A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
DMA Divat és Művészeti Szakközépiskola
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A görög líra és a római irodalom

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
1771
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-20 Küldd tovább
  Letöltés

A görög líra Kr.e. 7-6. században alakult ki.

A lírai műnem lényege az egyéni lelkiállapot kifejezése. Feltételezi az személyiség önállóvá válását.

A görög líra az epikából fejlődött ki. Létezik az egyéni líra – iamboszköltészet, leszboszi dalkültészet – és a közösségi líra – himnusz, kardal, elégia.

Elégia: a görögök minden hosszabb terjedelmű, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek. (Türtaiosz)

Epigramma: a rövid, disztichonban írt költemények elnevezése.(Elsősorban sírfeliratokon, isteneknek szánt ajándékokon, épületek falán.)

Kardal: hagyományos görög lírai műfaj. Témája általában valamilyen fontos vallási, kultikus esemény, amely egy közösség ünnepe. Istenek tiszteletére hangzik el. Ebből fejlődött ki a dráma.

Iamboszköltészet: Valószínűleg Déméter tiszteletére rendezett kultuszokon énekelt népi, csúfolódó rigmusokból alakult ki. Gúnyos hangvételű művek, két legfontosabb sora hat jambikus lábból áll.

 

Arkhilokhosz: A nagyképű hadvezér

A szöveg első szavai már a személyes érzelemnyilvánítást hangozzák. - „Én utálom…döngőléptü tisztjeim,”. Az egyéni ítélet a harcosok értékét az epikus irodalom hagyományaitól eltérő módon állapítja meg. A mű az eposzoktól eltérően a közlegények tiszteknél kiválóbb voltát hangsúlyozza. – „Közlegény kell, … szíve is helyén legyen!”. A vers szerkesztésére is az ellentétek a jellemzőek.

Ellentétekkel ábrázolja a tisztet és közkatonát „hórihorgas – tömzsi; dörgőléptű – csámpás, az ápolt külsőt a bátorsággal állítja szembe. A vers csattanója a sorok mögött rejtőzik, feltételezhető, hogy amennyiben a közlegény és tiszt külső tulajdonságai szemben állnak egymással, akkor belső értékeikben is különböznek (bátor közlegény – gyáva tiszt).

Leszboszi dalköltészet: szenvedélyes, szerelmi élményt megjelenítő költemény.

 

Szapphó: Aphroditéhoz

Szenvedélyes érzelmeket jelenít meg Aphroditéhoz intézett himnusz, mely teljes egészében személyes hangvételű. A vers három részre tagolódik.

1-2. versszakban: a jelen idejű könyörgés a meghatározó elem. „…jőjj hozzám…” Az istennőt egyszer, mint a kín megszüntetőjét másszor, mint okozóját szólítja meg a lírai én. – „Fájó kínra mért csalod, … tőrbe a lelkem?

A második versszakban a könyörgést meggyőzéssel, érveléssel kapcsolja össze, s eszközként az istennő múltbéli segítségére hivatkozik – „…s jöttél kedvemért elhagyva…égi atyád.”

3-6. versszakban: Aphrodité múltbeli megérkezésének és jótékony beavatkozásának történetét idézi fel. A harmadik versszak az istennő fogatának indulását – „Fürge pár veréb a kocsidba fogva…”,- a negyedik megérkezését és Aphrodité megszólalását – „ Gyorsan érkeztek veled… úgy kérdezted, hogy mi bajom,…”- jeleníti meg. Az ötödik, hatodik versszak pedig már az istennő szavait intézi – „…mond ki, ki bántott? … most ha nem szeret, érted ég majd”. Az egymást követő sorok a szerelem egyre intenzívebb megjelenítését adják.

7. versszakban: jelen idejű könyörgésessel zárul a vers. „Jőjj ma is hozzám, s szabadíts ki engem…”

E versszakban a könyörgés négy variációja sűrűsödik össze.

A szövegen következetesen vonul végig az istennő és a földi nő, a líra én szembeállítása: tarka trón, arany lakás – feketéllő föld, föld … a mélyben – égi úton, könnyedség – súlyos gond.

Versformája az ún. szapphói strófa, mely három szapphói és egy adoniszi sorból áll. Mindkét sorfajta a trocheus és a daktilus valamilyen variációja.

A leszboszi dalköltészet másik jellemző formája az egyéni érzelmeket megfogalmazó ún. monódikus líra, melyben új tartalmi elemként jelenik meg a politizáló hajlam.

A dal legfontosabb jellemzői: az egynemű érzelem egyszerű megfogalmazása, a lírai én kifejezése, ismétlődő strófák, rövid terjedelem.

 

Alkaiosz: Bordal

Egyszerű hangvételű, igazi mulatós dal. Az első sorokban az ivásra, a mulatásra szólít fel – „Koccintsunk! … Igyunk!” Egyre csak ösztökél, hisz „kurta a nappal ám!”, s mint igazi borimádó, a bor színét a lánghoz hasonlítja. A bort, mint minden probléma orvosságát – „gondűző italul…”, isten ajándékát – „Zeusz fia hagyta ránk,” dicséri.

A bort imádó lírai én jut kifejezésre az utolsó mondatban is „Rajta, keverd … színig; hajtsa a telt serleget így szüntelen …”

Dráma: A kardalból formálódott ki, eseménysort ábrázol. Az alakok dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből bontakozik ki a cselekmény. Az alapszituáció a szereplők egymáshoz való viszonyát határozza meg, a drámai harc a hőst akcióra készteti, a szembenálló erők, emberi magatartások összeütközése adja a konfliktust. – Színpadi mű.

Tragédia: A dráma egyik műfaja. Középpontjában a tragikus hős áll, aki többnyire a korszak általánosan elismert, pozitív értékeit képviseli, ezekért küzd.

Komédia: Drámai műfaj. Szatirikus cselekményű, vidám, gyakran trágár hangvételű mű.

Az epika és a dráma is rendelkezik cselekménnyel, de az epika elbeszéli a történést, míg a dráma megjeleníti, eljátssza.

Eposz: Az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű, elbeszélő költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természet feletti lényektől is támogatva nagy, egy egész közösség sorsára jelentős tetteket visz véghez. Eposzi jellemzők – Időmértékes verselés.

A Kr.e. 2. században Róma hellenisztikus birodalommá vált. Irodalmilag mindenekelőtt a görög kultúrával való találkozás volt a legnagyobb hatással a római kultúrára. Az ókori latin próza már bizonyos helyi hagyományokhoz is kapcsolódhatott, míg a költészet az első időkben csak idegen mintákból tanulhatott. Nem lemásolta a görög mintákat, hanem tanult tőlük, és eredeti módon az adott történelmi helyzetnek megfelelően értelmezte. A kultúrák sokszínűségét elsősorban a képzett rabszolgák és a kereskedők vitték el a birodalom egyes pontjaira.

Az ie.2. század egyik legkiemelkedőbb alakja Catullus (i.e. 87-57) volt. Költészetét három rendkívüli szenvedély hatotta át: a fivére korai halála miatt érzett fájdalma, Licinius Calvushoz fűződő barátsága és egy – műveiben Lesbiának nevezett – hölgy iránti szerelme.

Verseit három nagy csoportra oszthatjuk: rövid ironikus költemények – hosszabb költemények – epigrammák.

Képvilága római és görög hagyományokat ötvöz a személyes tapasztalat keretein belül. Nyelvezetében az ironikusan keverednek az élő latin köznyelv és a görög irodalmi nyelv elemei.

Catullus egyik legnagyobb hatású verse az „Éljünk Lesbia” kezdetű. A szerelemről való gondolkodásának egy máig érvényesnek látszó modelljét jeleníti meg. A szerelem mámorában a legteljesebb szépséget tapasztalja, s ezzel a folytonosan változó természet végtelenségét és a halál örökkévalóság állítja szembe.

„A Nap ….nyugszik és kel; bennünket, ha kinyúlunk, semmi többé fel nem ver soha örök éjszakánkból.”

A szerelmet kiemeli a társadalmi konvenciókból. A vers második felében a szerelem játékán, az együttlét boldogságához vezet el.

 

Vergilius (i.e. 70-19) a teljes antik irodalmi hagyományt saját sorsának és költészetének világába emelte. Catullus örökségét folytatta, Eclogáiban a hellenisztikus költészetet követi. (Ecloga: válogatás, pásztorköltemény) Vergilius Ecloga gyűjteménye tíz költeményt tartalmaz. Ezek számos mitikus kijelentést tartalmaznak magáról a költészetről.

A hatodik ecloga emberfölötti lénye, Silenus egy kozmológiai-erotikus költeményt énekel, és ezzel a vers és a gyűjtemény maga előkészíti a költő prófétai szerepének eszméjét.

Negyedik ecloga-ban Vergilius a keleti messiás váró, vagy az aranykor visszatértét hirdető próféciák nyelvén szól. Az aranykor visszatértét egy gyermek megidézésével fűzi saját jelenéhez – „…a magasságból küld új ivadékot a mennybolt.” – Mondván, mire a gyermek felnő, az aranykor teljessé válik. – „…ki majdan véget vetve a vaskornak, hoz a földre aranykort:” – Vergilius az aranykor visszatértét és kiteljesedését összekapcsolja. – „…bűnnek ha marad nyoma bennünk, el fog enyészni s örök remegés nem ijeszti világunk. Ő pedig istenként él majd …”

Vergilius legnagyobb hatású műve az Aineas című eposza, mely Homérosz Iliászából és Odüsszeiájából meríti mitikus anyagát. A 12 könyvből álló eposzt a hagyomány három részre osztja.

1-4 ének: színhelye Karthagó. Közéjük ékelődik Trója pusztulásának és Aeneas tévelygésének kerettörténete.

5-8. ének: előkészítik a hősöket a harcra. A 6. könyvben a 4. ének eseményei idéződnek fel fordított sorrendben. A 6. könyv első felének tárgya a múlt megértése, a főhős csak ezután fordulhat szabadon a jövő felé.

9-12. ének: a harc leírása.

A mű vizsgálata során, ha csupán két részre tagoljuk az eposzt, megfigyelhető, hogy a 7. könyv egyfajta újrakezdése az eposznak. A harc kitörését a 7. könyvben megelőlegezi a vihar kitörése az 1. könyvben. A 2. könyv Trója lerombolásáról tudósít, a 8. egy új Trója, Róma megalapításáról.

Az Aeneis egységét a mű belső kapcsolódásai biztosítják. A hídszerkezetet alkotó megfelelések és párhuzamok a cselekvés és a szenvedés, a bűn és a bűnhődés természetét faggatják. Aeneas olyan új típusú hős, akiben megvannak a régi epikus hősök vonásai, ugyanakkor együtt érez a szenvedőkkel, és felelősséget érez a társadalommal szemben. Az emberi lét az Aeneisben nem adottság, hanem beteljesíthetetlen feladat.

 

Horatius (i.e. 65-8) szatíráit, költeményeit, ódáit, költői leveleit (episztola) már az ókorban is többször kiadták. Ódáit négy könyvben gyűjtötték össze.

Óda: fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény

Episztola: irodalmi igénnyel, versformában írott levelek.

Az episztolákkal új költői műfajt teremtett, mely lehetővé tette, hogy a napi élet problémáit erkölcsi kérdésekkel együtt személyes hangvétellel vezesse be verseibe.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Kölcsey Ferenc – Himnusz, Huszt

Kölcsey Ferenc 1790-ben Erdélyben született. Apja nemesi származású földesúr volt....

Close