A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


József Attila gondolati költészete néhány vers alapján

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
6734
Nyomtasd
Dátum: 2013-04-11 Küldd tovább
  Letöltés

József Attila: 1905, Budapest – 1937, Balatonszárszó

A magyar költészet egyik legnagyobb egyénisége. A Ferencvárosban, munkáscsaládban született, (fél)árvaként nevelkedett, sok kudarcot élt át; csak egy-egy rövid időszakra tudott képességeihez és költői hivatásához méltó életkörülményeket teremti. Magányából, nehézségeiből az öngyilkosságba menekült. Arra a felismerésre jutott, hogy belső vágyaink és a környezet igényei ellentmondanak egymásnak, illetve csak a szeretet oldhatja fel ezt az ellenmondást. A szeretet és a rend hiánya és keresése, a teljes emberi lét vágya, az egyén fájdalma alkotják költészetének gondolatiságát.

Legnagyobb alkotásai a leíró és gondolati kötészetébe tartoznak, s ezekben a versekben a szerelmi érzés kifejezése és a politikai világnézeti hitvallás egyaránt megtalálható. E versekre jellemző, hogy a tárgyi környezet részben valóságos, részben belső metaforikus táj, valamint hogy teljes világképet fogalmaznak meg. A költő a lélekállapot, létérzés megfogalmazására törekszik.

A gondolati versek közös jegyeik ellenére rendkívüli változatosságot mutatnak, mind a bennük kifejezett gondolatok, mint felépítésük és verselésük szempontjából. A legkorábbi (1932-ben írt) Külvárosi éj egyre táguló képeivel, a nyomasztó sötétet megtörő fel-felvillanó fényeivel, ódai szárnyalású részével még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja.

Az Elégia alapélménye – amint erre a cím is utal – a lírai én szomorúsága, lehangoltsága.

E vers felépítésében jól követhetően jelenik meg a gondolati versek egyik szerkezeti sajátossága, az intuíció, gondolkodás, ihlet hármassága. Az alacsonyan szálló füst ébresztette intuíció indítja el a gondolkodást, amely a paradox helyzet miatt csak az ihlet segítségével talál megoldást.

1934-ben, a költő életének egy különösen válságos időszakában született egyik legjelentősebb bölcseleti verse, az addig elért eredményeit összegző és a folytatást előlegező Eszmélet. A vers az emberi lét legfontosabb kérdéseit feszegeti, a lét értelmére kérdez rá.

A vizsgálódás eredménye lehangoló. Szín, szépség, szabadság csak az álmok kusza, logikátlan, de kötöttségektől mentes világában van. Ezzel az álombeli világgal szemben az ébrenlétben a “vas világ rendje” uralkodik. A szellem hiába vágyik szabadságra, újra és újra rácsokba ütközik. A világ kiszámíthatatlanságát érzékelve bizonytalanság ébred az emberben, a determináltság uralma pedig szorongást ébreszt benne. jozsef_attila_rajz

Ezzel a világgal szemben csak két magatartás lehetséges. Az egyik a felnőtt emberé, aki nem ragaszkodik semmihez, tudomásul veszi – lázadás nélkül – a világ törvényeit. Tudja, hogy az élet csupán ráadás a halálra. Nem rab, de nem is akar senkit rabságban tartani. Az így felvázolt, értelemmel megélt élettel állítja szembe és utasítja is el egyszersmind a másik lehetőséget, a pillanatnyi örömöknek élő ember kisszerű, állati szintre süllyedt létét.

Élete utolsó három évében egyre inkább foglalkoztatják a mélylélektan és az egzisztenciálfilozófia kérdései: az önmegismerés nehézségei, a valódi és az állétezés, az egyéni önmegvalósítás, a világ megismerhetőségének problémái. Felszabadulnak elfojtott gyermekkori vágyai, előtörnek fájdalmas emlékei. Sokszor idézi fel verseiben a korában elvesztett édesanyja képét (Kései sirató). Úgy érzi, korai árvasága miatt nem tudott igazán felnőni, ezért szerelmeitől is azt várja, hogy úgy szeressék, mint egy védelemre szoruló gyermeket (Gyermekké tettél). Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ez a vágya is betegségének tünete, és szeretne felnőtté válni végre.

Az utolsó korszak tartalmi és formai szempontból is legjelentősebb, legtöbb újat hozó verseinek témája a költő tragikus sorsa. E versek gyakori motívumai: a fenyegetettség, az otthontalanság, az árvaság, a feloldozás utáni eleve reménytelennek tűnő vágy már a Nagyon fáj kötetben megjelentek. Utolsó nagy verseiben ehhez még hozzájárul annak felismerése, hogy a világban nincsenek meg önfenntartásának feltételei, nincsen már számára betöltendő szerep, egyéni léte így véget ért. A Tudod, hogy nincs bocsánat utolsó versszakában ugyan még felvillant egy lehetőséget “remélj hű szerelmet”, de amint a feltételes módban álló igék jelzik, már nem hihet, nem bízhat ennek a szerelemnek a létében. De a  remény másik feltétele a “vess el minden elvet” sem valósulhat meg, mert az egyet jelentene az intellektuális lét teljes feladásával, az ösztönlények szintjére való lesüllyedéssel. Formai szempontból e versek legfőbb újítása a tömörítés. A versek azonban csak a végső konklúziót mondják ki. Gyakori a második személyű, önmegszólító forma. A költő közvetlenül a halála előtt még egyszer számot vet az életével. Még egyszer felteszi magának a kérdést, mi volt, és volt-e egyáltalán értelme az életében. Ebből a számvetésből született utolsó három verse, a bezártságból való szabadulás lehetetlenségét, a lemondást megfogalmazó Karóval jöttél, az egyéni lét végét lázadás nélkül elfogadó Talán eltűnök hirtelen és a legkeserűbb felismerést, a feleslegességet tudomásul vevő Íme, hát megleltem hazámat.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
József Attila költészete, verselemzések

József Attila József Attila költészete példa és mérték egyszerre -...

Close