René Descartes: „Cogito, ergo sum”

Barokk korszak

E korszak filozófiáját nem lehet elválasztani a matematikától. Descartes, Leibniz vagy Pascal, mind zseniális matematikusok voltak. Mindegyikőjükre jellemző a világos, áttekinthető megformálás, harmonikus felépítés, és az egész valamennyi részének kiegyensúlyozott viszonyára való törekvés. Közös alapvonások továbbá, a megismerés matematikai eszménye; az a kísérlet, hogy a filozófia számára is megtalálják az általános érvényű és biztos módszert; az ész hegemóniája; végül a törekvés, hogy egyetemes, kis számú biztos alapfogalmon nyugvó, kiegyensúlyozott filozófiai összrendszert alkossanak.

Descartes élete

René Descartes (Renatus Cartesius) (1596-1650) életútján egymást váltják egyrészt a visszavonultság és benső koncentráció, másfelől a nyugtalan, kalandos életmód időszakai. Életútja vázlatpontokban:

• Rövid ideig részt vesz a párizsi társasági éltben.
• Elvonult és a matematikai tanulmányoknak szenteli magát.
• Beáll katonának (30 éves háború)
• Ellátogat Európa több országába.
• Ismét visszavonultságban él.
• Krisztina Svéd királynő meghívja magához, és az ottani zord időjárás miatt, hamarosan bekövetkezik Descartes halála.

Valamennyi művét hosszú hollandi tartózkodása alatt írta. Először név nélkül jelentette meg műveit, mivel félt a meghurcoltatástól. Viszont mindemellett meg volt győződve róla, hogy művei a vallás ügyét szolgálják. Ennek ellenére az Elmélkedések az első filozófiáról című művét a tiltott könyvek indexére tették.

„Cogito, ergo sum” – Test és lélek

Elmélkedések az első filozófiáról

A kételkedés által akar eljutni a konstruktív megismeréshez, szilárd alapot akar találni minden további megismerés bizonyosságának számára. Minden lehetséges dologban kételkedik, még magában a világban is és arra a következtetésre jut, hogy csak egy dolog van, amiben nem tud kételkedni, hogy az a dolog, ami kételkedik, tehát gondolkozik, az létezik. Descartes a világot két részre osztja eme tételével, mivel ami nem tud gondolkodni az nem biztos, hogy létezik. A két rész: res cogitans (lélekkel rendelkező létező) és res extensa (minden materiális dolog). A testeket órához hasonlítja, mint ami lehet jó, de el is romolhat. Az ember teste olyan, mint egy gép, és ezzel megegyezünk az álatokkal, de ami nekünk még megadatott, hogy rendelkezünk lélekkel. Descartes a lelket előnyben részesíti a testtel szemben.

A logikai váz, amin Descartes érvelése nyugszik a következő:

• Bizonyos vagyok abban (azaz nem tudok kételkedni abban), hogy létezem.
• De nem vagyok biztos abban (azaz tudok kételkedni abban), hogy van testem (mert abban is tudok kételkedni, hogy egyáltalán léteznek testek).
• Tehát nem test, hanem tiszta szellem vagyok.

Descartes a kétellyel lerombolja világunkat, és aztán a „cogito, ergo sum” tétellel rekonstruálja. Descartes szerint a test a mechanika törvényeinek engedelmeskedik, míg a lélek jellemzője a szabad akarat. Így a kettő egymástól független és nem tudnak egymásra hatni. Descartes kortársa, Elizabeth, Hollandia királynője azonnal rámutatott egy problémára: hogy lehet elkülöníteni a nem-materiális énemet, ami irányít, a materiális testtől? Talán Descartes egy okos kettős játékot játszott. Egy olyan korban élt, ahol a tudomány rohamos fejlődésnek indult, de az eretnek gondolatok veszélyesek voltak. A filozófiájával talán az egyházat akarta megnyugtatni, hogy a lélek az egyház sajátja és kutatások felett helyezkedik el. A testet, pedig nyugodtan a tudósokra hagyhatják.

Most mégis úgy tűnik, hogy a lélek halandó. Descartes szerint az emberi tudat láthatatlan, de ideggyógyászok mégis felfedezték az agy alkotó funkcióját. Mi mégis inkább olyanok vagyunk, mint gépek, egy központi én tudat nélkül. A legtöbb bizonyíték olyan emberek esetéből származik, akiknek speciális agykárosultságuk van. Vannak ugyanis olyanok, akik elveszítették ama képességüket, hogy emberi arcokat ismerjenek fel. Vagy olyanok, akik nem látnak, mégis meg tudnak nevezni tárgyakat. Az idegtudomány ellen szóló egyik érv szerint nem mondhatom azt, hogy „az agyam kényszeríttet rá, hogy ezt tegyem” és ez által például felmenthetnénk magunkat bármely bűncselekmény alól.

A Dalai Láma szerint az agy és a tudat két egymástól elkülönült dolog.

Kételkedés Descartes elméletében

Heickman István véleménye szerint az, hogy valakinek csakugyan kételkednie kell, de a következtetést nem két előfeltevésből vezette le. A szillogizmus szabály szerint két feltétel szükséges a következtetés levonásához, itt azonban csak egy van. Premissza minor: gondolkodom. Premissza major: hiányzik. Conclucio: tehát vagyok. A második premissza hiányzik, és ott ennek kellene állni: „Aki gondolkodik, az van.”

A modern logikai nyelv szintaxisa tiltja az egzisztenciális kvantor alkalmazását tulajdonnevekre és személyes névmásokra (csak predikátumokra alkalmazható). Peter Möller szerint anyag és szellem, csak azért tudnak hatni egymásra, mivel olyan kapcsolatban vannak egymással, mint az érme két oldala. Spinoza ezt a nézetet bővebben ki is fejti. Descartes a kritika módszerét úgymond ímmel-ámmal használta. Mikor azt mondja, hogy „Én egy olyan dolog vagyok, amely gondolkodik”, akkor már kritika nélkül alkalmazza azt a kategória – apparátust, amelyet a skolasztika állított fel. Nem bebizonyított részéről, hogy a gondolathoz gondolkodó is kell.

Caterus azt veti Descartes szemére, hogy pusztán abból, hogy világosan és elkülönítetten belátom, hogy egy dolog különbözik valami mástól, egyáltalán nem következik, hogy ez a két dolog reálisan is különbözik egymástól. Ugyanis képes vagyok különbséget tenni az Isteni könyörületesség és igazságosság között. De ebből még nem következik, hogy Istenben ezek reálisan különböznek.

Egy vicc benne érdekes gondolattal:

René Descartes besétál egy bárba, nagyon szomjasan és vágyódva egy hideg sörért. A pultos, látva, hogy egy ilyen kiemelt státuszban lévő ember sétált be azt gondolja: „Valami nagyon kedvessel kellene meglepnem ezt az embert!”. Így megkérdi Descartestől, „Mr. Descartes, adhatok önnek egy finom pálinkát, konyakot vagy esetleg skót whiskyt a ház számlájára?” Descartes azt mondta, „Oh, nem gondolom…” .. És hirtelen eltűnt!

Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy az az ember, aki nem gondolkodik, vagy az az ember, aki esetleg szellemi fogyatékos, nem létezik? Másrészről, honnan tudhatom azt, hogy abban az emberben, aki mondjuk éppen velem, beszélget ténylegesen, van e lélek, vagy csak egy gépezet. Vagy vegyük az emberszabású majmok esetét. A tudomány mai állása szerint bebizonyított, hogy ők is képesek tanulása, beszédre (kézjelekkel).

Descartes, ha a mai korban élne és tudna minden tudományos vívmányról: például az agykutatásokról, akkor bizonyára más módot választott volna a lélek létezésének bebizonyítására és arra, hogy ez teljesen független a testtől. De az is lehet, hogy nem igyekezett volna annyira bebizonyítani a lélek létezését, mivel manapság már nincs eretneküldözés.