A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Arany János: Toldi estéje II. elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
7240
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-16 Küldd tovább
  Letöltés

A Kisfaludy Társaság 1846. február 4-én megjutalmazta Arany János Az elveszett alkotmány című komikus eposzát, és ugyanezen az ülésen olyan költői beszélyre hirdetett pályázatot, „melyek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, például Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen.” Arany jó fél esztendő múlva elkészült a művel, a kézirat tanúsága szerint egész pontosan október 23-án fejezte be. 1847 januárjában kapta meg a Kisfaludy Társaság levelét, mely szerint a pályázatot ő nyerte, sőt, a pályadíjat is megnövelték. Az elbeszélő költemény sikere az irodalom első vonalába emelte Aranyt, még februárban megérkezett Petőfi köszöntőverse és levele.

A Toldi sikere folytatásra kötelezte Aranyt. Erre biztatta Petőfi és Toldy Ferenc is. 1848. március 20-ára készül el a mű, de ekkor nem sikerül kinyomtatni, csak 1854-ben jelenik meg először.

A két műben nagyon sok a közös elem, mozzanat, de ezek egyúttal mindig valamilyen eltérést is mutatnak. Összefoglalóan azt mondhatnánk – Német G. Béla szavaival élve -, hogy míg a Toldi eposz formájú idill, addig a Toldi estéje eposz formájú elégia.

A két mű története között nem tudni pontosan mennyi idő telt, csak utalásokat találunk: tudjuk, hogy Toldi megöregedett, már nem a vén Bence szolgálja, hanem annak a fia az öreg Bence, Toldi Lőrincné pedig már 40 éve halott.

A történet egy természeti képpel indul: beköszöntött az ősz, Nagyfaluban Toldit egy sír dombja felett találjuk, amint épp imádkozik. Ekkor tudjuk meg, hogy mi történt mióta legutóbb hallottunk róla. Kiderül, hogy Lajos király udvarában sem találta meg, amit keresett. Mivel nem osztotta a király haladó nézeteit, három éve elhagyta az udvart, azóta magányosan él Nagyfaluban. Most is magányos tehát ugyanúgy, mint a Toldi elején, de ott az indító kép egy nyári dél, Miklóst munka közben találjuk, minden sokkal harmonikusabb. Most épp a halálra készül, amikor Pósafalvi János megérkezik, és elmondja, hogy ismét szükség van Toldira, mert ezúttal egy olasz bajnok fenyegeti Magyarország hírnevét. Ez azért is fontos, mert épp az olasz pompa volt az, ami ellen Toldi tiltakozik, most tehát felkerekedik, hogy megvédje a hazát, és hogy bizonyítson magának és a királynak is. A Toldiban a haza mellett csak a kegyelem volt a tét, itt most ezekhez társul az is, hogy megmutassa, neki volt igaza.

Elindul tehát Budára, ám előbb még az asztal alá issza Pósafalvit és Bencét. Hasonló mulatozást már láttunk a Toldiban is. A vándorút ismét 3 napig tart, erről nem sokat tudunk meg. A negyedik napon Budára érkezik, ennek a leírása ismét részletes, de már nincsenek kalandok. Ezekre nincs is szükség, hiszen már ismerjük Toldit.

A párviadal leírása előtt találjuk a Gyulafi ikrek történetét, ami sokban emlékeztet a Toldiban látott özvegyasszony fiainak történetére. Mikor ők elbuknak jelenik meg Toldi és Bence. Miklóstól megriadnak az emberek, mert különös hatást kelt kinézetével:

„Rőt csuklyája megől a képe sem látszik,
Mert levonta mélyen, egész az orráig,
Egyebütt takarja szakálla, bajusza
Mint fehér zászlócska, szellőháton uszva.
Öklelő dárdája, melyet bal kezén hord…
Vélnéd, hurcol egy nagy pusztai kútostort;
Olyan hosszu, mondom, de nem oly hajlékony,
Vendégoldalnak sem lenne biz’ az vékony.”

Mivel azonban tőle tartanak, nem merik kinevetni, de az őt követő Bencét már nyíltan gúnyolják. Ő épp annyira időből kiesett figura, csak nem riasztó, hanem egyenesen nevetséges, Toldinak vissza kell fordulnia, hogy tovább mehessenek, mert a tömeg dobálja Bencét, a lovát a farkánál fogva húzza vissza.

Ilyen események után kerül sor a párviadalra, így nem is csoda, ha a cseh vitézzel ellentétben, az olasznak már nem hajlandó kegyelmezni Toldi. Ehhez járulnak még, hogy már Toldi sem ugyanaz, aki volt. Sok jellemvonása megmaradt: a büszkeség, hirtelen haragúság, robbanékony természet, meggondolatlan őszinteség és persze hatalmas testi ereje, de ő már egy megkeseredett öregember, ráadásul ez a vitéz lényegében Lajos eszméinek megtestesítője, ezért pusztulnia kell. A Toldival ellentétben áll az, ahogy a párviadalra eljutott. Ott bár bujdosnia kellet és magának megszereznie a pénzt, paripát fegyvert, voltak segítői: Bence, az anyja és a király is. Itt nincs igazi segítője, csak Bence áll mellette, de ő nem jelent valódi támaszt. Ez az oka, hogy ott egy sokkal derűsebb harmonikusabb képet találunk, mint itt.

Az olaszt természetesen legyőzi Toldi, majd elindul haza anélkül, hogy felfedné kilétét, de a tömeg utána megy, és visszahozza, elmondják, hogy a király azért nem adott eddig kegyelmet, mert azt hitte már nem él. Ekkor tehát úgy néz ki, hogy minden jóra fordulhatna, elképzelhető lenne, hogy ismét boldog vége legyen a műnek, de sem a cím nem erre utalt, sem az elején a sírásás. Meg aztán minek írta volna meg Arany kétszer ugyanazt a történetet?

Amíg Toldi a királyi palotába tart, Bence elégtételt kap a kapus személyében, végre ő nevethet valakin, tehát egyelőre minden jól alakul, ám ekkor jön az első Toldiból már ismert motívum: a gyilkosság, ami itt is fordulópontot jelent. Csakhogy ott ez az esemény indította el Toldit vándorútjára, és ezzel végül is álmainak megvalósítása felé, itt ez indítja el a bajokat. Toldi ismét ölt, és most már nem lehet úgy felmenteni, mint először. A király is halálra ítéli.

Mire azonban az érte küldött emberek megtalálják, már haldoklik, megviszik hát a királynak az üzenetet, hogy hagyja meg neki utolsó óráját szabadon. Nemsokkal korábban a király halálra ítélte Toldit, most Lajos, Toldi barátja rohan Miklóshoz, hogy még elbúcsúzhasson tőle. Lajos sem ugyanaz már, aki volt. Ő sem egyértelműen pozitív figura. A Toldiban még ő volt a mesebeli jó király, itt már látjuk, ő is lehet meggondolatlan. Ott még ugyanazt az álláspontot képviselték, itt már két ellenkező alternatívát.

Toldi halálos ágyán kerül sor a mű legfontosabb részére, az ellenfelek összecsapására. Toldi csak négy sort mond, Lajos egy egész oldalon át magyarázkodik, mégis kettejük érvei egyforma súllyal esnek latba. Lényegében egyiküknek sincs igaza, csak féligazságokat mondanak, a műben mégis az az ironikus, hogy az események Toldit igazolják.

Miután Miklós meghalt gyászoló tömeg kíséri őt utolsó útjára, és három nap múlva már azt látjuk, hogy eltemették, és ahogy kérte nem jelzi semmi a nyughelyét. A hó takarja a sírt, és ezzel eltemeti a lovagkort is.

A Toldi estéje tehát, bár nem sokkal a Toldi után íródott, már sokkal kevésbé népeposz. Hiányoznak belőle azok a szembetűnően népi mozzanatok, az „egész világ ökre” kifejezések, melyek az első Toldi alaphangját adták. Az első ének, melyben Toldi a sírját ássa, és az utolsó, melyben Lajos király a haldokló Toldi ágya fölé hajol, és siratja az enyésző daliás időket, már azt az Aranyt mutatják, aki már nem ismeri a népiesség szűkös korlátait.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Arany János: Toldi estéje I. elemzés

Fogadtatása éppoly lelkes, mint a korábbi műé, sőt a Toldin...

Close