A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A lírai nyelv sajátosságai Ady Endre “A halottak élén” című kötetében

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
4924
Nyomtasd
Dátum: 2012-11-02 Küldd tovább
  Letöltés

Ady Endre 1877-ben született Érmindszenten, ami a mai Románia területén található. Édesapja Ady Lőrinc, paraszti sorsban élő nemes, édesanyja Pásztor Mária, aki papok és tanítók leszármazottja volt. Birtokos családból származik, de de lesüllyedt és paraszti sorsban élt. Öccse Ady Lajos magyar-latin szakos tanár, aki a családnevet Ond vezér nevéből eredeztette. Elemi tanulmányait szülővárosában végezte, 1888-tól Nagykárolyban, 1892-től pedig Zilahon járt gimnáziumra. Már ekkor kedvelte a folyóiratokat, sokat is olvasott. 1896-ban érettségizett, jeles eredménnyel.

Még ebben az évben Debrecenben elkezdte a jogi egyetemet, de hamar otthagyja. 1899-től a 48-as érzelmű „Debrecen” című folyóirat szerkesztője, majd 1901-ben Nagyváradra került és ott a „Nagyváradi napló” szerkesztője lett. Éjszakai életet élt, nappal aludt altatók segítségével, aminek negatív élménye egy éjszakai kaland Mihályi Rozáliával, akitől elkapta a szifiliszt. Erről szól az egyik novellája „Mihályi Rozália csókja” címmel.

Ezután találkozott élete első nagy szerelmével, Diósy Ödönné Brüll Adéllal, akivel 1904-ben egy évet tölt Párizsban. Itt ismerkedett meg a francia szimbolizmussal, hatottak rá a költők, és itt vette észre, hogy milyen elmaradott a magyar költészet a nyugatihoz képest. 1906-ban jelent meg az első igazi verseskötete,  „Új versek” címmel. Ezzel a kötettel sokak szembefordulását eredményezte, főleg a gőgös, arisztokratikus hangvétel és a merész szerelmi líra miatt. Emiatt elmenkült Párizsba, több mint egy évig hagyta el hazáját, majd 1907-ben tért viszza, ahol az új kötete, a „Vér és arany” miatt újabb heves támadásokkal kellett szembenéznie. 1908-tól a „Nyugat” első nagy nemzedékének tagja lett, egészen a haláláig itt volt szerkesztő. Nagyváradon a „Holnap” irodalmi taársaság élén állt, és nagyrészt az ő verseivel megjelent „ A Holnap antológia”.

1908-ben megjelent újabb kötete „Az Illés szekerén” címmel, aminek fő témája az istenes és forradalmi versek. 1909-től egészségi állapota romlott a vérbaj miatt, emellett a Lédához fűződő lapcsolata is elhidegülni látszott. Ekkor évente jelentek meg kötetei 1914-ig. 1909-ben jelent meg a „Szeretném, ha szeretnének”, 1910-ben „A Minden-Titkok versei”, 1912-ben „A menekülő Élet”, 1913-ban „A Magunk szerelme” és 1914-ben a „Ki látott engem?” című kötet. 1912-ben A léda kapcsolat véglegesen felbomlott, erről a szakításról írta az „Elbocsátó szép üzenet” című versét.

Ezután megismerkedett Boncza Bertával, aki ekkor még csak 16 éves volt.  Erdélyi lány volt, Ady verseiben csak Csinszkának nevezte őt. 1915-ben házasságot kötöttek, az első éveket Csucsán töltötték. A házasságuk nem volt felhőtlen, de az I. világháború miatt a lány védelmet nyújtott a költőnek. Egészségi állapota is romlott, alig adott már ki verseskötetet, az utolsót Hatvany Lajos segítségével adta ki 1918-ban „A halottak élén” címmel. Ezután válságosra fordult betegsége, 1919-ben halt meg. 1923-ban jelent meg egy posztomusz kötete „Az utolsó hajók” címmel. A Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában temették el a nemzet halottjaként.

 

2. Ars poetica:

Egy új hangot, egy új verselést és új nyelvi megjelenítést hozott a költészetben. Műveiben gyakran használt szimbólumokat, nagyon sokan nem értették emiatt versit, ezért magyartalansággal vádolták. Gőgös hangvételűek művei, magát mindenkinél jobb költőnek tartotta. Költői hitvallása a „Góg és Magóg fia vagyok én…” című versében jelenik meg. A magyar lírát újítani akarja megújítani a hagyományok megtartásával. Megvolt benne a küldetéstudat, a nehézségek ellenére is újításra van szükség, amit végre fog hajtani.

 

3. „A halottak élén” című kötete:

Az I. világháború kitörésével Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. Apokaliptikus képek sokaságában jelenik meg az értelmetlen, az egész emberiséget fenyegető öldöklés, és félrerémlett az általános elembertelendés szörnyű lehetősége is. A költeményekben új küldetéstudat fogalmazódott meg, az emberiség nagy kincseit kell bekvártélyozni a szívébe és ezeket átmenteni egy új emberű új világ számára.

Előre látta a katasztrófát, azonnal szembefordult a nacionalista ujjongással. Gyűlölte a vérontást és az emberi jogok pusztítását, szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen, elszörnyedés a szörnyűség miatt, amelybe belekényszerítették Európa népeit. Különösen fájt neki, hogy a magyarság mesebeli hősiességgel félrevezetten, idegen érdekekért, a bajban levő messze városért gyűrkőzik a Halállal, vérzik a harctereken. Úgy látta, hogy a múltja bünteti ezt a népet, és most az a végzet sújt le rá, amely valaha ide sodorta, rossz helyre, idegenbe, rokontalanul, ellenséges erők ütközőpontjára. A nemzetostorozó hangulatot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében.

A kötet egy előhangból és kilenc versciklusból áll, amelyekben témák köré csoportosítja verseit. Szerelmi költészete ebben a kötetben kevésbé jelentős, istenes és forradalmi költemények itt is megjelennek, de a világháborús költészete és a magyar sorsról írott versei jelentik azonban a kötet gerincét.

 

4. Emlékezés egy nyár-éjszakára:

Ez a kötet bevezető verse, 1917-ben íródott, amikor a háború totális jellege kezdetét vette. Emlékként a fiktív énje a háború kitörésének rémületes, júliusi éjszakáját idézte meg. Eltérő sorközökkel hanzik fel a refrénszerűen visszatérő „különös” szó, ami a mű kulcsszava is egyben. Csak a vers végén, a kísérteties csodás előjelek túlzó halmozása után válik a furcsa különsség rettenetté. Mert pánikot, katasztrófaélményt közvetít a vers, a végzetes fordulat élményét. Felborult az élet addig szokásos értékrendje, minden a visszájára fordult.

A világot elsüllyesztő éjszaka a teljes értékpusztulás tragikus megérzését sugallta, az emberiség jövőjét kétségessé tette a reménytelen kilátástalanság. Poétikai funkciója van a rímszóként is hangsúlyozott „volt” létigének, függetlenül az egyes mondatokban hordozott jelentésétől azt érzékeltette, hogy valami véglegesen és végzetesen múlttá vált, megváltozott. Kettéhasadt a világ, amaz éjszaka előtti és utáni részre hullott szét. Régmúltba süppedt minden, ami korábban létezett, úrrá lett a visszavonhatatlan befejezettség érzésére. A költemény a tetőponton, az apokalipszis angyalának látomásával indul. Ez a biblikus rájátszás a pusztulást hívja elő, ezt felerősíti a világvégét hirdető angyal minősítése. Szétbomlott és összeomlott minden a különös éjszakában, csillagok hullottak egymásba, bűnné vált az erény, tombolt az őrület. Hirtelen kezdődött be a változás, semmivé foszlott a békés, falusi idill.

A meghittség helyét az otthontalanság idegensége töltötte ki. Ellentétükbe csaptak át az erkölcsi értékek, fonákjukra fordultak az emberi együttélés szabályozói. az értéktelen, a rossz lett cselekvője. Az emberi esendőség, a szeretethiány mértéktelenné vált, és az ember azon a világvégi éjszakán egy kicsit törpült. Megjelent az iszonyúság, a félelemmel teli borzalom és kaján örömmel hajolt rá a lelkére. Feltört a tudatalatti mélységből az ösztönvilág vadsága, a kultúra által elfojtottnak hitt ősi barbárság. Úrrá lett az értelmetlenség, a gondolat tagadása, megőrült a világ, és világ elvvé vált az irracionális. A befejező részben az egyén került a középpontba, aki képtelen megszabadulni az átélt borzalmaktól, és aki a világot megrengető rettenetes éjszaka emlékeinek a hatása alatt áll. A halál közelébe sodródva, reménytelenül, mégis az utolsó ítélet Istenére várva csak emlékezni tud.

 

5. Ember az embertelenségben:

A költő szembehelyezkedett a háború Tébolyával, meg tudott maradni embernek az embertelenségben, magyarnak az űzött magyarságban. Ennek a bizonyítéka ez a vers. Az első versszakban metonímiák sora jelezte az egyén testi-lelki tépettségét, a szív, a szem, a torok és az agy képei sugallták a személyiség összetörtségét. A háború öldöklő iszonyatát is metonímiák hordozták, puskatus zúzta a szívet, a szem ezer rémséget látott, a kiáltást néma dzsin tette lehetetlenné, az értelemmel a Téboly került szembe.

A bénaság állapotához az idő összezavarodása is hozzájárult. Ebben a kétségbeejtő helyzetben, az embertelenség világában a vers lírai hőse szinte elveszítette életlehetőségeit. Önmagáról ezért ismételten, mint halottról beszél. De ezzel a halotti cselekvésképtelenséggel szegül szembe a „mégi” dacossága. A minden gyászok megértése, a minden Jövő féltése, menekülő fajtájának szánalma szab számára törvényt, hivatást, sokért kell élnie, át kell mentenie a jövőnek az emberiség múltban kiküzdött értékeit, a nagy kincseket, akiket lopnak, meg kell őriznie a szebb tegnap reményeit a holnap számára.

A lezárásban újra felidéződik a háború iszonyata, de a költő legutolsó kiáltása mégsem a gyűlölködő nacionalizmus, hanem az emberség hangos követelése az embertelenség idején.

 

6. Az eltévedt lovas:

Az emberiség történelmi eltévedését, útvesztését jelenítette meg Ady ebben az alkotásban. Néhány hónappal a háború kitörése után közölte a „Nyugat”. Ekkor már távoli messzeségbe tűnt a háború vége, szétfoszlottak a pár hónapos diadalmenet illúziói, és a gondolkodó embereket megrettentette az évekig elhúzódó öldöklés lehetősége. A cím és a vers arról vall, hogy az új háború a maga beláthatatlan szörnyűségeivel az emberiség történelmi méretű katasztrófája, végzetes eltévelyedése.

Az eltévedt lovas sötétben, fény nélkül új hináru útnak vág neki, és ezen az úton lesben áll és ráront az emberellenes vadság. A költemény hősének a képe csupán akusztikai elemek hatására idéződik fel, csak hallani a vak ügetést, és később nem tudunk sem tudunk meg többet róla, legalábbis vizuálisan nem jelenik meg belső látásunk előtt sem. És ahol csak a hang van, és hiányzik a látvány, ott elővarázsolódik a kísértetiesség. Útja egyébként is erdők és nádasok között, sűrű bozótban visz, és a novemberi omló köd és a fény nélküli sötétség láthatatlanná teszi alakját. Ami vizuálisan is megjelenik a versben, az a színtér, amely az emberi létezés időtlen tája. A lovasra az örökös ügetés jellemző, és egyszerre él a múltban és a jelenben, a jövő teljesen eltűnik a versben a lovas eltévedése miatti céltalanság miatt.

A színtér kísérteties és titokzatos, a rémmesék ijesztő légköre uralkodik rajta. Előbújnak az ős sűrűből a régi babonás mesék rémei, a süket ködben hallani lehet a negatív csengésű régi tompa nótát. A történelem előtti emberellenes szörnyek veszik körül az útnak induló lovast, a küzdő, sorsa értelmét kereső embert. A háború iszonyata újra az emberiség nélküli, az emberellenes ősvilágot, annak rémeit támasztja fel. A pőre síkot, a megművelt földeket birtokába vette a Múlt, hirtelen az ősi borzalmakat rejtő erdők és nádasok jelentek meg rajta, telve csupa vérzéssel, csupa titokkal, hajdani eszelősökkel. Múlt századok ködébe bújt ismét az egész tájék, és itt, fények nélküli, pusztulást sejtető hínáros utakon üget tovább az eltévedt lovas, és a köd-bozótból kirohan a megtestesült dehumanizált vadság.

 

7. Mag hó alatt:

Ebben a versben is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, a költő minden átélt borzalom ellenére is hisz abban, hogy az élet elpusztíthatatlan, és nemcsak a természetben következik a tél után tavasz, hanem az emberiség történetében is. A költő a múlt érzékeit megőrizve várja az emberiség újjászületését, új tavaszát.

 

8. Őrizem a szemed:

A kötet utolsó szerkezeti egységében, a „Vallomás a szerelemről” fejezetében találhatók meg a Csinszka-versek. 1915-ben kötött házasságának, és a Csinszka-szerelemnek tanúságai, az „Őrizem a szemed”, a „De ha mégis?” és a „Nézz, Drágám, kincseimre” című költeményei, amelyek a Léda-szerelem lírájával, szerelmi szenvedélyével szöges ellentétben állnak, kiegyensúlyozott, gyöngéd szerelem képeit elevenítik fel.

A vad háborúban ez a szerelem volt a menedék a betegeskedő költő számára. Csinszkában a féltő, óvó, otthont teremtő nőt találta meg. Az „Őrizem a szemed” nagy szenvedélyektől mentes, letisztult szerelem ez, amely segít a szépség, az idill, a humánum megőrzésében az I. világháború szörnyűségei közepette. A vers a költő féltő szerelmi vallomása, nem a szerelmi szenvedély, hanem a társra találás öröme és az otthon békéje jelenik meg benne. A letisztult szerelmi érzés egyszerű nyelvi kifejezésmódot hív életre, a vers szóanyagában, képeiben és nyelvtanában is a köznapi beszédhez közelít. A vers a népdalok egyszerűségét utánozza, az ismétlések, a keresztrímek és a hangsúlyos verselés együttesen adják a vers megkapó szépségét.

A költői elemek gyöngédségét, ragaszkodást, harmóniát fejeznek ki. Az egyén és a világ sorsa bizonytalan és kiszámíthatatlan, mégis az élet felborult rendjével szembeszegül a harmónia és a boldogság akarása.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A vándorlás, az út toposza Arany János költészetében

1. Arany János kulcsszavakban Nagyszalonta, Debrecen, Ercsey Julianna, Nagykőrös, Petőfi,...

Close