Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj

Intertextualitás a 20. századi prózában

Napjaink posztmodern irodalmának egyik legelismertebb prózaírója Esterházy Péter. Nádas Péter, Vári Attila mellett ő is az epikus mű lehetőségeinek kitágítására törekszik. Meghirdeti a nemzeti elkötelezettség és a művészet a művészetért dilemma meghaladását, melyet játékosan így fogalmaz meg:

            “Megnyugtatóbb, ha bizony az író nem

             népben, nemzetben gondolkodik, hanem

             alanyban, állítmányban.”

Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos célelvűség, közösséghez szóló üzenet megfogalmazása ne jellemezné Esterházy Pétert. Jó példa erre az 1977-ben megjelenő novellás kötetének a “Pápai vizeken ne kalózkodj” címűnek a címadó novellája. A novella a már középkorból ismert intelem műfajával mutat rokonságot, akár Szent István Imre herceghez írott intelmei vagy a műfaj egyik későbbi változata, Kölcsey Ferenc, “Parainesis”, “Intelmek Kölcsey Kálmánhoz” című könyvére gondoljunk.

Az intelem, ahogy a neve is mutatja tanító, oktató szándékú mű, amelyben a címzett az akihez szól az intelem, valamilyen új életszakasz előtt áll, s az őt megszólító tanácsokkal, útbaigazításokkal kívánja ellátni. Az intelem tehát irányítani kíván. A szöveg jelleméből adódik, hogy sok benne a felszólító mondatforma. Esterházy Péter felhasználja az előző korok intelmeinek szövegszervező sajátosságait, a posztmodern korára jellemző, hogy szakít az eredetiség kultuszával, s az előző korok szövegeit, műfajait, motívumait szívesen építi be saját alkotásaiba.

A romantika korában leértékelték a kölcsönzést, bevezették a szervezői jogot, a szerző kiadott műve szent és sérthetetlen lett, az utánzást tiltották és büntették, úgynevezett plagium perekre is volt példa.

Az eredetiség kultuszát még az avantgárd is tiszteletben tartotta. Ezekkel az elvekkel áll ellentétben a posztmodern irodalomszemlélet és esztétikai magatartás, amikor a szerző tudatosan vesz át már meglevő szövegeket, szövegrészleteket, Esterházy Péter egyik írásában a mű szerzőjét szövegválogatónak nevezi, azaz olyan szerkesztőnek, aki meglévő szövegben rakja össze a maga új szövegét.

Az így keletkezett műalkotásában az idézett szöveg jelentése megváltozik, kapcsolatba kerül új szövegrészletekkel, az idézés tehát újraértékel, átértékel. Ez a fajta szerkesztés töredezetté teszi a műalkotást. A töredékesség tudatosan vállalt posztmodern elv, s kifejezi a világ megismerhetetlenségét az emberi sorsok ki nem teljesedését, tehát töredékes voltát. Mivel a posztmodern írók a nyelvet egyidejűnek vélik a gondolattal, ezért gyakran a nyelv is töredezett, tömör vagy a mondatok szétesőek, megszerkesztetlenség látszatát kelti. Ez jellemző a „Pápai vizeken ne kalózkodj!” című műalkotás nyelvére is. Az intelem egész szövege idézőjelbe kerül, ez azt sugallja, hogy a szöveg egésze egy fiktív személy általi megszólítás, aki kilétére nem derül fény, de bizonyos, hogy jól ismeri a megszólítottat, Miklóskát, akihez az intelmet intézi. Miklóska élete fordulata előtt áll, hiszen szakmát választ és munkába áll. Az intelem időkezeléséből rekonstruálható a történet időtartama, amely egyrészt egy napra, másrészt egy egész életre vonatkozik. Az időkezelésre a sűrítés, tágítás és az idősíkok váltakozása jellemző. Marcell Proust és Bergson óta az epikus művek időszerkezete egyik alapvető kérdése az epikának.

Esterházy Péter művében is a szövegből az derül ki, hogy az esemény ideje egy nap, a munkába állás napjának az időszaka: a fölkelés, a reggelizés, az anyától való búcsúzkodás, az új munkahellyel való ismerkedés, a pincéri teendők bemutatása, majd pedig az esti hazatérés motívumai tűnnek föl, ezek bontják részekre az eseményeket. E napra azonban a megszólító belesűríti Miklós egész életét, a jövőre utaló időhatározószók vezetik be ezeket az intelmeket: akkor, majd, ha majd stb. Ellentétben a középkorban ismert Szent István-i és a reformkorban keletkezett Paraneisissel, Esterházy intelmében a kisszerű körülmények között élő ember sorsára vonatkozó intelmek sorakoznak, azokat a lehetőségeket veszi számba a narrátor, amelyek javíthatják a hős életminőségét. Miklóskának az élete korlátok közé szorított, mégis megismételhetetlen egyszeri élet.