Gogol pályaképe (A köpönyeg)

Gogol életpályájának és munkásságának áttekintése

Nyikolaj Vasziljevics Gogol 1808. április 1-jén született Szorocsinciben, ukrán kisnemesi családban. Gimnáziumi tanulmányait Nyezsinben végezte. 1828-ban Pétervárra költözött; először a színészettel kísérletezett, majd állami szolgálatba lépett (segédírnok lett). 1830 elején megjelentek ukrán novellái. Megismerkedett Zsukovszkijjal, Puskinnal. Otthagyta hivatalnoki állását, házitanítóskodott gazdag arisztokratáknál, leánynevelő intézetben történelmet tanított. Első jelentős műve a Tanyai esték egy kétkötetes elbeszélés-gyűjtemény, melynek novellái az ukrajnai folklórból táplálkoznak. Keveredik a kozákok mindennapi élete furcsa ördög- és boszorkányhistóriákkal. Könyvének rendkívüli sikere volt; 1834-ben elnyerte a pétervári egyetemen a középkori történelmi tanszék adjunktusi állását. Egy év múlva azonban lemondott és élete végéig csak az irodalomnak élt. Tarasz Bulba című elbeszélésében az ukrán kozákok hősi múltját, XVI.-XVII. századi harcait idézi a külföldi elnyomókkal szemben. Ez először második novelláskötetében a Mirgorodban jelent meg (1835). Ebben az évben még egy kötete, az Arabeszkek hagyta el a sajtót. A pétervári csalódásokból, kiábrándulásokból fakadó kisember-novellák itt láttak első ízben napvilágot (pl. Az arckép; Az őrült naplója). Az orr, mely 1836-ban jelent meg a kisember tudatlan szorongásait mutatja be, az élet pedig groteszk ésszerűtlenségek halmazának tűnik benne.

A köpönyeg

Hasonló témájú A köpönyeg című, 1842-ben megjelent műve. Túlzások jelennek meg, mint például a főszereplő korlátoltsága; az, hogy alázata úgy jelenik meg, hogy híres emberektől másol; az, hogy egyetlen szórakozása a másolás stb. Ezzel a jellegtelensége jelenik meg. A légy lesz az állandó hasonlata, ami „állati beszűkültség”-ét jelképezi. Megjelenik az ambíció hiánya, a hős alkalmatlan arra, hogy valamilyen „akciót” végrehajtson. Gogol a hivatalnokok tulajdonságait túlozza el. Ez a tipizálás: egy társadalmi csoportot az író úgy mutat be, hogy a rájuk jellemző tulajdonságokat eltúlozva tárja elénk. Azért, hogy a műben mégis legyen akció, „jön a végzet”. Jelen esetben: a hacuka kilehelte a lelkét. Ez egy lelki folyamatot indít el a hősben (21. oldal). Értelmet talál az életének: újat kell csináltatnia; már estélyre is hivatalos; nem másol; pihenget; a középpontba kerül. Minden, ami hozzá kapcsolódott, az fölértékelődik, de mivel az író folyamatosan figyelmeztet bennünket, hogy a főhős célja csak álcél, ezért minden hozzá kapcsolódó dolog egyben ironikusabb is.

Az estélyen már kezd csökkenni a köpönyeg értéke, mert ott mindenféle díszes gallérú köpeny van; aztán a porban találja meg: a köpönyeg karrierje befejeződött. A támadást rémálomként éli meg (se nem lát, se nem hall, a hangja se száll el a tér végéig, csak a bőrével képes érzékelni a külvilágot). Elveszett az, ami az értékeit adta; eddig félénk volt, de most „akcióba” kezd. A tekintélyes személyről az információk alapján nem lehet eldönteni, hogy valóban az-e, vagy nem. Egy átláthatatlan világgal találkozik a hős, az ellenfele maga a labirintus. Ez a tekintélyes személy és a főszereplő kölcsönösen nem tudják, hogy hogyan viselkedjenek egymás társaságában. A tekintélyes személy be akarja bizonyítani alattvalóinak, rokonának, hogy ő egy tekintélyes személy; ezt külön gyakorolta, tehát olyan szerepben van, ami nem illik hozzá: ez is csak álérték. A hatalom is ironikusan jelenik meg: agresszív, félelmet kelt, várakoztat csak ennyit jelent. Meghal a hős, de a történet nem ér véget, tehát nem csak egy fejlődésregény. A halálakor visszatér a „légy” állapotba. Miután ellopták a tekintélyes személy köpenyét, azután már nem olyan hatalmaskodó, megtért. Kópétörténet (mint a Ludas Matyi), csak éppen a hős a halálában lett kópé. Mikor a végén a szellem megjelenik a nagy ököllel, akkor az megleckéztetés, de ugyanakkor teljesen ironikus is. Egy értéktelen világot mutat be. A hős értéktelen, a hivatalnokok munkája értéktelen, a hatalom álérték. A történet a valószerűtlenség határán mozog. Egy oldalt foglalkozik azzal, hogy miért annak nevezték el, ami. Abszurd légkör bontakozik ki: nyilván nem a leírtak miatt kapott ilyen nevet. Szubjektív írói közlések szakítják meg az iróniát. Bizonyos pontokon mellékszereplőként jelenik meg az író. Ez a történet hitelesítését szolgálja. Ez gyakori romantikus fogás. A hős végig értéktelen, az értékesedése pedig végig ironikus, de az író ezzel azt közli, hogy minden ember értékes. Ez a fő mondanivaló: azért rossz a világ, mert az alapvetően értékes emberek értéktelenül jelennek meg. Esztétikai kategóriák terén összetett, ellentétesek egyszerre vannak jelen (tragikus-komikus, valószerű-fantasztikus, stb.), groteszk.