Kosztolányi Dezső munkássága

1885-ben született Szabadkán, művelt értelmiségi családban. Gyerekként beteges, gyenge testalkatú volt. Pesten elvégezte az egyetemet, de nem akart tanár lenni. Az újságírás érdekelte. Budapesti Napló tagja lett. 1907-ben jelenik meg az első kötete. Nem érdekelte a politika. 1908-ban indul a Nyugat és ebben is publikál. A nagyközönség előtti sikert az 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai c. kötettel vívta ki. 1913-ban nősült meg: Harmos Ilona. A háborút ő is elítélte. Ezt a novelláiban fejezte ki. Felmentette magát a katonaság alól. 20-as évek körül visszavonul. Ilyenkor csak az esztétika érdekli és csodálatos műveket alkot: Néró a véres költő, Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány. 30-as években jelenik meg a súlyos betegsége: gégerák. Többször is műtötték. Emberi magtartásában egyre humánusabb. Ekkor csodálatosan költ. Utolsó szerelem: Radákovics Mária. Ebből nagy szerelmes versek fakadnak fel. 1936 novemberében meghalt.

Költői pályája során három korszakot különböztetünk meg:

1. Indulásától az I. világháborúig. Ekkor 1908-ban jelenik meg elbeszéléskötete Boszorkányos esték címmel. Majd az 1908-ban megindult Nyugatnak lesz a munkatársa. E korszak legkiemelkedőbb alkotása A szegény kisgyermek panaszai (1910), mely meghozza az igazi elismerést. Benne a gyermekkori emlékek, félelmek, vágyak művészi felidézésére kerül sor.

2. Első világháború kitörésétől a forradalmakon át … (1914-1920). Ez a nagy ingadozások kora. Rokonszenvez a polgári radikalizmussal. 1918-ban a forradalom mellé áll. A tanácsköztársaságtól visszahőköl 1919 végén az ellenforradalom vállalója. Ennek terrorja azonban megrettenti. Baráti körével politikamentességet hirdet. Ebben az időszakban sokan támadták, régi barátai elfordultak tőle. Egyéni válságáról vall Béla, a buta (1920) című novelláskötetének írásai, valamint Kenyér és bor (1920) címen összegyűjtött versei.

3. 1920-1936. 1920-ban megvált az Új Nemzedék című napilaptól. Kiábrándult a politikából, s 1921-től a szabadelvű Pesti Hírlap munkatársa lett. Most már anyagi biztonságban, nagy kedvvel kezdett el dolgozni. E korszakában lett igazán jelentős költő és regényíró. Korábbi pesszimizmusa lassanként átváltozott az emberek iránti részvétbe és az emberbe vetett hitbe.

Hajnali részegség:

A Számadás egyben a magyar irodalom egyik legjelentősebb, nagy gondolati költeménye a Hajnali részegség. A vers során a költő a mindennapi lét sivárságából indul el, s eljut a hajnali ég csodájáig, a csillagokig. Izgatottságot sugall a ritmus. Egy képzeletbeli bizalmas baráthoz való odafordulás indítja meg az eszmélkedés folyamatát. Már maga a hangütés szerénykedő feltételes módja is jelzi ezt a közvetlenséget, a kötetlen beszélgetést. A vers lírai hőse a megszólított ismerősének beszéli el éjszakai álmatlanságát, a szokásos napi robotot, a negyven cigaretta, a fekete s más egyéb gond természetes következményét. A bizalmas közlés után lehangoló, kiábrándító leírás következik. Figyelme önmagáról a többi emberre terelődik. Szobájából tárt otthonokba lehet látni az ablakból. Az új élmény a taszító, kiüresedett létről, az ablakból figyelt emberek szánandó sorsáról ad hírt. Mintha nem is gondolkodó lényekről, hanem állatokról lenne szó, vagy mechanikus bábokról. Kiszolgáltatottságot, ürességet sugall a költemény első nagy szerkezeti egysége. A „de” kötőszót követően megváltozik a szemlélődés iránya. Megkezdődik az ámulat, s valami varázslat folytán a felnőtt átlép a gyermekkor védett, s a végső kérdésekre még nem gondoló biztonságába. A költemény e második, 68 soros részében a gyermek a lírai narrátor. Az ő korlátokat nem ismerő, csapongó képzelete népesíti be mítosszal, mesebeli lényekkel az őszi pirkadat gazdag csodáit. A költemény gondolkodó hőse a gyermekkori mennyországból visszahull a felnőttség sivár világába. Az új élmény szemszögéből kudarcnak, értelmetlennek érzi lenti életét. Szomorúan állapítja meg, hogy csak most, a halál közelében küzdötte ki magának azt a felismerést, hogy maga a létezés csodálatos, s az életnek mégiscsak van értelme. Ennek az új megvilágosodásnak a hatására fordul ismét a bizalmas baráthoz, s neki gyónja meg ellentmondó érzéseit, lelki megrendültségét. A művet lezáró vallomásban egyszerre van jelen az önfeledt boldogság és a közeli elmúlás tragikus boldogtalansága.