A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Kaffka Margit: Színek és érvek (1912)

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
5049
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-05 Küldd tovább
  Letöltés

Kaffka Margit mind a mai napig legismertebb s legjobb regénye, a Színek és évek olyan írás, amely talán a legtipikusabban hordozza a XX. századi modern írásművészet alapvető vonásait.

Egy életét végiggondoló, az elmúlt eseményeken eltűnődő öregasszony vallomásaiban szól az írónő gyermek- és ifjúkorának világáról, a Szatmár megyei dzsentrik széthulló, hanyatló társadalmáról.

Kaffkának sikerült a cseppben a tengert, egy asszony sorsában az egész századvég Magyarországát ábrázolnia. Eszmei mondanivalója egyértelmű, s messze túlnő a nők egyenjogúsításának korabeli aktualitásán: ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló dzsentrivilágnak pusztulnia kell.

Az első személyes forma biztosítja a művészi egységet, a modernül összetett alaphangulat sokrétűségének pszichológiai indokoltságát. A gyermekkorra s az ifjúság ragyogó fényeire emlékező nosztalgiát keserűség, ön- és társadalomkritika, fanyar belenyugvás váltja fel, sőt nemegyszer egymásba játszanak át ezek az érzések. Kaffka Margit nem is a saját, hanem az édesanyja világát transzponálja regényébe; témáját nemcsak a Kaffka család történetének egyes mozzanataiból, hanem elsősorban a régi világ asszonyainak életstílusából kieső, újra vágyó, de azt még el nem érő vidéki dzsentriasszonyok életéből meríti.

Az írónő édesanyja nagyhírű nemesi famíliából származott, de elszegényedésük miatt már nem választhatott társadalmilag teljesen magához illő férjet: Kaffka Gyula, az egyszerű származású ügyvéd azonban – valószínűleg felesége családjának segítségével – felküzdhette még magát a megyei főügyészségig. Korai halála családját teljes létbizonytalanságba taszította: a hatéves Kaffka Margit az irgalmas nővérek szatmári zárdájában kap ingyenes helyet, s megindul azon az úton, amely elvezeti az önálló kenyérkeresethez. Ezt a sorsot szánja a Színek és évek főhősnője, Pórtelky Magda is lányainak.

Az egyedül maradt, megözvegyült Pórtelky Magda élete csendességében a múlt képeit idézi maga elé. Az írónő felismerései érintkeznek a modern pszichológia tanításaival. A szereplők, így Magda is, azt teszik, amit tőlük várnak az adott helyzetekben: úgy viselkednek, úgy beszélnek, döntenek, ahogy azt hasonló társadalmi körülmények között sokan mások már előttük is tették. A XIX. század vége és a XX. század azonban már nem teszi lehetővé a kitaposott utak járását. Meglazultak azok a társadalmi és családi kapcsolatok, amelyeknek szoros keretében még lehetett így élni.

A regény cselekménye s egyben a főhősnő jellemének alakulása nem egyéb, mint küzdelem a társadalmilag lehetséges érvényesülésért a régi keretek között. Magda igyekszik kitörni az előre kijelölt szerepből, de még kötik a régi, tartalmukat vesztett formák. Pedig ezek már üres, megkövesedett csigahéjakra emlékeztetnek.

Magda kiskorában vesztette el apját, vagyonuk alig maradt, csak az anyai nagyanya, Zimán grószi hagyatékából száll még valami kevés Magda anyjára, Klárára. A korán elhalt apa ivásnak adta fejét, s két fia, Magda öccsei már akkor születtek, amikor ez a szenvedély elhatalmasodott rajta. Az írónő ebből a tényből magyarázza Sándor elmebaját és Csaba morális beszámíthatatlanságát, amely végül a teljes zülléshez vezet. Magda a testvérek közül kiválik világos gondolkodásával, benne viszont a gyermekkor élményeinek, a család által megszabott életútnak a hatása belső nyugtalansághoz, hamvába holt lázongáshoz, mást akaráshoz vezet. Elsősorban a külső körülmények azok, amelyek lehetetlenné teszik számára a modern, önálló asszonyi élet kialakítását.

A XX. század regényei nagyon gyakran a gyermekkorral magyarázzák hőseik további sorsát.

Kaffka is ezt teszi: a Magda emlékezetében nagynak tűnő Zimán-kert s a régi konyhaház, ahol a kimustrált bútorok között aludt a három gyermek, mintegy jelképesen megszabják a múlt felé tekintő, a hagyományokat őrző életstílust. Ennek továbbvitelét várja a család, az ismerősök köre Magdától is.

Grószi érdeklődése’ elsősorban a Zimán nevet folytató István fiára irányul. Magda hamarosan megérzi a félretoltságot; főként bálozó lány korában kell tudomásul vennie: alig várják, hogy menjen már el a háztól. A családban ő is szerepet kap: az apa miatt hanyatlásnak indult anyagi és társadalmi helyzetet jó házassággal régi fényébe neki kell visszaállítania.

Magda nagy sikerű, érdekes nő, akit sokan körülrajonganak. A család már beleegyezett abba., hogy Vodicska Jenő, a grófi uradalom inzsellérének ügyvéd fia vegye feleségül. Magda egyszerre csak azt veszi észre – közben még egy ifjúkori szerelem idillje is lejátszódik -, hogy szorul körülötte a hurok, egyszerűen nincs más megoldás, mint ez a házasság.

Megkezdődik az a felemás élet, amely annyira jellemző a korabeli, nem nagy pénzű úriasszonyokra: lótás-futás, rengeteg munka, a férj kiszolgálása, az a robot, amely Magdát egészen öreg napjaiig végigkíséri, hogy aztán a társaságban annál jobban ragyogjon a házivarrónővel összeügyeskedett olcsó, de mutatós holmikban. Ambíciói azonban igen határozottak: valaki akar lenni, és ez csak a férje révén lehet. Tulajdonképpen nagyravágyása az egyik oka annak, hogy Vodicska arra az útra lép, amely adósságokhoz, az alispánság megpályázásához, végül pedig az öngyilkosságba vezet. Közben feltűnik Tabódy Endre, a lánykori szerelem, s rajongó odaadása színt, lírát jelent a mindennapok munkája, gondjai között. De a válástól az asszony visszariad.

A valóság és a vágyak, képzeletjátékok szétválasztását Magda még természetesen éli: a társadalmi szerep s az álmok kettőssége életforma a számára. Vágyai, álmai túlmutatnak példaszerű házassága unalmán, ambíciói nem elégszenek meg a vidéki ügyvédné rangjával, s még kisfia születése sem tudja teljesen betölteni; mindez házasságának hajszálrepedéseire vall.

Életének válsága akkor következik be, amikor férje halála után saját magának kell döntenie további sorsáról. Vele eddig mindig történt valami: szinte azt lehetne mondani, megírták számára a szerepet, amelyet aztán tökéletesen eljátszott. Most azonban írónak és színésznek kell lennie egy személyben. Egész belső lénye, neveltetése, családi hagyományai tiltakoznak, amikor régi barátnője, Jolsvay főispánné azt a tanácsot adja neki, hogy fogadjon lakókat, és kosztosokat, vagy nyisson elegáns kalapszalonfélét. Az egyetlen ember, aki rajongó szeretettel veszi körül, Horváth Dénes, férje régi ügyvéd kollégája, de gyakorlati segítséget ő sem ad. Hosszas útkeresés után Magda szívós asszonyi kitartással mégis úgy irányítja a dolgokat, hogy az agglegény Horváth feleségül vegye. Kénytelen ezt tenni, hiszen már hírbe hozták, s csak ez a lépés biztosíthatja számára, hogy a kisvárosi társaság ismét befogadja.

Ez a második házasság alapvetően különbözik az elsőtől.

Horváth Dénes is egyszerű polgárember, de nem a Vodicskák fajtájából való. Túl sokat élt és látott ahhoz, hogy nagy jelentőséget tulajdonítson a rangnak és a vagyonnak. Amolyan dekadens esztétalélek, aki csak udvarolgatásra, az asszonyi hiúság legyezgetésére alkalmas. A pillanatnak él, nem a jövőt építi.

Az ilyen elomló, lágy egyéniség, az ilyen minden-mindegy oblomovi lélek század végi művészváltozata mindenre inkább alkalmas, mint a házasságra. Mennyire tipikus, hogy Pórtelky Magdának mindkét alkalommal polgár férjjel kellett beérnie! Vodicska a régi nemességhez alkalmazkodó, feltörekvő magyar polgárság képviselője, Horváth pedig a mindent kívülről és felülről szemlélő, semmit sem igazán akaró gyenge intellektuelé. A magyar polgárság kritikáját láthatjuk ebben a két szereplőben; egyikük sem alkalmas arra, hogy valami újat kezdjen, s szakítson a régi dzsentrivilággal.

A Horváthtal eltöltött évek Pórtelky Magda számára a pokoljárást jelentik. Anyagi gondok, a második házasságból származó három lány nevelésének problémája, az iszákossá váló, eldurvult férjjel folytatott állandó harcok, veszekedések közepette kell leélnie érett asszonyéletét.

Az a szerelem, amely eleinte még Déneshez kötötte, gyűlölködésbe, leküzdhetetlen idegenségbe csap át: ez a két egymáshoz láncolt ember tépi-marja egymást. Gyermekeik jelenléte sem akadályozhatja meg a feszültség állandó kirobbanását.

A sors iróniája folytán beteljesedik Magda régi vágya: a rokonok, barátok még egyszer összefognak, hogy segítsenek a züllésnek indult Horváthon: megválasztják megyei alügyésszé.

Magdából mégis megyei asszony lett, de milyen másképp, mint ahogyan lázasan tervezgette Vodicska mellett.

Már nincsenek illúziói, álmai, de minden szépről lemondva mégsem lehet élni. Az öregedő asszony számára még hátravan az utolsó vigasz: a vallásé. Új káplán kerül a városba, aki mintegy divattá teszi a katolicizmust. A vallás Magda számára eddig csak a társadalmi lét szükségszerű velejárója volt,- sőt fiatalkorában még valami egészséges szkepticizmus is élt benne. Kaffka világosan megmutatja, hogy a vallás csak az illúziókon alapuló szubjektív menekülés útja. Magda vallásossága nagyon rokon a német romantika katolicizmus-rokonszenvével, és még inkább az angol századvég Dante Gábriel Rossetti köré csoportosuló preraffaelita művészcsoportjának esztétikai élményével.

Rozverits atya azonban elkerül a városból, s Magda lelki élete ismét elszürkül; Horváth akkoriban hosszas halódás után hagyja el családját. A lányok messze kerültek; mindhárman tanultak, diplomások lettek, s anyjuk kisvárosi magányában tűnődik el újra meg újra a rég elmúlt dolgokon.

Kaffka Margit én-regénye minden szubjektivizmusa ellenére is rendkívüli realizmussal ábrázolja a századvég Magyarországát. Az emlékezés keretébe foglalt történet lineáris szerkezetű, mégis modern; a szubjektív idő már nagy szerepet játszik benne. Egyes apróbbnak tűnő, de a hősnő életében jelentős események nagyobb teret kapnak, mint például második házasságának hosszú évei. Ebben a szerkezeti felépítésben az írónő módot talál arra, hogy Szinyér városán kívül a vidéket és a fővárost is bemutassa, s egyben a fejlődés tendenciáit is elénk tárja. Ezt a rendkívüli sűrítéssel éri el. Bármennyire is csak egyetlen asszony életét mondja el belső monológ formájában, mégis úgy vezeti hősnője sorsát, hogy bemutathassa a századvég körül egyre nagyobb arányokban Pestre áramló, vagyonát vesztett dzsentri új, külsőleges, társasági csillogásra berendezett, de alapjában véve nagyon is kispolgári, szegényes életét.

A felszín alatt lappangó forradalmiság rendkívül tömör és meggyőző ábrázolást nyer a szinyéri tűzvész leírásában.

A kétségbeesett parasztok a katasztrófa belső gátakat elmosó hatására teljesen szabadon engednek utat régóta gyülemlő keserűségüknek, a gróffal szemben érzett haragjuknak. A Pórtelky Abrisnál töltött időszak elmondásával Magda már előkészíti azt a katasztrófát, amely a tűzvészben robban ki, s az olvasóra akarva akaratlanul a nagy társadalmi robbanás asszociációit kényszeríti.

A modern pszichológiai én-regény jellegéből következik tehát, hogy Magda a központja mindannak, amit .Kaffka Margit elénk tár. A modernség azonban nemcsak abban jelentkezik, hogy mindent a hősnő érzésein, gondolatain átszűrve, a szubjektív idő ábrázolási módszerének felhasználásával tudunk meg, hanem például az asszociációk felhasználásának – legalábbis csírájában jelentkező módszerében is. Az írónő, akárcsak Proust, a legkevésbé esztétikainak tartott érzékelések felidéző erejét is felhasználja Magda sorsának elmondásában; ő is szerepet juttat a szagok múltidéző erejének. Nála még nem bontja fel az asszociáció a lineáris, időrendben haladó, hagyományos szerkesztést, hanem a sok apró mozaikból épülő regény emlékezésjellegét hangsúlyozza csupán – mintegy időbeli távlatba helyezve az eseményeket.

„Ennek a nyárnak az emléke olyan elevenen megmaradt bennem mindig, és különös módon kapcsolódik az érett málna szagával, amely igen sok volt akkor a kertünkben, és felérzett a verandáig, ahol szép, késő délutánok bronzos napfényében üldögéltem.” (XII. f.)

Ezek a jellegzetesen női módra konkrét emlékek azért olyan művésziek, mert az egyes személyek és események mögött mély távlatok nyílnak: különösen érdekes, ahogy Kaffka Margit szereplőiben a dzsentrivilág hossz- és keresztmetszetét mutatja be. Három nemzedék asszonyait képviselik grószi, Klára mama és Magda. Grószi még a vidéki nagyasszonynak a család érdekét minden elé helyező, határozott, intézkedő, következetes típusa. Klára mama a leginkább dzsentri – amit legalábbis ezen a fogalmon érteni szoktunk. Könnyed és felületes, semmi nem érinti igazán mélyen. Ez a vonása segíti át életének sok-sok nehézségén, érzelmi és anyagi problémáin. Nem az ábrázolás módjában, hanem típusában rokon Mikszáth férfi dzsentri figuráival. Magda már kifelé indulna ebből a világból: szeretné az újat, de külső körülményei, belső gátlásai ezt még lehetetlenné teszik számára. Lányai már értelmiségiek, akik a nagyvárosban élnek.

A három nő külső bemutatása is jellegzetes:

grószi puritánul méltóságteljes, Klára szépsége oszthatatlan és egyszerű, Magda azonban már érdekes: változékony arckifejezése, fehér cigányarca mindig újat és újat fejez ki. A modern szépségideált rajzolja meg benne az írónő.

A vidéki birtokos rokonságból a hiripi nagybácsi és Pórtelky Ábris képviselik a régi módon gazdálkodó, konzervatívan patriarkális urakat. A fiatalabb generációra Tabody Endre, a vagyonát felélő, egyre szegényedő, elkeseredésében mulatozó ifjúkori udvarló a legjellemzőbb. Akik eljutottak a teljes anyagi csődig, nemegyszer a pesti kispolgári hivatalnoki életformára kényszerülnek. A regény tehát nem marad adós a válasszal, mi vár a Tabódy Endrékre, ha mindenüket felélték, Rácz Gida és Klára mama sorsa vetíti elénk a változások irányát. Ezt a fajta új nagyvárosi polgárt a kifele-élés, a látszatok görcsös megőrzése különbözteti meg az igazi városlakóktól.

Telekdy Péter, Magda mostohája kivételes ember. Külföldet járt, művelt, de mindig valami bolondéria izgatja. Félig megértett eszmék között válogat, meglehetős következetlenséggel, s a gazdálkodásra, demokráciára vonatkozó elgondolásait ügyetlenül, a doktrinerek gyakorlatlanságával próbálja megvalósítani. El is jut a teljes anyagi-testi csődhöz. Annak a jó szándékú, de teljesen enervált dzsentrinek a képviselője, aki tele van jóakarattal, de az életbe illeszkedés s a praktikus életbölcsesség hiányában ugyanarra a sorsra jut, mint nótázó, mulatozó társai.

Az úri társaság alatti társadalmi szintet a grófi alkalmazottak kispolgári, pletykás, irigykedő csoportja képviseli. Feltűnnek olyan figurák is, mint pl. Spach Náni vagy a már említett Lipi szenzál, aki a dzsentricsaládokkal patriarkális jellegű üzleti kapcsolatban állnak.

Kaffka Margit írásművészetének hordozója a sajátos nyelv. Elsősorban vizuális, impresszionista jellegű képteremtésével hat, de nagy szerepet juttat az akusztikai elemeknek is. Nemegyszer pongyola ugyan, de – Radnóti Miklós tanulmánya szerint – „pongyola mondatai épp akusztikailag szigorú művésziségükkel hatnak megvesztegetően, és szolgálják a célt.” Nyelvi fantáziájára, mondatainak zeneiségére és pongyolaságára egyaránt jellemző a következő részlet:

„…a félig hunyt zsaluk megöl utánam tűzött már loppal a figyelésbe élesedett asszonyszemek gáncsa, ítélete jóslata vagy kedvezése. »Ni, a kis Pórtelky Magda, adták hírül csendes, harangszós deleken az öreg, rokoni házak hunyorgó ablakszemei. Már számbavettek, már felavattak azok közé, akikkel foglalkozni lehet, aki beszédtárgya lesz így vagy amúgy; lassan, óvakodva feljebb húzódott mögöttem egy-egy zöld redőnysor, és éreztem, hogy kapcsolódnak a sarkamba, derekam hajlása, szoknyám ráncai fölött hogy tapogatnak végig a tekintetek, mint óvatos, kutató tűk horgai… Itt, a Megye-utca hosszában kellett előbb elfogadtatni, megszoktatni magát az újon jöttnek vagy gyereksorból kinőttnek, valamit szándékolónak ebben a világban, a Hajduvárostól a Várkert-útjáig végig.” (IV. f.)

Zseniális, impresszionista képalkotás, modoros pongyolaság s zsúfoltságában a szecesszió ma ismét divatba jövő formavilágát idéző stílusötvözet jellemzi ezt a különös prózát, amely tökéletes tartalmi és hangulati hordozója az írónő mondanivalójának.

Drámai, balladás tömörségével tűnik ki Vodicska halálának néhány soros, szaggatott mondataival többet sejtető, mint elmondó leírása. A második házasság ábrázolását megnyitó litániázó, ritmikus próza az első mondat archaikus ünnepélyességével, a folytatás gondolatritmusával az elmúlt apró gondokon, válságokon felülemelkedő írói magatartást fejezi ki a nyelvi eszközökkel is.

„Évek, évszakok, egymásba göngyölődő napok számlálatlan serege! Milyen keveset jelent így a távolság szitaszövetén át az idő szorgos mértéke, a kalendáriumi változások, és hogy hányszor reggeledett és alkonyodott a nap felettünk, hányszor váltott a természet és tért vissza holdújulás, vízár, hó, eső, s az évszak virágai és gyümölcsei!” (XX. f.)

Kaffka egy örökre eltűnt világról ad számot a Színek és években. Regénye kritikai realista alkotás, az úri Magyarország széthullásának Móricz előtt legkeményebb ítéletű krónikája.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Roger Martin Du Gard: A Thibault család

„1920 tavaszán tökéletesen elzárkóztam Verger d’Augy-i gyümölcsösömben, mégpedig határozott céllal:...

Close