A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A pédázatos elbeszélés a középkori irodalomban

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
5729
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-25 Küldd tovább
  Letöltés

A legenda latin szó, „olvasandó”-t jelent, a szerzetesi közösségekben étkezés közben olvasták fel, s ezen műveknek történeti magva van. A szerzők törekvése az volt, hogy a legendák azzal együtt, hogy tanítanak, példát adnak, élvezetes olvasmányok is legyenek. Az író törekedett, hogy minden fontosabb eseménynél idézni tudjon valami hasonlót. Az utalások legfőbb forrása a Biblia volt. A legenda műfaji kelléktárába tartozott a szentek életéhez kapcsolódó vándormotívumok, melyek általában minden legendában megjelentek, hiszen szóbeli továbbadásban is éltek s ezek a tipikus vándormotívumok segítették a memorizálást.

A legendák csírái azok a rövid feljegyzések voltak, amelyeket a keresztényüldözések idején vértanúhalált halt mártírokról készítettek. Életrajzuk egy egész életen át tartó tanúságtételt volt hivatva bemutatni. (Életrajzukba beleszőtték a csodákat is.) Vértanúságban, a középkorban már csak kevesen részesülhettek, a hithirdetés viszont lehetőséget nyújtott az érdemszerzésre (magyarok közül: Szent István és Gellért; László király a hit védelmével szerzett érdemeket). A legrégibb ránk maradt magyarországi legenda az 1065 körül keletkezett András és Benedek-legenda.

Árpádházi Szent Margit legendájának magyar változatáról nem tudjuk pontosan, mikor keletkezhetett és ki a szerzője. A szöveg, amelyet Ráskai Lea 1510-es másolatából ismerünk, a kutatók szerint 1330 táján keletkezhetett. A XIII. században a férfi szentek helyett a szent hercegnők kerülnek előtérbe, s ez utal a kor társadalmi, vallási átalakulására is.

Árpádházi Szent Margit IV. Béla király leánya, a tatárjárás idején, 1242-ben született. Apja Istennek ajánlotta a tatárok elől menekültében. Szavát megtartva három éves korától kolostorba adta. Margit a Nyulak szigetére került, ahonnan apja többször is megpróbálta elvinni, de Margit ellenszegült és felszenteltette magát apácának. Az aszkézis elengedhetetlen volt ahhoz, hogy valaki szent életet éljen (testi örömök elutasítása, böjt, test gyötrése a lélek érdekében – a test a lélek börtöne -) Margit és társnői kötelességeikből (takarítás, mosogatás, imádság,…) erényt formáltak. A testi szenvedés, a fájdalom okozása és elviselése is öröm volt számukra (vezeklőövekkel kínozták magukat). Ezen kívül egymást ostorozták, kínozták: „Verj, ostorozz engemet igen erősen!”- s az megtette úgy, hogy a vér is kiserkent Margit testéből. A Margit-legenda több jeles írót megihletett, mint pl. Gárdonyi Gézát: Isten rabjai c. művében.

A magyar nyelvű Margit-legendával egy évszázadban, 1370 táján keletkezett A Szent Ferenc legenda magyar fordítása. (A ránk maradt másolat a XV. Századból való, s Jókai Kódex tartalmazza.) A legenda humoros módon meséli el azt az eseményt, amikor a koldus assisi szent egyezséget köt a farkassal, hogy az nem fogja többé háborgatni Gubbino városát: „Amikor kiterjesztette vala Szent Ferenc kezét hitvételre, az farkas felemelé első jobblábát és szépen veté Szent Ferenc kezébe.” Egyenesen színes kis novellának tekinthető az a jelenet, amikor a szent a madaraknak prédikál: „Igen tartoztok Istennek és hugim, madarak. .Novénak bárkájában Istentől timagatoknak megtartásáért, égnek életi néktek adásáért” tartoznak Istennek.

A legendákat ebéd közben olvasták fel a barátoknak és apácáknak, akik aztán továbbmesélték, prédikációkba szőtték.

A középkor végén született legendák és példák közé került egy új műfaj is: a példázatok (fabulák). Az első szórakoztatva tanító olvasmányok között szerepelnek HELTAI GÁSPÁR művei (Száz fabula- 1566). A német anyanyelvű, erdélyi szász Heltai nem latinból, hanem németből fordítja, magyarítja műveit, ezáltal a reformáció eszméit népszerűsítette magyar nyelven. Életszerűség, az élőbeszéd-teremtette mozgalmasság jellemzi a Száz fabula meséit. Kialakított egy tanító célzatú, társadalmat bíráló elbeszélésfajtát, melyre szemléletes előadásmód, hiteles jellemábrázolás, pergő párbeszédek jellemzők. Heltai meséje hosszabbak, epikusabbak az addigiaknál. Nála a farkassal kezdődik a mese (Farkasról és a bárányról): szomjasan inni megy a patakra, körülnéz, meglátja a könnyű zsákmányt, és a legtermészetesebb érvvel támad rá: „Miért zavarod fel a vizet énnékem?”. Heltai mesél, beszéltet, a párbeszédes formával a mese színjátékká éled.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Egyéniségkultusz a klasszikus modernségben

Az 1850-es években születő izmusok, szecesszió, szimbolizmus, naturalizmus összefoglaló neve....

Close