Ady Endre szerelmi lírája (verselemzésekkel)

Szerelmi líra

Szerelmi líráját 3 korszakra tudnám osztani; két nagyobb és egy kisebb korszakra.

Az első korszak megalkotója Diósyné Brüll Adél, egy párizsi kereskedő felesége. A hozzá eljuttatott magyar folyóiratokban olvasta először Ady Endre verseit, s 1903-ban már azzal a szándékkal tért haza Nagyváradra, hogy kiemeli ezt a tehetséges ifjú költőt a „nyomorból”, s támogatni fogja. Ady a találkozás után hamarosan beleszeretett az asszonyba, aki idősebb, vagyonosabb volt Adynál, s zsidó. Ezek a kezdetektől még nem okoztak problémát, de később pont ezek a jelzők szerelmük megszakadásának megindítói. A Léda – ahogy verseiben hívta az asszonyt – korszak 1903-tól, megismerkedésüktől 1912-es szakításukig tartott. S bár szerelmük tele volt ellentmondással, rengetegen támadták őket, mégis SZERELEM volt az övék. Ady Lédában, az asszonyban nem csak a szexuális partnert látta, hanem lelki társnak tekintették egymást, kik mindent elmondanak egymásnak, és szeretnek.

A kezdeti őrjítő vágyat mutatja meg a „Meg akarlak tartani” (1904) című vers. Szerelmük beteljesedett, mégis Ady nem hiszi, hogy kapcsolatuk tartós lehet. Érzi, hogy rabjává vált az asszony, mégis már-már elűzné, mert annyira szereti. Tükröződik a versben egy se vele-se nélküle kapcsolat kezdete, mely egész szerelmüket végig kísérte:

„… Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül A megszépítő messzeséget. Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom.”

Egy másik versében, az 1906-os „Örök harc és nász” c. versében már be is vallja, hogy szerelmüket csatározás övezi.

„… Én asszonyom, ugy-e, hogy így lesz? Örök lesz a mi nagy csatázásunk S örök a nászunk.”

Az állandó csatázás oka két erős, ellentmondást nem tűrő egyéniség. Mégis Ady igazán Léda mellett nőtt fel. Az asszony tanította meg az életre, ápolta, ha kellett, s fordított is, ha arra volt szükség. Kapcsolatuk kezdett Ady számára túlságosan is elmélyülni, már kötöttségekkel járt számára, s az örök lázadó Ady az iránta érzett szerelem ellenében sem tudta elviselni. Léda öregedett kapcsolatuk 9 éve alatt, s Ady még csak akkor lett igazi felnőtt. „Kinőtte” Lédát. Az asszony kötöttséget, megalkuvást akart, Ady ezt elutasította. Az utolsó időkben rengeteget veszekedtek, s már mindketten tudták, ha szerelmük talán nem, de az egyesek számára oly megbotránkoztató kapcsolatuknak hamarosan vége. 1912-ben Léda Pestre utazott, és kierőszakolt egy utolsó találkozót, ám sok sikere nem volt. Sokáig halogatták mindketten, a végső szót Ady mondta ki a kegyetlen „Elbocsátó szép üzenet„-tel. Már a második sorban közli, ez már végleges: ” Hát elbocsátlak még egyszer, utószor”. Gyötri benne Lédát, közli, hogy már régóta érlelődik ez a szakítás. Megszégyeníti kapcsolatukat, kegyetlenségében meghazudtolja szerelmüket: „sohasem kaptam, el hát sohasem vettem”, s bántó dolgokat vág az asszony fejéhez. Tudhatjuk azonban, hogy kegyetlenségének oka, hogy az asszonyt eltaszítsa magától örökre. Talán még szereti, de már nem tud vele élni. Ám a végszóban talán már eltúlozta a dolgot, hisz azt állítja, hogy Léda volt általa, holott a valóságban az asszonynak köszönhet szinte mindent.

„Általam mert meg én láttalak S rég nem vagy, mert már rég nem látlak.”

Kapcsolatukat a „Valaki útra vált belőlünk” c. művel búcsúztatja, valamivel kedvesebben, jelezve életében az asszony fontosságát:

„Érte voltunk jók, ha jók voltunk, És kacérok és hűtlenek És most sírva megözvegyedtünk.”

Ezután következik lírájában a második, rövid korszak, a szakítás és a Csinszka-korszak közötti idő. Ekkortájt habzsolja az életet, a nőket, az alkoholt, az „élet örömeit”. Ám ez egészségére is kihat, s most már megnyugvásra talál. A talán megnyugvást egy tizenévestől kapja meg, Boncza Bertától, vagy ahogyan ő nevezi: Csinszkától. A lány rajongóból lett 1915-ben Ady felesége. Ady lenyugodott, megbékélt a szerelemmel, az élettel, a halállal is. Ám önmagával nem tudott szakítani, megmaradtak rigolyái, melyeket a békés Csinszka tűrt. S még ez is idegesítette Adyt. Nem bírta, ha körülötte sündörgött a szerelmes asszony, sok volt a 20 év különbség.

Mégis gyönyörű vallomás Csinszkának az „Őrizem a szemed” melyben leírja, úgy érzi, megnyugodhat, s talán biztosítja is érzéseiről őt: