A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Csokonai Vitéz Mihály: Még egyszer Lillához című versének pozitivista megközelítése

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
2881
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-27 Küldd tovább
  Letöltés

Kollégiumi társai nem hiába hívták Csokonait “Cimbalomnak”, hiszen sokhúrú cimbalom, hangszer a költészete, amely éppolyan tökéletességgel bánik az ütemes-rímes versformával, mint az időmértékessel.

“Lantja kacag, zokog és felségesen őszinte, igaz.”

( Ady: Vitéz Mihály ébresztése)

Ahhoz, hogy megértsük a Még egyszer Lillához című Csokonai – verset foglalkoznunk kell annak keletkezési körülményeivel és a költő életével, melyről meglehetősen sok adalékot szolgáltat a szakirodalom. Fontos rávilágítani arra milyen hatalmas szerepet játszott Csokonai Vitéz Mihály életében Lilla.

A magyar nyelvű irodalom világirodalmi rangú egyénisége 1773. november 17-én látta meg a napvilágot Csokonai József és Diószegi Sára gyermekeként. Édesapja borbély-sebész, édesanyja szabómester, patrícius esküdtpolgár leánya. A fiú hamar kitűnt nyelvtehetségével, villámgyors felfogásával és hihetetlen memóriájával. Ezen tulajdonságok tették számára lehetővé, hogy tizenegy évesen már a Kollégium poéta-klasszisát végezte. 1793-ban jelentek meg első költeményei a Magyar Hírmondóban. Ezekben az években kezdődött szerelmi románca egy asszonnyal, aki nagy valószínűséggel Csokonai mesterének, Földi Jánosnak volt a hitvese. A tiltott és mélyen titkolt kapcsolat kiváltotta költészete legszenvedélyesebb műveit. Juliskához írt versei utóbb beépültek a Lilla-ciklusba, természetesen álnéven szerepeltetve (Laura, Rozália).

1797 tavaszán ismerkedett meg Vajda Júliával, akihez később számos versét írja, ám ezekben szíve hölgye már a Lilla “álnevet” viseli. A Még egyszer Lillához című  alkotása keletkezésének időpontja vitatott. A Lilla-kötet első, 1805-ös kiadásától fogva különböző nézetek alakultak ki a versek kronológiáját illetően. Talán nem véletlenül; hiszen maga Csokonai jelöl meg néhány költeményt kötetének előbeszédében, amelyek 1797 előtt, azaz a Lilla-szerelmet megelőzően keletkeztek. Ez a tény sok irodalmárt késztetett már arra, hogy megvizsgálja a Lilla-kötet többi versét. Így Nagy Gábor arra a következtetésre jutott, hogy a Csokonai által említett verseken kívül még számos Lilla-ciklusba tartozó versnek másvalaki az ihletője. Nagy Gábor első felvetése szerint 15 ilyen költemény található a kötetben. Megfigyelhető, hogy ezek közül 6-6-ot az első illetve harmadik könyv tartalmaz, és mindössze egy található a másodikban.

Ezen kívül Nagy Gábor még ide sorol két másik verset is, amelyet Csokonai állítólag egy bizonyos Eurydicéhez írt. Nagy Gábor szerint ezek a költemények már a Lilla-szerelem utáni időszakban keletkezhettek, valószínűleg 1802 szeptemberében. A vers címzettje, a többi Lilla-szerelmet megelőző költeménnyel ellentétben, teljesen biztos, hogy egy konkrét személy.

Csokonai a Várad melletti Félix-fürdőn találkozott egy fiatalasszonnyal, Sárosy Andrásné, Ilosvay Krisztinával. Az Eurydice név mögött az ő személye bújik meg. A bátortalan szerelmes és Az éjnek istenihez című versek ihletője volt ez az asszony.Csokonai hatvan versre tervezte a kötetet, de Nagy Gábor kutatása, különböző címjegyzékek és kéziratok alapján még számos verset soroltak a bizonytalan eredetű költemények közé, így mintegy a kötet fele számít “igazi” Lilla-versnek. De ezenkívül még számos elképzelés született a versek kronologizálásával kapcsolatosan. Ám Nagy Gábornak azt a megállapítását, miszerint a Még egyszer Lillához című vers sem a Lilla-szerelem éveiben keletkezett, több ténnyel is sikerült alátámasztania.

A költeménynek volt egy ősszövege. Erre az ősszövegre utaló nyomok találhatók a debreceni Kollégium Nagykönyvtárában, amely Csokonai saját kezű szövege. Mivel ez a Lilla – kötet cenzúrai példánya, nem alkalmas az ősszöveg rekonstruálására. Ezen kívül található még egy szöveg, amelynek még Lillához Távolról volt a címe. De még ezt a változatot sem tekintik a vers ősszövegének, feltehetőleg az is az előzőhöz hasonlóan mindössze három versszakból állt. Az itt előforduló megszólítás – Lili – könnyen lehetett Rózi, vagy Rózsi, akárcsak a többi 1793 és 1796 között keletkezett versében.

A Csokonai kutatók megosztott véleményéhez nagyban hozzájárult, hogy korai verseiben több név is előfordult megszólításként. A Laura név valószínűleg fiktív személyt jelöl. A kutatók véleménye azon a ponton -, hogy ki is bújik meg a Rózsi név mögött – megint csak eltér. Sokak szerint csupán fantáziaversek ezek, amelyek korábbi irodalmi példákon alapulnak. Ám egy elismert Csokonai – kutató, Juhász Géza debreceni professzor szerint a mű ihletője Földi Jánosné, Weszprémi Julianna. A fiatalasszony annak a felesége, aki bizonyítottan nagy hatással volt Csokonai pályájára.

Erre az időszakra esik – pontosan 1795. Június 21. -, hogy nagy port kavart ügyének végén – a Debreceni Kollégium törvényszékének ítélete nyomán – kicsapják az iskolából. Az ezt követő két évben számos helyen megfordul, hogy szerencsét próbáljon. A Sárospatak – Bicske – Pozsony – Bicske útvonal végén úgy tűnik Komárom jelentett ideiglenes „nyugvópontot„ a költő életében. A kifejezés talán annyiban nem helytálló, hogy bár szakmailag úgy látszott megvalósíthatja, amire olyan régen vágyott, magánéletében azonban fordulópontot jelentett az elkövetkező kilenc hónap. Ezzel egyidőben lapkiadási elképzelése sem a tervek szerint alakult.

1796. októberében azzal a nem titkolt szándékkal utazott Pozsonyba, hogy irodalmi folyóiratot adjon ki az országgyűlés ideje alatt. Ám a Diétai Magyar Múzsa címen november 1-jén megjelenő lapnak mindössze tizenegy számát adták ki. S bár december 10-én anyagi okokból kénytelen volt abbahagyni kiadói munkáját, bizakodóan tekintett a jövőbe. Kész tervekkel érkezett Komáromba, hogy ott folytassa megkezdett munkáját és Nyájas Múzsa címmel újabb folyóirat kiadását kezdeményezze. De a lelkes költő hiába fordult anyagi segítségért a királyhoz, hiába adott elő két alkalmi verset az 1797. április 26-i megyegyűlésen, nem talált megfelelő mecénásokat ügye támogatásához. Így hamarosan kénytelen volt elvetni a Nyájas Múzsa kiadására vonatkozó terveit.

Ám kapcsolata itt Komárommal korántsem szűnt meg. A város költőnője, Bédi Jánosné Fábián Julianna jóvoltából Csokonai bekerült egy kis versszerető közösségbe, amelynek rövidesen ő is rendszeresen látogatója lett. Itt találkozott egy estén Vajda Juliannával. A fiatal lány Csokonaira gyakorolt hatása már rögtön az első találkozásuk alkalmával megnyilvánult. Ezután többször találkoztak a társaság révén, és idővel sikerült az egyre inkább szerelmes költőnek megnyernie Julianna vonzalmát. Bár ez a találkozás eléggé kurtán – furcsán sikerül. Lilla, akit a költő később hol Lilinek, hol Lillának nevez, eleinte merő udvariasságból reagál a költő közeledésére. Bertók László művéből azt is megtudhatjuk, hogy költőnk korántsem tett túl jó benyomást a lány édesapjára. Ruházata egy kissé szegényes, s amint kiderült, hogy költő egyből felmerül a gyanú, hogy csak teszi a szépet, igazán komoly szándékai nincsenek.

Bertók László tényként említ meg egy esetet, ahol Csokonai szépen felöltözve jelenik meg Bédiné estjein, de megjegyzi, hogy a hirtelen szerzett elegáns ruhában egy előző alkalommal a költő egyik barátja, név szerint egy bizonyos Laky Bálint fiskális feszített. Bontakozó kapcsolatukról kevés adat maradt fenn. Az előbb említett műből az is kiderül, hogy Lilla már egyre nagyobb érdeklődéssel viszonyul a költőhöz, Bédinénél már nem véletlenül keresi a költőt személyesen. Az egyik ilyen Csokonai levéltöredéke – „Én most eltávozok, hogy tágulást adjak gondolkodásidnak, s jelen létemmel ne gáncsoskodjam egyenes ítéletednek. „ – amely aztán, mint a költő későbbi leveléből megtudhatjuk pozitív válaszra talált.

Az a tény, hogy Vajda Julianna egy gazdag komáromi gabonakereskedő lánya volt, a kezdetektől fogva bizonyos feszültséget keltett kettejük között. Bár ez az érzés korai verseiben még nem mutatkozik meg. Megfigyelhető viszont, hogy már ezekben a versekben Lillának szólítja kedvesét. A fogadástétel című vers találkozásuk pillanatát örökíti meg:

„Egy nyári este Lillát,

A gyenge rózsaszájú,

A tűzszemű leánykát

Megláttam, és azonnal

Látnom, szeretnem – egy volt. „

Hogy mit is jelentett a költőnek Julianna szerelme, ezt az akkori lelkiállapotát híven tükröző A fekete pecsét című vers mondja ki:

„ …Mit jelentesz bús fejemnek?

Élet – é ez, vagy halál?

Óh egek,

Rettegek! „

Ettől kezdve folyamatosan születtek a Lillához szóló költemények, amelyek túlnyomórészt a kötet második könyvének és a harmadik könyv első harmadának versei. Julianna kedvező válasza után, maga a költő is levélbe fog. Úgy tűnik semmi sem árnyékolhatja be boldogságát. Sorra születnek a boldog szerelem versei.

Ám a kezdeti heteket követően harmonikus kapcsolatukat megbontja a kettejük közti társadalmi különbség. Hiszen Vajda Pál a gazdag gabonakereskedő apa személyében a szegény poéta nem számít megfelelő vőlegénynek leány számára. Így Csokonainak szembesülnie kell a ténnyel, hogy megfelelően jövedelmező foglalkozás nélkül nem nyerheti el Lilla kezét. Álmait, vágyait kényszerül feladni, mikor Julianna kérését teljesítve, polgári foglalkozás után néz. A keszthelyi Georgikonban, majd az új csurgói gimnáziumban is megpróbál tanári állást elnyerni, de próbálkozásai egyik helyen sem eredményesek.

Bár eleinte még megpróbál mecénást találni régóta dédelgetett álmainak, a lapkiadásnak megvalósításához, és Pestre utazik politizálni, hamarosan be kell látnia, hogy próbálkozásai hiábavalóak voltak. Ám ugyanakkor a költő kitartását tükrözi, hogy bár 1798. január 22-én levelet küld Keszthelyre gróf Festetics Györgynek, amelyben állásért folyamodik a grófhoz, egy nappal később még próbálkozik Széchényi Ferencnél. Lapalapítási tervéhez remél támogatást attól az embertől, aki Pozsonyban korábban már egyszer megsegítette. De Csokonainak megint csalódnia kell. 1800 és 1802 között számtalan dolgot próbál annak érdekében, hogy anyagi helyzetét némiképp javítani tudja.

Geometriát akarna tanulni, hiszen az 1801-ben zajló földmérések miatt ez nagy becsben lévő foglalkozás, valamint pályázatot nyújt be a Nemzeti Könyvtárba, de egyik lépését sem koronázza siker. Anyagi helyzetének romlásával egészségi állapotával is együtt jár. A tüdőbaj, amely minden bizonnyal öröklött betegsége, egyre inkább kínozza. Elkeseredett lépés, hogy polgári állást vállaljon, elősegítette azt is, hogy időközben Lillának egy vagyonos kérője akadt Lévai István, egy dunaalmási fakereskedő személyében. Arról nem maradt fenn adat, hogy Csokonai vajon megkapta – e Festetics György válaszát, csupán annyit tudunk, hogy Festetics György február 19-i keltezésű levelében finoman elutasította Csokonai ajánlatát. Azért is kétségesek az ide vonatkozó adatok, mert Csokonai biztosnak vélte a megpályázott állást, és ennek megfelelően viselkedett is.

Az irodalmárok véleménye ott tér el, hogy erre az időszakra tehető Csokonainak két Lillához szóló levele, március 12-i, illetve 18-i dátummal. Ami meglepő, az az, hogy a korábban keltezett levelet valószínűleg búcsúlevélnek szánta Csokonai, míg a 18-i reményt sugárzó. Különféle teóriák születtek ennek magyarázatára. Többek között felmerült annak a lehetősége, hogy csupán megtévesztő szándékkal írta, ám ezzel a kézenfekvő, egyszerű magyarázattal szemben születtek olyan elképzelések, hogy a költőt érzelmi kicsapongásai, minden alapot nélkülöző illúziói motiválhatták. Hogy milyen érzelmek dúlhattak ekkor lelkében, azt könnyen elképzelhetjük. Komáromba érkezése után már egy szemernyi kétsége sem maradt: Lillája sohasem lehet az övé. A költőben egy világ omlott össze mikor kedvese szájából kellett hallania a kegyetlen szavakat: „Nem is bánom, nem is tehetek róla.„ Az eljegyzést hamarosan az esküvő is követte, március 30-án Lillából Lévai Istvánné lett. S bár tudjuk, hogy az irodalmárok a Még egyszer Lillához című vers keletkezését korábbra datálják, a költemény hangulatát tekintve könnyen elképzelhető, hogy hasonló gondolatok és érzelmek uralták ekkor a költő lelkét.

A Lilla – kötet kiadását megelőzően Csokonai nagyon tudatosan rendezte össze a kötetbe épülő verseket. Így nem véletlenül helyezte a Még egyszer Lillához – t a harmadik könyv utolsó harmadába. Az első könyv magvát túlnyomórészt a korai versek alkotják, míg a másodikban a ténylegesen Lilla – szerelem időszakában keletkezett művek vannak túlsúlyban. Ezekben a versekben a szerető és a viszontszerető költő boldogságérzete dominál. A harmadikat pedig a költő elbizonytalanodása, a letargikus, reménytelen életérzés ábrázolása határozza meg. Tehát a hármasság nem csak a kötet szerkesztésében érvényesül, hanem a költő lelkében lezajló folyamatok ábrázolására, érzelmeinek – a boldog szerelemtől a lemondásig – rendszerbefoglalására is alkalmas.

A kezdetektől fogva fennálló társadalmi különbség a második könyv verseiben még egyáltalán nem érezteti hatását. Talán Csokonai ekkor még hitte, hogy szerelmük ezt az akadályt is képes legyőzni. Így az ebben az időszakban keletkezett, illetve a második ciklust felépítő költeményekben idillikus kép jelenik meg a boldog, szerelmes költőről. Ezt az életérzést sugallják a Halálének a Venus oltáránál, az Alku, a Vitéz és Lilla kettős dala, a Két szerető dalja, A muzsikáló szépség, A versengő érzékenységek és még több vers is ebből a könyvből. Ezt az érzést legnyilvánvalóbban A boldogság utolsó sora fejezi ki: „S ki boldogabb magamnál? „

A két fiatal szerelmes sokáig nem vett tudomást az őket fenyegető külső erőkről – Vajda Pál kifogásai Csokonai ellen -, amelyek később a szakításukhoz vezettek. Lilla apjának Csokonaival szemben tulajdonképpen egy apró, ámde lényeges kifogása volt. Csokonai udvarias, ez igaz, művelt, ehhez sem fér kétség, még a gabonaipari kérdésekhez is konyít valamicskét, ezt is kár lenne tagadni, DE nincstelen. Vajda Pál szerint így be kell látnia, hogy lányánál esélye sem lehet. Így talán még fájdalmasabb volt a költő számára Lilla házassága. Hiszen a költőnek Lilla több volt egy egyszerű szerelemnél.

Hányatott sorsa, anyagi helyzetének reménytelensége és politikai várakozásainak beteljesületlensége után ez a kapcsolat jelentette volna az egyetlen biztos támpontot életében. Az Új esztendei gondolatok című versében megfigyelhető a kétségbeesetten kapaszkodó költő kiáltása szerelméhez:

„Csak te légy Lillám, enyim:

Mindég fogom becsülni, hogy születtem. „

Bár a kötet nem egészen ezt mutatja. Hiszen a harmadik könyv első verse, a Lillához távollétemben című könnyed hangneme már nem az első könyvet meghatározó zavartalan boldogságot jeleníti meg, viszont távol áll az utolsó versek keserű pesszimizmusától:

„ …De kedvem egybe sem lelem

Mert nincs az én Lillám velem. „

Bizonyos fokozatosságot figyelhetünk meg, ha ismét az Új esztendei gondolatok című verset nézzük. Itt már megjelenik az idő motívumával együtt a múlt felismerése, a mulandóság gondolata:

„ Óh, idő, futás idő!

Esztendeink sasszárnyon repülnek;

Vissza hozzánk egy se jő,

Mind a setét cháos ölébe dűlnek. „

A reménységérzés azonban még ekkor is élénken él a költőben, hiszen Köszöntő című versében a következőket írja:

„Add nekem te két orcádnak

Kellemes virágait,

Én ajánlom bíbor szádnak

Szám hevülő csókjait. „

Az Új esztendei gondolatok  párverseként foghatjuk fel a Békekötésre című verset, amely a ciklus ezen részének többi költeményétől annyiban különbözik, hogy a szerelem boldogsággal való azonosítása nem kizárólagos:

„Boldog Ország az, hol az árva s özvegy

Nem bocsát, sírván, az egekre átkot,… „

Ezután Az utolsó szerencsétlenség – „A mit bús lelkem talál, zaj, homály, kétség, halál.„ – előrevetíti a költő pesszimizmusát, ami a harmadik könyv utolsó harmadát határozza meg. Ebben az utolsó harmadban  a Még egyszer Lillához tölti be a tartalmilag szorosan összekapcsolódó A Pillangóhoz és A Reményhez című versek előfutárának szerepét.

A Még egyszer Lillához című vers záró strófájában megjelenő rab gerlice motívuma – ezzel azonosítja Lillát – tényleges élethelyzetet ábrázol: Lilla, akinek Csokonaitól kapott leveleit szülei elfogdosták, szenved a rákényszerített házasságtól. Az utolsó két sorral pedig Csokonai megteremti a kötetet lezáró, A Reményhez című vers alaphangulatát.

A Lilla – kötet záró párverse – A Pillanóhoz és A Reményhez – nem csak hangulatát tekintve különül el a többi költeménytől, hanem műfajilag is. A remény szerepe a kötetben, bár fel – fel bukkan, nem igazán meghatározó, annál inkább a harmadik könyv második felében. Bár az itt megjelenő remény sem teljesen ugyanaz, mint a kötet záróakkordját alkotó két versben.

A Reményhez című költeményben Csokonai búcsút vesz a földi boldogságtól, amelyet nem sikerült elérnie, de ezzel együtt megfogalmazódik benne az örök szépség utáni vágy:

„Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!!!„

Domby Márton, Csokonai kortársa, aki a költő halála után 1806-ban kétszer is meglátogatta Lillát, így jellemezte utólag Csokonai és Lilla egymásra gyakorolt hatását: „ Lilla tette Csokonait nagyobb részt poétává, Csokonai pedig Lillát halhatatlanná. „

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Tamási Áron: Kivirágzott kecskeszarvak

Tamási Áron jelentős XX. századi író, a romániai magyar irodalom...

Close