A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Eötvös József: Magyarország 1514-ben (1847), tartalom, elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3533
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-05 Küldd tovább
  Letöltés

A magyar reformkorszak egyik legégetőbb problémája a jobbágyfelszabadítás volt. A negyvenes évek magyar politikai harcainak tapasztalatai és az 1846-os galíciai parasztlázadás – amelyet a bécsi udvar szított, hogy a lengyel nemesek függetlenségi törekvéseivel saját jobbágyságát állítsa szembe – adták Eötvös kezébe a tollat. Úgy érezte, fel kell hívnia a könnyen bekövetkezhető hasonló fordulat veszélyére a magyar nemesség figyelmét. A galíciai események nélkül, amelyek Vörösmartyból is az elkeseredés hangjait váltották ki (Az emberek), nehezen érthető az író félelme: úgy véli, nem hangsúlyozhatja eléggé, hogy a nemesség reformmozgalmai mellé kell állítani a népet, nehogy a félrevezetett és politikailag járatlan parasztságot a progresszió ellen lehessen fordítani. Eötvös azonban attól is fél, hogy a nép köréből kiinduló esetleges forradalmi tömegmozgalom a nemességet és az elért gazdasági és kulturális eredményeket is elsöpörhetné. Nemesi lelkifurdalásának és saját osztálya kritikájának múltba vetített képével azokat az előzményeket keresi, amelyek kialakították a XIX. századi magyar társadalmi viszonyokat. Célját maga árulja el előszavában: ,A történetek ismerete szövétnek, melyet, hogy biztosan haladjon, minden nemzetnek követni kell: s nem lehet a költőnek feladata eltakarni a világot, melyet az jelen viszonyainkra terjeszthetne, vagy közé vegyített idegen anyagokkal meghamisítani a forrást, melyből talán keserű, de mindég üdvös tanulságokat meríthetünk.” Művét tehát kemény figyelmeztetésnek szánja a reformokkal makacsul szembeforduló nemességnek.

 

A regény témája, amint ezt a cím is elárulja, az 1514-es magyar parasztháború.

Az író azonban más utakon jár, mint elődei és kortársai: nem a romantikus történelemszemlélet és regényírói módszer jellemzi, mint Jósikát vagy Kemény Zsigmondot. Ennek ellenére kritikai realista ábrázolási módszere a történelmi regény első európai jelentőségű alkotójához, a romantikus Walter Scotthoz nyúlik vissza: az ő hősei is a különböző táborokba vezetnek el bennünket, történelmi szereplői pedig éppen azáltal válnak jelentőssé, hogy kapcsolatuk a nagy tömegmozgalmakkal, a kor nagy kérdéseivel világosan elénk tárul.

 

A regény cselekménye röviden a következőkben foglalható össze:

A király kitünteti a székely vitézt, Dózsa Györgyöt a törökök elleni harcban szerzett érdemeiért. A vitéz ünneplésére összesereglett a budai nép és a királyi udvar nemességének szavaiból, magatartásából elénk tárul a kor képe és a királyi hatalom gyengesége. A rossz közbiztonságra mi sem jellemzőbb, minthogy a Biharból Budára érkező Artándi Tamás és fia, Pál Pest falai alatt rablóktól szabadítják meg Szaleresi Ambrust, a gazdag polgárt és családját. Szaleresi később, sok pesti polgárhoz hasonlóan, csatlakozik a keresztesekhez. Pál és Szaleresi Klári között hamarosan szerelmi kapcsolat bontakozik ki. Ártándiék Telegdi Istvánhoz, a király tábornokához igyekeznek. Telegdi azt szeretné, ha a Bakács hercegérsek által a pápa engedélyével meghirdetett törökellenes keresztes hadjáratnak az öreg Artándi lenne a vezére, de tervét nem sikerül megvalósítania, mert Bakács – támaszkodva a zászlók alá gyülekező nép hangulatára – Dózsát nevezteti ki a királlyal. Titkos terve az, hogy a jobbágyseregeket a magyar trónra vágyakozó Zápolya ellen használja fel, hiszen más fegyveres erőre nem számíthat a királlyal mit sem törődő főnemesség körében. Tervét a ceglédi plébános, Mészáros,. Lőrinc világosan látja.

Az öreg Telegdi és Artándi megegyezett abban, hogy gyermekeiket összeházasítják. Fruzsina egész szívével szereti a délceg ifjút,. Pálnak azonban nagy gondot okoz a Klárihoz fűződő kapcsolat felszámolása. Egy este Szaleresiék-nél véletlen tanúja lesz a keresztes vezérek tanácskozásának, és megtudja, hogy azok az elégedetlen népet az urak ellen akarják vezetni. Ezzel a hírrel Bornemisszához, a királyfi nevelőjéhez siet, majd a nádor levelével Nagyváradra és Telegdre indul. Útja előtt még megírja a szakító levelét Klárinak. A szerencsétlen leány kezébe kerül az a másik levél is, amelyet Pál Fruzsinának írt. Figyelmezteti ugyanis jegyesét arra, költözzék be budai nyári lakukból a megerősített Budára. Klári erre magához rendeli a keresztesek táborából apja legényét, Andrást, és ráveszi arra, készítse elő Telegdiék nyári lakának megtámadását. Telegdi jobbágyszármazású diákja, Orbán, titkon szerelmes Fruzsinába. Értesül a keresztesek tervéről, és még időben sikerül Fruzsinát és nagynénjét, Bebek Katalint megmenteni. Klári rádöbben tervének szörnyűségére, hiszen nem akar mást, mint hogy Fruzsina mondjon le Pálról, de pusztulását nem kívánja. Azonban hiába szeretné már visszatartani a felbőszült tömeget; amikor apja megtudja, hogy a támadás Klári kezdeményezésére indult meg, elátkozza, de később, értesülve Artándi Pál hitszegéséről, haragjában igazat ad neki,’s szívvel-lélekkel azonosítja magát a keresztesekkel. Hiába akarják a királyi és egyházi hatóságok a keresztesek Pest alatti táborát feloszlatni: a tömeg nem engedelmeskedik többé.

Ezalatt Fruzsináék Orbán vezetésével Csanád felé menekülnek. Csatlakozik hozzájuk Ollósi uram,- Bakács komikusan hiú és öntelt udvari szabója is. A Maros partján Báthóri, a temesi gróf elragadja Ollósi legelésző lovát; hogy elmenekülhessen a győztes keresztesek bosszúja elől. így a szabó elválik társaitól, és Ó-Besenyőre megy. Összetalálkozik Mészáros Lőrinccel, aki taktikai meggondolásokból Bakács küldötteként mutatja be a népnek: ugyanis a bíboros nagy tiszteletben áll a keresztesek előtt. A faluba érkezik Klári is, aki kikémlelte Fruzsináék útitervét, és Andrással együtt keresésükre indult. Artándi Pál Zápolya táborában készül a parasztok elleni harcra. Mikor Andrást elfogják, értesül Klári sorsáról. Zápolya ugyan Temesvár alatt táborozik, de a Báthori és közte levő érdekellentétek miatt nem siet a keresztesektől körülfogott város felszabadítására. Pál ekkor vállalkozik arra, hogy Zápolya levelét a várba eljuttassa. Erre elhagyott szerelmesét, Klárit használja fel, [aki viszontlátva őt, minden veszélyt vállal érte. Eközben Orbán Temesvár,közelében élő rokonaihoz vezeti Fruzsinát és Katalint. Klári nem sokkal azután, hogy Páltól elvált, rátalál az eldugott lakra, és felfedezi Fruzsináékat. Orbánt elfogják a keresztesek, akiket Klári vezet Telegdi háznépének nyomára. Az író hőseivel az olvasót is elvezeti a keresztesek táborába. Megmutatja Dózsa György és testvére, Gergely ellentétét, s ábrázolja György hatalomvágyát. A nép haragja az elfogott főnemesi hölgyek ellen irányul, és Orbán csak úgy tudja Fruzsinát megvédelmezni, hogy vállalkozik arra, feleségül veszi. Fruzsina félreismeri; azt hiszi, visszautasított szerelmében ő vezette nyomukra a kereszteseket. Kezdetét veszi a temesvári csata; Orbánnak sikerül a harc kavargásában Artándi Pált megtalálnia, és megmondja neki, hol találhat jegyesére. Ő ott pusztul a csatatéren.

 

Szaleresi Ambrus hamarosan elpártol a keresztesek ügyétől.

Királyi levelet kap, amely bántatlanságát biztosítja. Ennek ellenére, amikor a pesti keresztes seregek szétverésekor ő is fogságba kerül, a főurak nem akarják a királyi ígéretet megtartani. Csak Klárinak sikerül a birtokában levő szerelmes levéllel a lakodalmára készülő Artándi Pált apja érdekében közbenjárásra kényszerítenie. Dózsát kivégzik, a nemesség kiélvezi bosszúját, Szaleresi pedig leányával földönfutóvá válva külföldre vándorol. Utoljára még találkoznak Mészáros Lőrinccel, aki az egész parasztháború eszmei vezetője volt, s aki ugyancsak külföldre igyekszik. Utolsó szavaival a nép győzelmébe vetett töretlen hitet hirdeti, de az események tanulságaként az erőszakos megoldás helyett a békés fejlődés, a kulturális felemelkedés útját tartja helyesnek.

Az ökonomikus szerkezetű regény több hős sorsában tárja elénk az 1514-es év történetét. Az első két fejezet az expozíció; a Dózsát váró budai nép bemutatása kitűnően érzékelteti a kor levegőjét, azokat a közállapotokat, amelyek a parasztháború kirobbanásához vezettek. Az udvari viszonyokkal, a királyi hatalom ingatagságával, a fiatalabb nemesi nemzedék könnyelműségével és felelőtlenségével a második fejezetben ismertet meg az író. Dózsa jellemének kibontakoztatását is itt kezdi el, amikor az a nemesi ifjak gúnyolódásával öntudatosan, de egyre növekvő indulattal száll szembe. A továbbiakban egyre halmozódik a konfliktus kirobbanásához szükséges anyag. AIX. fejezetben „elérkezett annak ideje, hogy e kirobbanások (ti. a konfliktusoké) mozgásba hozzák a regény alakjait, új helyzeteket teremtsenek, s teljes gazdagságában kibontsák a cselekményt”. Pál ugyanis a keresztes vezérek tervével siet az ország uraihoz, és sietve megírja még szakítólevelét is. A regény legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy a közélet és magánélet mindvégig szorosan kapcsolódik egybe; az egyes szereplők magatartását meghatározza osztályhelyzetük, és egyéni életük eseményei is ezer szállal kapcsolódnak a kor nagy politikai mozgalmához. A XIII. fejezetben Telegdiék nyári lakának megostromlása, a XV.-ben pedig a keresztesekhez érkező királyi s egyházi küldöttek és a tömeg magatartása arról vallanak, hogy az író nemcsak az egyes embereket, hanem a tömegeket is kitűnően ábrázolja. Minden tett motivált, semmi sem történik kellő indok nélkül. Az utóbbi részlet egyben azt is bemutatja, hogy az,egyház az uralkodó osztály érdekében fejti ki a lelkek feletti hatalmát. Lőrinc szavaiban a huszita mozgalom harcos népi szemléletének hatását fedezhetjük fel.

Eötvös szereplői révén a csatatereket is bemutatja: mesterien írja le a XX. fejezetben a keresztesek győzelme után az elhagyott csanádi harcteret. A regény XXVII. fejezete ismét a tömegek mozgásának realista ábrázolására vall; Fruzsináék sorsát tárja elénk a keresztes táborban. Amint eddig is láthattuk, az író hol egyik, hol másik hősének sorsáról szól, de a szereplők életútja szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az expozíció után megindul a cselekmény; a konfliktusok kiélesedése a IX. fejezetben elvezet a kirobbanáshoz, de tulajdonképpeni tetőpontról, éppen a kizárólagos főhős hiánya miatt, nem beszélhetünk. A XXXIII. fejezet azonban valamennyi szereplő sorsát lezárja: Pál és Fruzsina kézfogójának remek tablója mintegy már a Mohácsot előkészítő nemesség képét vetíti elénk ugyanakkor, amikor az országból kivándorló hősökről is számot ad.

A jellemeket két csoportra osztja az író: az egyik oldalon állnak a nemesség képviselői, a másikon a parasztháború harcosai. A látszólag ingadozó szereplőknek (pl. Orbánnak is) előbb-utóbb nyíltan valamely oldalhoz kell csatlakozniuk. Ebben is a realista igazságszeretete nyilvánul meg: az 1514-eshez hasonlóan kiélezett politikai helyzetekben senki sem maradhat pártatlan, bármennyire is él benne az osztályviszonyokon felülemelkedés illúziója. Elég Telegdi sorsára, emlékeztetnünk, aki a leghumánusabb urak egyike volt ugyan, de azáltal, hogy ellenezte a keresztes had meghirdetését, a nép haragját még inkább kihívta maga ellen, mint a nála rövidlátóbb és kegyetlenkedő nemesek.

Eötvös a jellemzés kiegészítő módszereként a portrérajzolást választja. Legérdekesebb és legsokoldalúbb Ulászló király bemutatása a II. fejezetben. A történelmi szempontból fontos szereplőket az író, általában forrásainak lelkiismeretes felhasználásával, igyekszik életre kelteni. Bizonyos fokig az antik irodalom történelmi portréit követi, amikor a külső és belső tulajdonságok ismertetése után szinte értekezésbe illően taglalja, értékeli az egyes vonásokat. Az igazság bemutatására törekszik; éppen ezért szembeszáll a kialakult közhiedelmekkel, és sokoldalú elemzéssel tárja fel egy-egy szereplőjének lelkivilágát. Példaként egy kis részletet idézünk Zápolya jellemzéséből: „A korona utáni vágy nem is saját szívében támadt. Nevelése által oltatott keblébe a gondolat, s büszke anyja szorgosan ápolá nagyravágyását; de éppen mivel e vágyai nem jellemének voltak kifolyásai, ezért nem felelt meg jelleme vágyainak, azért nem találunk törekvéseiben következetességet;…

Ez a körültekintő, lélektanilag alaposan indokoló jellemzésmód a regény főbb szereplőinél különösen szembeötlő. Világosan, kellő élességgel állnak előttünk az egyes hősök; annak ellenére, hogy tetteik megértését az író részletezően előkészíti, sohasem sikkadnak el legfontosabb tulajdonságaik.

 

Sikerül élő embereket formálnia, akik a kor egy-egy jellemző típusát is képviselik.

Mészáros Lőrincet nagy szenvedélyessége, tiszta politikai ítélőképessége avatja a parasztháború eszmei vezérévé.

Jelentékeny egyéniségre valló külseje, nagy műveltsége, bátorsága bizonyos fausti vonások hordozójává teszi. Osztályához, a jobbágysághoz mindvégig hű marad, sőt lelki nyugalmát akkor leli meg, amikor a fényes tudományos pálya helyett egyszerű vidéki papként visszatér a néphez, amelyből származott. Töretlen energiája ellenpárjaként érdekesen megrajzolt szereplő a jobbágyi helyzetéből Telegdi által kiemelt, tépelődő Orbán diák. A hála és a szerelem a nemességhez köti; a neki szánt papi é tudományos pálya azonban nem elégíti ki, és eleve boldogtalanságra születettnek érzi magát, minthogy társadalmilag sehová sem tartozik. Élete céljának tekinti Fruzsina megvédelmezését, de ezt a maga elé tűzött feladatot csak akkor tudja megoldani, amikor csatlakozik osztálya, a jobbágyság ügyéhez.

A keresztes tábor legfontosabb képviselője Mészáros Lőrinc mellett a vezér, Dózsa György. Már érintettük, hogyan érlelődik benne, a nemesség elleni gyűlölet a királyi palotában; ennek a folyamatnak eredményeként lesz majd parasztvezérré. Nyers hatalomra törése egyik legjellemzőbb tulajdonsága. Igazi hőssé, példaképpé csak a börtönben, a szörnyű halál előtt válik.

A polgárság korabeli helyzetét nagyon jól megmutatja Szaleresi Ambrus ingadozása. Rövid időre a személyes bántalom valóban teljesen a keresztesek mellé állítja, de igen hamar árulóvá válik. Határozatlansága, gyávasága élesen elüt Klári lányának merészségétől, kezdeményező vakmerőségétől. A szép, vidám, kacér leány egy nagy szenvedély hatására szinte monomániássá válik: a megszállottságában majdnem ördögi nő rajza Eötvös jellemző művészetének erejét mutatja.

Telegdi Fruzsina bája,jósága haloványabban van megrajzolva. Annál élőbb a köznemesi Artándi Pál karrierizmusának bemutatása. Jó külseje, okossága, harci erényei elleplezik a kortársak elől számítását, amellyel csak a társadalmi emelkedésre gondol. Érzelmei felületesek; valójában sem Klárit, sem Fruzsinát nem szereti igazán. Felületességére mi sem jellemzőbb önáltatásánál. Nem is próbál cselekedeteinek mélyére tekinteni. Típusa annak a magasra emelkedő nemesnek, aki önzésében a legnagyobb tragédiákba sodorja a nemzetet. Eötvös érzékelteti, hogy ő és a hozzá hasonló, a regényben szép számmal felvonuló urak készítik elő 1526-ot.

A nemesség idősebb nemzedéke, Telegdi, Bornemissza, az öreg Artándi emberileg sokkal józanabbak, tisztességesebbek, a nemzet érdekeit tartják szem előtt. Ok még Mátyás generációjának utolsó képviselői.

A tömeg jellemzésére már utaltunk. Emeljük ki azonban, hogy a nagy tömegjelenetekben az író általában kiragad egy-egy rövid időre feltűnő figurát, akinek az a szerepe, hogy alakjába sűrítse mindazokat az indulatokat, amelyek az adott helyzetben a többiekre is jellemzők. Ilyen szerep jut Telegdi lakának megostromlásakor a huszita parasztnak, Gáspárnak és a temesvári táborban egyéni szerencsétlenségét feltáró pórnőnek.

A széles sodrású epikus mű stílusa az előző művekhez képest egyszerűsödött; körmondattal ritkábban találkozunk, az író nyelvében a megfigyelést az analízis pontosságával egyesíti.

Eötvös kritikai realizmusára jellemző a történeti tények szinte aggályos pontosságú felhasználása, a cselekményben és a jellemzésben megmutatkozó, körültekintő, elemző valóságábrázolás. Mindezek után már szinte önként kínálkozik az eszmei mondanivaló kibontása, amelyet maga az író, mondat el a regény végén Lőrinccel. A nép szerinte csak a lassú fejlődés, a kulturális felemelkedés révén, nem pedig forradalmi úton válhat szabaddá. Ebben a mondanivalóban az tükröződik, hogy Eötvös megértette ugyan a parasztháború okait, a nép elkeseredését, azonosítani azonban nem tudta magát ezzel. Reformista illúziói elhitették vele, hogy a jobbágyok felszabadítása felülről is megoldható, másrészt félt a nép mindent elsöprő erejétől. Ez a befejezés már arra az Eötvösre vall, aki 1848 szeptemberében elhagyta a forradalmasodó Magyarországot.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Victor Hugo: A nyomorultak (1862), elemzés, tartalom

A francia cím többet mond a magyarnál. A Les misérables,...

Close