Hirdetés

Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai verseinek elemzése

8 perc olvasás
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai verseinek elemzése

Költészete a halál közelségében teljesedett ki igazán.

Hirdetés


1885. március 29-én született Szabadkán 1901. október 26. – Első versének megjelenik a Budapesti Naplóban 1903 – A budapesti bölcsészkar magyar-német szakos hallgatója, barátság Babitssal és Juhásszal 1907 – Első verseskötete Négy fal között címmel 1908 -tól a Nyugat alapításától annak rendszeres munkatársa (tanulmányait félbehagyva újságíró lett) 1910 – A szegény kisgyermek panaszai 1913 – Házasság Harmos Ilona színésznővel 1915 – Megszületik Ádám nevű fia 1922 – Néró, a véres költő 1924 – Pacsirta 1925 – Aranysárkány 1928 – Meztelenül 1929 – Ady-pamflet, melynek következtében vita támad 1933 – Esti Kornél kötete, betegsége első tünetei 1935 – Számadás című kötete 1936. november 3-án meghalt

Novellái: Novelláiban többnyire valamilyen lélektani tétel, igazság ölt formát. Az események önmagukért nemigen érdekelték, az emberi cselekedetek rejtett titkát, rugóit kívánta felderíteni. Érett elbeszéléseiből általában az derül ki, hogy milyen kisszerűen, nevetségesen értelmetlenül élnek az emberek, elszomorító, ostoba kényszerek között az adott társadalomban (Édes Anna). Ironikus ábrázolása mögött mindig érezhető az emberi részvét.

A legjellegzetesebb Kosztolányi művek egyike A szegény kisgyermek panaszai (1910). Ez a kötet emelte íróját a legnépszerűbb modern költők közé.

A szereplíra sajátos megvalósulásának lehetünk tanúi: a szerző beleéli magát a vidéki, a szabadkai kisgyermek helyzetébe. Ezeket a verseket a gyermeki léleknek a világra rácsodálkozó gyermek bája teszi feledhetetlenné. A költő annak a kis embernek a szerepét ölti magára, aki olyannak hiszi a világot, amilyennek azt a pillanatnyi benyomás mutatja. A versek különös újszerűségét a kétféle szempont, a kettős látőszög állandó egybejátszása adja: a felnőtt – emlékezve – nézi benne gyermeki önmagát, a gyermek pedig ámulva és borzongva fedezi fel a világot még előítéletek nélkül.

Hirdetés

A versfüzér legelső darabjában – Mint aki a sínek közé esett – még a beszélő szempontja dominál. A többször kiemelt hasonlat a halál, a meghalás pillanatát villantja fel, s arra az általánosan elfogadott véleményre épül, mely szerint az ember halála közvetlen közelében újra átéli múltját. Ekkor kell megragadni a futó, az elmosódásba merülő képek közül a lényegeset, a feledhetetlent. A vers voltaképpen nem egyéb, mint részletező hasonlat, s az utolsó sorok fejezik ki az egész ciklus célkitűzését – az impresszionista látásmódnak megfelelően megragadni azt, ami örök. Azok a fogalmak, melyek az „örök” szóhoz fűződnek, nagyon is tünékenyek: színek, hangulatok, sejtelmek, riadalmak és szépségek. A halál iszonytató közelségében az emlékezés ezeket emeli ki a múltból, ezeket dobja a tudat a felszínre. Ezen dolgok állandóságával szemben az indító költeményben minden fut, minden mozog.

Az emlékidézésben nincs határozott epikus kronológia: a kötet a gyermeki képzelet rapszodikus ugrásait követi. Bizonyos előrehaladás legfeljebb annyiban fedezhető fel benne, hogy az évek múltával az élmények száma is egyre nő, hőse egyre tudatosabban tekint szét maga körül. A ciklusban a csodálkozás ill. az ámulat mellett jelentős szerepet tölt be a döbbenet is. A versfüzér szinte minden darabját áthatja a szorongó félelem, az önsajnálat, a mások iránti részvét. A kisgyermek fél: fél a betegségtől, a haláltól, az élettől, a sötéttől és apjától.

Ezekben a művekben szinte szétválaszthatatlanok a kisgyermek és az emlékeket életre hívó költő érzelmei. Ő ugyanis a gyermekkort olyan teljességnek, gazdag világnak fogta fel, melyhez képest a felnőttkor lelki elszegényesedést, fokozatos beszűkülést jelentett, ezáltal a múltidézéssel egyre sokasodó veszteségeit is át kellett élnie.

Gyermekkori ábránd, álmodozás, de egyben költői ars poetica is a Mostan színes tintákról álmodom. A címsor önálló szakaszba kerülve azt az illúziót kelti, mintha valami nagyon fontosat tartalmazna a közlés. A gyermek azonban nem magyaráz, nem indokol, egyszerűen csak kijelenti, hogy színes tintákról álmodik, s ezek közül legszebb a sárga. (A színárnyalatok hangulatokat, érzelmeket tükröznek.) Ezt követően türelmetlenül sorolja a színek árnyalatait. A vágy nyugtalanságára utal a számneves túlzások mellett az „és” kötőszó gyakorisága. Az impresszionizmus jellemző metaforájaként szinesztéziák (tréfás-lila, néma-szürke, szomorú-viola) szövik át a szöveget. A zaklatott, mégis egylendületű költeményt végig óhajtó mondatok uralják, hiszen ezek erősebb, teljesebb érzelmi-gondolati töltést visznek a fokozásos, emelkedő versfelépítésbe. A vers egy szóval sem említi a lét szürkeségét, hétköznapi prózaiságát, melyet a színpompával kellene megszépíteni: ez a felnőtt költő szempontjaként rejtetten jelenik meg. Az ő szomorúsága szólal meg a színesebb élet utáni hiábavaló sóvárgásban s a világnak hátat fordító elvonulás vágyott magatartásában is.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!