Platón és Arisztotelész államelméletének összehasonlítása

„… a lélekben … nem marad meg semmi
beléerőszakolt ismeret.”
(Platón)

Először is, fel kell tennünk egy fontos kérdést: mi a filozófia?

A filozófia eredetileg nem tudomány, hanem életmód, amely a gazdagság vagy a becsület kedvelésével szemben a bölcsességet (szophia) tekinti legfőbb értéknek. A filozófus szemében a bölcsesség mindennél értékesebb. Ha a tévedések forrását az érzékcsalódásban látja, akkor a lélek megtisztítása (katarszisz) révén igyekszik kiszabadulni az érzékiség hálójából, s begyakorolni a tiszta szellemi megismerést (platonizmus).

A filozófia Enyvvári Franklin (1923) megfogalmazása szerint: „Philosophia (=bölcsesség szeretete): alaptudomány, egyetemes tudomány és egyúttal világnézettan; azaz tudomány a tudás, a megismerés, a cselekvés általános elveiről, előfeltételeiről, alapjairól és egyúttal egységes felfogás a világról és az emberi életről, a gondolkodás és az egyes tudományok általános eredményeinek synthesise alapján. A philosophia sajátos tárgya a megismerés, illetve a tudományok alapfogalmai és alaptételei, amelynek utolsó értelmét megvilágosítja és meghatározza és amelyek érvényét, valóságtartalmát és ismeretértékét kritikailag megvizsgálja.

A philosophia azonban a helyes cselekvés (akarás és értékelés) előfeltételeit, illetőleg elveit is kutatja; nemcsak a tudomány a megismerés és a lét elveiről, hanem tudomány az akarás legfelsőbb normáiról is, azaz legfelsőbb érték-és céltudomány. A philosophia állandó kölcsönhatásban áll az egyes tudományokkal és az élettel; ezek állandó befolyása alatt áll és (egyenesen vagy közvetve) állandóan visszahat rájuk. Ezért hatalmas kulturális tényező. A philosophiát felosztják: elméleti és gyakorlati, tiszta és alkalmazott philosophiára, természet-és szellem-philosophiára stb. A philosophiai tudományok a következők: logika és ismeretelmélet, metaphysika, kozmológia, philosophiai psychológiai, ethika, továbbá jog-, történet-, vallás-, társadalom-philosophia és aesthétika.”

A Kr. e. 4. sz. első felére a rabszolgatartó görög demokrácia helyzete általános válságba torkollott. Bár a hatalmat a demokrácia tartja a kezében, a politikai hatalom mégis nagyon ingatag és a társadalom erőteljes differenciálódása mellett Athén is elveszti a kereskedelemben betöltött központi szerepét. Ezért először Platón, majd rövid idő múlva Arisztotelész, hogy „megjavítsák” koruk társadalmát, államát és hogy hazájukat megmentsék a fenyegető pusztulástól megalkották saját államutópiáikat. A kor kedvezőtlen társadalmi-politikai-gazdasági viszonyait a saját elképzeléseik alapján kívánták orvosolni.

Platón (i.e. 427-347) a filozófia tudományának egyik meghatározó alakja. Athénban születetett. Származását tekintve jómódú előkelő családból származik, apai ágon a legendás emlékű utolsó athéni király, Kodrosz leszármazottja. Anyai ágon a legnagyobb hajdani athéni államférfi és halhatatlan költő, Szolon déd- vagy ükunokája. Rokonsága minden ágon az arisztokrácia közéletben szereplő tagja. Az egyik nagybátyja Kharmidész – jóval később-a demokrácia megbuktatására szövetkező zsarnokokhoz csatlakozott, unokafivére, Kritiász pedig e „harmincak” vezére lett. Két öccsét Adeimantoszt és Glaukont ő maga mutatja be az Állam című művében.

Eredetileg a szüleitől az Arisztoklész nevet kapta, és így ismerték az iskolában is, a Platón név, valószínűleg az iskolában ragadt rá, talán széles válla, vagy homloka miatt. Kiváló testi és szellemi képzésben részesül. Fiatalon költészettel foglalkozik (vers, tragédia). Fejlődésére döntő hatással volt, hogy Szókratész (i.e. 469- i.e.399) tanítványa lesz i.e.407-től, egészen a mester haláláig. Szókratész iskolájában tanul többet közt Alkibiádész és Xenophón a kor egyik legjobb prózaírója. Ebben a környezetben tanult Platón.

Szókratész halála után tíz évre elhagyja Athént. Utazásai során jár Dél-Itáliában, Szicíliában, ez idő alatt nemcsak kitűnő tudósokkal ismerkedik meg – Tarentum volt a püthagoreusok központja, s itt elsősorban a matematikát tanulmányozhatta -, hanem a Szürakuszai egyeduralommal is megismerkedik és itt köt évtizedekre szóló barátságot Dionüszosz sógorával Dionnal.

Később még többször is ellátogat Szürakuszába Dionüszosz kívánságára. Ezek az utak befolyásolják gondolkodását, az első út után írja meg az „Állam” című dialógusát, ez Platón egyik legfontosabb műve, amely évezredek politikai gondolkozását befolyásolta.

Platón miután egyre jobban megromlik a viszony közte és Dionüszosz közt visszatér Athénba. A visszaúton egyes könyvek szerint – ellenséges hadihajók támadják meg a hajót melyen utazik, – más könyvek szerint – (Dionüszosz parancsára) Aigina szigetén partra teszik, ahol hadifogolyként rabszolgának adják el, de abban minden könyv megegyezik, hogy ettől a sorstól egy Annikerisz nevű kürénei férfi menti meg. Kiváltja Platónt a rabszolgaságból, amikor az vissza akarja neki fizetni az érte fizetett váltságdíjat az nem fogadja el.

Platón hazatérése után i.e. 387-ben megvásárolja Athén szélén Akadémosz Hérosz ligetét és megalakítja a híres Akadémiát, mely több mint 900 évig folytonosan fennálló tudományos műhely volt, míg nem Justinianus császár i.sz. 529-ben bezáratja. Dionüszosz halála után hasonnevű fia került Szürakusza élére, s az ő hívásának tett eleget Platón 366-ban –abban a reményben, hogy ott realizálhatja a tökéletes államról szőtt álmait. Keserűen kellett azonban csalódnia, mert hiába fogadták fényesen Platón érvei süket fülekre találtak, az uralkodó nem hallgatott rá. Platón tett még egy kísérletet és i.e. 361-ben újra elutazik Szicíliába és csak a következő tavaszon tud újra visszautazni Athénba és azt is csak barátja a kiváló matematikus Arkhütasznak a segítségével. Platón ezek után többé nem hagyja el Athént. Minden energiáját az Akadémia vezetésének szentelte. Platón iskolája az egzakt kutatások, főképpen a logika és a matematika műhelye lett és az maradt a későbbi századokban is. Nyolcvan éves korában halt meg és ott temették el az akadémia kertjében.

Platón tanítványa, az ókori görög filozófia másik kiemelkedő alakja Arisztotelész. Neki már nem egy idealizált állam álomképe lebegett a szeme előtt, hanem a platóni állam negatív vonásaiból kiindulva a lehető legjobb, de a valóságban is megvalósítható állam modelljét kívánta megalkotni. Maga Arisztotelész i.e. 384-ben Sztageirosz városában született. A ránk maradt adatok alapján 17 évesen Athénba ment, ahol Platón Akadémiájának a diákja 20 éven át. I.e. 443-ban II Philipposz meghívja a filozófust, hogy legyen fia (Nagy Sándor) nevelője. Arisztotelész 3-4 éven át oktatta Alexandroszt, majd miután apja i.e. 340-ban uralkodóhelyettessé nevezte ki fiát, véget ér tanítói foglalkozása a későbbi makedón uralkodó mellett. I.e. 335-ben visszatér Athénba, s létrehozza saját bölcseleti iskoláját, a Lükeiont.

Ebben az iskolában Arisztotelész több mint 15 éven át munkálkodik. Nagy Sándor halála után (i.e. 323) azonban ez a tevékenysége megszakad, mert az Athénban hatalomra kerülő makedónellenes erők istentelenség vádjával perbe fogják a városban polgárjog nélkül élő filozófust. Erre Arisztotelész az Euboia szigetén levő Khalkiszba távozott. Rövid idő múlva itt is érte utol a halál.

Platón saját államáról alkotott elképzeléseit Állam című dialógusában foglalta össze.

„Nos, állam -véleményem szerint- akkor keletkezik, ha az egyes ember már nem tudja magát ellátni, hanem sok segítségre van szüksége; …ha az ember valami szükséglet okából egy másik embert vesz maga mellé, s aztán egy más szükséglet okából megint másikat, s – mivel sokféle dologra van szükségük – egyre több segítőtársakat gyűjtenek össze egy lakóhelyre: ennek az összetelepülésnek szoktuk az »állam« nevet adni” – írja Platón. Államának társadalmából kizárja a rabszolgákat, akiket csupán egyszerű vagyontárgyaknak tekint (noha hangsúlyozza a velük való emberséges bánásmód szükségességét).

Az államban mindenkinek megvan a saját munkaköre és ebből adódóan saját kiválósága, hiszen egy bizonyos feladat elvégzésére ő a legalkalmasabb. A szabadokat ennek megfelelően további három csoportra osztja: filozófusokra, őrökre és dolgozókra.

A filozófusok lennének az állam vezetői, hiszen csak ők rendelkeznek azokkal a sajátos képességekkel, melyek az „igazságos” társadalom megteremtéséhez szükségesek. Ők hoznák a törvényeket és ők is gondoskodnának azok végrehajtásáról, ügyelnének arra, hogy a magánérdek ne érvényesülhessen a közérdek rovására. Platón elképzelése szerint „ha…valakinek, akkor csakis az állam vezetőinek áll jogában a hazugsággal való megtévesztés, akár az ellenséggel, akár a polgársággal szemben, az állam érdekében; mindeni másnak tilos ehhez az eszközhöz folyamodnia”, és véleménye szerint a filozófusokat kényszeríteni kell az állam vezetésére. A platóni elképzelés figyelemre méltó vonása, hogy a nőket a férfiakkal egyenrangúnak tekinti, s alkalmasnak tartja őket a filozófusi feladat ellátására.

A második társadalmi csoportot az őrök alkotják, akiknek a feladata az államnak a külső és belső ellenségtől való védelme. Ezen feladat elvégzéséből a réteg nőtagjai is kivennék részüket.

A harmadik csoport a dolgozókból áll, akiknek nincs politikai joguk, egyedüli feladatuk pedig a társadalom számára szükséges javak előállítása. Ez az elképzelés jelentős visszalépést jelentett a korabeli demokráciához képest, ahol minden szabad polgár politikai joggal rendelkezett és a saját módján kivehette részét az állam irányításából.

Platón a társadalom saját maga által történő felosztását többféle módon próbálta indokolni. Az egyik elképzelés szerint az emberi lélek, noha egységes, mégis három különböző (egy gondolkodó, egy akaró és egy vágyakozó) részből áll. A filozófusokban a gondolkodó, az őrökben az akaró, a dolgozókban pedig a vágyakozó rész van túlsúlyban.

De ezen lélekrészekhez meghatározott erény is társul: a gondolkodáshoz a bölcsesség, az akaráshoz a bátorság, a vágyakozáshoz a mértékletesség. A másik (mitikus) elképzelés szerint az emberi testbe a születés előtt bizonyos fém kerül, s a fém minőségétől függően tartozik az ember egy-egy meghatározott társadalmi csoportba. Akik aranyat hoztak magukban a világra a filozófusok, akik ezüstöt az őrök, akik pedig vasat vagy bronzot a dolgozók rétegébe kerülnek. S mivel hasonló csak hasonlót hozhat létre, a társadalom tagolódása Platón szerint örök, csak ritkán fordulhatna elő, hogy valamelyik utód egy másik (magasabb vagy alacsonyabb) társadalmi rétegbe kerül.

Platón szerint ugyanakkor a különböző emberek lelke nem egyformán alkalmas az ideák befogadására. Ez a harmadik érv, amivel a társadalom általa történő felosztását indokolja. A filozófusok és a közülük kiválasztott király az akinek a lelke a legtöbb ideát látta, az őröké kevesebbet, míg a kézműveseké a legkevesebbet és a rabszolgák lelke semmit sem. Ebből is következik, hogy a filozófusoknak kell a társadalmat irányítani, miközben „a »tömeg« …az érzéki megismerés csalóka világának rabja marad”.

A filozófusok két csoportjában (mivel az őrök is közülük kerülnek ki) fel akarja számolni a magántulajdont és fogyasztási közösséget kíván létrehozni, ahol e két csoport tagjai közösen fogyasztanák el a dolgozók által megtermelt élelmet. Továbbá el kívánja törölni a monogám családformát, és helyébe nő- és gyermekközösséget kíván létrehozni, ahol a gyermekeket a szülőktől elválasztva nevelnék. Mindezek mellett szembeötlő, hogy a magántulajdont és a monogám családformát meg kívánja hagyni a dolgozók körében, ugyanis „…a vagyoni és vérségi ellentétektől marcangolt, politikailag teljesen jogfosztott termelőket az utópikus állam urai …sokkalta könnyebben képesek megfékezni”.

A jó állam legfontosabb támaszának Platón a vallást tartotta. Még Homéroszt is elítéli, mert műveiben (Platón szerint) hamis képet fest az istenekről és csorbítja méltóságukat. Véleménye szerint a javíthatatlan istentagadókat ki kellene végezni, hogy az általa elképzelt tökéletes állam rendjét biztosítani lehessen.

Platónnak az Állam-ban kidolgozott elképzelései kedvezőtlen fogadtatásra leltek, ugyanakkor a valóságba sem sikerült átültetnie őket, ezért halála után kiadott másik alkotásában, a Törvények-ben módosította eredeti elképzeléseit. Ezen dialógusában az állam élére már nem a filozófusokat, hanem a leghozzáértőbb és legbecsületesebb férfiakat állítja és lemond a magántulajdonnal kapcsolatos korábbi elképzeléseiről, továbbá módosítja a nő- és gyermekközösség felállításáról alkotott véleményét is. Az őt ért kudarcok és államelméletét ért támadások miatt életének utolsó szakaszában eredeti törekvéseit feladta és úgy vélte, hogy ha „a bölcs embernek… az a véleménye, hogy hazáját helytelenül kormányozzák, szavát csak akkor emelje fel, ha azt hiszi, nem hiába beszél, és szavai nem fogják a vesztét okozni”.

Az antik gondolkodás másik kiemelkedő alakja, Platón tanítványa, az Akadémia „diákja” és Nagy Sándor nevelője Arisztotelész. Ő már a platóni államutópiából kiindulva kívánta felvázolni a lehető legjobb, de meg is valósítható állam modelljét. Arisztotelész erősen bírálta mestere elképzelését, elsősorban annak vagyon-, nő- illetve gyermekközösségre vonatkozó gondolatait, ugyanis úgy vélte, hogy az emberek ezekről a legelemibb dolgokról nem lennének képesek és nem is lennének hajlandóak lemondani. Ugyanakkor mesteréhez hasonlóan a rabszolgaság intézményét ő is természeti eredetűnek tartotta és megtartotta elméletében.

Arisztotelész 8 könyvből álló Politiká-ját azzal a céllal írta meg, hogy a tények, a körülmények adta lehetőségek figyelembevételével egy megvalósítható elképzelést alkosson. Ehhez nagy segítséget jelentett, hogy összegyűjtötte és tanulmányozta 158 görög polisz alkotmányát. (Ezek a leírások a későbbiek során elvesztek.) Nézeteinek alapja, hogy az ember „zoón politikon”, azaz „természeténél fogva állami életre hivatott élőlény”. A nőket azonban Platóntól eltérően már nem tekinti egyenrangúnak a férfiakkal, akik szerinte eleve a vezetésre hivatottak. Ugyanakkor úgy véli, hogy az emberi társadalomban megfigyelhető bizonyos körforgás, de van történeti fejlődés is, amit az bizonyít, hogy a különböző államformák meghatározott sorrendben jönnek létre, fejlődnek ki egymásból. Ezen államformákat két csoportra (jókra és rosszakra) bontja.

A jók közé tartozik a királyság, az arisztokrácia és a politeia, ahol a közérdek uralkodik a magánérdek felett, míg az oligarchiában, a türanniszban és a szélsőséges demokráciában a magánérdek a közérdek felé kerül, ezért ezek a rossz államformák közé tartoznak, amik a jók elkorcsosulásával jöttek létre.

Saját maga tervezett államformáját politeiának nevezte és az oligarchia illetve a demokrácia bizonyos elemeinek ötvözésével kívánta megteremteni. „Méghozzá olyanképpen, hogy a társadalom szélsőséges elemeit -a nagyon szegényeket és az igen gazdagokat- korlátozni akarja törekvéseikben, aminek a szociális alakulat stabilitása lenne a következménye” – írja Pais István. Arisztotelész úgy gondolja, hogy ha a középvagyonos réteg lenne a hatalom birtokosa megteremthető lenne az állam szilárdsága. Ő fogalmazza meg elsőként a törvényhozó-, bírói-, és végrehajtó hatalom szétválasztásának szükségességét, amelyek a „tökéletes” állam egységét biztosíthatják.

Mind Platón, mind Arisztotelész fontosnak tartotta a jó törvényeket és ezek megfelelő alkalmazását. „Törvényeket okvetlenül hozni kell az emberek számára, …különben mit sem különböznek a legvadabb állatoktól” – írja Platón. Véleményük szerint az önkénnyel szemben ezen törvények kell, hogy érvényesüljenek, melyek az állam vezetőire is kötelezőek. Arisztotelész is fontosnak tartja a vallást, illetve ennek tudatos felhasználását az állam felépítésében. Szerinte a vezetőknek minden ostobaság nélkül kell megjátszaniuk a vallásos buzgóságot, hogy ezzel is a társadalom egyéb rétegei felé emelkedhessenek, s könnyebben tudják őket irányítani.

A „tökéletes” társadalomban nagyon fontos alá- és fölérendeltségi viszonyok vannak, melyek az úr-szolga, férj-feleség, apa-fiú kapcsolatrendszerekben nyilatkoznak meg.