Hirdetés

Jókai Mór – Az arany ember (1872)

17 perc olvasás
Jókai Mór – Az arany ember (1872)

A regény megjelenésének és létrejöttének körülményei

„Jókai utópiája részben erkölcsi és társadalmi, részben politikai és történelmi. Az első értelmében a modern polgári világ, a kapitalista civilizáció egyre nagyobb iszonnyal tölti el, és regényeiben legkedvesebb hősei számára a menekvést teremti meg egy-egy sziget fölrajzolásával. Ennek a társadalmi utópia-törekvésnek legnagyszerűbb alkotása egyúttal Jókai legjobb regénye, Az arany ember.” (Szörényi László)

A regény közlését A Hon című napilap 1872. január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor a mű nagy része, esetleg már az egész készen állt. Könyvalakban is ugyanebben az évben jelent meg. Jókai két életrajzírója, Mikszáth és Eötvös Károly egybehangzóan állítják, hogy

Hirdetés

„egy regénye sem készült olyan gyorsan, mint Az arany ember. S Balatonfüreden készült el az egész alig pár hónap alatt.”

A német kiadás kapcsán Jókai arról ír, hogy

„Az arany ember legjobban fog tetszeni a német közönségnek a többi regényem között, mert csupa regényesség lesz, minden politika nélkül.”

A korabeli közélet eseményei is jelen vannak a történetben. Timár Mihály legnagyobb sikerét a Brazíliába való magyar lisztkivitel megszervezésével éri el. A regény cselekményének idején erről még nem lehetett szó, a mű keletkezésekor, a gőzmalmok tömeges elterjedése után azonban a magyar liszt magas sikértartalma miatt keresett cikk lett a világpiacon. Jókai 1869. november 8-i országgyűlési beszédében hivatkozik is a brazil exportra. A Bach-korszak egyik leghíresebb korrupciós botrányát szintén feldolgozta Jókai. Kacsuka hadnagy A jó tanács című fejezetben azt javasolta Tímárnak, hogy a Duna fenekéből kimentett nedves, romlott gabonából készíttessen kenyeret a Komáromban gyakorlatozó katonák számára. Az 1859-es francia-olasz-osztrák háborúban elkövetett hasonló ügyek miatt a felelősségrevonás elől több magasrangú tisztviselő öngyilkosságba is menekült.

A regény létrejöttében életrajzi mozzanatok is szerepet játszottak. Noémi harmóniát sugalló alakját az a szerelem ihlette, mely az 1870-es évek elején Jókai és gyámleánya, Lukanics Ottilia között szövődött. Mikszáth szerint:

„A kisasszony is ábrándos, költői természetű lény volt, valóságos képmása hajban, természetben, arcban Az arany ember Noémijének. Amiről nappal beszéltek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte Az arany emberbe. Így készült a regény, az egyik a világ számára, a másik nagy titokban”

A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Jókai alkotásai közül részben vagy egészben itt játszódik Az elátkozott család, a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy és A mi lengyelünk cselekménye is. Komárom éppen Az arany ember története időpontjában élte fénykorát. A felvidéki és alföldi kereskedelem fő víziútjainak kereszteződésénél fekvő város virágzó gabona- és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétet és folyamatos gazdagodást biztosított polgárainak. A környezetrajz elevensége és plaszticitása onnan adódik, hogy Jókai saját gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a Balatont a hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. Rokonai többször is meghívják Tihanyba, majd Balatonfüredre, Jókai 1871-ben itt építi fel villáját. A regény legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte. (Amikor később az író utazást tett az Al-Dunán, felkérték számoljon be élményeiről. „Nem tudom leírni, mert láttam” – válaszolt Jókai.)

Hirdetés

A regény részletes elemzése

Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A regényben elszórtan felbukkanó, támpontul kínálkozó dátumok ellentmondanak egymásnak. Annyi bizonyos, hogy a történet az 1820-as évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig, Athalia gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc-tíz év telik el.

A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Midász király történetére már a regény első amerikai kiadásának címe is utal (Modern Midas, 1884.). A legendás fríg király azt kérte Dionűszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször is utal Tímár kapcsán a mondára, anélkül, hogy említené Midász nevét: „és akármihez kezd, az mind arannyá változik a kezében” (Az aranybánya). A másik mítosz Polükratészt idézi. A Kr. e. VI. században Szamosz uralkodójaként nagy politikai és katonai sikereket ért el, vagyona és szövetségeseinek száma egyre nőtt. A hagyomány szerint – a témát Schiller Polycrates gyűrűje című balladája is feldolgozta – rendkívüli szerencséjét maga is megsokallta, ezért – az isteneknek szánt áldozatként – egy nagy értékű gyűrűjét a tengerbe dobta. A gyűrű azonban egy kifogott hal gyomrából újra előkerül. Tímár, sikerei csúcsán, ezt a mítoszt idézi föl: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől” (Az első veszteség).

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4