Kant és a szabadság problémája
Az ész három kiemelkedő kérdésének kanti feldolgozásából most csak a szabadság körüli fogalmi nehézségre adott választ tekintjük át, mert ez áll a legközvetlenebb összefüggésben a gyakorlati filozófia tematikájával. A kérdés a szabad akarat régi, teológiai és filozófiai vonatkozásban is hosszú történetre visszatekintő problémájából nőtt ki. Kant kiindulópontja az, hogy be kell látnunk, a természettudományos megismerés arra vezet bennünket, hogy a jelenségvilág minden eseményére érvényes a kauzalitás törvénye (azaz minden jelenségnek fizikai oka van). Ha azonban ezt elfogadjuk, akkor ez kizárni látszik az emberi szabadságot: minden emberi cselekedet tökéletesen determinált. Az ember szabad akarata (az a lehetőség, hogy az ember spontán cselekedetek kiindulópontja legyen) puszta illúzió.
Kant a problémára rendkívül eredeti megoldást kínált: kihasználta saját fogalmi stratégiájának egy érdekes sajátosságát. Nála ugyanis, mint láttuk a kauzalitás úgy szerepel, mint az egyik tiszta értelmi fogalom, amelynek segítségével az ember számot ad érzéki tapasztalatairól. Így vonatkozik mindenre, ami jelenség. Csakhogy az ember önmagáról nem csak érzéki tapasztalás útján szerez tudomást. Az értelemről és az észről, mint saját képességeinkről, egyfajta ‘belső önérzékelés’ (appercepció) útján tájékozódunk. (Akkor is tudatában vagyunk önmagunknak, ha nem látjuk a testrészeinket, nem halljuk lépteink zaját, nem érzünk fájdalmat.) Az embernek ez az oldala tehát nem jelenség, hanem ún. intelligibilis tárgy, ezért nem is vonatkoznak rá a jelenségvilág törvényei, tehát a kauzalitás törvénye sem.
Így azt lehet mondani, hogy az ember két világ polgára: egyrészt természeti (testi) lény, akit determinálnak a természet törvényei, másrészt szabadságra képes erkölcsi lény, aki önmagát determinálja cselekvésre, és felelős is cselekedeteiért. Kantnál az összefüggés a természetre vonatkozó ismeretek sajátos korlátjára mutat rá: az értelem csak azt ismerheti meg, ami van (Sein), volt vagy lesz. A Kell (Sollen) egy másfajta összefüggésre támaszkodik, a szükségesség egy másfajta nemét fejezi ki.
