A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A romantikus mesedráma – Vörösmarty: Csongor és Tünde

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
9900
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-22 Küldd tovább
  Letöltés

A dráma görög szó, cselekvést, cselekményt jelent. A drámai művek cselekményt jelenítenek meg, a szereplők beszélnek és cselekszenek előttünk. Főeleme a feszültség, összeütközés: harc a külső erőkkel, de emberben lévő belső hajlamok közt. A feszültség, a dráma végén feloldódik, megoldást nyer. A dráma sajátosságai az időbeli és térbeli sűrítettség. (Két-három óra az időtartam). A dráma főeleme a párbeszéd, de monológok is előfordulnak benne (Vörösmarty Éj asszonya monológja). A drámai hős aktív, cselekvő ember, akarata, szándéka azonban összeütközésbe kerül mások szándékával, törvényekkel. A drámai történés helyzetek sorozata, ennek megfelelően a darab felvonásokra, képekre, jelenetekre tagolódik. A felvonások száma leginkább három, ill öt, de előfordulhat egy is. A dráma szerkezeti felépítése a klasszikus eposzékhoz hasonló. A cselekmény indításakor (expozíció) megismerjük a dráma főbb szereplőit s az alaphelyzet előzményeit; majd elkezdődnek a bonyodalmak s a eléri a feszültség a tetőpontot; végül a bonyodalmak megoldódnak, a feszültség megszűnik. A drámában jellemek nyilatkoznak meg tetteik által, élesen megrajzolt egyéniségek állnak egymással szemben. A legfontosabb a hármas egység elve: hely-idő-cselekmény egysége. A drámának lehetőleg egy helyen, rövid idő alatt kell lejátszódnia, és cselekményének egységesnek kell lennie.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és Tünde című alkotása mesejáték, a dráma egyik fajtája. A mesejáték/mesedráma (fairy tale angol) meseelemeket tartalmazó dráma vígjátékszerű epizódokkal s kedvező megoldással. A mű 1830-ban keletkezett és leszámolás akart lenni az álomromantikával, Perczel Etelka iránt érzett szerelemmel. Megjelenésekor nem volt semmi különösebb visszhangja: a közönség hidegen fogadta, az íróknak sem igen tetszett.

A mű forrása egy XVI. századi magyar széphistória: História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Szerzője mai tudásunk szerint egy Gergei (Gyergyei) Albert nevű, egyébként ismeretlen költő. Vörösmarty felhasználta e történet eseményeit, szereplőinek túlnyomó részét, a népmesei motívumokat (tündérfa, a tündérlány hajának levágása, pörlekedő manók, a szerelmesek egymásra találását akadályozó vénasszony, végül a vágyakozó szerelmesek boldog újratalálkozása), a mű maga mégsem pusztán dramatizált népmese. Egyrészt egészen új szereplőket is felléptet Vörösmarty, többek között a három vándort s mindenekelőtt az Éj “gyászasszonyát“, másrészt alakjait és cselekményét oly bonyolult, többrétegű szimbólumrendszer fűzi össze, hogy a Csongor és Tünde méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy filozofikus műnek, helye ott van a Faust és Az ember tragédiája között.

A mese magva ősrégi: két szerelmes története, akik közül az egyik földöntúli lény, s kiket valami ármány elszakít egymástól. A tündér visszatér hazájába, a másik pedig keresi, s hosszas, küzdelmes kalandok után végre tökéletes boldogságban egyesülnek. A szerencsés vég, a keresett és végül is megtalált boldogság ellenére az egész művet valami keserű, fájó mélabú lengi át.

Csongor olyan drámai hős, akinek céljai, vágyai voltaképpen nem egészen pontosan meghatározhatók, s belső küzdelmet vív kétségeivel, tapasztalataival.(A boldogság a romantika egyik központi témája.) Vele a darab legelején úgy találkozunk, mint aki eredménytelenül végződött vándorút végén csalódottan és kiábrándultan ugyanoda tér vissza, ahonnan elindult, szülei, otthona kertjébe. Első szavai ezek: “Minden országot bejártam,/ Minden messze tartományt,/ S aki álmaimban él,/ A dicsőt, az égi szépet/ Semmi földön nem találtam.” A “dicsőt“, az “égi szépet” itt az élet nehezen körülírható értelmével, céljával azonosíthatjuk, olyan különleges értékkel, amelyért valóban érdemes élni, semmi esetre sem a szerelmi vággyal. Nyugtalan, türelmetlen vágyódás él benne kudarcai ellenére is, valami ismeretlen nagy, szent cél felfedezésére (“lelkem vágy szárnyára kél“). Ez a mindenre kiterjedő vágy egy földöntúli lény, a tündérlány, Tünde konkrét szerelmében testesül meg, akit Csongor saját kertjében lelt meg, hiszen Tünde érte és neki ültette az aranyalmafát, hogy egymásra találhassanak.

Két ellentétes világ, “két világszint” kapcsolódik össze a drámában. A két főszereplő vágyódása is ellentétes: az “égi” Tünde a földre, a “földi” Csongor pedig az égbe, Tündérhonba vágyódik. E két szintet kapcsolja össze jelképesen a csodafa: “Földben állasz mély gyököddel,/ Égbe nyúlsz magas fejeddel.” A főszereplők a két szint határánál találkozni tudnak, de egymáséi lenni, igazán boldogokká lenni nem: Csongor csupán megsejtheti az igazi boldogság örömét. A romantikus elvágyódás az embert örök sóvárgásra jegyzi el. Az öncélúan gonosz Mirigy teszi lehetetlenné szerelmük beteljesülését. Pontosan nem lehet tudni, hogy Mirigy miért ellensége, gyűlölője Csongornak, csak tettei derülnek ki, hogy Csongort kiszolgáltassa állati ösztöneinek. Ha Csongor beleesnék ebbe a csapdába, lemondana az embert fölfelé emelő vágyakról is.

Mirigy a darab szimbólumrendszerében az ártó démon, minden nemes törekvés akadályozója, az életünket, sorsunkat tönkretenni akaró, véletlenszerűen befolyásoló ember alatti erők képviselője. Elveszítve Tündét az “égi szépet“, vágyát már meg tudja nevezni, de hogy “Tündérhon” hol található, hogyan érhető el, azt nem tudja. Ezért faggatja oly fáradhatatlanul a döntések, a “tévedések hármas útjánál” a célra vezető, a tündéri “üdvlak” felé mutató út felől a három vándort. Itt Csongor nemcsak a saját boldogságát. hanem az emberekét is keresi. A “vándorok” – egy-egy óriásira növesztett szenvedély képviselői – (a kalmár, a fejedelem, a tudós), akik oly makacssággal hisznek önmagukban, saját céljaikban, három különböző életideált, testesítenek meg: a pénztől, a hatalomtól s a tudománytól várják önző boldogságukat. Csongor álmai teljességéhez képest értéktelennek, üresnek találja a vándorok ajánlatát, s elindul saját célja, Tündérhon felé.

Csongor másodszor is elindul az ördögfiak örökségével eljut a Hajnal birodalmába, de Mirigy ármánya, megakadályozza a Tündével való találkozást: az ember nem szakadhat el a földtől, a boldogság nem érhető el az irrealitás világában. Kiábrándultan, csalódva és megcsalatva, ő, aki a mindent vágyott elérni, sehová sem jutott. Második vándorútjának végén, újra “fellépve” a hármas útra, az emberi lét céltalanságáról, abszurditásáról elmélkedik: “A hangya futkos, apró léptei/ Alig mutatnak járást, és halad…/ Elérhetetlen vágy az emberé,/ Elérhetetlen tündér csalfa cél!”

Csongor a kétségbeesés mélyére jutott: a puszta vegetatív állati lét is értékesebbnek tűnik az emberi sorsnál. Előbbi végkövetkeztetéseit felerősíti, hogy újra találkozik a három vándorral: céljaikban, hitükben, reményeikben csalódva, összetörten az ellenkező irányba mennek most, mint legelőször. Csongor úgy dönt, hogy kivonul az emberi társadalomból, a magányt választja, s belép az ősi otthon elvadult, gondozatlanul hagyott kertjébe.

Csongor tragikus eszmefuttatását az Éj monológja helyezi kozmikus távlatokba: a semmiből születő és semmivé váló világegyetemben az emberi nem és benne az egyes ember léte pillanatnyi közjáték csupán, így maga az emberi történelem is kilátástalan, értelmetlen. Abszurd és céltalan az ember sorsa, nevetséges és tragikus önáltatás minden nagyra, szépre törekvés, minden ég felé törekvés. Az ember “halandó kézzel halhatatlanul/ Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,/ Még a hiúság műve van porán,/ Még kőhegyek ragyognak sírjain./ …De hol lesz a kő, jel s az oszlopok,/ Ha nem lesz föld, s a tenger eltűnik./ Fáradtan ösvényikből a napok/ Egymásba hullva, összeomlanak./ A Mind enyész, és végső romjain/ A szép világ borongva hamvad el;/ És ahol kezdve volt, ott vége lesz:/ Sötét és semmi lesznek: én leszek,/ Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.”

Ennek az értelmetlen és céltalan létnek az igazi szerelem: az égi és a földi érzés harmonikus egybeolvadása adhat valós tartalmat, célt, amiért még élni érdemes – erről vall a darab borongós befejezése. A megoldás az eszményinek kibékülése a valóval: Csongor nem juthat el Tündérországba, Tünde pedig földi szerelméért ki van tiltva onnan Egyesült a két világszint: a tündéri földivé is lett (teljesen nem vesztette el tündér voltát Tünde), a földi pedig megnemesedett. Tündérország nem az övék, de a földön mennyet alkotnak maguknak. A világ értelmetlenségével, a pesszimista módon megítélt társadalmi élettel Vörösmarty csak a “háboríthatatlan“, a világ bajairól tudomást nem vevő, szerelmet tudja szembeállítani.

A darab végső kicsengése erősen pesszimisztikus: a rideg és szomorú éjben, az ember szomorú világában csak a szerelem őrizhette meg érték-voltát. A boldog befejezést valószínűleg csak a műfaj, a mesejáték törvényei követelték meg.

Az ember kettősségét (realizmus-idealizmus) vetíti ki a drámai költemény Tünde és Ilma, illetve Csongor és Balga párhuzamaiban. A szereplőpárok egyrészt a maguk érzelmi fennköltségével, másrészt földhöz tapadt vágyaikkal nemcsak egymás kritikáját fejezik ki, hanem természetes egységüket, összetartozásukat. Pl. Csongor a csillagok között repülve is éppen oda jutott, ahová Balga kordélyával a földi vert úton.

A cselekmény időtartama egyetlen kozmikussá növesztett nap: éjféltől éjfélig tart a mesés történet. Meséset és valóságosat, tündérit és parlagit, fennköltet és rútat ilyen harmonikus egységbe fonni magyar irodalmi alkotás eddig nem volt képes. Versformája is változatos: a dialógusok általában négyes vagy negyedfeles trocheusi sorokba rendeződnek – rímesen és rímtelenül is. A bölcselkedő, filozofáló részletek sorfaja: az ötös és hatodfeles jambusi sor.

Romantikus vonások a műben: a műfaj, téma, elvágyódás, filozófikum, fantázia szerepe, szimbolikus szereplők, a mű üzenete.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az eposzparódiák – Helység kalapácsa

Az eposz szó az elbeszélő műnembe tartozó, kötött formájú műfaj,...

Close