A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Arany János öregkori balladák, Tengeri hántás

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
2317
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-16 Küldd tovább
  Letöltés

A ballada ősi, népköltészeti – később műköltészeti – műfaj.Az eseményeket, előzményeket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg. Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt mindent elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Tehát előadásmódja szaggatott; az időbeli kihagyások, a térbeli váltások egyaránt jellemzik. Lényeges vonás, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotokban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. Legjellemzőbb témái rendre a hűség és hűtlenség, féltékenység, házasságtörés, általában a szerelem problémái. A drámai építkezés leggyakrabban tragikus jellegű, nem kivételes azonban a komikus sem. A népballada kései műfaj, a középkor végén jelent meg, a legrégibb feljegyzések a 15. századból valók. Csak énekes formában élt, gyakori külső jegye a sor- és versszakismétlés. Európa közös népköltési műfaja. Az ún. régi stílusú balladák a 19. század előtt keletkeztek, s megőrizték a műfaj klasszikus jellemzőit.

Arany János emelte a szépirodalmunkba a balladai műfajt. Megtartotta a jellemző népies stílust, ám ezek a művek már műballadának számítottak, hisz’ az ő tollából származtak. Mindazonáltal volt mire építenie, s volt honnan merítenie. Fordításai során rengeteg ír és skót népballadát is megismert, s a népeink sorsának hasonlósága, a hasonló mondanivaló, gondolati szálak miatt előszeretettel merített belőlük is.

 

I. A balladák típusai, jellemzőik:

-lírai: dalszerű, verses formájú. Szabályos ritmus jellemzi, erős zenei jelleg. Egyértelműen igyekszik kifejezni ezzel is az érzelmi túltöltöttségét. Olykor szinte csak hajszál választja el ezt a fajtát a románcnak nevezett műfajtól, mely jóval líraibb hangvételű, elégikus alkotás.

-epikus: elbeszél egy történetet. Számos szereplője is lehet. Ezek közül néhány fontosabb, azaz főszereplő, főbb szereplő körül zajlanak a szemlélt események. A történet verses alakba öntött elbeszélés valamilyen rejtett, vagy nyíltan kimondott tanulsággal, példázattal lezárva.

-drámai: a műben a feszültségteremtés kap kiemelkedő szerepet. A kellően nyomasztó, izgatott, baljós hangulat eléréséhez előszeretettel alkalmaznak sűrítést, kihagyást, ugrálást. Ezek hozák létre együttesen az úgynevezett balladai homályt. A végkifejlet rendre tragikus, gyakran halállal járó. Ezutóbbi főleg a romantika korában lett divatos.

Greguss Ágost meghatározása szerint: „A ballada tragédia dalban elbeszélve”

 

II. Megkülönböztethetjük a balladákat történetvezetésük szerint is:

Vannak egyszálú, illetve többszálú balladák. Ezek jelentése magától értetődő. Az egyszálú ballada lineárisan egyetlen szemszögből tárja szemünk elé a történetet, míg a többszálú akár több, térben vagy/és időben egymástól távol lévő nézőpontból mutatja be a cselekményt.

Téma szerint megkülönböztethetünk népi balladákat, illetve történelmi balladákat. Az előbbiek valamely néphiedelemre, babonára, népi bölcsességre, megfigyelésre, tanulságos esetre fókuszálnak úgy, hogy a szereplők kiléte igazán nem is fontos. Hétköznapi emberek, valamilyen érdekes – többnyire – lelki problémával, mellyel meg kell küzdenie. A küzdelem kimenetele általában valamilyen értékvesztéssel jár, mindamellett példázatként is szolgál.

A történelmi balladákkal más a helyzet. Itt jelentős történelmi esemény, illetve személy/személyek kerülnek középpontba. A történet nem feltétlenül felel meg a valóságnak, ám a kitalációknak a köztudott részletek szabnak határt. Tehát a költő, illetve az elbeszélő, csupán azokat a részeket színezi ki jobbára, melyek még beleillenek a történelmi eseménybe anélkül, hogy magát a hallgatóság által ismert esetet megváltoztatná. Itt is valamiféle tanulság, vagy balladai igazságszolgáltatás zárja a történetet.

Arany Jánosnak két „korszakát” különböztetjük meg balladaírás terén. Ezek:

-1853-tól: Nagykőrösi balladák

-1860-tól: Őszikék balladák

 

Nagykőrösi balladák:

Népi és történelmi balladákat is ír egyaránt. A fő témájuk a bűn és bűnhődés.

 

Ágnes asszony

„In medias res” kezdéssel rögtön az események kavalkádjába kerülünk, mint szemlélők. Még nem tudjuk, mi történt pontosan, csak azt, hogy baj van; Ágnes asszony valami bűnt követett el, hiszen véres leplet mos a patakban, a férje nincs sehol, s nem akarja, hogy bárki is zavarja urát a házban.

„Odagyűl az utcagyermek:

Ágnes asszony, mit mos kelmed?

„Csitt te, csitt te! csibém vére

Keveré el a gyolcs leplet.”

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

 

A nézelődő gyermekeket is elzavarja, hogy leplezze titkát. Nemsokára mégis megjelenik a hajdú, s fogdába zárja. Az események már most pörögnek, szinte nem is érünk rá alaposabban szemlélődni; sodródunk mi is.

„Jön a hajdu: Ágnes asszony,

A tömlöcbe gyere mostan

,,Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,

Míg e foltot ki nem mostam!”

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

 

Sor kerül a tárgyalásra. Ágnes asszony azzal vádolják, hogy férje meggyilkolására bujtotta fel szeretőjét, akit másnap ki is végeznek. A szerető bevallott mindent. Ágnes ellen tanúskodott. Érezhető a drámai nyomás, ami Ágnes asszony lelkére nehezedik. Közeledik az összeroppanáshoz.

„Szöghaját is megsimítja

Nehogy azt higgyék: megbomlott.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Holott nem gyilkos ő, meggondolatlanul cselekedett, s most szörnyen bűnhődik érte. Már a fogdában is az őrület környékezte: rémeket látott, s egyetlen dolog ami hajszál híján megmentette ép elméjét, egy vékony fénysugár volt.

„Szegény Ágnes naphosszanta

Néz e kis világgal szembe,

Néz merően, – a sugárka

Mind belefér egy fél szembe.”

 

Életfogytig tartó börtönre ítélik először, de Ágnes kéri, hadd menjen haza, hisz ki kell mosnia a véres foltot a lepedőjéből. A lepedő Ágnes lelkiismeretét jelképezi. Messze felértékelődik a szerepe. Itt jön képbe ismét a balladai igazságszolgáltatás, hiszen a bírák a normális helyzettől eltérően elengedik Ágnes asszonyt, aki eztán megállás nélkül a patakban mossa lepedőjét. Misztikus kép tárul elénk a balladák homályosságával, hátborzongató érzést keltve. Ágnes asszony egyik napról a másikra, majd egyik hónapról a másikra, végül pedig egyik évről a másikra csak mos, mos, és mos. A folt már rég eltűnt, ő mégis látja. A történet lassan a végtelenbe, időtlenségbe nyúlik. A balladai igazságszolgáltatás utolérte. Ennek értelmében pedig bűnhődnie kell az őrületben. (10-es szöveggyűjtemény, 209.oldal)

 

V. László

Eme ballada szép példája a több – ez esetben két – szálon futó balladáknak. Történelmi ballada. V. László király Buda várában tartózkodik. Éjszaka van, vihar tombol. Föl-föl riad, képeket lát, miszerint Hunyadi fiai megszöknek a fogságukból. Szolgája nyugtatgatja. Folyamatosan átvált a nézőpontunk a kis csapatra, szinte egy-egy villámlás erejéig, merthogy tényleg szöknek Mátyás emberei. László újra és újra felriad, riadóztatna, hallucinál. Hiszen „megérdemli az őrületet”, amiért megölette Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig fogságba ejtette. Arany mesterien fokozza a feszültséget, ami a királyt körüllengheti. Észrevehető a bűn-bűnhődés motívum. Az uralkodót egyre inkább uralmába keríti a rettegés, s már kezdi bánni gyalázatos tettét.

Nem bír tovább Budán maradni, elindul haza. Az utolsó közeli részlet, rövid epizód, ami még felvillan a királlyal és ismeretlen szolgájával kapcsolatban, a jelenet, mikor a király hűsítőt kér „hű csehétől”, aki érdekesen, baljósan válaszol:

„Itt a kehely, igyál,

Uram, László király,

Enyhít… mikép a sír!”

V. László Csehországba érve rövidesen meghal. Hogy valóban mi történt, az nem derül ki pontosan. Lehet, hogy a szolga mérgezte meg, vagy más okból halt meg. Választ nem kapunk, elvész a balladai homályban. Az igazságszolgáltatás azonban itt is teljesült.

 

 

 

Szondi két apródja

Történelmi ballada, s itt is megfigyelhetjük a két történeti szálat. Gyors helyzetrögzítéssel indít.

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;

Szemközt velenyájas, szép zöld hegy-orom,

Tetején lobogós hadi kopja.”

Drégely várának eleste után Szondi, a várkapitány emlékét őrizvén a két apród róla énekel dalokat. Hangulatuk természetesen szomorú. Velük szöges ellentétben van a völgyben felállított ünneplő török tábor.

„Két ifiu térdel, kezökben a lant,

A kopja tövén, mintha volna feszűlet.

Zsibongva hadával a völgyben alant

Ali győzelem-ünnepet űlet.”

A szultán korábban megígérte, hogy vigyáz az apródokra, s maga mellé veszi őket, ha Szondi elesik. Most emberét, Márton papot küldi a két ifjúért, hogy jöjjenek le hozzá a dombról, hol Szondi teste nyugszik, ám ők kitartanak fent, s siratják őt, emlékeznek, s dicsőítik nevét, akármennyire is próbálkozik az áruló lecsábítani őket. Hol az apródok éneke, hol Márton kommentárjai, csalogatása váltogatja egymást.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,

Mit csak terem a nagy szultán birodalma,

Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…

Ali győzelem-ünnepe van ma!

 

Hadd zúgjon álgyu, pogány Ali mond,

Ás pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:

Töri Drégel sziklai várát.”

 

Valójában elbeszélnek egymás mellett. Nem alakul ki valódi párbeszéd köztük. Az apródok elszántságával egyre dühösebben, erőszakosabban igyekszik meggyőzni őket a pap, ezáltal is növelve a feszültséget a mű végéig. Az apródok átkával ér véget, a bonyodalom megoldása homályba vész, csak sejteni lehet.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?

Eb a hite kölykei! vesszeje vár

És börtöne kész Ali úrnak.

 

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lőn ily kora veszte!”

 

Elsődleges jelentéseként Szondi történetének kis részletébe kapunk betekintést a versen át, ám mögöttes tartalma, akár A walesi bárdok című műben, az elnyomásról szól. A vesztes harc után az apródok töretlenül emlékeznek és dicsőítik az elesett hőst. Ugyanez lenne a feladata a költőknek is. A levert szabadságharc után a költők dolga emlékezni rendületlenül és feleleveníteni a magyarok hősies harcát, holott egyszerűbb és kényelmesebb lenne behódolni az győztes félnek.

 

Őszikék balladák:

 

Arany öregkori balladái. Egyre komorabban látja a világot, amit művei is tükröznek. Magába fordul, balladáit komor hangulat hatja át.

A nagy történelmi témákat mellőzi, ellenben sok a népballadája. Népi magyar mitológia, misztikumok felé fordul. Sokkal inkább szól embertípusokról, mint bizonyos emberekről. Tipikus falusi – népies – helyzeteket mutat be.

 

Híd-avatás

Ahogy a cím mutatja, egy hídavatásról beszél nekünk Arany János ezen művében, mégpedig vélhetően a Margit híd avatásáról, melyet ekkortájt adtak át, s mely a következő időszakban kedvelt helyszíne lett az öngyilkosságra vállalkozó embereknek. Csakhogy kicsit más szemszögből. Itt is a misztériumok világába kalauzol el bennünket. Mintha egy érdekes, rejtett világba kapnánk bepillantás, ami mindig is itt zajlott köröttünk, csak soha nem vettük, vehettük észre. Áll az új híd – a Margit híd – s sorra emberek érkeznek hozzá. Éjszaka van, csend. Egyszerre azonban tömeg gyűlik a hídhoz – mindenféle társadalmi osztályból, fiatalok, öregek, nők férfiak, gyerekek, s mind mintegy önmagukból kikelve, bűvölet alatt avatásként a mélybe vetik magukat a hídról. Felbukkanni látszik az a régi, középkori babona is – legalábbis hasonló hozzá -, mely szerint az elmúlás előtt a halál egy utolsó táncra viszi a haldoklót. Az egész abszurd helyzet a tánc könnyedségével pereg le.

 

„Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!”

Fehérben ifju és leány

Ölelkezik s a hídon van már:

,,Egymásé a halál után!”

S buknak, – mint egykor igazán.”

 

Az értelmetlen halál, a tény, hogy nem fogják fel, hogy mit tesznek, vagy az, hogy mi nem tudjuk megérteni miért teszik a szereplők, amit tesznek, okozza azt a kényelmetlen, nyomasztó érzést, ami kialakulhat bennünk a művet olvasva. Jóvoltából újra érezhetjük, milyen is hinni egy babonában.

 

Tengeri Hántás

Két elbeszélőt szerepeltet. Egyikük csak a keretnek tekinthető első és utolsó versszakban szólal meg. E keretben ábrázolt helyzetnek egyik szereplője az a személy, aki a közbülső tizenkét versszakban történetet mond el. A kereten belül a történet képezi az első szólamot, és az elbeszélő (a második elbeszélő) közbeiktatott kiszólása adja a másikat. Ez a közbeiktatott kiszólás a kereten kívüli helyzetre utal – a két történés tehát ezúttal mind térben, mind időben különbözik egymástól –, s mindig az utolsó előtti sorra korlátozódik, leszámítva a kereten belüli elbeszélést kezdő és záró szakaszt, ahol az utolsó sorra is átterjed. Mivel ez az ellenszólam mindig hézagot takar a történetben, Arany elbeszélésmódja a vágásként számon tartott fogás sajátos használataként jellemezhető. A kereten belüli történet folyamán az ellenszólam egyaránt olvasható a keretként szolgáló helyzet betű szerinti leírásának és a kereten belüli történet metaforikus értelmezésének: „Dalos Eszti – a mezőre kiment ő, / Aratókkal puha fűvön pihent ő; / De ha álom ért reájok, / Odahagyta kis tanyájok. / – Töri a vadkan az irtást – / Ne tegyétek, ti leányok!” Még az utolsó előtti versszak sem kivétel: a jelen betű szerinti leírása itt is a múlt metaforája.

Az ötvenes években írt balladák világos szerkezetükkel, erős retorizáltságukkal tűntek ki; az öreg Arany megtöri a vers egyértelmű, egyenes vonalú logikáját, kerüli a teljes szimmetriát. A Tengeri-hántás önként kínálkozó hídszerkezetét (ABA’) is ebben a szellemben módosítja. Az utolsó versszak nem a kezdet tükörképe; a kereten belüli kétszólamúság a zárlatban is érvényesül: a költő itt is metaforikus értelmezést állít a helyzet betű szerinti leírása mellé. Nem más ez, mint a kereten belüli rész logikájának a kifordítása, ott a jelen szolgált a múlt metaforájaként, itt a múlt sugallta végkövetkeztetés válik a jelen metaforájává.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!


Hozzászólások (6)


Ezt olvastad már?
Arany János: Epilógus elemzés

Epilógus Arany János életének utolsó részében, 1877 júliusában írta ezt...

Close