Csokonai élete és munkássága

A magyar felvilágosodás legkiemelkedőbb alakja, Debrecenben született polgári családban. Apja borbély és seborvos volt, anyja debreceni szabómester lánya. Mindketten műveltek, érdeklődnek az irodalom iránt is. Tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végzi, költészettanból kiemelkedő eredménnyel műveltségéről, olvasottságáról legendák keringtek, levelezett Kazinczyval, s ezekben az években nőtt nagy költővé, ekkor születtek legkiválóbb filozófiai költeményei (az Estve, Konstancinápoly).

Nagy hatással volt rá Voltaire és Rousseau. 1795-ben derékba tört nagy reményekkel kecsegtető életpályája: kizárták a kollégiumból. Ennek hivatalos oka fegyelemsértés volt: Csokonai a húsvéti legáció után nem tért vissza Debrecenbe, hanem Pestre ment, és kapcsolatokat keresett más írókkal, és szemtanúja volt a Vérmezőn Martinovics és társai kivégzésének. Kicsapásának valódi oka politikai megbízhatatlansága volt, mivel Csokonai a verseiben a felvilágosodás eszméit hirdette. A tudós koldulás évei következnek, Sárospatakon jogot tanult, majd Pozsonyba megy az országgyűlésre, ahol pártfogót keres versei kinyomtatásához.

Itt folyóiratot szerkeszt: Diétai Magyar Múzsa címmel. Vállalkozása- az akkori kulturális viszonyokat tekintve- eleve kudarcra volt ítélve. 1797-ben, Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával-, Lillával- egy jómódú kereskedő lányával. Az ekkor írt versek arról vallanak, hogy kölcsönös és boldog szerelem bontakozott ki köztük, s a költő joggal érezhette magát „víg poétának”. Míg állás után járt, a lányt szülei férjhez adták egy gazdag kereskedőhöz. Szerelmének elvesztése tudatosította benne társadalmi száműzöttségét, reményeinek végleges összeomlását.

Egy évig Csurgón helyettesítő tanár. Csokonait bizakodás fogta el, s lelkesen vágott bele a pedagógiai munkába. Mikor helyettesítési ideje lejárt, visszatért Debrecenbe meghalni. Szűkösen élt, szüksége lett volna pénzkereső foglalkozásra, de minden terve zátonyra futott. Súlyosbodott- öröklött betegsége- tüdőbaja. Utolsó éveiben új verset már alig írt. Sajtó alá rendezte költeményeit. Művei kiadását már nem érhette meg. Életében mindössze két kötete látott napvilágot: A tavasz (műfordítás) és a Dorottya. Hűvös időben megfázott, tüdőgyulladást kapott, s ágynak esett. Harminckét éves korában, 1805-ben meghalt.

Jellemző a költő stilisztikai felfogására, hogy a sokféle stílust nem rangsorolta, hanem valamennyit azonos értékűnek tartotta. A hangnemek gazdag változatosságát jelzi, hogy egyszerre tudott fesztelen, könnyed, realisztikusan nyers, népies, emelkedett, fájdalmas stb. hangon írni.

Az Estve

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. Keretes vers; a természet leírása (pictura: természet, tájak, évszakok, emberek leírása) keretbe foglalja a bölcseleti részt (sententia: az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése a retorika szabályai szerint). A cím picturát ígér, a vers azonban nagyobb ívű, átfogóbb jellegű, eszmei és stílushatásokat összegző alkotás.

Három szerkezeti egységre tagolódik, amelyekre háromféle stílus jellemző:

1. Természetleírás

Az alkonyi szépséget, a romlatlan természetet láttatja. A nappaltól való búcsúzás melankolikus hangvételű. Nyugovóra készül a természet, s az erdő világa búcsúzik a fénytől. A színek megjelenítésével („tündöklő fény”, „pirult a horizont”, „aranyos felhő” stb.) a láttatás művészi ereje valósul meg.

A különböző hanghatások („kisírta”, „hangicsál”, „bömböl”) a romlatlan, idilli harmóniát érzékeltetik az alkonyati erdőben. A vers első fele tele van költői eszközökkel: metafora, megszemélyesítés, sok jelző, alliteráció („Barlangjában Belől Bömböl.”). A természetet kéri, hogy szellők fuvallatával enyhítse szomorúságát. Ide, ebbe a z ideálvilágba menekül a költő, a sebzett ember vigasztalásért, lelki enyhülésért, bánatot oldó élményekért. A leírás attól szép, hogy a rokokó finomsága, könnyedsége érvényesül ebben a részben. A hangulatváltozás indoklása a

2. Társadalombírálat

A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. Kiszakad a költőből a közvetlen panasz is „e világban semmi részem nincsen”. A szépséget elpusztította a durvaság, a harmóniából diszharmónia lett. Ezért az állapotért a „bódult emberi nem” a felelős. Ezt követően szinte leltárszerűen számba veszi a társadalom visszásságait (háborúk, egyenlőtlenség, zsarnoki hatalom, kapzsiság, a jónak született ember bűnbe hajszolása). Ezt a középső szerkezeti részt klasszicista szabályok szerint írta a költő. Logikus okfejtést követ: egy tételt állít („Az enyim, a tied…”), majd ezt érvekkel alátámasztja („Ládd- é…”, „Hajdan a termőföld stb.). Így ebben a részben hiányoznak a díszítő jelzők, a hatásos költői képek. Helyettük tárgyiasan pontos szavak (termőföld, birtok, had, nemzetség stb.); a történelmi szakszavak (dézsma, porció) kapnak nagyobb hangsúlyt.