelíden elbocsátja. (Márton apó zálogol)

Ugyanilyen mély emberség mutatkozik A csókái csata című elbeszélésben is.

A csókái magyarok és a szanádi szerbek hosszú barátság után kegyetlenül megharagudtak egymásra, s már-már kaszárakapára került sor. De a kis Milica és Marika ártatlan barátsága és egymáshoz való ragaszkodása az apák fegyverzetén kibékítette a haragvó szíveket: „…a szanádi bíró Marikát kapta az ölébe. A csókái bíró meg Milicát ölelte magához, s egymás kezét fogva állt a két vezér a két sereg közé. De lett is erre olyan örömriadal, hogy a szanádi varjak mind a csókái határba repültek tőle, a csókái csókák meg a szanádiba.”

Az ellentét néha a parasztság körében csak párbajjal oldható meg. Nem az urak párbajszabályai szerint, hanem a falu sok százados törvényei alapján.

Sahin Ugró Gergő és Francia Nagy Antal egy hetivásáros napon a kocsmában összeszólalkozott. Az egyik azt mondta a másiknak, hogy nincs még benőve a feje lágya. Ezt a séjtést meg kell torolni, jöjjön a fejpróba, két kemény fej többszörös összekoccantása. Akkor hagyták csak abba, mikor az egyik már „röcsögött”. (Fejpróba) Máskor a bor a hetvenkedésnek és a belőle következő párbajnak az eredeztetője. A Mecsek gyerek és a világbirkos verekedése is csárdából indult és az udvaron végződött. Halállal az egyik részről, börtönbüntetéssel a másikról. (A világbirkos halálának ténykörülményei)

Akármelyik írását olvassuk is a kötetnek, akárhogyan mutatja is be elbeszélésében Móra a magyar parasztot, minden esetben az írónak a paraszt iránt érzett mélységes szeretetét tapasztaljuk. írásainak célja, hogy becsülje meg a társadalom a parasztságot, sokkal jobban, mint ahogyan eddig tette. Ezt a rokonszenvet, melyet az olvasó is érez, nemcsak művének eszmeiségével, nemcsak remek jellemábrázoló képességével éri el Móra, hanem a művészi és érzelmi hatás érdekében felhasznált egyéb sajátos formai eszközeivel is. Mórát többek között azért is olvassuk szívesen, mert úgy ír, mintha élőszóval mondaná el történeteit. Kitűnően tud adomákat, érdekes eseményeket előadni, kellemesen tud csevegni. Kedvesen bizalmaskodó, beszélgető modorához, csevegő stílusához az is hozzátartozik, hogy rendszerint nem tér rá azonnal a címben jelzett eseményre. Gondoljunk csak a Mihály folyamatba tétele című írására. A novella szerkezete három részre tagolódik. Először Mihályt mutatja be Móra, és azt a vidéket, ahol Mihály tengeti keserves életét, és ahol ősei verítékeztek. A második részben az író és Mihály között létrejött egyezségről olvasunk, és arról az incidensről, amelyek az egyezség szerinti napszámok kifizetése körül támadt. S ezek után teszi teljessé történetét a tulajdonképpeni téma elbeszélésével. Számára a cím csak ürügy a beszélgetésre. Bizonyos, hogy egyszer eljut ígéretének beváltásához. De közben panaszait, kétségeit, fájdalmát is elmondja.

Végül szólnunk kell Móra sajátos humoráról. Amikor a szegényparasztról, annak ügyeiről, konfliktusairól beszél, írásaiban a szelíd, megértő humor tükröződik. Ennek alapja a szeretet, melynek melege átjárja az olvasót is.

Másként tréfálkozik Móra, amikor nem megbocsátani, hanem vádolni akar. Ilyenkor szívesen él az irónia, a gúny fegyverével. Amikor Mihály megértette, mit jelent valamilyen ügy folyamatba tétele, az író kifakad a törvények, rendeletek stílusa ellen: „Bölcs emberek csinálják a törvényeket. Hátha azok azt tartják, hogy baj lenne abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt!”

A gúny és az irónia olykor zárójelek alkalmazásával kap kiemelést az elbeszélésekben. A Mindenféle ördögökről című elbeszélésben olvashatjuk: „Az összehasonlító vallástörténet szerint az öreg ördög bölcsőjét alighanem Babilon vizei mellett ringatták. Nyilván szumir őseink jöttek rá először, hogy még az Úristennek is szüksége van némi ellenzékre. (Látnivaló, hogy nagyon szamár emberek voltak azok a szumirok. Nem volt bennük semmi reális országlászati érzék.)” Hasonlóképpen ugyanebben az elbeszélésben a diplomaták elleni kifakadást teszi zárójel közé Móra: „A kabbalisták a geneológiáját is megszerkesztették az ördögnek, persze csak felmenő ágon. A legöregebb ördög a Samael, ez volt az, aki Évát elcsábította. Ennek az ivadéka Sátán, aki olyan követféle az ég és a föld között, mert az égi hatalmasságoknak ő teszi a jelentéseket a földi konstellációkról. (A diplomaták valószínűleg az ő impériuma alá tartoznak, s központi székhelye Genf.)”

 

Ugyancsak gazdag humor bontakozik ki azokból a képekből, hasonlatokból, melyeket Móra olyan sűrűn használ írásai fűszerezésére.

Az Illés megtette a törvényt című elbeszélésben olvassuk: „Ahogy befordultam az udvarra, mérgesen nekem ugrott a puli. Már akár mint házfelügyelő, akár mint a csontok amatőr felkaparója, aki haragszik a konkurenciára.” Még derűsebbek Móra leírásai, képei, amelyeket az általa annyira szeretett paraszti figurákról adott. A Mezei nagyhatalmak című elbeszélésében András és Mihály áll szemben egymással. A következő tájékoztatást kapjuk Andrásról: ,Ami pedig a lábfej és a sapkás fej közé esik, abból nagyon könnyű megállapítani, hogy András szenvédelme a szalonna iránt tisztán platonikus vonzalom. Hosszú, keszeg ember András, afféle szegény kertész ember az ötödik dűlőből, ahol a krumpliban és répában tartózkodó kalóriával szokás megtölteni az oldalközt.”

 

Móra Parasztjaim című kötete egyik legszebb vallomás a szegényparasztság sorsáról.

Méltatás helyett az író szavait idézzük: „Nem mondtam el mindent, amit láttam, mert azt mondhatnánk rám, lázítok. így is volt egy-két jó emberem, aki féltett, hogy az igazságom nem lesz elég erős pajzsom, ha védelemre szorulok. S ami riportot írtam, annak is irodalmi formát próbáltam adni. Nem azért, hogy nagyobb legyen a hatás, hanem hogy ne legyen olyan kegyetlen a tények brutalitása. Nem találtam ki semmit, de egy-két színt vettem abból a forrásból, ahol az életem eredt. Én is voltam szájból mosakodó kisgyerek, csakhogy én édes vizet vehettem a számba. A mai földhözragadtnak étele, itala, mosdóvize, törülközője csupa keserűség. Én is bukdácsoltam a hóban a csillagfényes téli hajnalokon, de én hihettem, hogy elérem a csillagokat. Mit hihet a mai egyinges, kisrongyos, akit apja, a béres, még a maga karrierjével sem biztathat?”

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Etilén, dién, alkánok, acetilének, aromás szénhidrogének, metán

Szénhidrogének: Azok a szerves vegyületek, melyek csak szénből és hidrogénből...

Close