A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831)

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
1971
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-23 Küldd tovább
  Letöltés

Hegel filozófiája a német transzcendentális idealizmus tetőpontjának tekinthető. Hegel hatalmas és összetett filozófiai rendszert hozott létre, amelynek áttekintésére itt nincs módunk. Ezért inkább arra összpontosítunk, hogy hogyan állíthatóak vonatkozásba az elképzelései a kanti filozófiával. Ez nemcsak azért fontos, mert Hegel Kant egyik legfontosabb és leghatásosabb kritikusa volt, hanem azért is, mert a német filozófiát hosszú ideig a kanti és a hegeli megközelítésmód rivalizálása jellemezte. Hegel Kant-kritikája egy sor egészen sajátos kérdés fölvetődéséhez vezet, amely több filozófiai diszciplína (köztük a politikai filozófia és a morálfilozófia) szempontjából is máig hatóan érvényes problémákra mutat rá. Hegel filozófiája zárja le végleg azt a korszakot, amely Descartes filozófiai diagnózisával és az általa kifejtett filozófiai módszertannal kezdődik. Ezt csak néhány hegeli alaptétel felvillantásával próbáljuk megvilágítani (alapvetően A szellem fenomenológiája alapján ).

1. A tudás mássálevés

Hegel Kant-kritikájának lelke az a mozzanat, hogy Kant megfeledkezett a megismerés alapvetően történeti jellegéről. Kant, mint láttuk, három képességet feltételezett a megismerés hátterében (szemlélet, értelem, ész). Ezek azonban rögzített, nem változó viszonyban állnak egymással. Hegel szerint viszont az ismeretek megszerzése nem egyszerűen megtölti az elmét, mint valami edényt: ismeretei révén az ember meg is változik — a tudás mássálevés. A megismerés elméleti magyarázatának utalnia kell arra, ahogy a megismerés átalakítja a tudat struktúráját. Így az a három fogalom, amit erre használ Hegel (tudat, öntudat, ész) egyfajta történeti sorrendet is mutat. Először van az embernek tufata, aztán tesz szert öntudatra, és csak a megismerés egy magasabb szintjén jelenik meg az ész.

A tudat az észrevevés képessége (hasonlóan a kanti szemlélethez). Az öntudat emlékeztet a kanti appercepcióra: annak révén tud az ember önmagáról (mint aki érzékel). Az ész pedig az a képesség, amelynek révén az ember rendszerezett ismereteket gyűjt, rendez, illetve amelynek révén képes új összefüggéseket megállapítani vagy létrehozni (tehát ide tartozik a tudományos megismerés). Az ész többféleképpen is megnyilvánulhat. Lehet megfigyelő ész, amely például a természettudományok által felfedezett törvényekben mutatja meg magát. Lehet eszes öntudat, amely az olyan beállítódások forrása, mint a gyönyör keresése, az erény, az önhittség. De ez áll az önmaga számára reális egyéniséget alapjánál is.

Az ember az ész képessége révén kerülhet kapcsolatba a szellem különböző szféráival. A szellem minden bizonnyal Hegel filozófiájának központi fogalma. A szellem, tömör meghatározása szerint az önmagáról tudó, valóságos eszme Hegelnél. Ebben a mozzanatban ragadható meg Hegel filozófiájának idealista mozzanata. Hegel ugyanis a létezést szellemi természetűnek gondolta. Minden létezőben, tehát például minden emberben valamilyen eszme testesül meg. Amikor ez az eszme tudatára jön önmagának, szellemmé válik. Mivel az emberek rendelkeznek ezzel a képességgel, alapvetően maguk is szellemi természetűek: szubjektív  szellemek.   A   szubjektív   szellem   működésének   egyik   sajátossága,   hogy megnyilvánulásai képesek tárgyiasulni. Ezek jelenítik meg az objektív szellemet. Hegel az objektív szellem fogalma alá rendelte például a jogot és az államot. Az objektív szellem megnyilvánulásai bizonyos értelemben magasabb rendű egységbe olvasztják a szubjektív szellem megnyilvánulásait. (Tehát például az állam egységbe szervezi az emberek tevékenységét.) Van azonban egy ennél is magasabb rendű egység: magának a világnak és az eszmének az egysége — „a magáról tudó igazság.” Ez a hegeli abszolút szellem.

A megismerés értelme voltaképpen az, hogy felemelkedjünk ehhez a bizonyos abszolút szellemhez. Az abszolút szellemet bizonyos értelemben megsejtheti az ember a művészetben és a vallásban. De az egész összefüggés megfejtésére a szellem legmagasabb formája képes: az abszolút tudás formáját öltő filozófia.

 

2. A szubjektum tagadás

Hegelnél is jelen van Fichtének az a gondolata, hogy a megismerés végső soron mindig önmegismerés. Az önmegismerés azonban csak úgy lehetséges, hogy szembeállítjuk magunkat valami mással. (A szellemet valami másnak kell közvetítenie a maga számára.) Ennek megfelelően az ember megkülönbözteti magát attól, ami más (tárgy, másik ember), sőt még magától megismeréstől is. Ezeknek a megkülönböztetéseknek, szembeállításoknak a révén tesz szert identitásra. Ezért mondhatjuk, hogy a szubjektum tagadás.

Az azonban nem lehet a megismerés célja, hogy a szubjektumot meghagyjuk ezeknek a megkülönböztetéseknek a közegében. Amikor a megismerés magasabb szintet ér el, akkor fokozatosan felszámolja ezeket a megkülönböztetéseket: felismeri azt, ami egységet teremt azok között a dolgok között, amelyeket korábban megkülönböztetett. Ennek a folyamatnak a nyomán a megismerés egyre magasabb szintű egységekbe szervezi a megismerés tárgyait (és ezek részeként látja magát). A létezők lényegi azonosságának belátása fejeződik ki Hegel egyik legmarkánsabb módszertani tételében, a totalitás-elvben. Eszerint minden állítás (megkülönböztetés) elvonatkoztatás, kiragadott összefüggés. A megismerés kibontakozása annak felismeréséhez vezet, hogy ‘minden mindennel összefügg,’ hogy a megismerés végpontja egyfajta Abszolútum.

Hegel filozófiájának egyik fontos sajátossága, hogy a szellem fogalmát kivetíti a történelemre: filozófiája szorosan összefonódik egy történetfilozófiával. Hegel szerint a szellem kibontakozása ugyanis nem annyira az egyes embert jellemzi, mint inkább a világtörténelmet. Hegel filozófiájának a tudomány problémájánál sokkal fontosabb dimenziója lett a történelem új felfogása. A történelem itt egy világos cél felé mutató haladási folyamat, amelynek belső mércéje a szellem haladása (a tudomány, a teológia, a művészet terminusaiban). A történelmi körülmények az emberi szellem fejlettségét is meghatározzák. Az emberi szellem fejlődésének egy adott pontján csak a megismerés egy meghatározott, mindig korlátozott szintjét lehet elérni. Az abszolút tudás csak a történelem végpontján tárulhat majd fel. Az emberiség csak fokozatosan nő ki gyermekkorából.

Hatékony filozófiájának hatástörténete sajátos. Élete utolsó éveiben a kor legbefolyásosabb filozófiai gondolkodója lett. Bizonyos értelemben Poroszország hivatalos filozófusa lett. Ez a befolyás annyiban ma is érvényesül, hogy Hegel elképzelései változatos formákban újra meg újra visszatérnek. Mégis elég kevés kiemelkedő filozófust találunk a halála óta letelt időben, aki az ő nyomdokain járt volna. Bonyolult szövésű idealizmusa mindig is csak korlátozottan tudta befolyásolni a filozófiai vitákat. (Sőt, amint személyes befolyása csökkent, még egyfajta Kanthoz való visszatérésre is sor került a német, illetve kontinentális filozófiában.)


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Új filozófiai tendenciák a 19-20. században

A filozófia a rendszerfilozófiák alkonya után Nem követjük a Hegel...

Close