A romantikus mesedráma – Vörösmarty: Csongor és Tünde

A dráma görög szó, cselekvést, cselekményt jelent. A drámai művek cselekményt jelenítenek meg, a szereplők beszélnek és cselekszenek előttünk. Főeleme a feszültség, összeütközés: harc a külső erőkkel, de emberben lévő belső hajlamok közt. A feszültség, a dráma végén feloldódik, megoldást nyer. A dráma sajátosságai az időbeli és térbeli sűrítettség. (Két-három óra az időtartam). A dráma főeleme a párbeszéd, de monológok is előfordulnak benne (Vörösmarty Éj asszonya monológja). A drámai hős aktív, cselekvő ember, akarata, szándéka azonban összeütközésbe kerül mások szándékával, törvényekkel. A drámai történés helyzetek sorozata, ennek megfelelően a darab felvonásokra, képekre, jelenetekre tagolódik. A felvonások száma leginkább három, ill öt, de előfordulhat egy is. A dráma szerkezeti felépítése a klasszikus eposzékhoz hasonló. A cselekmény indításakor (expozíció) megismerjük a dráma főbb szereplőit s az alaphelyzet előzményeit; majd elkezdődnek a bonyodalmak s a eléri a feszültség a tetőpontot; végül a bonyodalmak megoldódnak, a feszültség megszűnik. A drámában jellemek nyilatkoznak meg tetteik által, élesen megrajzolt egyéniségek állnak egymással szemben. A legfontosabb a hármas egység elve: hely-idő-cselekmény egysége. A drámának lehetőleg egy helyen, rövid idő alatt kell lejátszódnia, és cselekményének egységesnek kell lennie.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és Tünde című alkotása mesejáték, a dráma egyik fajtája. A mesejáték/mesedráma (fairy tale angol) meseelemeket tartalmazó dráma vígjátékszerű epizódokkal s kedvező megoldással. A mű 1830-ban keletkezett és leszámolás akart lenni az álomromantikával, Perczel Etelka iránt érzett szerelemmel. Megjelenésekor nem volt semmi különösebb visszhangja: a közönség hidegen fogadta, az íróknak sem igen tetszett.

A mű forrása egy XVI. századi magyar széphistória: História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Szerzője mai tudásunk szerint egy Gergei (Gyergyei) Albert nevű, egyébként ismeretlen költő. Vörösmarty felhasználta e történet eseményeit, szereplőinek túlnyomó részét, a népmesei motívumokat (tündérfa, a tündérlány hajának levágása, pörlekedő manók, a szerelmesek egymásra találását akadályozó vénasszony, végül a vágyakozó szerelmesek boldog újratalálkozása), a mű maga mégsem pusztán dramatizált népmese. Egyrészt egészen új szereplőket is felléptet Vörösmarty, többek között a három vándort s mindenekelőtt az Éj „gyászasszonyát„, másrészt alakjait és cselekményét oly bonyolult, többrétegű szimbólumrendszer fűzi össze, hogy a Csongor és Tünde méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy filozofikus műnek, helye ott van a Faust és Az ember tragédiája között.

A mese magva ősrégi: két szerelmes története, akik közül az egyik földöntúli lény, s kiket valami ármány elszakít egymástól. A tündér visszatér hazájába, a másik pedig keresi, s hosszas, küzdelmes kalandok után végre tökéletes boldogságban egyesülnek. A szerencsés vég, a keresett és végül is megtalált boldogság ellenére az egész művet valami keserű, fájó mélabú lengi át.

Csongor olyan drámai hős, akinek céljai, vágyai voltaképpen nem egészen pontosan meghatározhatók, s belső küzdelmet vív kétségeivel, tapasztalataival.(A boldogság a romantika egyik központi témája.) Vele a darab legelején úgy találkozunk, mint aki eredménytelenül végződött vándorút végén csalódottan és kiábrándultan ugyanoda tér vissza, ahonnan elindult, szülei, otthona kertjébe. Első szavai ezek: „Minden országot bejártam,/ Minden messze tartományt,/ S aki álmaimban él,/ A dicsőt, az égi szépet/ Semmi földön nem találtam.” A „dicsőt„, az „égi szépet” itt az élet nehezen körülírható értelmével, céljával azonosíthatjuk, olyan különleges értékkel, amelyért valóban érdemes élni, semmi esetre sem a szerelmi vággyal. Nyugtalan, türelmetlen vágyódás él benne kudarcai ellenére is, valami ismeretlen nagy, szent cél felfedezésére („lelkem vágy szárnyára kél„). Ez a mindenre kiterjedő vágy egy földöntúli lény, a tündérlány, Tünde konkrét szerelmében testesül meg, akit Csongor saját kertjében lelt meg, hiszen Tünde érte és neki ültette az aranyalmafát, hogy egymásra találhassanak.