A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Shakespeare élete, Rómeó és Júlia

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
3857
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-20 Küldd tovább
  Letöltés

William Shakespeare az Avon-parti Stratfordban, egy faluszerű kisvárosban született. Születésnapjának általában 1564. április 23-át, vagyis az új naptár szerint május 3-át tekintik, bár csak keresztelésének napja, április 26 bizonyos. 1616. április 23-án, tehát pontosan az ötvenedik születésnapján halt meg.

Apja, John Shakespeare, kisbirtokos volt. Terményeit részben maga dolgozta fel; ezen a címen jegyezték be a gyapjúkereskedők és kesztyűkészítők céhébe. Községi tanácsos, később polgármester lett. Felesége Mary Arden, egy squire leánya. John Shakespeare volt Stratford első polgármestere, aki színielőadásokat engedélyezett. A gyermek bizonyára látta az előadásokat. Stratford iskolájába a gyerekek nyolcéves korukban kerültek a gyerekek. Hét évet töltöttek itt. Az előkerült tankönyvekből kiderül, milyen latin nyelvi és mitológiai ismereteket szerezhetett Shakespeare, ha ezt az iskolát végigjárta. Sajnos nem tudjuki, hogy végigjárta-e. Vallási okai voltak annak, hogy apjának minden polgári tisztségből vissza kellett vonulnia. Anyagi bajai is támadtak: ebben az időben kezdődik a család elszegényedése. A család elszegényedésének kezdete könnyen véget vethetett az iskola látogatásának, s persze annak a szándéknak is, hogy Williamet magasabb iskolába küldjék.

Ezután William iskola helyett mint inas dolgozott apja különböző vállalkozásaiban. Néhány lélektelen okirat beszámol házassága történetéről is. Erős a gyanú, hogy a tizennyolcéves William volt az elcsábított fél, amikor 1582-ben feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t. első gyermekük, Suzanna, hat hónapra született. Két év múlva ikrek következtek: Hamnet és Judit. Ezekután Shakespeare tanítóskodott, és talán ügyvédi irodában is dolgozott. 1585 vagy 1586 lehetett az az időpont amikor otthagyta családját és Londonba ment. Megélhetésüket nem tudta Stratfordban biztosítani, és szerencsét akart próbálni a fővárosban. A közélet izgalmas pillanatainak lett tanúja: 1587 Stuart Mária kivégzése, 1588 a spanyol Nagy Armada legyőzése. Erzsébet a hatalom, a népszerűség csúcspontján. Fájt neki a családját érintő vallásüldözés. Pártfogója, Southampton grófja révén volt kapcsolata titkos katolikusokkal.

Mint színész Shakespeare kisebb jellemszerepeket játszik. A 90-es évek közepén már tekintély. Többször játszik (és játszák darabjait) a királynő kastélyában. Francis Meres-nek Palladis Tamia című könyvében van egy értékelés az angol irodalomról, s itt igen hízelgő szavakkal jelöli ki Shakespeare-nek az első helyet a drámaírók között. Időrendi adatok segírségével Shakespeare két évtizedes színpadi pályafutásának első felére (1590 – 1600) huszonkét darabot tehetünk: VIII. Henrik kivételével az összes királydrámákat, a Romeo és Júliát, a Szentivánéji álmot, a Velencei kalmárt, az Ahogy tetsziket és a Vízkeresztet. 1593-ban Southampton grófjának ajánlva kiadta Venus és Adonis című elbeszélő költeményét. A tragikus költőhöz méltók a Szonettek, amelyeken már ezekben az időkben dolgozik. 1596-ban hazalátogatott. 1597-ben megvette szülővárosa legnagyobb házát. Londont csak kenyérkereső helynek tekintette.

Pályafutásának második fele csodálatos tíz év volt! Julius Caesar, Hamlet, Troilus és Cresida, Othello, Lear király, Macbeth, Antonius és Kleopatra, Coriolanus és a Vihar évtizede , tizenöt darab közül kilenc vitathatatlan remekmű! S aztán a negyvenhat vagy negyvenhét éves férfi lemond az írásról és hazamegy. Nem szakít teljesen a fővárossal, ott is vesz házat, darabjait sűrűn játsszák, de a költő úgy érzi, hogy többé nem érdemes megszólalnia. Kevéssel Judit esküvője után két barátja , Drayton és Jonson látogatja meg. Aztán meghal, nem tudjuk milyen bajban. A templomban temetik el, s egy rossz sírverset költenek emléktáblájára. 1623-ban mellszobrát is felállítják sírhelye fölött. Kor- és pályatársa, Ben Jonson költeményt szentelt emlékezetének: /részlet/

Mert a költő nemcsak születik!

S te ilyen voltál! Az apai kép

a fiú arcán él tovább; eképp

él Shakespeare lelke s fényesen ragyog

sorain, lágyan itt, cikázva ott;

mindenkiben lándzsát ráz, úgy tünik,

űzve a tudatlanság képeit.

  

Szonettek

Az első két magyarra fordított Shakespeare-szonett, a 46. és 47. 1859. március    27-én jelent meg. A Kisfaludy Társaság 1860-ban Shakespeare bizottságot alapított, és elhatározta Shakespeare minden munkáinak magyar nyelven való kiadását.

Tul:

A szonettekben sok a homályos részlet, sor, kifejezés. „A szonettek homályosságának több oka van. Néha a szonettek olyan eseményekre utalnak, amelyekről nincs tudomásunk, s amíg meg nem ismerjük őket, az ezekből az utalásokból eredő homályosságok szükségképpen megmaradnak. Néha azért homályosak a szonettek, mert Shakespeare nem vette a fáradságot, hogy jól írjon, vagy mert túlságosan sok elmésséget engedett meg magának. De a szonettek főként azzal késztetnek töprengésre, ahogyan gondolatokat villantanak fel anélkül, hogy részleteznék őket, feltételezve annak tudását, hogyan működött a költő elméje.”/Edward Hubler/

A szonettek nyelve „szélsőségesen eszményített”,teljesen távol áll a mindennapi beszédtől.

Erényei:

    1.Kevés helyzetet rendkívüli változatossággal festenek. Igen gazdagok képekben és fordulatokban.

    2.Rendkívül drámaiak. Néha egy-egy szonett maga egy dráma.

    3.Tömörek – bár ez a műfajból is következik-.

 

Romeo és Júlia

Nyomtatásban 1597-ben jelent meg.

A történet maga rég fel-fel bukkant az irodalomban. Ismerjük azt az olasz reneszánsz tragédiát, amely egy kései görög novella alapján a szerencsétlen szerelmeseket a klasszikus ókorba, királyi családba helyezte. Ezt a darabot Shakespeare nem ismerte. Hozzá az elbeszélő irodalom útján jutott el a mese.

Az ősnovella az 1420-1476 közt élt Masuccio Salernitano műve: A sienai szerelmesek. Itt a szerelmeseknek még más a neve: Mariotto Mignanelli és Gianozza Saraceni. A családok ellenségeskedéséről szó sincs; egy összetűzés alkalmával akaratlanul elkövetett gyilkosság választja el a házaspárt. A fiatal férjet száműzik, leánynak vélt feleségét máshoz akarják kényszeríteni. Következik a jól ismert álomital-motívum, egy megfizetett augustinus barát, s a szörnyű véletlen, mely a megoldást tragikussá teszi. A hazájába visszatért fiatalembert kivégzik, hitvese rövidesen meghal egy sienai kolostorban.

A következő feldolgozó, Luigi da Porto, már a Romeo e Giulietta nevet adja hőseinek; reá támaszkodik Matteo Bandello (1485-1560). Shakespeare közvetlenül Arthur Brooke Romeus and Juliet című elbeszélő költeményéből merít.

Shakespeare-nek a műfaj szempontjából nagy jelentőségű tette már az is, hogy ezt a polgári környezetben lejátszódó történetet a tragédia magaslatára emelte.

A Romeo és Júlia kettős tengelyű tragédia – de más módon az, mint a Julius Caesar vagy Antonius és Kleopatra vagy a Bánk bán. Caesar és Brutus, Antonius és Kleopatra egyenként is tragikus nagyságú egyéniségek. Romeo nem tragikus hős, Júlia nem tragikus hősnő: Romeo és Júlia tragikus pár. Nem ők maguk nagyok – bővérű, könnyen lobbanó siheder az egyik, házasságra gondoló, jól nevelt polgári leány a másik. A hirtelen támadt szenvedély a nagy, amely úgy rohan végig rajtuk, mint felhőszakadás okozta vízáradat egy szűk patakmedren. Nem tart, nem is tarthat soká, de rövid lefutása alatt elemi erővel tombol. Szenvedélyük első viharzásában semmi okuk elhinni józan környezetük szavát, hogy ennek jó vége nem lehet.

Shakespeare úgy megalapozta a tragikus véget, hogy nem vádolhatjuk túlságosan, amiért a katasztrófát nála is a véletlen hozta meg, mint a novellisztikus feldolgozásokban.

Az előkészítés pedig tökéletes: körülményekben is, jellemekben is. A két család ellenségeskedése – amiről az ősnovella még nem is tudott – döntő jelentőséget kap Shakespeare-nél. Az expozíció azzal a művészetével, ezt az ellenséges viszonyt mindjárt az első jelenetben a tudtunkra adja. Először a két ház szolgái csapnak össze, aztán a családok barátai, rokonai avatkoznak a harcba, majd az öreg, tehetetlen családfők akarnak egymásnak rontani , s az utcai botránynak a herceg szigorú fenyegetése vet véget. Gondoljunk a szülők akkori hatalmára gyermekeik fölött, s már ebből tudjuk, hogy nem lehet jó vége annak, hogy e két család sarjai egymásba szeretnek.

A kibékülés minden lehetőségét elveszi az, hogy Romeo – Mercutio megölését megbosszulva – leszúrja Tybaltot, Capuletné unokaöccsét.

Mindez azonban, öt szereplő halálával egyetemben, még csak szomorú történet lenne. Tragédiává a két gyermek szerelmének rajza emeli. Amit az ifjú pár gyenge válla együtt hordoz, az tragikuma első látásra kirobbanó.

Shakespeare három napra szorítja a novellák elég elhúzó meséjét; nem időt szerelmeseinek, hogy magukra eszméljenek. Romeo már tökéletesen elfelejtette előbbi(ugyancsak lángoló) szerelmét, amely még uralkodott rajta, amikor először megláttuk. A tapasztalatlan Júliában pedig fel sem támadhat az a gondolat, hogy a szerelemnek vége lehet valahol.

A fiatal szerelem örök énekévé csak úgy válhatott a darab, hogy a szerelem tragédiáját összekötötte a szerelmesek gyorsan lesújtó, tragikus végével. A puszta nagyságával tragikussá váló ifjú szenvedély ábrázolása tartja életben évszázadokon át – ez tette Shakespeare egyik legnépszerűbb alkotásává a veronai szerelmesek történetét.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Tolsztoj pályaképe (Ivan Iljics halála)

Lev Nyikolajevics Tolsztoj 1828. szeptember 9-én, Jasznaja Poljanában született; grófi...

Close