A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Ady Endre költészete, verselemzések

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
10716
Nyomtasd
Dátum: 2012-09-22 Küldd tovább
  Letöltés

1877-ben született Érmindszenten. 1888 őszén a nagykárolyi piarista gimnázium első osztályába íratták be, s az alsó négy osztályt ebben a katolikus iskolában végezte el. 1892 szeptemberében Zilahon, a Wesselényi Miklós Református Kollégiumban folytatta gimnáziumi tanulmányait. Versekben vallotta meg ragaszkodását iskolájához s tanáraihoz. A család úgy döntött, hogy a fiú jogász lesz. Ady tehát 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. Erősen hatott rá a maga korában híres filozófus Friedrich Nietzsche. A századvég magyar írói a lázadót látták benne, Adyt is elsősorban a régi ítéleteket romboló gesztusával s a felsőbbrendű ember jogait hirdető tanításával ragadta meg. 1899 júliusában Debrecenben jelent meg legelső verseskötete Versek címmel. Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja, mely harcot hirdetett a magyarság kulturális és szociális elmaradottsága ellen, s céljai között szerepelt az addig uralkodó osztályok hatalmának megtörése s a munkásság és a parasztság gazdasági és műveltségbeli felemelése.

1905 januárjában jött haza Budapestre, ahol állás várta a Budapesti Naplónál. Adyt költeményei miatt eddig is ellenséges figyelem vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor került, amikor 1906 februárjában megjelent harmadik verseskötete, az Új versek. Ez a könyv korszakzáró és korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ez az alkotás költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a maradi műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál. Kíméletlen harc indult ellene, de voltak olyanok is akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. Az igaztalan vádaskodások egyenlőre meggyűlöltették vele Magyarországot és 1906 júniusában Párizsba menekült. 1907 nyarán érkezett vissza, s itthon anyagi, megélhetési problémái támadtak.

Elszigeteltségét az 1908. január 1-én megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt. 1904-1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. Ezek a Párizsi tartózkodások egyre rövidültek, s a Léda-szerelem kezdett lassan kihűlni. 1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és siker is mellé szegődött. 1908-ban adta ki Az Illés szekerén című könyvét, melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.

A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg. Pár nap múlva ezután született meg az Elbocsátó, szép üzenet, ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gőgös vers. Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal 16 éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költőhöz. A levelek éveken át jöttek. A kezdetben rokoni hang egyre bensőségesebb, szerelmesebb lett. Berta levelei mindig azzal a refrénszerű vissza visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán. 1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Az új kötet A halottak élén 1918-ban hagyta el a sajtót. A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban Az utolsó hajók címmel. December elején tüdőgyulladás támadta meg a költőt, 1919. januárjában halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából.

 

Léda-versek:

A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban. Valódi szerelem fűzte az asszonyhoz. Lázadás volt ez a szerelem. Ady nyíltan vállalta a megbotránkozást kiváltó házasságtörő kapcsolatot. Léda férjes asszony volt, ráadásul idősebb is a költőnél. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a féltékenykedések, perpatvarok. Elválások és egymásra találások sorozata volt ez a szerelem. A Léda-versekben a szerelmi érzés nem a boldogság, a beteljesülés képzeteivel került rokonságba, sokkal inkább a nyugtalan szomjazás, a soha be nem teljesülés jellemezte. A szerelem minden mozzanata bús, tragikus színt kap, mintha a szerelmesek között mindig ott állna a halál. A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című költeményben. Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot.

Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel később keletkezett Lédával a bálban című versében is. Sejtelmes vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a víg terem a maga harmóniájával, tavaszi-nyári színeivel és hangulatával a szerelemnek még örülni tudó, gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság, s úrrá lett a rettenet. Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és taszítás kettőssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Minden diszharmónia ellenére a Léda-zsoltárok hirdetik a társ utáni vágyat, a menekülést valaki máshoz. A Léda-regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép üzenet kegyetlensége vetett véget 1912-ben. A vers kíméletlenül kimondja, hogy a költő szerelme már régóta nem volt igaz, már régóta csak neki címezte az ékes Léda-zsoltárokat, a versek csupán kegyes csalásként szóltak hozzá. Több korábbi versben is szó van arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette.

 

A hiányérzet versei:

Az élet királyának látta magát, annál kínzóbb volt számára a szegénység, az Életből való kizártság. Nagy szerepet kapott korai költészetében a pénz és a szerelem motívuma, s a halál gondolata. Örökösen apró pénzgondokkal küszködött. Annyi pénze sosem volt, amennyi ahhoz a nagyúri életmódhoz kellett, amelyet élni szeretett volna. Párizs luxusában szemében mindenható hatalommá vált a pénz, az arany. A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc a Nagyúrral. Sodró, lázas feszültség lüktet a költeményben. A gyors cselekvés, a szaggatott előadás, a drámai párbeszédszerű monológ, a tragédiát sejtető befejezés a ballada műfajához közelíti. Uralkodó stíluselem a műben a felzaklató ismétlések nagy száma.

 

Halál versek:

A halál a századvégi magyar líra e jellegzetes témája korán megjelent Ady költészetében is, s a Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott. A Léda-versek állandó kísérője lett a halál, az őszi avarba való lehullás, az élet fényét kioltó fekete szín. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. A végzetes testi betegség riadalma gyakran úrrá lett a költőn, s ilyenkor előtérbe nyomult a halál gondolata. Az élet ideiglenességének a tudata, a halál közelségének állandó érzése lehetett a forrása a felfokozott életvágynak, nagy mohóságnak is, hiszen az elmúlás, a megsemmisülés szemszögéből az élet minden ténye sokszorosan felértékelődik.

Életének állandó társa volt a Halál, de rendszerint nem mint ijesztő rém jelent meg, hanem mint jó barát. A Halál rokona című vers strófáiban is makacsul ismétlődik a szeretem szó, mintha valami szerelmi vallomás lenne. A halál-motívumot tartalmazó versek közül az egyik legismertebb és legszebb a Párizsban járt az Ősz. 1906 augusztusában írta Párizsban. Ady halál-versei alapjában véve misztikus versek: gondolati erőfeszítések a halál problémájával való megbékélésre, s ezen keresztül az élet misztériumának megértésére.

 

Istenes versek:

Az istenes verseket Az Illés szekerén című kötetben rendezte először önálló ciklusba, s ez a témakör 1912-ig minden kötetében helyet kapott. Ady nem élt az egyház szolgálataival, de vallásos volt a lelke mélyén. Hiszek hitetlenül Istenben-hirdette egyik versének címe, de a hitetlenség megvallása mellett megszólalt a hinni akarás szándéka is. Istene annyi féle ahány versben megjelenik, sőt egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Istene nem az egyházak istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt isten. Verseiben a kétségbeejtő helyzetbe sodródó ember panaszai törnek fel nála is: elsírja élete fájdalmait, segítséget kér ellenségei megalázására, búbánattal fordul hozzá, vitatkozik Istennel. Leginkább akkor van rá szüksége, ha erőt vesz rajta az élet fáradtsága, amikor végzetes meghasonlottságba kerül a világgal és önmagával. Legelső istenes ciklusának címet adó szép költeménye A Sion-hegy alatt.

 

Forradalmi versek:

Az Illés szekerén című kötetben az istenes versek mellett új ciklusként jelentkezett politikai költészete. Minden társadalmi baj, magyar nyomorúság legfőbb okát a polgári forradalom elmaradásában látta. 1907-től írta és küldte a Népszavának forradalmi költeményeit. E versekben az elnyomott szegénység iránti szánalom, az elnyomók gyűlölete, a szegények és gazdagok ellentéte, egy jobb jövő bizonyossága jelenik meg.

 

Magyarság versek:

A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból is a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket, az ún. magyarság-verseket. Az a félelem, kétség izgatta, hogy vajon ez a nyelvileg és kulturálisan elszigetelt magyarság fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben, vagy névtelenül elvérzik a harcban. Ostorozó, átkozódó verseinek forrása az a nyugtalanító tapasztalat, hogy a magyarság képtelen következetes, kemény akaratkifejtésre. A magyarság sajátos jellemvonásaként, nemzeti vétekként jelent meg számára az akarathiány, a tenni nem tudás, a szavakban élő nagyhangúság, a hencegő dicsekvés, a tettekben való tehetetlenség. Legkönyörtelenebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell. Fordított himnusz ez. Isten segítségét kérte itt is a költő, csak éppen nem az áldásban, hanem a verésben, a meg nem szűnő örök büntetésben, hiszen állandó ostorcsapások nélkül Ady hite szerint elpusztulna a nemzet.

 

Világháborús költészete:

1914 júliusában kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. A költő az első pillanattól fogva érezte, hogy itt a katasztrófa. Gyűlölte a vérontást, az emberi javak pusztítását: szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen. Különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten, idegen javakért, a bajban levő messze városért gyürkőzik a Halállal. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében. A halottak élén című kötet legelső nagy verse az Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917 februárjában íródott ez, amikor kezdetét vette a háború totális jellege, s a költő észrevette a modern technikai civilizáció mögött az embertelen vadságot, megsejtette a távoli jövő rémségeit is. A halottak élén című kötet verseiben a rémület mellett is él a remény, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban.

Ady Endre világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi Sándor óta a következő új főszereplő, akinek jelentőségéhez egészen József Attila fellépéséig senki sem fogható.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és következményei

Az 1918-ban befejeződő első világháborúból Magyarország, mint vesztes került ki,...

Close