A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A középkori francia irodalom Francois Villon

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
3166
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-21 Küldd tovább
  Letöltés

A diákköltészet, más néven vágánsköltészet a 12-13. században élte virágkorát. A világi lírának egy harsányabb hangú ága. A művelt városi vándordiákoknak a költészete volt. Minden hangja az egyéniség és az ösztönök szabad kibontakozásáért száll síkra a feudális kötöttségekkel, és az egyház túlzásaival szemben. Ezt nevezzük lázadó poézisnak. Költeményeikben keserű indulattal ostorozzák a középkori társadalmi rend mindhárom képviselőjét: a papot, a nemest és a parasztot. Legfőbb témájuk az életörömök hirdetése, a tavasz, a bor és a szerelem dicsérete, az ifjúság magasztalása. A szerelmi versek azonban vágyakozásukban, bánatukban és örömükben is kollektív jellegűek. Még hiányzik belőlük a későbbi reneszánsz dalciklusainak nagy lelki regénye, halhatatlan gazdagsága, érzelmi finomsága. A főleg latinul írt versek rendkívül változatos formájú, többször refrénnel is ellátott, rímes alkotások. Gyakran himnuszok ritmusára és dallamára komponálták őket. A leghíresebb gyűjtemény, a 13. századból való Carmina Burana, ami több mint kétszáz latin nyelvű diákéneket tartalmaz.

 

Francois Villon

A középkor alkonyának legnagyobb francia költője. Villon egész költészetét, zaklatott élete ellenére is, mély vallásossága, halálfélelme, a pokoltól való rettegése, őszinte bűnbánata és az isteni könyörületben való reménykedése a középkorhoz csatolja.

Életét alig ismerjük. A legtöbb adatot a bírósági jegyzőkönyvek és börtönakták őrizték meg róla. Valószínűleg 1431-ben született Párizsban. Ekkor dúlt az ún. „százéves háború” Anglia és Franciaország között, s nyomorba süllyesztette a francia földet.

Az apja korai halála miatt árván maradt fiút anyai nagybátyja, Guillaume de Villon, a Párizsban élő jómódú pap fogadta magához. Gondoskodott neveléséről, beíratta az egyetemre is, s pártfogoltja 1452-ben megszerezte a magiszter tudományos fokozatát. A költő nevelőapja tiszteletéből felvette a Villon nevet.

A hosszú háború alatt a megtépázott és romba dőlt Párizsban a diákélet is teljesen lezüllött. A Sorbonne, Párizs híres egyeteme banditák menedéke és búvóhelye lett. Villon is részt vett csínyeikben, gaztetteikben. Betörés és lopás miatt újra meg újra bebörtönözték, 1455-ben, mikor önvédelemből halálosan megsebesített egy részeg papot, hónapokig bujdosásra kényszerült. Később egy újabb rablás  miatt el  kellett  hagynia Párizst. Őt évig össze-vissza vándorolt az országban. 1460-ban az orléans-i püspök börtönözte be, s csak XI. Lajos trónra lépése mentette meg az akasztófától. Az új király 1461-ben országos körútján mindenütt kegyelmet osztott az elítélteknek, a Villon is szabadlábra került. Visszatért Párizsba, s ekkor alkotta meg fő művét, A nagy testamentumot (1461).

Egy utcai verekedés juttatta ismét a törvény kezére, s a visszaeső bűnöst most halálra ítélték. Kegyelemből a halálos ítéletet megváltoztatták, s tíz évre száműzték a fővárosból. 1463 januárjában hagyta el Párizst, s ettől kezdve semmi bizonyosat nem tudunk életéről.

 

A nagy testamentum

A mű 173 nyolc soros strófából, ún. oktávából áll, 15 ballada meg néhány más jellegű költemény ékelődik a versszakok közé. Villon úgy látja, hogy az ember esendő, szükségszerűen minduntalan visszazuhan a bűnbe. Képtelen védekezni ellene, ezért a szánalomban, az isteni könyörületben keresi a feloldozást. A költő a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét, készít számvetést. Hatalmas ellentétek feszülnek egymásnak Villon művében: a kicsapongó, züllött élet olykor hetyke megvallásával áll szemben a középkori vallásos áhítat, a bűnbánó vezeklés. Az életöröm, az élet rajongó szeretete minduntalan ellentétbe kerül a gyötrő haláltudattal, a haláltól való rettegéssel.

Egyéni szenvedéseinek elpanaszolásával kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű eseményeit, személyes sérelmeit. Átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre, s kifejezi háláját a szabadító király iránt. Hol bánkódva, hol indulatosan, hol lázadozva beszámol azokról az okokról-fiatalos meggondolatlanság, szegénység, a gazdagok szívtelensége-amely végül is rossz útra terelték. A költeményben jelentős szerepet játszik a halál, az élet gyors mulandóságának tudata. A halál bizonyossága nemcsak arra figyelmeztet, hogy a földi dolgok mulandók, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is jelképezi.

Villonra hatott a  késő középkor népszerű képzőművészeti és irodalmi műfaja, a haláltánc. Korábbi hagyományokra támaszkodva a 14. szd. második felétől kezdve templomok, temetők falára festett képek, miniatúrák, fametszetek s lírai alkotások figyelmeztették az élőket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére. A nagy testamentumban többször is visszatér a fájdalmas gondolat: minden mulandó a földön. Eltűnne a rési szép asszonyok, a daliás lovagok, s „mindenkit elvisz a halál”.

 

Diomedes meséje

A nagy testamentumból van. Diomedes meséjével azt igazolja, hogy a szegényeket csak sanyarú helyzetük, a szükség kényszeríti bűnre. Diomedes kalóz volt, s megkötözve a császár elé állították. A kalóz elpanaszolta, hogyha gazdag lenne, nem kellene lopnia. A császártól kegyelmet és jó sorsot kapott. Attól fogva törvénytisztelő és becsületes lett a kalóz.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Janus Pannonius

Janus Pannonius élete: 1434-ben született és 1472-ben halt meg. Az...

Close