A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Elégikus létszemlélet Berzsenyi Dániel lírájában

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
8429
Nyomtasd
Dátum: 2012-01-11 Küldd tovább
  Letöltés

Berzsenyi a meginduló Kazinczy-levelezés kapcsán lett tevékeny résztvevője a kibontakozó irodalmi életnek. Többször is megfordult Pesten, megismerkedett Kazinczy ottani íróbarátaival, s mindezek hatására teljes egészében magáévá tette a felvilágosodás gondolatrendszerét. Hatalmas lelkierő és erkölcsi bátorság kellett ahhoz, hogy szembeforduljon nézeteivel. Csaknem egy évtizedig titokban verselgetett, miközben kitűnő gazda volt. Valóságos kettős életet élt. Nappal: földbirtokos, éjjel költő. A falusi földesúri életforma és teremtett költői ideálvilágának kiáltó ellentéte, versei egyik ihlető forrása volt és élete legsúlyosabb, feloldhatatlan problémája is.

Valószínűleg ez okozta költészetének korai kifulladását is. Horatius ódáit olvasgatta, s az ún. horatiusi életfilozófia: az „arany középszer”, határozta meg életét és költészetét is. Határ helyzetű költő volt: a klasszicizmus és a romantika határán alkotott. A klasszicizmustól a romantika felé közeledését inspirálhatta a német költők tanulmányozása. Két stílusirányzat élt költészetében egyszerre és két műfajban alkotott: ódákat és elégiákat írt.

Az elégia szomorú, bánatos, lemondó hangvételű költemény, de nincsenek végletes érzelmek. A bágyadás, a reménytelenség eluralkodása kedélyén összefügghet a Niklára való átköltözéssel. Kb.:8-10 verset sorolhatunk ehhez a műfajhoz, például: A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz, Búcsúzás Kemenes-Aljától/. Valamennyinek az alaptémája a mulandóság, az idő gyors múlása, az elkerülhetetlen végzet. Nem a halálfélelem rettegése szólal meg, hanem a lélek kiégettsége, elsivárosodása, az ifjúság elmúlása, az egyhangú monotóniája, ez egyre elviselhetetlenné váló elmagányosodás. Életéből eltűnik a magasra röpítő szenvedélyek, köztük a szerelem is.

Egyik legszebb elégiája: a Levéltöredék barátnémhoz. A közelítő tél párja a szépségben és a helyzetmegkötő varázsos hangulatában. Létösszegző vers: a költők haláluk előtt írnak ilyet, melyben összegzik, mit értek el életükben. Berzsenyi nem érezte közeledni a halálát, mégis olyan hangulatban volt. A címbeli „töredék” arra utal, hogy a vers valójában episztolaként indult. Elhárított kérdéssel indít: „Ne kérdezd barátném!” Ezzel teremti meg a vershelyzetet. A barátnő fiktív személy, nem volt kivel leveleznie. Az első versszakban elutasítja a kérdést, viszont itt következik a paradoxon, mert a második versszaktól az ötödikig arról ír, hogy mi van vele. Önmagát állítja középpontba. Kiindulópontja, hogy magányos: „Tudod, magam vagyok”. A szüret-esti magány a költő életének reálisan bemutatott helyzetképe.

Ősz van. A „cselédi”, vagyis a családja már nyugovóra tértek, a cselédek mulatoznak, csak távoli hangokat hall „És csak alig hallom a vígság lármáit”, de egyébként csend van. Ő pedig egyedül, mint mindig, az öreg diófája alatt tüzet gerjeszt. Betakarózik, lekönyököl és elmélkedik „Leplembe burkolva könyökömre dűlök” , „A képzelet égi álmába merülök”. Az álmodozás számára értékesebb, mint a szüret „szebb lelki világ szent óráit élem”.

A negyedik versszakban egy epikus sorral indít: „Az őszibogárnak búsongó hangjai”. Hangja pici, finom, alig hallható, visszaemlékszik az élet örömeire. Ötödik versszak első mondata összegző sor: „Életem képe ez.” Átértelmezi az egész költészetet, a saját életét foglalja össze. Így lesz a magányos szüreti este élete estéje, az öregedés jelképe. „Már elestvéledtem”: megöregedett, eltűnt a vidámság, a jókedv az életéből. Két dolog fontos: a szerelem „A szelíd szerelem hamvadó szikrája”, és a szomorú nótája, vagyis a művészet „S bús melancholiám szomorú nótája.” Minden eltűnik, az ember magányos és szomorú lesz! Ebben a versben nincsenek antik utalások, sem költői túlzások. Az összes versszak négy soros, kivéve az utolsót, ami öt, ezzel is azt akarja kifejezni, hogy annyira magányos, hogy szomorúságát nem tudja négy sorban kifejezni.

A közelítő tél: Elégiái közül az utókor az egyik legsikerültebbnek a Közelítő tél című versét ítélte. Eredeti címét, az iskolás megfogalmazású Az ősz-t Kazinczy változtatta meg, így maga a cím is riadalmat sugall, pl.: „Tarlott bokrai közt a sárga levél zörög”. Komor, vigasztalan hangulat uralkodik a versben. Felépítése könnyen követhető, logikus gondolatmenetet mutat. Az első három strófában tagadásra fordított idill jelenik meg: változatosan szövi össze azt, ami elmúlt és, ami itt maradt.

Ebből bontakozik ki a durva őszi táj lehangoló képe, mely egyszerre jellemzi az évszakot, az ifjúság örömeinek elvesztését s a kiábrándító niklai környezetet is. A leírásban a vizuális élmény mellett a múló időt auditív eszközökkel is érzékelteti? A strófák meg-megrezdülő „r” hangjai, a „hervadt levelek zörgésére, zizegésére” emlékeztetnek. A költői negatív festés az ősznek tavaszi és nyári szépségének hiányával való jellemzése kettős hatást ér el. Nem csak a jelen sivárságára döbbent rá, hanem nagy erővel tudatosítja a múlt értékeinek tragikus, visszahozhatatlan elvesztését is.

Annál is inkább, mert a múltat idillé próbálja varázsolni a visszafelé néző emlékezet, a megszépítő időbeli távolság. A pozitív értékű szavak halmozása s az antik hangulatú utalások a niklai ház körüli kertet díszes „ligetté”, „rózsás labyrinth”-tá eszményítik, melyben „Zephyr” lengedezett és „symphonia” szólt. A felsorolt ellentétekben ott remeg a múlt és a jelen, az élet és a gyász komor, vigasztalan hangulata. Kiürült, eldurvult, sivárrá vált külső természetet, ezt összegzi a záró sor: „S most minden szomorú s kiholt”. Az első három szakaszban a természet festésével érzékelteti az idő múlását.

A negyedik strófában a látványból filozófiai általánosítást von el: az idő észrevétlenül tovasiklik, minden az ég alatt csak egy tovasikló tünemény. A mindennapos metaforából „az idő elrepül” egy sajátos gondolatváltással lesz „szárnyas idő” és e „tűnő szárny” körül „lebeg minden”. Az általános pusztítás élményét kapcsolja össze a földivel, „a kis nefelejcs” enyészetével. Az 5-6. versszakokban a költő magára vonatkoztatja az előbbi tételt. Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy kihasználatlanul, észrevétlenül örökre elmúlt a fiatalsága.

A közeledő téllel megszakad természet és emberi lét sokszor idézett párhuzama: a gyönyörű kort már nem hozhatja vissza, az embernek nem lehet új tavasza. A lélek kiégettsége a halál miatti panasz sír az elégia lezárásában: az eltűnt ifjúság szépségeinek már soha többet nem lehet részese. A „béhunyt szem” az örömök, a szerelmek észrevételének képtelenségét, a szerelmei- érzelmi halált. Lolli nem valóságos földi lány, itt pusztán a szerelem jelképeként fordul elő. Az utolsó két versszaknak az elmúlt ifjúságra vonatkozó természeti képei /koszorú bimbaja, szép tavasz, nektár, zsenge virágok, kikelet/ újra meg újra visszautalnak a verset indító három strófa egyes részleteire, tragikusnak érzett veszteségeire. A lelki tájról is szól a leírás.

Búcsúzás Kemenes-Aljától című versében személyes érzelmek jelennek meg, ugyanis elköltözésének pillanatát írja le Berzsenyi. Tájleírással indít. Az olvasó szeme előtt megjelenik a Ság hegye, és a Bakony fái is. Igen fájdalmas a búcsú a költőnek, ugyanis saját szülőföldjét hagyja el. Még utoljára visszanéz, és visszaemlékezik a gyermekkorára, amit e „gyönyörű vidékek” -en töltött. Egészen csecsemőkorától itt élt és nevelkedett, és már szívéhez nőtt. A költő a gyerekkorát a szülőfölddel azonosítja. Így a tájleírásba egy életrajzi elemeket vegyít. Megfogalmazza, hogy bár Ö most elmegy, de örökre ide tartozik, és mindig visszavágyódik. Lelkileg megöregedettnek érzi magát, ahogy hagyja el a vidéket. Visszagondol a szép emlékekre, a szerelmekre, mely örökre emlék marad, de ez sem tudja felvidítani.

A jövőjét bizonytalannak, és kétségekkel telinek látja. Magát Magellánhoz hasonlítja, mindketten messze kerültek szülőföldjüktől, és ebből adódik a reménytelenség, a bizonytalanság. Kevés antik utalás található a versben, inkább saját emlékeit és élményeit használja fel az olvasónak lekötésére. A vers végén egy tanulságot fogalmaz meg, mely minden emberre igaz: Mindig csak akkor vesszük észre, hogy valami jó és szép, mikor már meg kell válnunk tőle.

Ezzel elérkezik a biztos jövőhöz, mely nem kecsegtető, de mivel ez a sorsa, Ő beletörődik. Egyes szám első személyről vált többes szám első személyre, ezzel fejti ki az általános megállapítását. A bizonytalanság fokozására szolgál, hogy a költő az egyes időket gyakran váltja. Jelen időben kezdi a művet, majd múltra és ismét jelenre vált, még eljutunk a jövőbe, mely a „tanulságot” fejezi ki.

Szerkezete megfelel a klasszicizmus szűk szabályainak. Verselése magyaros verselés, mely a szülőföld motívumával is összefügg (aabccb). 6 versszakból áll melyek ütemhangsúlyos verselésűek. Két négyütemű felező tizenkettest egy kétütemű hetes követ. A rövidebb verssor a művet változatosabbá és nyugtalanabbá teszi, melyből adódik a vers elégikus műfaja is.

Kis János evangélikus lelkész, a kor egyik jeles költője kapta rajta Berzsenyit, miközben verseket írt. Tehetségesnek találja. Három versét el is küldi Kazinczynak /A magyarokhoz, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, A reggel/. Kazinczy lelkesedik a költeményekért, de a következő öt évben nem kap nyilvánosságot. Berzsenyi ezek után Kis Jánoshoz küldi verseit, aki egyből továbbítja Kazinczynak, aki lelkes hangú levelet ír Berzsenyinek.

Megindul egy hosszabb levelezés Berzsenyi és Kazinczy között. Berzsenyi életébe beköszönt egy zűrös időszak, mely rossz hatással volt költészetére, évekig nem írt verseket. Földesúri mivolta és költői énje ellentmondásba kerül egymással. Ehhez hozzájárult ingatag egészségi állapota. Kölcsey bírálatát személyes támadásnak fogta fel és Kazinczyra gyanakodott a háttérben. Emiatt levelezésük három évre teljesen megszakadt. Berzsenyiben elhallgatott a költő, legfőbb vágya volt, hogy megtorolhassa a rajta esett sérelmeket. Legelső felháborodottságában megírta antirecenzióját, minden tudományos felkészültség nélkül és művét el is küldte a Tudományos Gyűjteménynek, ami azonban sosem jelent meg.

Versírás helyett az esztétikai-irodalmi tanulmányokkal foglalkozott, igyekezett bepótolni műveltségbeli hiányait. A méltó válasz megírására nyolc évet fordított, ami meg is jelent a Tudományos Gyűjteményben, címe: Észrevételek Kölcsey recensiójában. Életét ezután a tudományoknak szentelte, sorra jelentek meg tanulmányai. Nagy megtiszteltetés érte, a Magyar Tudós Társaság filozófiai osztályán első vidéki rendes taggá választották. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. Sokszor részt vett a Tudós Társaság ülésein. Fel akart költözni a fővárosba, de ez nem valósult meg, 1836-ban Niklán elhunyt. Kölcsey híres engesztelő emlékbeszédét Helmeczy Mihály olvasta fel az Akadémián.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Látomásos jelleg Vörösmarty Mihály verseiben

A költő életének legfőbb állomásai: 1800-ban született Pusztanyéken, egy kisnemesi...

Close