Hirdetés

Flaubert – Realizmus és naturalizmus

3 perc olvasás
Flaubert – Realizmus és naturalizmus

Gustave Flaubert (1821-1880), a XIX. század második felének legnagyobb francia realista regényírója. Ő ugyanis lassan, legendás kínok között írta, éveken át csiszolta tökéletessé műveit, alapos megfigyelés, szinte tudományos igényű anyaggyűjtés után. A művészeten kívül nem hitt semmiben, a művészetben kereste bajának, a unalomnak, az undornak, a csömörnek az enyhítését.

Hirdetés

Franciaországban a „második császárság” (Bonaparte Lajos, a polgári köztársaság elnöke III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát 1853-ban) megszilárdította a meggazdagodott burzsoázia uralmát.

A nagypolgárság nyíltan hátat fordított a forradalom eszméinek, a kultúrával sem törődött, csupán élvezni akarta vagyonát. Flaubert undorodva fordult el korától, megvetette és lenézte azt a társadalmat, amelyben élt, s amelyet ábrázolt. Nem megváltoztatni, hanem leírni akarta a világot s benne az embert. Híres regényét, a Bovarynét (1857) úgy fogadták, mint a művészi realizmus legtökéletesebb alkotását, mint forradalmat az irodalom történetében. Az új művészi törekvések két lényeges követelményét látták megvalósulni benne: a személytelenséget és a szenvtelenséget. Flaubert kívülről s hidegen nézi hőseit, megtagad minden vélemény és érzelem nyilvánítást. Nem hirdet ilyen vagy olyan elveket; szerinte a könyv ne legyen szószék, hanem művészi tett. A Bovaryné egy házasságtörés tragikus története. Hőse, Emma Bovary, egy falusi felcser felesége.

Megundorodva sorsa és környezete korlátolt középszerűségétől, megszédülve romantikus olvasmányaitól, olthatatlan vágyat hordoz magában valami más: egy színesebb, érdekesebb, tartalmasabb élet után. Így lesz a történet végén nemcsak a romantikus hősnők naiv utánzója, hanem szánalmas áldozata is.

Flaubert regénye épp olyan szatírája a kimúló romantikának, mint annak idején Cervantes Don Quijotéja a lovagregények divatjának. Kiemelkedő alkotása még az Érzelmek iskolája (1869). Az utókor egyre inkább ezt a regényt tartja Flaubert fő művének.

Hirdetés

A legvigasztalanabb, a legreménytelenebb alkotása ez a XIX. századi realizmusnak. Az író saját kiábrándultságát s egy jobbra hivatott nemzedék életének sivár ürességét szólaltatta meg ebben az alkotásában.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!