A Biblia

Az ókori keleti irodalmakból az egész későbbi európai kultúrát, gondolkodást, vallást meghatározó hatása miatt kiemelkedő szerepe lett a Bibliának.

Az elnevezés görög eredetű, jelentése: könyvek, iratok. Ismerete hozzátartozik az általános műveltséghez. A Biblia mindenféle irodalmi műfaj kezdeti formáira mintát nyújt. (elbeszélés, példázat, párbeszédes jelenet, himnusz, jövendölés, szerelmi dal)

A Biblia keresztény, illetve korábbi terjedelmesebb részében a zsidó vallás szent könyve. A „könyvek” korábbi s nagyobb csoportja az Ószövetség, másik része pedig az Újszövetség iratait tartalmazza. Ennek a megnevezésnek az az alapja, hogy a bibliai őstörténet szerint Isten, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal szövetséget kötött, szigorú törvények sokaságát írta elő számukra, s ezt a szövetséget, a zsidó népet Egyiptomból kivezető Mózessel újra megerősítette: nekik ígérte örök hazául az „ígéret földjét”, a Kánaánt. A zsidóság azonban az elkövetkező évszázadok során a szent könyvek szerint megszegte a régi szövetséget, vétett a törvények ellen, s ezért a próféták közül Jeremiás már egy „új szövetségről” adott hírt. A kereszténység szerint Isten ezt az új szövetséget Jézus Krisztus által kötette meg, aki Isten fiaként kínhalálával megváltotta az emberiséget, s ezzel eltörölte az ősbűnt. A Megváltótól azt várták, hogy békét és dicsőséget hoz a Földre.

Ószövetség

Az Ószövetség kb. ezer év irodalmát tartalmazza Kr.e. 12. sz-tól Kr.e 2. sz-ig. A könyvek nagy részének nyelve a klasszikus héber, de néhány mű aráni nyelven íródott. Az egyes bibliai könyvek kialakulása megírása között évszázadok teltek el. Az ókori élet fejlődésének egy meghatározott pontján megindult a múlt irodalmi emlékeinek tudós vizsgálata, válogatása, a végleges szövegek kialakítása. Ezt a folyamatot nevezzük Kanonizálásnak.

A Biblia összeállításának szempontja elsősorban szigorúan vallási volt, de kerültek a kánonba világi tartalmú könyvek, közmondások, erkölcsi és filozófiai költemények, szerelmi és lakodalmi költészet. Kr. E. 1. sz-ban zárták le végleges formában az Ószövetség könyveit.

A vízözön: „ Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a Földön rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a Földön.” Isten elhatározta, hogy büntetésül özönvízzel törli el a Föld színéről a romlott emberiséget. Egyedül Noénak és családjának kegyelmezett meg, mert „Noé igaz ember volt.”

A vízözön történetének 2 forrása van:

A jahavista forrás: Isten megbánja tettét: nem fogja többé kiirtani a Földön élőket. Az özönvizet eső okozta, tartalmát kerek számok jelzik (összesen két hónap, Noé madarak révén igyekszik megállapítani, felszáradt-e már a föld. Miután kijutott a bárkából, első dolga, hogy tiszta állatokból áldozatot mutasson be (minden állatból 7-7 vitt magával.)

A másik forrás: Nem csupán esőből, de a „mélység vizeiből” is eredezteti az áradatot. A bárkába vitt állatok számát 2-2-ben állapítja meg. Közli a bárka megfeneklésének helyét is: „ Ararát hegyeinek (egyikén)”.

A jahanovista szöveg az eredetibb. Könnyel el lehet különíteni egymástól az özönvíz-történet 2 változatát, ha figyelünk az ellentmondásokra.

Újszövetség

Az Újszövetség az ókeresztény irodalom legfontosabb alkotásait foglalja magában. Az Újszövetség végleges szövegének nyelve a görög. Az első négy részt négy evangélium alkotja. Az evangélium „jó hírt”, „örömhírt” jelent. Az első három könyv Máté, Márk illetve Lukács evangéliumaként ismert. A szerzők Jézus életének, születésének, tanításainak, az emberekért vállalt kínhalálnak, keresztre feszítésének elbeszélésekor ugyanazt a hagyományanyagot dolgozták fel. A negyedik János evangéliuma. Jézusról elsősorban, mint Istenről beszél, aki bár emberi testet öltött magára, de isteni lényegét, tekintélyét, hatalmát szüntelenül kimutatja.

Az Újszövetség hatása az európai művelődésre szinte felmérhetetlen. Megszámlálhatatlan mennyiségű irodalmi, képzőművészeti, zenei alkotás merített témáját elsősorban az evangéliumi eseményekből. A leggyakrabban ezek közül Jézus születését és kínhalálát dolgozták fel.

Jézus kínhalála és feltámadása: Jézus szenvedéstörténetét mind a négy evangélium lényegében azonos módon mondja el. A zsidó tömegek először kedvezően fogadták Jézust és tanításaid, de később lelkesedésük kihűlt, lelohadt. A zsidók azzal vádolták, hogy jogtalanul nevezi magát Messiásnak, a zsidók királyának. A papokat, a zsidó vezetőket felháborította és megbotránkoztatta, hogy Jézus isteni rangot követel magának. A papi főtanács mondta ki Jézus fölött a halálos ítéletet istenkáromlás miatt. A halálos ítéletet a helytartónak, Pilátusnak is jóvá kell hagynia. Pilátus nem találja bűnösnek az eléje hurcolt, megkötözött Jézust, mert kijelentette, hogy az ő királysága nem ezen a világon van. Kísérletet tesz megmentésére, a felizgatott tömeg követelésére azonban kénytelen elítélni, de a felelősséget a zsidókra hárítja, egy jelképes cselekedettel: kezét vízzel megmossa. A kézmosás jelenete a felelősség bűnös elhárításának lett örök jelképe. Jézust keresztre feszítve végezték ki. A kínszenvedés drámájával szembeállítják Isten diadalmas válaszát: a feltámadást.