A zsoltárok

A zsoltárok (psalmus-latin) az ókori héber irodalomból kerültek be az Ószövetségi Zsoltárok könyvébe. Rokon műfaja az ima. Istenhez szóló, dicsőítő, meghitten áhítatos vagy bűnbánó szövegek, amelyekre a képgazdagság jellemző. A zsoltárokat a Biblia elsősorban Dávid királynak (i.e. 1012-972) tulajdonítja. A Dávid zsoltára megjelölés nem mindig jelenti azt, hogy Dávid király volt a szerző. Az Ószövetségben a Zsoltárok könyvében 150 zsoltárt találunk.

A jó pásztor (23. zsoltár)

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.

Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.

Lelkemet megvilágítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól,

Mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.

Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt;

elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam.

Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján,

s az Úr házába lakozom hosszú ideig.”

A jó pásztor elemzése

A vers két képsorból áll: a pásztor és a nyáj képsora az első, a vendéglátás képsora a második. A metaforikus jelentés szintjén a pásztor = Úr, a nyáj =nép, a bárány = egyes ember. A második képsorban a vendéglátó az Úr, a vendég pedig a lírai én, a zsoltárban megszólaló ember. Az Úr nemcsak táplálja, hanem meg is oltalmazza a hozzá menekülőt. A zsoltár elején és végén E/3.-ben beszél az Istenről, illetve az Istenhez („nyugtat engem”), a középső részben pedig E/2.-ben („terítesz nékem”). A bibliai zsoltárok ritmusát a szóismétlések és a gondolatritmus adja.(gondolatritmus a gondolatok szabályos ismétlődése, pl. az Úr gondoskodását idéző képek).

A reformáció szerpe a zsoltárok terjedésében

A reformáció célja volt többek között az is, hogy a Bibliát és az Istenes könyveket saját anyanyelvükön olvashassák a hívek. SZENCZI MOLNÁR ALBERT (1574-1633), a reformáció korának zsoltárköltője, híven igyekszik visszaadni a bibliai szöveget. Ugyanakkor egyforma versszakokat alkot, hogy a zsoltár a közös éneklés szabályainak is megfeleljen. („Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez/ Úgy kívánkozik a lelkem hozzád Istenem”- képes kifejezés) (42. zsoltár hű fordítása). BALASSI BÁLINT (1554-1594) inkább átköltötte a zsoltárokat, hiszen szabadon bánik a szöveggel, nem köti a közös éneklés formája. Érzelemvilágában is elszakad forrásától, és arról a személyes viszonyról beszél, ami őt Istenhez köti. Ugyanakkor megszólaltatja azokat a fájdalmakat, amelyek miatt számkivetve érzi magát. Míg a bibliai zsoltár vershelyzete csendes, idilli környezet, addig Balassinál minden drámaibb: űzött, agyonhajszolt szarvas rohan az életet jelentő forrás felé (42. zsoltár): „Mint az szomorú szarvas, kit vadász rettentett,/ Hegyeken-völgyeken széllyel mind kergetett,/ Rí, léh, s alig vehet szegény lélegzetet,/ Keres kútfejeket”