Lev Tolsztoj: Háború és béke (1863-1869)

Lev Tolsztoj

Az 1853-ban kitört orosz-török háború következményeként a cári Oroszország hamarosan hadban találja magát a hatalmi érdekeiket féltő Angliával és Franciaországgal. Kezdetét veszi a krími háború. Az expedíciós seregek Dél-Oroszország partjaihoz közelednek, s a most már hazáját védő orosz hadseregben magasra csap a hazafias lelkesedés lángja. Az általános lelkesedés magával ragadja az orosz hadsereg egyik fiatal tisztjét, a háborús elbeszélései révén már írókörökben is ismert Lev Tolsztojt. A dunai hadsereghez kéri magát, Romániában harcolt, majd ugyancsak saját kérésére Szevasztopolba kerül. Tíz hónapot tölt az ostromlott városban olyan körülmények között, amikor az állandóan fenyegető halál árnyékában, a tragikus kíméletlenséggel bekövetkező események torlódásában kendőzetlenül tárulnak fel az emberi lélek legigazabb mélységei, amikor összeroppannak a gyengék, és teljes nagyságukban magasodnak ki az igazi hősök. Tolsztoj szevasztopoli elbeszélései, a körülzárt városból küldött hadtudósításai a pusztulás, a vértenger, a sokszor értelmetlennek látszó halál leírásai.

A véres háború a lényegesen jobban felkészült szövetséges hatalmak győzelmével végződik, s a katonai vereség még nyilvánvalóbbá teszi a cári Oroszország belső bajait. A reformok követelése olyan erővel jelentkezik szerte az országban, hogy í. Miklós cár utóda, II. Sándor sürgős belső reformokat ígér.

A szélsőséges nacionalista, katonai elemek égnek a revánsvágytól, a reformokkal csak a belső elégedetlenségeket szeretnék leszerelni, azok következetes véghezvitelére nem gondolnak. Egyre többet hivatkoznak a III. Napóleontól elszenvedett fájó vereség elfeledtetésére, a másik Napóleon 1812-es oroszországi hadjáratára, amikor az idegen hódító gyűlöletében eggyé forrt orosz nép megsemmisítő csapást mért a franciákra; Borogyinó legendává magasztosul, a háború vezérei, az addig sokat bírált Kutuzov, Rosztopcsin pedig nemzeti hősökké.

Tolsztoj a felülről megindított reformtörekvéseket eleve bizalmatlanul fogadta. Otthagyta a hadsereget, s távolmaradását a cár által bejelentett reform megvalósításában azzal is dokumentálni akarta, hogy 1857-ben hosszabb nyugati tanulmányútra utazott. Hazatérte után szülőfalujában, Jasznaja Polja-nában telepszik le, s ott az analfabetizmus ellen indít harcot. Parasztgyermekek számára létesített iskolái azonos szellemből fakadtak, minta forradalmi demokratás reformtörekvései, céljuk azonban más volt. Tolsztoj, bár ő is a nép felemelésén fáradozott, a reform gondolatát elutasította. Szerinte nem kapitalista szellemű reformokra, hanem az orosz nemesség és parasztság régi egységének helyreállítására van szükség. Olyan társadalmi kapcsolatok kiépítésére törekedett ekkoriban, melyek a város közbejöttét szükségtelenné tennék. Későbbi gondolkodásmódja már ekkor megnyilatkozik, ellensége a városi kultúrának, önmagát a falu, a parasztság képviselőjének tartja. Háromévi megszakítás után azonban Tolsztoj ismét az irodalom felé fordult: látszólagos elszigetelődése ellenére is minden idegszálával korában él, s új művét az elmúlt években az orosz társadalmat legerősebben foglalkoztató kérdésekről akarja megírni.

1856-ban a cári amnesztia Szibériából hazabocsátja, több mint harmincéves száműzetés után, a még életben levő dekabristákat. Tolsztojt élénken foglalkoztatja a dekabristák kora, s eszméik tanulmányozása közben eredeti célkitűzéseitől mind távolabbra jut; nem elégszik meg közvetlenül 1825 ismeretével, hanem vissza akar nyúlni a változásokat követő arisztokraták gyermekkoráig, az 1812-es eseményekig. S mivel 1812 szoros kapcsolatban áll 1805-tel, az egész művet innen indítja el.

Háború és béke elemzés

Az alapkoncepció szerint regénye három történelmi dátum, 1812, 1825 és 1856 köré csoportosulna, s egy család történetének ábrázolásával mutatná be az akkori Oroszországot. S az első ránk maradt kéziratok ezt az elképzelést tükrözik: eleinte hősei egyéni sorsáról, a békéről beszél, s a háború csak később kerül be a regénybe. Időközben ugyanis az eszmei tartalom is megváltozik: eleinte a három időszak egybevetésével a dekabristák jellemszilárdságát, elvhűségét az 1856-os társadalom megalkuvásával, kétszínűségével akarta összehasonlítani, a későbbi koncepció szerint az 1805-ös vereség és az 1812-es győzelem megrajzolásával saját népéről szándékozott véleményt mondani: az orosz nép, az orosz hadsereg akkor legyőzhetetlen, ha nemzeti önállósági függetlensége védelmében fog fegyvert, viszont erkölcsi bátorságát veszti el, s így eleve katasztrófára van ítélve, ha idegen, tőle távol álló érdekekért küzd. Ezért kezdi az 1812-es háború leírását az 1805-ös vereségekkel, s ezért marad el teljesen az 1856-os befejező rész: erre már nincs szükség, mert az író már elmondta a véleményét a közelmúlt eseményeiről. Megmarad azonban az eredeti koncepcióból a családi krónika gondolata, az író regénye írása közben még azt hangoztatja, hogy célja nem történelmi személyiségek rajza, hanem az általa alkotott személyek viselkedése a történelmi események előterében.