A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


József Attila költészete, verselemzések

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
14076
Nyomtasd
Dátum: 2013-04-11 Küldd tovább
  Letöltés

József Attila

József Attila költészete példa és mérték egyszerre – ez a hatás máig él. Ady a 19. századi világkép megrendülését élte át a 20. század küszöbén, József Attila már a 20. századi világképet, amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik fel. A Nyugat második nemzedékéhez tartozik, az európai értelemben vett baloldaliság egyik legautentikusabb képviselője. Az egész 20. századnak az alapkérdéseit tudta költészetének kérdéseivé tenni.

 

A költői kibontakozás

József Attila tudatosan készült hivatására, a költői mesterség legapróbb részleteit is meg kívánta ismerni, s annak a világnak a teljességét is, amelynek a megismerésére törekedett.

A gimnazista költő először Petőfi hangját próbálgatja, majd a nyugatosok hatása alá kerül. A Nyugat után a kortárs líra az avantgárddal ismerteti meg, a forma fegyelmét a kötetlenebb gondolattársítás váltja fel és nagy szerepet szán az egyéni képalkotásnak. A Nem én kiáltok című programversben a költői hivatás újszerű hitvallását fogalmazza meg: míg a Nyugatban a költő egy különleges egyén volt, a forradalmi avantgárd szerint a költő egy a tömeggel – ez a szegényemberek közösségéhez vezet.

 

Az éjszaka-versek, mint a belső táj versei

József Attila a harmincas években a világ teljességét kívánja “versbe venni”, emiatt számot kell vetnie a sorssal, megoldást kell keresnie a végső elkeseredés leküzdésére. Ekkor egyszerre jellemzi a dacos lázadás és a bizakodás a forradalomban.

József Attila formálta és fogalmilag következetesen végiggondolta esztétikai elveit. Költészetében gyakori a külvárosi táj képe, amely az ábrándok nélküli valóságképnek felel meg. “Tájverseiben” nem hagyományos tájszemléletről van szó: a táj úgy fejez ki belső tájat, hogy a tudatállapot leírása és a valóság elemzése egymásra rétegződik. A valóságot művészileg birtokba vevő ember a valóságnak mindig más-más síkját látja, de egyre többet, s ezek tudatában egymásra rétegződnek. A műalkotás ebből úgy keletkezik, hogy a síkváltás feszültséget kelt a tudatban.

A külvárosi táj képéhez más motívumok is társulnak. Ilyen az éjszaka. Az éjszaka-versek jelen ideje az este – az éjszaka ugyanakkor szimbolikus jelentőségűvé válik: ez a napszak a gondolkozásra kiválóan alkalmas, ennek megfelelően a költő magatartása szemlélődő.

 jozsef_attila

Holt vidék

A holt vidék ugyan hagyományos tájleíró versnek indul, ám nem valóságos tájról van szó ebben az esetben sem. A téli alföldi táj mozdulatlansága, üressége hagyományos ábrázolási elem – e versben a holt vidék egy léthelyzet szimbólumává formálódik. A versben nagy szerepük van a zenei elemeknek. A költemény ritmusa egy népdalt követ. A hangok visznek életet a holt tájba (ropog, zörgő, csattogó), a hangok igen erősen vannak megkomponálva. A verset többen az éjszaka-versek előversének tartják.

 

Téli éjszaka

A Téli éjszaka József Attila egyik legnagyobb összefoglaló verse, az 1932-33-as esztendők költői szintézise. A vers élén egy rövid felszólító mondat áll: “Légy fegyelmezett!”. Ezt követi a táj leírása, értelmezése. A nyitómondat önfelszólítás, a költő ezzel próbálja magát felkészíteni az előtte álló feladatra: az embertelen világ ábrázolására. Ennek a feladatnak a milyenségét jól jellemzik az igényes szavak használata (ellobbant, remeg, csendes, lég, finom). Már a vers kezdetén megállapíthatjuk, hogy a tájat nem kívül, hanem belül, a lélek világában kell keresnünk. A konkrét látvány áttűnik az elvont értelmezésbe. A valóság és ennek értelmezésének síkjainak különbözőségét szinte vizuálisan is érzékelteti a költő: a talaj, a táj “felett remeg” az a másik táj.

A vers közepe táján jelentkezik a fagy-motívum, amely ugyan tele van hidegséggel (hideg űr, csont, összekoccannak a molekulák, téli éjszaka), de emellett megjelennek melegebb hangulatú színek is (sárga éjszaka, rozsdalevelű fa, lámpafény). A belső fagy, a társadalmi kivetettség szólal meg ezekben a fagyos képekben – azaz az elidegenedés érzése vált ki szorongást a költőben. A költemény utolsó negyedében megjelenik a város, a városban pedig az ember. Az ember “a város peremén” – állapotban tehetetlen ezzel a világgal szemben.

A költemény záró szakasza ismét megerősíti, hogy a költő nagyon nehéz feladatra vállalkozott: szembenéz saját életével, saját sorsával, aminek azért mégiscsak ő a “tulajdonosa”.

 

József Attila, a modern szerelmi érzés megfogalmazója

József Attilát magánéletében szinte mindvégig a hiány kísérte: ami másoknak megadatott – mint például gyermekkori védettség, állás, házasság, saját család -, azt neki nélkülöznie kellett. Ez a nehéz gyermekkor, az árvaság érzete tette őt érzékennyé a külvilág felé. József Attila mindenbe megpróbál kapaszkodni, ami szép és jó, próbál harmóniában élni életének ebben a korszakában. Álmait csak a költészetben valósíthatta meg, ennek az álmodozásnak egyik legszebb darabja az Óda.

 

Óda

Az Óda egy lillafüredi írókongresszuson keletkezett egy futó ismeretség nyomán. A költemény a nagy szintézisversek sorába illik, hiszen sokkal gondolatiasabb, mint egy egyszerű szerelmes vers.

A vers indítása a szemlélődő költőt mutatja a tájban, az emlékező költőt, akiben a magány érzése ébreszti fel az emlékeit. A kibomló metaforák a táj minden elemében a szeretett kedvest villantják fel. Az egyes mozdulatok felidézése finom hangzású főnévi igenevekkel történik (meglebbenti, megrezzenni). A kedves hiánya alapélménnyé teszi a távozás motívumát. A 2. szakaszban feltör egy szenvedélyes vallomás (Óh mennyire…), majd ellentétekben nagy távolságok kapcsolódnak össze (a távol közelében, földön és égbolton, édes mostoha). A 3. versszak első soraiban a tudat- és az ösztönvilág összekapcsolódását figyelhetjük meg. A következő (4.) szakaszban az emlékezés, a vallomás képei után a szerelmi azonosulás megjelenítését követhetjük nyomon. Az 5. strófában megjelenik az elmúlás, a pusztulás motívuma – a szerelem, az öntudatlan örökkévalóság az egyetlen, ami a haláltudatot feloldhatja. A Mellékdalnak elnevezett szakaszban (6.) a népköltészetből jól ismert tiszta nyelv használatát találhatunk. Itt egyúttal jelenik meg a szeretetvágy reménysége és a remény bizonytalansága.

 

A tragikus önsors és a végső számadás költeményei József Attila lírájában

Eszmélet

Az alkotó egyik legösszetettebb, a harmincas évekbeli érett pályaszakasznak mintegy a felezőpontján született az Eszmélet. A vers megírásának alaphelyzete a költő harmincas évekbeli válságos magánéleti, társadalmi állapota (pszichoanalízis, ellentmondásos kapcsolat a népi írókkal, Szántó Judittal való különös kapcsolata, az állandó nincstelenség érzete, stb.).

Az Eszmélet a filozófiai igényű költészet egyik magyar csúcsteljesítménye, azonban nem egyetlen filozófiai rendszer merev és következetes alkalmazása, hanem szintéziskeresés, mégpedig bármifajta gondolatI egyoldalúságon felülemelkedve. Az alapkérdés: van-e értelmes rendje az emberi életnek? Amit a költő válaszként kimond, elkeserítő: a világ “széthull darabokra”. A szerkezetet tekintve a vers strófái tele vannak elmélkedéssel, amiket külön-külön folytatni lehetne – a versszakok gondolkodásra késztetnek, a leírt gondolatok továbbgondolására. A 12 rész felfogható úgy is, mint logikai sort alkotó egységek láncolata, s úgy is, mint önmagukban is egész értékű strófák ciklusa. A műfaji előkép Villonnál lelhető fel (Nagy Testamentum): nemcsak formájával, hanem összegző-leszámoló jellegével is.

Az első versszak egy jellegzetes, József Attilára jellemző természeti képpel indul. A versszakban a nappali-éji világ ellentéte jelentkezik, amely a II. versszakban bontakozik ki álom-világgá, illetve “vas-világgá”. Ezek közül egyik sem megvalósítható, s innen ered a mű központi kérdésére adott válasz: az ember feladata az önértelmezés, azaz a létértelmezés, életének mérlegre tétele (egzisztencialista gondolatok). Az éj és a nappal, az álom és a való nem felel meg egymásnak: egyik sem az a rend, amelyik való lehetne. Az álom irracionálisan hibátlan, a jelen valóság pedig embertelen.

A III. versszak életrajzi indíttatású képekkel van tele (pl. “sovány vagyok”) – a hiányérzet megjelenése nyilvánvaló. A IV. versszak hasított fája az első részhez kapcsolható, ám amíg ott természetes állapotában van jelen a fa, itt hasítottként megerősíti a vas-világ rendjét. Az élő fa és a hasított fa kettőssége, az egész és a széttört egész szembeállítása filozófiai tétellé válik. A jelennél (ami van) normálisabbnak mutatkozó állapot az ami nincs-é (álom, képzelet) és az ami lesz-é (a mégis bekövetkező jövő). Immár nincs élet a világban – a tárgyias, kegyetlen világot olyan igék fejezik ki, mint a “szoritja, nyomja, összefogja”. Az V. versszak ismét személyes élményekkel telítődik a teherpályaudvar-motívum által: a lét kiszolgáltatottságát, a magányban élő ember félelmét ábrázolja ez a strófa. Az előző konkrét képpel szemben a VI. versszak nagy általánosítás: a belső fájdalom kivetítése az egész világra, a világ és az én viszonyának elemzése. A megállapítás: amiért szenvedek, azért a külvilág a felelős. Az ember azonban ki akar törni a determináltságból, szeretne egészségesen és szabadon élni egyénként és a társadalom polgáraként – ennek a lehetséges programja szólal meg itt.

A költő a VII. szakaszban fejti ki, hogy nincs lehetősége kitörni a “vas-világból”; az ifjúságába menekülne (“törvényt szőtt a múlt szövőszéke”), de ez is felfeslik. A világegyetem felé tekint, de az ottani világ is kegyetlen és hideg (“az egek fogaskerekére”). A következő, VIII. strófában már látható, hogy “börtön a világ”: maga a világegyetem válik börtönné, a “nyirkos cementfalak” pedig nem engedik a szabadságot érvényesülni. A IX. szakaszban álom-képek halmozódnak egymásra (egy kicsit szürrealisztikus vonásokkal), de a képzelet világa nem az a hely, ahol az élet értelemre talál, így az “arany öntudat” állítja meg a képzeletet. A X-XI. versszakok az értelem és az érzelem kettősségét adják: a X. rész az érzelmek nélküli élet képe, a XI. az értelem nélkülié. Végül, a XII. versszak a lehetséges emberi magatartást szemlélteti: a szemlélődő-virrasztó magatartást – jön-megy az élet, de az ember kívülről szemléli a világot.

 

A történelmi ember válasza

József Attila kései közéleti versei az egyéni és a társadalmi gondot egyszerre mutatják fel. A fasizmus előretörése s ellenhatásként a népfrontgondolat kimunkálása következtében más módon jelenik meg a társadalom megváltoztatásának az óhaja. Jelen van benne továbbra is a társadalmi forradalom, de most nem az a hangsúlyos, hanem az általános emberi értékek védelme. A költő a nemzeti kérdéskört alkotó módon építi be műveibe.

 

Levegőt!

A Levegőt! versindító helyzete az éjszaka-versekre utal vissza. Az elhagyatottság motívumaival jellemzett világban jelenik meg a költő, aki hazafelé tart. A versben a mind totálisabbá váló jogfosztottság képei jelennek meg.

Igen dinamikus a versindítás, amely jelzi a lírai hős jelenlétét a versben, és ez később fel is erősödik. A lírai hős közvetlen jelenléte mindvégig hangsúlyos, amit az igehasználat és a személyes névmás nyomatékossága mutat. A hangsúlyozott személyesség világosabbá teszi, hogy az emberi személyiség létezését veszély fenyegeti. A már jelentkezett felnőtt-magatartás itt is megjelenik: a felnőtt elmondja, hogy szinte minden tilt és korlátoz, hogy levegőtlenség fojtogat.

 

A Dunánál

A vers alaphelyzete azonos az eszmélés többi versével: egy adott pontból szemlélődik a költő, néz, hallgat és figyel. A külváros (Külvárosi éj), a csillámló sziklafal (Óda), a semmi ága (Reménytelenül) után most “a rakodópart alsó kövén”, a Duna-parton. A Duna jelkép egyrészt folyó, másrészt a közös történelemnek is tanúja, ezenkívül mint folyó, alkalmas az idő-élmény érzékletes kifejezésére. Versformáját tekintve az óda modern változata, szerkezetére jellemző a hármas tagolás.

Az 1. rész a konkréttól halad az általános felé. A szakaszok utolsó két-két sora összefoglaló állításnak tekinthető. A költő alapkérdése: “az időnek az … árja, melynek folyamatában törvényszerűségeket lát meg, tár föl az emberi tudat, … alakítható törvényszerűségekkel viszi-e az egyes ember sorsát, s értelmessé, teljessé formálja-e azt?” A 2. szakasz ad választ a kérdésre: a jelen és a múlt egyedének csak együtt van reménye érvényes igazsággá válnia. A 3. rész a múlt és a jelen mellé hangsúlyosan vonja be a jövő képét. A múlt, a jelen és a jövő idősíkja a strófa végén összetalálkozik: “e múltnak már adósa szelíd jövővel – mai magyarok!” A három résznek végső egysége a létet irányító természeti és társadalmi törvény kimondása az utolsó versszak. Amit mond, egyszerre érvényes minden kor emberére, s épp ez a teljes körű érvényesség teszi mindenki számára elfogadhatóvá azt a gondolati és politikai programot, amelyet a vers kibont.

 jozsef_attila_1930

A legutolsó vershármas

Az 1937-es esztendő versei a végső összegzést, a végső számvetést fogalmazzák meg. A jelenben mind az egyén, mind a társadalom helyzete reménytelen, de a jövő meghozhatja e helyzet feloldását az egyén és a társadalom számára. Három legutolsó verse, a Karóval jöttél, a Talán eltűnök hirtelen és az Ime, hát megleltem hazámat már a halál partjairól tekint vissza bevégzett életére.

 

Karóval jöttél

A Karóval jöttél önmegszólító vers, egyúttal létösszegzés, amely a gyermekkorig megy vissza. A gyerekkor a szerepek felvállalásának kora, a felnőtt sorsa pedig a csalódás, a kiábrándulás a szerepekből. Ezt az állapotot rendkívül nehéz elviselni, ebben a léthelyzetben az egyetlen megoldás a halál.

 

Talán eltűnök hirtelen

Az időszembesítő vers egyik legszebb példája a Talán eltűnök hirtelen: ebben a verstípusban a múlt, a jelen és a jövő szembesítése a meghatározó az egyén és az idő kapcsolatának vizsgálatában. A középpontban a jelen áll, a most, de a jelen a múlt következménye és meghatározza a jövőt.

 

Ime, hát megleltem hazámat

Létösszegzés ez a költemény is: szinte nyers szókimondással beszél sírjáról a költő. Ez a vers a személyes válságba és értelmezésbe ismét nagy erővel vonja be az objektív társadalmi körülményeket. Nem önmaga hibázta el életét, mert bár “így éltem s voltam én hiába”, mégis “mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen”.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Trigonometria

Trigonometria Két síkidom akkor hasonló, ha hasonlósági transzformációkkal átvihetőek egymásba....

Close