Görög dráma, dráma sajátosságai, tragédia szerkezete, hármasegység fogalma

A görög dráma kialakulása

A görög dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódott (Dionüszosz a bor és a szerelem istene.).

A kardalból és az istentiszteleti táncokból született. Az első lépés a dráma felé az volt, hogy a karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve elmondott egy s mást, mire a kar énekkel válaszolt.

Először Kr.e.535-ben egyesítették a táncot és a kardalokat, majd minden évben bemutattak ilyeneket. Ekkoriban a kardalok és dialógusok váltakozásaiból épült fel minden színpadi mű. Ebből fejlődött ki a tragédia. A görög dráma különleges helyet foglal el, hiszen a társadalom és a művészet egyforma magasságban találkozik benne. A dráma virágkorát Periklész idejére élte. A cselekmény eleinte nem volt fontos, szerepe csak később értékelődött fel. A kórus szerepe emellett már az első időkben is óriási, amely nem szavalt, hanem énekelt. A tulajdonképpeni főszereplő a kórus volt, hiszen a közösséget testesítette meg. Később két, majd három színész jelent meg a színpadon és az ő párbeszédük már bonyolult cselekménysor megjelenítésére adott lehetőséget.

Megváltozott a dráma tárgya is: Dionüszosz helyét egy idő után a trójai, mükénéi, thébai mondakör hősei foglalták el. Fontos szerepe volt a kórusnak a szerkezeti tagolásban: a felvonásoknak megfelelő részeket választották el egymástól.

A dráma már érdekelte az átlagpolgárt is, előadásra járni egyébként állampolgári jog és – kötelesség volt. Mivel az ünnepségeken hatalmas tömeg vett részt, a színházát is ennek megfelelően alakították ki. Az előadás egész nap tartott, a nap folyamán 3 drámaíró 3 drámát mutatott be. Domboldalra épített, félkör alakú, lépcsőzetesen emelt padsorokat képeztek ki a nézők számára, melyeken kb. 20-30 ezer ember foglalhatott helyet. A nézőteret egy 10-15 m sugarú kerek tér (orchestra) választotta el a színpadtól, közepén állt Dionüszosz oltára. Az orchestrán helyezkedett el a kar és itt játszottak a színészek is. A valamivel magasabb szinten levő színpad viszonylag keskeny volt (2-3 szereplő fért el rajta).

A görög tragédiák szereplői álarcban játszottak, melyek a legfontosabb jellemvonásokat emelték ki. A maszkok tették lehetővé azt is, hogy a néhány női szerepet férfiak játszák el. Mivel az álarc fix volt, a mondanivalót gesztikulációval valamint hanglejtéssel fejezték ki. A tragikus hős csak hosszú, gazdagon díszített jelmezben játszott. A színház a görög szellemi életnek nemcsak egyik lényeges központja lett, hanem az állam rendkívül fontos nevelő intézménye is: az athéni demokrácia erkölcsi-politikai eszméit sugározta.

A drámának mint műnemnek vannak sajátosságai

– Eseménysort ábrázol, de ezeket nem elmeséli, hanem monológokban és dialógusokban fejezi ki. – Előadás módja: jelen idejű – Alapszituáció van benne, amely a szereplőket drámai harcra készteti. – Sorsfordulatot mutat be. – Cselekménye sűrített nem tér ki minden részletre. – Alapjellegzetessége a konfliktus. – Nyelvezete tömör. – Színpadra szánt alkotás. – Hiányzik belőle a szereplők jellemzése, ezt a konfliktus fejezi ki. – A megjelenítés eszközei ( maga a szó, hogy dráma = megjelenítést jelent ) az akció és a színházi beszéd. – A dráma mint műnem kettő műfajjal rendelkezik ez a: tragédia és a komédia.

A klasszikus tragédiák szerkezeti egységei

– prologosz, megnyitó, a főhős monológja vagy két színész dialógusa, – parodosz, az első kardal, – sztaszimon, „álló-dal” , – epeiszodion, párbeszédes rész, két teljes kardal között van, – exodosz, az utolsó kardalt követő dialogikus rész, – exodikon, elvonulás közben énekelt rövid kardal, – kommosz, a szereplők és a kar közötti lírai dialógus.

Tragédia

A tragédia esztétikai minősége a tragikum. A tragikum hirtelen értékvesztést jelent valamilyen pozitív ember, vagy eszme elbukik és ez által értékpusztulás következik be. A tragédia végén vagy a főhős, vagy annak ellensége lelkileg összeomlik. A tragédia fő alakja a tragikus hős, aki nagy formátumú ember is drámai küzdelemben bukik el.

Komédia

A komédia esztétikai minősége a komikum. A fő szereplő nevetségessé válik, vagy azért, mert nevetséges jellemvonásai vannak, vagy azért, mert nevetséges helyzetekbe kerül. A komédia nézője felszabadult lesz és a rosszat, a helytelent kineveti. Az ókorban a tragédia volt népszerűbb és a nézőnek katarzis élményt nyújtott.