A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A személyes és a közösségi emlékezet József Attila költészetében

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
14043
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-10 Küldd tovább
  Letöltés

József Attila 1905-ben született Budapest külvárosában. Apja 1908-ban Romániába emigrált. 1910-12 között Öcsödre került nevelőszülőkhöz, ahol dolgozott, és elvégezte az elemi iskola első osztályát. 1912-16 között kijárja az elemit, emellett folyamatosan dolgozott. 1918-19-ben ismét nevelőszülőkhöz került Monorra. 1919 karácsonyán anyja, Pőcze Borbála, meghalt. József Etel és Attila gyámjává József Jolán férjét, Makai Ödönt nevezik ki. 1916-20 között Attila elvégezte a polgári első négy osztályát. 120-23 között három évet Makón internátusban tölt. 1923-ban Budapesten leérettségizik. 1924-25-ben a szegedi egyetem bölcsészkarának magyar-francia-filozófia szakos hallgatója, de csak az első félévet fejezheti be, mert a másodikban Tiszta szívvel című verse miatt Horger Antal eltanácsolja. 1925-26-ban egy tanévet Bécsben tölt, 1926-27-ben a Sorbonne-ra jár, 1928-29-ben pedig a budapesti egyetemen folytatja tanulmányait. 1928-ban ismerkedik meg Vágó Mártával, házasságot terveznek, de a szülők az átgondoltabb cselekvés érdekében Mártát egy évre Londonba küldik – József Attila ekkor kerül először szanatóriumba idegösszeomlással. 1930-33-ig az illegális Kommunista Párt tagja. 1930-36-ig együtt él Szántó Judittal. 1935 végétől a Szép Szó szerkesztője Ignotus-szal. 1935-36-ban Gyömrői Edit kezeli, kibe szerelmes lesz és késsel támad vőlegényére. 1937-ben Kozmutza Flóra lesz a kezelőorvosa, iránta is szerelmet érez, de ez a kapcsolat sem realizálódik. 1937-ben Balatonszárszóra utazik, s itt követ el öngyilkosságot.

 

Férfi és nő kapcsolata József Attila költészetében

József Attila műveiben különös kapcsolatot találhatunk férfi és nő között. A költő életéből hiányzott a szülői háttér, egy biztos állás és a házasság. Elképzeléseit, terveit a szerelemben sem tudta megvalósítani. A költői életrajzot vizsgálva megállapítható, hogy négy fontosabb női nevet kapcsolhatunk József Attila személyéhez.

1928 elején ismerkedett meg Vágó Mártával, ám bizonyos okokból kapcsolatuk gyorsan megszakadt. Ebben az évben a még Márta szerelem legszebb időszakában a Ringató és a Klárisok című versek. Az utóbbi mű maga a harmónia és diszharmónia egymásba játszása: a szerelem és a halál, a szép és rút, az elégikus és az ironikus egyaránt, egy időben van jelen. Az ellentétesség és a párhuzamosság a szerkesztő elve a műnek, amely szerint két részre tagolható. Az első két szakaszban az ellentétességet feltáró állapotrajz, a második kettőben az időbeliség a lényeg. A szöveg csupán névszókból és névelőkből áll, mégis többirányú mozgásfolyamatot érzékeltet.

1930-tól Szántó Judittal él élettársi kapcsolatban 6 éven keresztül. Az irodalomtörténeti források szerint egyetlen vers szól a nőhöz, az is a szakítások után keletkezett. (Judit, 1936)

1933-ban József Attila Lillafüreden vett részt az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) kongresszusán. Itt kötött ismeretséget egy nővel, akinek a személye az

 

Óda

megírását ihlete. A mű nagy szintézisversek sorába illik. A verset a beteljesülő szerelem, a harmonikus emberi kapcsolat alkotásaként szokás emlegetni. Ha figyelmesen olvassuk a művet, akkor belátjuk, hogy a szerelem beteljesülése, a kapcsolat csak a képzelet síkján válik valóságossá. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az óda ennyire általános érvényű legyen, hogy általában az emberi szerelem legyen a tárgya.

A vers műfaját megjelöli a cím. A szerkezeti egységeknek elkülönítésében a költemény segít, mert a számozott egységek egyben szerkezeti részek is.

Az első szakasz:

két versszakból áll. A vers konkrét helyzetképpel indít, ami egy természeti leírás. A szemlélődő költőt mutatja a tájban. Ez a táj minden eleme a kedves nő alakját idézi meg. Csendes, idillikus, nyári tájat jelenít meg. Ez indítja meg a második szakasztól kezdődő elmélkedés folyamatát.

Második szakasz:

A vers a tárgyilagos indítás ellenére valóban ódai hangvételű vallomás a szerelemről, a két ember közti kapcsolat fenségességéről. Egy szenvedélyes szerelmi vallomást olvashatunk, ellentétes képek segítségével tesz érzékletessé (közel-távol, föld-éghajlat, édes mostoha).

Harmadik szakasz:

3. versszak. A szenvedélyes után, most egy bensőséges, meghitt szerelmi vallomást olvashatunk. Az összetartás és teljesség utáni vágyakozás jelenik meg a sorokban. Az első versszakban a szerző anaforikus hasonlatokkal írja le az érzéseit. Más szóval vagy szócsoporttal kezdődő sorok ismétlődése. Jelenesetben a szeretlek szó szerepel háromszor.

Negyedik szakasz:

ez a rész egy önmegszólító résszel kezdődik. A szerelem teljesen átalakítja, megváltoztatja a költőt. A szerelmes férfi úgy érzi, hogy ebben az állapotban képes a mindenség és a nő teljes megértésére.

„S mint megnyílt ételemben az ige,

alászállhatok rejtelmeibe!…”

A versszakból Bibliai motívum köszön vissza. „s méhednek áldott gyümölcse legyen“. Ez a sor az Üdvöz légy Mária kezdetű imádságra való egyértelmű utalás. Megjelenik a testi szerelem képei. Az elragadtatott látomás a szeretett nő belső szerveinek működését bemutatja. A magyar lírában ez eddig nem jelent meg a szerelmes versekben.

Ötödik szakasz:

a költő kijózanodik a szerelemi látomásból, és úgy érzi, hogy szavakkal nem is tudja tökéletesen kifejezni érzéseit. Az elmúlás képe is megjelenik az első versszakában. A pusztulástól való félelemmel teli környezetben kiált fel a költő.

„te egyetlen, te lágy

bölcső, erős sír,eleven ágy,

fogadj magadba!…

A 4. részben lévő felkiáltó jel és három pont (az első idézet) után a részletes kifejtés következik. Az 5. részben lévő (második idézet) szünet következik. Ez utalhat a beteljesülésre is, és annak hiányára is. Ez a szünet bizonyos mértékig befejezés is, hiszen mert ezután csak a két zárójeles rész van utána. Az 5. rész zárójeles közlése többértelmű. Az „el vagyok veszve” utalhat arra, hogy személyiségem felolvadt a másik szerelmében; vagy arra, hogy nem jöhetett létre az azonosulás, s a költő változatlanul ott ül a sziklafalon egyedül. Az utóbbi értelmezés szerint visszatérünk a vers kiinduló helyzetében.

Hatodik szakasz:

A befejezés vagy a mellékdal. Ezt a részt a címe is elkülöníti, mégis szervesen ide tartozik. A feszült és izgatott szerelmi vallomást egy tiszta és egyszerű szerelmi befejezés zár le. Az alcím minősítő jelzője, a szöveg zárójelbe tétele s a háromszor ismétlődő talán mind egy feltételességet erősít. Amely kételkedik abban, hogy az Óda vallomása valóságos szerelmi kapcsolat volt, s csak reménykedik abban, hogy azzá lesz. A költő otthon utáni vágya szólal meg. A Mellékdal versbeli életrajzi helyzetet is rögzít, akárcsak a versindítás. „Visz a vonat, megyek utánad”. Az utazás visszaránt a valóságba is. A vers erről nem szól, de a költő az élettársához, s nem a versbeli asszonyhoz utazik haza.

A szöveg számokkal elkülönített részekre tagoldóik ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy lazább közöttük a kapcsolat. Az egész vers gondolati egységén túl is sok minden bizonyítja a részek összetartozását. Átkötések vannak a részek között. Pl.: 2-3. rész szeretlek – szeretlek felkiáltás kibontása. 5-6. rész elveszettség – otthonra találás. Tehát párhuzamosságok és ellentétek is megtalálhatók. Például: Az 1. részben a természeti jelenségei a kedves alakját jutatták a költő eszébe, a 4. rész ennek mintegy fordítottja: a kedves teste a természet jelenségeinek segítségével válik költőin érzékletessé.

A vers első öt szakaszára verselésileg a szabálytalanság jellemző, a hatodik szabályos négy soros páros rímű sorokból áll. A vers lényegét így lehetne összefoglalni: a szerelem a költő számára, legalábbis vágyaiban, a teljességet jelentené. Az összetartozás számára kölcsönös testi és lelki kapcsolatot jelent.

József Attila az 1930-as évek közepétől gyakran járt pszichiátriai kezelésre. 1935-36-ban Gyömrői Edit kezelte a költőt. A beteg szerelmes lett a doktornőbe. Ez a szerelem hozta létre 1936-ban A gyermekké tettél, illetve a Nagyon fáj című verseket. Ezekben a versekben megfigyelhető, hogy a betegségből a menekülést a szerelemben találta meg a költő. Az Edithez szóló versek azt igazolják, hogy ez az érzés a lélek kísérlete a magány és a betegség ellen. Ám ez érzés patologikussá vált, a költő késsel támadt Edit vőlegényére, alig tudták leszerelni.

Különös módon a költő utolsó szerelme is pszichológus nő volt. Neve Kozmutza Flóra. Egy baráti társaságban ismerkedtek meg, és kölcsönös sokat vártak ettől a kapcsolattól. Azonban előbb Flóra majd, a költő betegszik meg súlyosan, s ez végleg távtalanná teszi kapcsolatukat.

Lényegi különbség van az Edit és Flóra kapcsolat között és versek között. Az előbbiben csak kezelő-beteg viszony meghatározó, a Flóra-kapcsolat két ember normális, szokásos ismerkedése egymással. A költő valóságnak veszi már kezdetben a vágyott képzetet: nemcsak ő szeret, de őt is szeretik. Ez a kijelentés bizonyosságával szólal meg a Flórának vers kezdő és záró részében.

József Attila sokat várt ettől a kapcsolattól, ám ekkoriban már állandóan a halál képzeletével viaskodik. Így versben egyenrangúan jelenik meg az élet és halál. Itt nem éleződik ki a szeress! vagy meghalok! feszültsége. Éppen ez adja irodalmunkban páratlan tartalmi-hangulati erejét. A halál is elfogadható állapot lenne a szerző számára: „Mert jó meghalni”. Ám jobb ennél, azaz élet, amelyben Flóra szerelmét érzi a költő: „Mert szeretsz s nyugton alhatom”.

A szerelem érzése egy régi, talán gyermekkori képet elevenít fel az alkotásban: egy hajó út emlékét. A Duna piszkos, szennyes hordaléka itt szépségessé és varázslatossá válik. A szerelem érzése teszi széppé a költő leírását.

 

József Attila történelmi jelen és jövőképe

Az 1937-es év nemcsak a költő életében volt fontos, hanem az európai politikában is. József Attila egészségi állapota egyre kilátástalanabb lett, ám ettől függetlenül kiváló érzékkel látta meg, hogy milyen veszély fenyegeti a világot, s ezen belül a magyarságot. A Németországból kiinduló, s egyre jobban fenyegető fasiszta ideológia fokozatosan tört előre Európában. Az ekkor keletkezett verseiben mindig megtalálható a hazáért, s az emberiség jövőjéért érzett aggodalom. Fölmerülő és gyakran visszatérő kérdése ezeknek a műveknek: hogyan alakul Magyarország sorsa; mi lesz a későbbi korok emberével; és hogy neki, a művésznek mi a feladata ebben a helyzetben?

A haza és az emberiség féltése a legerőteljesebben a Hazám című versfüzérében jelenik meg (1937).

1. szonett: A verskezdet egy kellemes hangulatot árasztó természeti kép, ami a második versszakra teljesen megváltozik. A „háltak az uccán” kezdetű sor arra utal, hogy sokan, lakásuk nem lévén, kénytelenek a szabad ég alatt aludni. A költőben az együttérzés hangja szólal meg, sajnálja a kitaszított embereket. Az utolsó strófában a tehetetlen düh már káromkodásra készteti az embert, majd végül megszemélyesítve megjelenik maga a „nemzeti nyomor”.

2. szonett: Hosszú panaszáradat veszi kezdetét, amelyben megjelenik a modern 20. század sok gondja, problémája: „népbetegség”, „szapora csecsemőhalál”. Teljes reménytelenséget áraszt az első két versszak. A költőt felháborítja, hogy a felelősök nem tesznek semmit, hogy a helyzet jobbra forduljon. Ebben a tragikus helyzetben sokan csak az öngyilkosságban látják a megoldást.

3. szonett: Egy feudális történelmi helyzetet jelenít meg a költő, amelyben éles hangon kritizálja a parasztokat kizsákmányoló és befolyásoló földesurat. József Attila egyértelműen elítéli a feudalizmusnak ezt az elkorcsosult maradiságát, az erőszakot, a csendőrséggel megteremtett, félelemmel teli világot.

4. szonett: Ebből az antidemokratikus világból sokan a tehetséges emberek körül az ország elhagyására, kivándorlásra kényszerülnek:

„s kitántorgott Amerikába

másfél millió emberünk.”

A költő bár keserűen, de elfogadja, hogy sokan elhagyják Magyarországot, ám nem helyesli a kivándorlást, hiú ábrándnak tartja azt, hogy az emberek könnyen boldogulhatnak az új világban. A költő vágya az, hogy a múlt és a jelen problémái inkább kovácsolják össze a magyarságot, és az új életet ne idegenben keressük, hanem itthon próbáljuk megvalósítani.

5. szonett: A parasztság helyzete után most a munkásosztály nyomora kerül a középpontba. A munkásosztály nem elég erős és határozott, ezért aztán megalázóan kevés fizetést kapnak, vagyis kénytelenek beérni az élet apró örömeivel. A költői gúny és irónia egyértelmű megjelenése az utolsó előtti sor alliterációja: „kacag a krajcár”.

6. szonett: Itt ismét a magyar parasztság kilátástalan és jogfosztott helyzetét érzékelteti a poéta. Olyan furcsa világot mutat be, ahol a szegény épp úgy fél a gazdagtól, mint fordítva. Ezekben a sorokban erőteljes forradalmi és lázító gondolatok találhatók. Népmesei motívum jelenik meg a 3. versszakban a szerencsét próbáló fiú alakjában.

7. szonett: A korábbiakhoz képest váratlan befejezése lesz a műnek. A sok keserűség, harag és bírálat után fordulat következik, a „s mégis” felkiáltással változik meg a hangulat. A sok pusztulás és nyomorúság ellenére is ragaszkodik József Attila a hazájához, s annak hűséges fia szeretne maradni. A 2. versszakban fogalmazódik meg a szerző költői hitvallása. Feladatának érzi, hogy amíg tud, és amíg lehet, írjon szépet és jót Magyarországon, magyaroknak, magyarul. Az utolsó versszakban a jövőért és a magyarságér érzett aggodalmának ad hangot. Megjelenik a korábban már említett fasizmus fenyegető réme: „mi ne legyünk német gyarmat.”

A vers segítségével többféle válasz is adható arra a kérdésre, hogy József Attila hogyan látta a 30-as évek közepén a történelem akkori helyzetét, és hogyan vélekedett az emberiség jövőjéről. Az egyértelműen kijelenthető, hogy a jelenre vonatkozóan mind az emberiség, mind a magyarság helyzetét és sorsát kilátástalannak és reménytelennek látja. A jövőről alkotott képe már nem ennyire egyértelmű. Itt talán érzékelhető a jövőbe vetett hit.

 

Az éjszaka motívumai József Attila költészetében

József Attila költészetében fontos motívum az ürességet és sivárságot kifejező külvárosi táj. Verseinek szintén meghatározó tényezője az éjszaka, pl. a Külvárosi éj, a Téli éjszaka és az Eszmélet című versekben. A költő kettős értelemben használja az éjt. Egyrészt a verseinek jelenideje, vagyis a leírás az éjszakáról és a sötétről szól. Ugyanakkor az éjszaka szimbolikus jelentésű is, hisz az adott korokat az emberi lét sötétségét, kilátástalanságát fejezi ki.

A költői fordulat kulcsverse az 1932-ben megjelent Külvárosi éj cím kötet címadó verse. Ez a mű az egyre táguló képeivel, a nyomasztó sötétet megtörő fel-felvillanó fényeivel, ódai szárnyalású részeivel még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja („piros kisdedet álmodik…”).

A költemény első szerkezeti egysége az 1-3. versszakig tart. Egy konkrét, tárgyilagos leírással indul a mű. A szemlélődés helyszíne egy külvárosi lakás belseje. Leszáll az este, aminek csendjét csak apró neszek törik meg.

A második egység (4-6. strófa) első versszakától a költő kitágítja a látóhatárt, megjelenik a gyártelep. Az eddigi valóságos látványból látomásba vált át. Ezek a sorok vészjósló, baljós hangulatot tükröznek.

A 7. versszak csak egy szóból („Vonatfütty”) áll, aminek kettős funkciója van: egyrészt megtöri a leírás csendjét, másrészt kettéosztja a verset.

A 8-10. versszakig tart a harmadik szerkezeti rész, amelyben megjelenik az ember. A külváros jellegzetes alakjai és helyszínei is előtérbe kerülnek: rendőr, munkás, kocsmáros. Ismét valóságossá válik a látvány.

A 11-14. strófáig tartó egységben ismét a látvány tárul az olvasó elé, amelyben sivárság és kopottság jellemzi a tájat.

A mű befejezése (15. versszak) elégikus.

A vers formájára jellemző, hogy szabálytalan egységekből és rímelő sorokból áll. A mű tájleíró költeménynek indul, de több lesz annál.

Ez a mű József Attila nagy gondolati költeményei közé tartozik.

 

A Téli éjszaka (1933)

indítása eltér egy szokásos tájleíró versétől. A költemény első sora egy rövid felszólító mondat: „Légy fegyelmezett!” Ez a nyitómondat nehezen értelmezhető, a vers egészére vonatkozik. Egyszerre lehet önfelszólítás, és az olvasóhoz intézett jó tanács is. A virrasztó ember magatartására utal, amely ahhoz szükséges, hogy mindent fel tudjon mérni és el tudjon viselni, s hogy filozófiai síkon értelmezni tudja az emberi lét ellentmondásait. Ezt a filozófiai nézőpontot rögzíti a vers különös indítása, a parancsoló felszólítás. A vers végső soron a világ anyagi egységét is megfogalmazza, s ebben az egységben rétegződik egymásra a biológiai és társadalmi, az ösztönös és a tudatos lét, a szív és az elme.

Az indítás különös feszültsége tehát nem önmagában, hanem a rákvetkező részekhez viszonyában van. A konkrét tájelemek egy belső táj, egy totális valóságlátomás felépítéséhez szükségesek. A Téli éjszaka tája és tele nem lelhető fel a természetben. A konkrét táj és a belső táj egymásra rétegzettsége nemcsak a vers egészében, hanem egyes részeiben is folyamatosan jelen van. A valóság tárgyi elemei beépülnek a világegyetem általános létezési törvényeibe, a konkrét látvány áttűnik az elvont értelmezésbe. A valóság és az értelmezés síkjainak különbözőségét szinte vizuálisan is érzékelteti a költő: a talaj, a táj szintje „felett remeg” az a másik táj. Ugyanakkor a tárgyias látvány szinte mindig valami elvonthoz kapcsolódik: a cserjeág a lég finom üvegét karcolja meg. Az ág-motívum érzékletesen szemlélteti e kettősséget: cserjeág, bokor oldala – a világ ág-boga, illetve a hozzá kapcsolódó vékony ezüstrongy – mosoly, ölelés. Erre is utal a talányos „szép embertelenség”. Jelenti a táj embernélküliségét és az ember nélküli táj harmonikus nyugalmát, de jelenti a világban magára maradt ember léthelyzetét is. Az emberi lét korlátozottságára kell rádöbbenni.

Ezt a korlátozottságot erősíti a tanya és a hazatérő földmíves képének ellentétes hangoltsága. A 3. szakasz melegséget, otthonosságot ígérő emberiesített képei („alkonyi tűz”; „párolgó tanya”) helyébe a földmíves elszemélytelenített alakja lép („Mintha a létből ballagna haza”). A szép embertelenségre a nehéz, vérző embertelenség következik. Fokozás (nehéz – nehezebb) és ismétlés („vérzik a nyele” – „vérzik a vasa”) nyomatékosítja a leírt léthelyzetet.

Az 5. szakasz hasonlata már csak visszautal a tanya képére, az egész kép kozmikussá növekszik, s ily módon előkészíti a 6. szakasz elvont világát. A holt táj. Az embertelenség és az éjszaka motívumához itt kapcsolódik a tél motívuma a kék, vas éjszaka képében. A vers egyik csúcspontja ez a rész.

Az elme a bezártságot is tudomásul veszi. A nyárnak minden emléke ellobban, véglegesen a téli éjszakába érkezünk. Az 5. szakasz a kéményből szálló füst képéhez hasonlította az éjszakát, a 8. szakaszban a hasonlat mindkét tagja elvont. Se fény, se hang, se meleg nem hatolhat be a téli éjszakának és a gondolatnak a közvetlen érzékeléstől elvonatkoztatott, a lényegi törvényszerűségeket feltárulni engedő világába. Az elme nemcsak hallja (7. szakasz), hanem látja is (9. szakasz) a bezártságot, amely most már végérvényesen kozmikus magányra kárhoztatja az embert, akit sötétség, némaság vesz körül, az űr is hideg, a csönd is kihűl.

A 10. szakasz a vers legnegatívabb része, a szépségét is elvesztő embertelenség abszolút nulla pontja. De a feloldás már itt megkezdődik, a megfagyott csönd mintha megszólalna, a dermedtség mozgásba csap át („összekoccannak a molekulák”).

A hideg űrből a vers lírai hőse visszatér a földre. A verskezdő helyzet komorabb variációját kapjuk.

Az újból emberi léptékűvé váló versbeli világ uralkodó képe a városba tartó tehervonat. Az 5. szakaszban a kéményből szálló füst képe tűnt át a szikrázó csillagú éjszakai égbolt képébe, s indította el a kozmikus látomást. A 13. szakaszban mintegy a tehervonat füstje vezeti vissza tekintetünket a kozmoszból az „ölnyi végtelenbe”, az égbolt csillagaitól a vonat füstjének szikracsillagáig.

A vonat nemcsak a tanyát és a várost, hanem a világegyetemet és a tájat is összeköti. A vonat lesz a téli éjszaka és a végtelen viszonyítási pontja, a külön kis éj maga is „véges végtelen”.

A téli éjszaka szemléje véget és: visszatérünk a kiindulóponthoz. A lírai hős most rajzolja be önmagát is a képbe. A zárókép emberiesíti az alapképet. A karcoló cserjeág, a tőrt emelő át után a homályból előhajol egy rozsdalevelű fa, s a fa alatt ott áll a világot elemző, birtokba vevő költő.

A Téli éjszaka a feloldhatatlan ellentmondások verse. Alapellentéte az a tény, hogy az ember egy tőle idegen világban kénytelen élni. A verset végig dialektikus ellentétpárok tartják feszült egyensúlyban. Ilyenek: sötétség – színek, fények; mozgás – mozdulatlanság; közel – távol; csend – hang; nyár – tél. Az egymásra épülő párhuzamosságoknak is nagy szerepük van: konkrét táj – elvont táj; tanya – város.

A vers csak látszólag laza szerkezetű. A 18 változó terjedelmű szakasz igen szigorú, klasszicista fegyelmű kompozícióba épül, ahol a részek sohasem határolódnak el mereven, hanem át- meg átjátszanak egymásba.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Szophoklesz: Antigoné részletes elemzés

A 90 esztendőt megért, boldog életű Szophoklész (i. e. 496-406)...

Close