A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Arany János: Buda halála (1863) elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
4469
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-05 Küldd tovább
  Letöltés

A Buda halálában Arany eszmei-nyelvi szintézisét adja mindannak, amit élete első, nagyobb felében átélt, ami benne az emberről, a társadalomról és a természetről alapvétő élményként kialakult.

Arany ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek legnagyobb élménye a népi-politikai mozgalom megerősödése, uralomra jutása, majd eltorzulása és bukása. Nagy politikusok, államférfiak porondra lépése – és nagy, zseniális tehetségek uralomra jutása a költészetben, az irodalomban – a reformkor és a szabadságharc idején: az igazak, az erősek, a tehetségek rövid, de feledhetetlen évada: ez Arany társadalmi élménye.

A Buda halála előtti nagy nyelvi magaslatok: a két Toldi és a balladák. Nagy tanulmányok: irodalmi nyelvünk és irodalmi hagyományaink kutatása, az eposz keresése, a Zrínyi-eposz megmérése európai mércén. Készülődés a nagy fordításokra: a shakespearei tragédiák és a mi Bánkunk tanulmányozása. És Madách bevezetése – nemcsak a Kisfaludy Társaságba! Aranyt neveli, szorítja mindez.

A tartalmat Arany az ábrázolt valóságrész reá jellemző szemlélése útján nyeri, és művészi újrateremtéssel tovább sűríti. Drámaiság, igazi konfliktus, ellentétes erők érdemes harca nélkül nem lehetséges. A Toldiban az elnyomott tehetség vívja ki igazát, a Toldi estéjében a régi hagyományok és az új törekvések harca dől el az új javára. A balladák drámaisága: széles, epikus ábrázolási lehetőségek duzzadó magvai. Arany zsarnokellenes balladái mind alkalmasak lehettek volna egy-egy „költői beszély” vagy népies eposz megírására. A Buda halála érzékeny lélekábrázolás, az intrika, a cselszövény, az emberi indulatok születésének – felnövekedésének bemutatása Arany „irracionálisabb” balladáival rokon: a Vörös Rébék, az Ágnes asszony típusúakkal.

A Buda halálát nem lehet csak két testvér hatalmi küzdelmének tekinteni. Aranyt minden addiginál jobban izgatta az állandóan mozgó, változó, de végül mindig megfelelő medret találó élet. Az élet labilitása és változékonysága érdekelte, a számtalan tényezős külső és – főleg – belső, pszichikai történés. Az egész Buda halála annak a kutatása, miért nincs egyensúly az életben? Miért löki, taszítja egyik esemény jobbról, másik balról a sorsukban tevékenyen közreműködő embereket mindig valami újabb, magasabb vagy meredekebb szituációba? S hogy: miként válaszol erre az emberi jellem politikailag, erkölcsileg?

Állításunkat maga a témaválasztás, a konfliktus természete, a cselekmény jellege, de perdöntőén az eposz nyelve, a költői képek természete s azok jelentése igazolja. Ahhoz ugyanis, hogy Arany a dolgok állandó keletkezését, elmúlását, a változást sokoldalúan, a képek érzékletes jelentésével fejezhesse ki, a két testvér közötti viszályt egyszerű okok és viszonylag egyszerű cselekmény keretében vázolja fel. Az ábrázolás súlypontja nem az eposzokra vagy a kalandos epikus költeményekre jellemző eseménygazdagságon van. De Arany legbensőbb – az előbbiekben vázolt – mondanivalója kívánja meg a konfliktus rendkívül fokozatos kimélyítését is.

 

Buda és Etele

Buda nagylelkű, bölcs uralkodóként mutatkozik be. Városa a Zagyva, folyó mellett „nem szorul tetemes falakra”, „az erőnek szolgál kirepítő fészkűi”. -A hatalom megosztásának szükségességét talpraesett érvekkel támasztja alá, de két momentumot, egy magatartásit és egy elvit már most meg kell jegyeznünk: az egyik Buda határozatlansága a tettben: „Ki meri mondani: ezt teszem, ez jó lesz” – a másik: a józan, az okos mérték tisztelete az emberi dolgokban. Budát tehát úgy ismerjük meg, mint a józan középszer és a bizonytalankodás, a gyanakvás képviselőjét. Etele az első énekben csak egy esküszóra jelenik meg.

„Ki meri mondani: ezt teszem, ez jó lesz” – gondolta, és vívódott sokat Buda már a hatalom kettéosztása előtt. A tettet másnapra megbánja. Buda, a hanyatlás képviselője a műben, nemcsak korossága miatt jut válságba – hisz a magasabb életkor az ő társadalmi helyzetében inkább előny lehet -, hanem makacs elképzelése miatt is, mert megrémíti minden változás. A hatalmat éppen azért osztja meg öccsével, hogy az – a hatalom – még biztosabban álljon.

„- Ott az egyenesség, ott pihen a béke, Hol lebegő súlynak más súly nehezéke; Két összefolyó víz háborogva indul, Míg színbe verődik – ám csöndes azon túl.”

Buda végzete, hogy szembeszáll a természet egyik örök törvényével, a változással. Ösztönösen megérzi a természet másfajta igazságát, és jellemét eltorzítja emiatt az aggódás. A hatalom megosztásával önmaga lép rá a lejtőre, s attól kezdve eleinte lassan, majd a hetedik énektől kezdve egyre meredekebben rohan a pusztulás felé.

Etele, Buda válságának fő okozója, teljes ellentéte bátyjának. A természetes magabiztosság jellemző rá, mely fiatalságából, katonai tehetségéből s politikai érettségéből táplálkozik. Az az Etele, akit Arany a mű elején, sőt a későbbiekben is bemutat, sokkal emberibb, közvetlenebb jellem. Elvont fenségesség helyett természetes, tisztaságtól sugárzó fiatalság, atletikus edzettség és mértékletesség jellemzi. Értelem és érzelem váltva motiválja tetteit; visszafogott érzelmei növekvő tekintélyét óva mutatkoznak meg.

A II. énektől kezdve tanúi vagyunk a két testvér közötti egyensúly megbillenésének és az egyensúly helyreállítására történő kísérleteknek. Ebben az énekben Detre intrikája, a IV.-ben Etele vadászatra készülő hadgyakorlata, a VII.-ben az idegen követség tisztelgése Etele előtt s Buda semmibevevése; majd a IX.-ben a világhódító isten kardjának Etele oldalára rendelése a szakításig hevítik a két testvér közötti ellentétet. A súlyosodé sérelmeket közbeközben nagylelkű gesztusok gyógyítják, majd az alig szelídülő békét megint újabb sérelmek zavarják meg. (Az asszonyok szerepe.)

Buda és Etele konfliktusára az a jellemző, hogy az tulajdonképpen a passzív, a tehetetlen Buda oldaláról kap újra és újra tápot a továbbfejlődéshez. Etelében ugyanis szikráját sem fedezzük fel a hatalmi kapzsiságnak, nincs egyetlen esküszegő gondolata sem. Ármány kísértése a vadászat közben a halálos Veszedelemben levő Buda cserbenhagyására csak reflexszerű gondolata annak az Etelének, akinek becsületességét és türelmét a bátyja egynéhányszor már próbára tette.

Nem Etele, hanem Buda az, aki becsapottnak érzi magát. Etele viszont akaratlanul, már a puszta létével, energikus tetteivel, népszerűségével sérti az egyenlőségre tett esküt. Buda ebben tudatosságot lát szövetségük ellen. Gondolatai öccsével szemben egyre sötétebbek, míg a XI. énekben a kinccsel szerzett hívek toborzásában, az isten kardja elraboltatásában az aljasságig süllyed. Etele szereti, sőt egy ideig tiszteli is bátyját. Soha nem forgat ellene mételyes, pusztító gondolatokat, de indulatossága fokozatosan nő, míg végül gyilkos haraggá feketedik Buda városának bástyáján.

Ami az eposz cselekményét és eseményrendszerét illeti – a VII. énektől kezdve észrevehető az egyes énekek terjedelmének növekedése, az egyes énekek anyagának sokrétűbbé válása Az I., a II., a III., a IV., még az V. és a VI. énekek is egy-egy fő mozzanatot tartalmaznak. Ettől kezdve két vagy több fontos momentumot ábrázol Arany egy éneken belül.

A Buda halála előző énekeiben exponált és fejlődő mondanivaló talán a X. énekben hullámzik leggazdagabban.

Ezt jelzi a terjedelem is, mert a rövidebb, 40-50 versszakos énekekkel szemben ez 115 strófás. A X. ének főbb eseményei a következők:

1. Etele búcsúja a vadászatra hívott seregtől, illetőleg a sereg önkéntes visszamaradása az igazi hadjáratra.

2. Buda szomorú magányossága; Gyöngyvér korholja tehetetlensége miatt; Buda föllobbanása.

3. Buda a-feleségétől kapott ösztönzésbe tanácsot hívat össze, nyíltan összefoglalja sérelmeit, vádjait.

4. Követeket küld Eteléhez.

5. A tanácsülés után rettegés és önvád az Eteléhez küldött kemény szavak miatt.

6. A követek megérkezése Etele udvarába; Szömöre paródiája.

7. Etele válasza Budának, hadba vonulása.

Arany zsenije elemében van itt a mondanivaló virtuóz szerkesztésű kifejezésével. Etele búcsúja néhol szinte elérzékenyítő, derűs mozzanatokkal gazdag. Ez a sereg a vadászaton mutatta meg erejét, összeforrottságát a fiatalabb királlyal. Etele hazabocsátó szavára „felörvend a népség”, de amikor önként jelentkezőket kér a háborúba:

„- Pillanatig habját a sokaság verte: Azután: »menjünk mind!« – riad ezerszerte.”

Az Etele körüli pezsgés kontrasztja Buda tétlen magányossága és feleségével, Gyöngyvérrel kibontakozó zsémbes vitája. Buda a szidalom és panaszáradatra haragos visszautasítással és a felelősség áthárításával válaszol.

„Elég már! rivalá – legyen immár vége! Ne szutyongass mindig, Ármány felesége! Mert, ha tovább a szót ellenem így hajtod, Megmutatom, meglásd, ki a férfi, rajtad.

Te vagy oka ennek, a te gonosz nyelved,

- Mert nem fér soha két asszony egymás mellett–”

Gyöngyvér szavai – a hiú visszautasítás ellenére – Buda sérelmének a legmélyét érintik. Hatására tanácsot hívat össze, hogy megfogalmazza vádját Etele ellen, s hogy tekintélyét még egyszer talpra állítsa. Buda azonban rossz, bukó politikus, a távolmaradottak miatt gerjedt bosszúságát a kevés jelenlévőn tölti ki. Gunyoros, önnön tekintélyét bomlasztó szavai, Etele hibáinak számbavétele, de főképp a követekre bízott üzenet elmondása közben hangja megtelik erővel, méltósággal. Ezekben a strófákban Buda újra király tud lenni.

„Azt is neki megmondd, úgy akarom, bátran: Hogy az Istenkardnak illő helye sátram; Kérkedve magánál ne tartsa továbbat; Illeti a főt az, hém pedig a lábat.”

Buda erejét felesége szította fel. Ez az indulat hamar elfogy, s az erőviszonyok valósága józan félelmet kelt Budában.

„Rettegek én, Gyöngyvér, – rettegek és fázom, Hogy e mai lépés sietteti gyászom; Eteléhez nagy szót viszen a követség: Félek, hogy a súlya rám vissza ne essék.”

Gyöngyvér védő, részvevő szavai rendkívül emberi helyzetet teremtenek. Tanácsa a követek visszarendelésére még férje javára lenne, de az a javaslata, hogy királyi kincsen béreljenek fel híveket, már újra a végzet útját egyengeti. Buda jól teszi, hogy megfogadja az első tanácsot – vakságára vall az utóbbi megszívlelése.

Az éneken belül két egymástól elütő világról kapunk képet: Etele és Buda környezetéről. Etele udvara a harmónia, az erő magába sűrítője. Arany zseniális ötlete Szömörének, a Buda szigorú szavait vivő követnek szerepeltetése ebben a környezetben. Még fülünkben cseng az esésében utoljára fölemelkedő Buda kemény üzenete; de Szömörce és társa az éji lovagláson már retteg Etele elé. jutni. Buda üzenetének nincs fedezete sem Budában, sem támogatóiban. S a nagy ünnepséget tartó Etelénél szánalmasan kicsinek, erőtlennek érződik minden, ami az idősebb testvérrel van kapcsolatban. Szömörce, félve Etele hirtelen haragjától, meghamisítja, letagadja küldetése célját. Felszólal a lakomán, de eltűri, sőt ő maga állítja úgy be a dolgot, mintha rögtönzött tréfáról volna szó.

Arany drámai feszültséget teremtő tehetsége – a fordításokon kívül – legszembetűnőbben a Buda halálában érvényesült. A lelki és a fizikai szituáció gyors változtatásával ugyanazok a szereplők másként és másként nyilvánulnak meg előttünk.

 

Detre

Budát a hatalom megosztására nem mély belátás, hanem elhamarkodott ötlet vezette. A nép főbbjei közül egyiknek sem ismerjük meg véleményét a döntéssel kapcsolatban, mindössze két sor utal a közvélemény felfogására. Az udvari tanácsban „Helybehagyák ott mind bölcs szavait, tettét. / Mivel öccsét nála jobban is szerették”. Ezután a vén Detre szerepe válik jelentőssé. Alakjában a költő az intrikus figuráját formálta meg. Detre korosságánál fogva nem tettekkel készíti elő és fejezi be munkáját: bölcsességét, emberismeretét veti latba, s Buda és Etele érzelmeinek – de főként a Budáénak – kormányzásával igyekszik célját elérni. Intrikusi szerepében az az érdekes, hogy az főként az események – az ellentétek – kezdetére és befejezésére van nagy hatással. AII. és a III. énekben, valamint a IX.-ben nagyrészt ő viszi a hangot.

Hogyan „dolgozik” Detre? – Legnagyobb ereje a gondolatok elrejtése, majd ezek előadása a lélektanilag előkészített pillanatban. Budához a II. énekben ravasz tisztelettel közeledik, de ezt a magatartást nem tartja már fontosnak a XI. énekben a tekintélyét vesztett uralkodóval szemben. Etelének kb. 10 versszaknyi elterelő gondolatcsoport után mondja meg a lényeget. Mennyire más eszközökkel dolgozik a hatás érdekében az idős, a sértődött, a tompább eszű Buda és a fiatal, erős Etele esetében! Budánál az emlékekre, a megszépítő múltra irányítja a figyelmet, arra az időre, amikor ‘Buda még egyedül uralkodott. Az ősökre, a régi vitézekre hivatkozik, akiknek Buda kortársa volt, vagy legalábbis jelleme kialakulására eleven hatással lehettek.

Detre egyik legérzékenyebb pontra hivatkozik ekkor:

„Birkóztam atyáddal erejim fogytáig, Vérem apadtáig, inam szakadtáig;

Végre kezét nyujtá, ő áz acélmarku; Tetszett énnekem a becsületes alku.”

Buda bizalmát emlékek sorolásával, érzelmi hatásokkal nyeri meg. Mennyire más Etele megkörnyékezése! Etele fiatal: nincsen mód közös emlékekre hivatkozni. Egyetlen lehetőség kínálkozik: az értelmes uralkodót felhalmozódott életbölcsességével, tudásával győzni meg, megalapozni majdani állításainak logikai-tekintélyi fedezetét.

„Láttam, hogy a nap, hold, az örök menny sátra Ma is az, ki tennap, s ama kéklő Mátra: De az ember dolga soha nem állandó, Keze-műve pusztul, maga is halandó.”

Etele jóindulatát kívánja megszerezni még úgy is, hogy ifjúságával, erejével szemben a szánandó öregséget hozza fel.

Detre intrikája komoly figyelmet érdemel abból a szempontból, hogy nemcsak hamis tápot ad a testvérek, főleg Buda féltékenységének, hanem az élet folyásának dialektikáját sokszor híven és magas szinten ábrázolja. Úgy sejtjük, hogy Detre sok olyan gondolatot fejez ki, amelyet Arany is vállalna. Detre kibővíti, elmélyíti azokat a problémákat, amelyeket Buda és Etele viszályánál már korábban felvázoltunk. Rendkívül sok az általánosítás, szinte tételeket mondat el Arany Detrével. Megérett belátások gyűjteménye is a Buda halála.

 

A Buda halála nyelve

Az eposz nyelve egyike a leggazdagabban szövött-fogalmazott költői teljesítményeknek. Ez nem csupán a képgazdagság következtében van így – a képsűrűség rendkívül nagy, a hasonlatok, a metaforák egymástól ihletődnek – hanem a szóhasználat miatt is. Az igei állítmányok megválasztása, a jelzők sokatmondása, de mindezekkel egyenrangúan a versmondattan szórendje, az inverziók, a ritmus jellegzetessége, a költői alakzatok gazdag variálása: a Buda halálát nyelvünk egyik csúcsteljesítményévé, a szinte maradéktalanul kihasznált lehetőségek alkotásává avatják.

A Buda halála szövegében könnyen szembeötlenek Arany fantáziájának remekei.

Arany a keletkezést, az elmúlást, a változást, a mennyiségi változások felhalmozását, a minőségi ugrások pillanatát nagy szenvedéllyel kutatja ki és ábrázolja. Mindig a lehető legpontosabb, a legigazabb kép megtalálására törekszik. Sokszor neki-nekirugaszkodik, hogy kielégüljön ábrázolási kedve, hogy kimerítse a lehetőségeket.

Az új és a régi, az erős és a gyenge harcának sehol sem lehet eldöntetlen az eredménye. Buda így érvel:

„Nem gondolom azzal fénynek apadását: Egy fáklya tüzéről, ha gyújtani mását; Atyafi osztályban láng nem fogy a lánggal, Sőt ragyog a kettő még teljesb világgal.”

 

Másnap Detre az osztozkodást kárhoztatja, és mérget lop Buda szívébe. Hogyan? Egy másik fény hasonlattal:

„Megfogyatád önkint hatalmad egészét, Hogy a fele árán megváltsd fele-részét: Boldogtalan! itt nincs feles osztályban mód: Feljött az erős nap, halványodik a hold.”

Ha Buda nem értené, Detre újabb szemléletes példákat hoz az egyenlőség hiú reménye ellen:

„Ketten uralkodtok: ő annyi, miként te: No hát ne legyen több, vigyázz elejénte; Színig ugyan tartja folyamot is partja: De ha nő egy ujjnyit, messze kicsap rajta.

Két férfi birokra egyenlően vetekszik: “Nehezen kél aki egyszer alul fekszik; És hegy tetejéről a kő ha megindul, Le az aljig oztán nem áll meg azontúl.”

Amikor Eiele a keleti császár megsegítésének hasznosságáról akarja meggyőzni a duzzogó Budát, megint csak az ismerős képpel érvel:

„Hatalom, mint a víz, vagy apad, vagy árad, Soha középszerben tespedve nem állhat; Ország, ha erőtlen növekedni, már fogy -Nyakadba is omlik, támasszad akárhogy.”

Az emberi dolgok változandóságára egész sor példát hoz fel a költő. Detre Buda ingatagságát a változás kérlelhetetlen törvényével igazolná Etele előtt.

(III. ének, 14-18. versszakok.) Máskor a keletkezés, a kibontakozás folyamatát festi mesterien. Erre a legszebb és a legtöbbször idézett példa a XI. ének nagy hasonlata Buda arannyal vásárolt hírének, „becsületének” feltámadásáról. (XI. ének, 49-52. versszakok.) >

Arany az eposz más helyein, más célzattal is alkot szemléletes képeket, többnyire a természetből vagy a korabeli paraszti életből kölcsönözve. Ha megnézzük a hasonlatok, a metaforák szókincsét, rendkívül jellemző gondolati és szemléletvilág rajzolódik ki belőlük. A többször idézett víz, folyam szavakon kívül a ló, nyíl, fék, kalmár, fáklya, kard, rengeteg, kártya, olaj, becses, ostor, hajnal, ág, kő, felhő, méhes, ménes, villám stb. szavak egy természeti paraszti kultúr- és élményvilágról adnak hírt. Ezeknek a fogalmaknak a felhasználása azonban rendkívül frissen, a modern asszociációk törvénye szerint történik. Az e szókincsből felépített képek mindig elmélyítenek és feltárnak valamit, pszichológiailag olykor megdöbbentően finomak, az emberi jellem és idegrendszer működésének hiteles ábrázolói.

Az V. énekben Gyöngyvér és Ildikó találkozásában a rivalizáló nők magatartását festi mesterien a költő:

„Hamar a két asszony szeme összevillant, De csak amíg ember frissen egyet pillant, Hidegen egymásnak azalatt benyelték Ruháit, alakját, egész teste-lelkét.”

A Buda lelkében lejátszódó gyors folyamatot, az elrejteni vágyás reflexét villantják fel a következő sorok:

 

„Fel Buda egy-térdről pillanta ijedve, Kincsei nagy halmát tenyerével födve.”

Arany jelzőinek egy része már átment a XIX. század eleji „közvetlen” jelentésű jelzőktől a legújabb kor egyre differenciálódó jelzőihez. A közvetlen jelentésű jelzőn azt értjük, hogy a jelző – többnyire melléknév vagy főnév – a jelzett szónak valamely egészen általános, a naiv reális szemlélettel nagyjából megegyező tulajdonságát emeli ki. Pl. a sötét rengeteg, a zúgó folyó, a keserű kín stb. Arany differenciálódó jelzői a bonyolult jellem- és helyzetábrázolásnak megfelelően a személynek vagy tárgynak valamelyik rejtettebb, nem közkeletű oldalát, specifikumát világítják meg. Jelzői erősen fölfedező, föltáró jellegűek, A művészi feltárás a dolgokat másként rendezi el, a kontraszthatárok érvényesítéséért „hamisításokat” is elkövet a dolgok naturálisan adott tulajdonságain. Etele udvarának, városának a leírásakor Arany – persze nem tudatosan és más célból – jelzőinek ezt a modernizálódását is megírja a X. ének egyik színeket-hangokat cserélgető versszakában.

„Mindez csuda művel remeken alkotva, Vésű hegye által virágzik a holt fa, Hajt levelet, lombot, de nem úgy, mint hajdan, Idegen sok színre van festve olajban.”

Ha Ildikó megérkezésekor azt írja, hogy „Görbe tevék hátul, mint óriás ludak” – akkor egyetlen soron belül tanulmányozhatjuk a modern, erősen absztraháló jelzőt és a gyermekkor falusi emlékeiből kifehérlő lúd-hasonlatot. A kép, amelyet ez a sor kivált, nagyon érdekes: nyilván a görbe jelző a teve nyaka, a púp vagy a púpok hullámvonala, másrészt a fehér színük miatt erősen elütő, de az előrebuktatott nyakú tojósok – hasuk alatt van a „negatív” púp -járásának a hasonlatossága alapján jött létre.

Az idő múlásának, a tavaszból a nyárba vagy őszbe fordulásának rejtett, de nagyon pontos mutatója található meg a XI. ének egyik jelzőjében (76. vsz.). Azt írja Arany, hogy „Immár Budaszállás nem oly rideg, árva, / Felmagzott füveit letapossák, járva.” – A felmagzott fű: a termést, a kalászt hozott fű, a zsen-dülés után a fejlődés utolsó fázisa. Vagy az olyan jelzők, mint ügyes ügyetlenség: helyes, bájosan suta mozdulat; meredek szó; barna hun arc; berzent galamb: hol szellemességükkel, hol közvetlenségükkel, de mindig friss hatással lepnek meg.

Arany igei állítmányai között sok a hangfestő és hangutánzó. Már ebből is következik, hogy az igei állítmány okkal erősen jellemez Arany. A hatalom megosztásakor az udvarhoz rendelt főemberek között „Ott sunnyoga hátul az idegen Detre”. – A vadászaton Buda gerelye a bölény „Szarva pajzsáról csattan le…” – Az öreg isten hadszekere, miután a világhódító kardot Etele derekára „övezte”, tovanyargal az alábbi hanghatásokat keltve:

„Lovai körmétől lágy levegő csattog, Mint a megütött víz, nem sűlyed alattok, Kereke zsurlásán ordítva csikordul; Olyan erővel ráz, oly sebesen fordul.”

A mondanivaló szuggesztív kifejezésére olykor ugyanazt az alanyt több mondatban más és más állítmánnyal kapcsolja, s egy-egy névszó -ít képzős igei származékával és az alapszóval folytat szellemes játékot.

„Kincs elalutt hálát, régi bosszút felmar, Kincs váj sebet újra, ha behegedt a var. Kincs egyenest görbít, egyenesít görbét: De ügyesen kell ám használni az orvét.”

Máskor az alany és az állítmány egyeztetésével, illetve az egyeztetés körüli merész akusztikával különleges hatást ért el: „Bontják, szolgacseléd, a sok teli vermet.” A bontják többes száma után az egyes számban álló közbejárt szolga-cseléd a bontjákra hat vissza. – Ebben a versszakban: „Lássuk, az asszonynép, gyere hogy solymásznak” – a lássuk – egy általánosabb felhívás (nézzük stb.) és a közvetlen hívás: gyere! kelt nehezen bogozható hatást. A régies igehasználattal is él olykor: „haragja lohadton meglohadna”; máskor a névszói állítmánnyal talál telibe egy jellemet. Czerkó: „Szálas daliák közt kacaj ez a törpe.”

Ha egy részletet aprózva fest, máshol pótolni tudja az időt: a tömörítés mestere. A bosszúálló Etele:

„Föl, Keveházának, seregét vezérli Etele; ott áldoz; Érdet nyomon éri, Buda új városnak fordul, folyam ellen, Téteny előfokján föltetszik az ellen.”

Olyan tömör ez, mint egy háborús járőr sok veszélyen át érkezett jelentése. – Belárnak, Dúlnak tündérséget tanuló lányait Hunor, Magyar elragadja. A nagy riadalmat leírja Arany, de tovább semmit sem részletez, balladai tömörséggel zárja ezt a részt.

„Abbul immár nincsen semmi: Szűzi daccal tündér lenni; Vágtat a ló, és a pusztán Nagy üres éj hallgat oztán.”

A Buda halálában Arany a régi magyar költészet hagyományaiból fűszerez. Mértékkel archaizált nyelve nemes veretet kölcsönöz a műnek. Szkhárosi áradó, fenyegető sorai csendülnek ki Detre szájából.

„Láttam hiú voltát emberi dolognak, Hamari felhágtát, hamar estét soknak; Királyok elestét, birodalmak vesztét; Diadallal kezdték, cudarul végezték.”

De a régi négyes rímű tizenkettes is fölbukkan a VII. énekben.

„Reszketsz, tudom azt is, gyermek Aladárért, Volna fiunk olyan, te nem adnád árért, Aranyezüstér nem, az egész világért: De hiába esdünk ilyen boldogságért.”

Színezésül évszázados metaforákat is felhasznál. „Veti hamar leplét karcsú derekára, / Minden erén futkos szerelem hangyája. “-Etele feleségének neve alkalmat ad Aranynak a mesteri fokozás bemutatására is. Gyöngyvér szemrehányására a sólyom megölése miatt a becéző rövid megszólítástól a k-hangú kemény alliterációig s az egész név hideg kimondásáig:

„- Ilda, kaján Hilda, kegyetlen Krimhilda! -” – remek fokozás.

Végezetül szóljunk az eposz nagyon jellegzetes tulajdonságáról, a verselés ritmusáról. A ritmus lényege az, hogy többnyire a 12 szótagos Sándor-vers első és utolsó harmadában két egymorás szótagot rendel egymás mellé, s ezáltal a sor itt felgyorsul, lebeg a hosszú, „nyugalmas” szótagok között, négy „idegessé” válik. Arany ért ahhoz, hogy a ritmust ne csupán a hosszú-rövid szótagok mechanikus összeillesztésével, hanem a magyar hangsúly és e lüktető ritmusra szoktatás segítségével állítsa elő. Néhány tiszta példa:

„-Ilyen lovat ólból pányván kivezettek”; .Akkor sem a táltos, sem más jelek őre”; „Dűlnek elő sírból eltemetett kincsek”; „Verik úszni gyakran, dagadó folyamnak.”

A ritmus megteremtése nem megy a közönséges szórend felforgatása nélkül. Arany az inverziókat is arra használja fel, hogy a mondanivaló veretességét, súlyát, esetenként fenségességét érje el.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Lev Tolsztoj: Háború és béke (1863-1869)

Az 1853-ban kitört orosz-török háború következményeként a cári Oroszország hamarosan...

Close