A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A filozófiai és szakantropológiák viszonya

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
1261
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-30 Küldd tovább
  Letöltés

A filozófiai és szakantropológiák viszonya

1. ANTROPOLÓGIÁK

Az antropológia mint szakszó O. Casmann protestáns humanistánál jelenik meg először 1596-ban kiadott művében. Mint alapkifejezés a görög antrophosz (ember) terminusra vezethető vissza. Eredeti jelentése szerint tehát „emberről szóló tudomány”. Használata csak a XVIII.-XIX. Században vált általánossá, ekkor a biológiai antropológiát értették alatta. Számtalan területe között jelentős helyet foglal el a filozófiai antropológia, melynek kutatási eredményeire a szakantropológiák kifejezetten igényt tartanak. Analóg ez a viszony a szaktudományok és a filozófia általában vett viszonyával; a rész és az egész viszonyával állunk itt is szemben. Tekintettel arra, hogy az ember nem egyszerűen anatonómiailag preparált  csontváz vagy fiziológiailag működő organizmus, a filozófiai antropológia az egyetlen olyan kísérlet, amely az embert a maga ember mivoltában egészként ragadja meg. (Löwith-Arzenbacher) Bizonytalanság uralkodik egyelőre annak a kérdésnek a megválaszolásában: vajon a szociál- illetve a kulturális antropológia a filozófiainak részét vagy különálló egészet képezik, képeznek-e.

A paradigma olyan gondolkodás módszertani és megismerési-értelmezési minta, ami a tudományos magyarázatoknak logikai alapmodellt nyújt, amelynek összefüggésrendszere, következtetési eljárásai analógiás segítséget nyújtanak egy-egy probléma elemzéséhez, ábrázolásához, megmagyarázásához. E mintát az adott paradigma hívei általánosan érvényesnek tartanak és alkalmaznak az általuk vizsgált valóság értelmezéséhez és leírásához.

A különböző filozófiai antropológiáknak ez idáig nem sikerült olyan egységes és koherens paradigmát kidolgozni, amely az embert a maga totalitásában képes lenne eszmeileg modellizálni. Erre már a filozófiai antropológia voltaképpeni megalapítója Max Scheler is utalt 1928-ban írt „Az ember helye a Kozmoszban” című munkájában.

 

1. A TEOLÓGIAI ANTROPOLÓGIA

A keresztény antropológia lényegét tekintve teocentrikus; alapja a biblia és azon belül a Genezis könyve, ebben minden nagy keresztény felekezet gondolkodói egyetértenek. Isten maga a lét, a lét teljessége, értelemmel és akarattal bíró örökkévaló szellemi valóság; a világ Isten szabad és alkotó tevékenységének eredménye, az ember Isten teremtménye, akit saját képmására teremtett.

A keresztény antropológiában az ember legmélyebb titkában fedezzük fel Isten jelenlétét.

„Az ember Istentől származik, Istenben és Istenért él.” J. Maritian szerint: a humanizmus csak Isten és ember kapcsolatában teljesedhet ki és valósulhat meg.

A modern teológia ma már általában nem vitatja az evolúció tanának tudományosságát, az ember természeti származását. Ebben a szemléletváltozásban nagy szerepe volt Teilhard de Chardinnek, akinek elméletét az egyház eleinte gyanakvással fogadta. Fő törekvése az volt, hogy szintetizálja, „összebékítse” a teológiát és a természettudományt. Isten olyan világot teremtett amelynek célja és értelme van.

II. János Pál pápa 1996-ban kinyilvánította álláspontját a kérdés kapcsán. Ebben kijelentette: az ember állati származása a természettudományok által igazolt hipotézis, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lélek isteni eredetű. Az evolúció teológiai értelmezése végső soron teleologikus, az eredet és a cél az isteni terv részei; a fejlődés csak az isteni közreműködés révén valósulhat meg.

A lélek a teológia álláspontja szerint a természeti világ fejlődéséből nem vezethető le. A szellemi lélek Isten alkotása: halhatatlan, az emberbe „beleteremtve” megismételhetetlen.

Ugyanakkor a teológiát is foglalkoztatja a kérdés: van-e értelme az ember létezésének. A válasza erre a kérdésre: igen. Az ember transzcendens irányultságú lény. Csak az ember képes az igaz, a szép, és a jó befogadására, de ez – mint Bolberitz írja – posztulálja az Abszolútumot: „Az ember önmaga és tevékenysége transzcendentális feltételeként mindig valamiféle abszolútumot feltételez, aki az emberi lét végső, feltétlen, értelmes oka.

2. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ANTROPOLÓGIA

- Az idő birtokbavétele.

- A tér meghódítása rövidebb időt vett igénybe: hajózás, repülés, Internet…

- A rendszertan alapjai: Linné – Systema Naturae,1735: kreacionizmus és fixizmus jellemzi. Egyenes következménye a fajok állandóságának tétele: ”Annyi faj van, amennyit a végtelen Lény kezdetben teremtett.”

     A XIX. Század első felében nagy hatást gyakorolt G. Cuvier katasztrófaelmélete, amely részben J. Lamarck evolucionizmusát, részben az ekkor kibontakozó új tudomány, a geológia evolúcióra utaló állításait volt hivatott megcáfolni. A geológia klasszikus műve 1835-ben jelent meg Ch. Lyell angol geológus és antropológus tollából. Művében kimutatja azt, hogy a fosszíliák olyan lények maradványait tartalmazzák, amelyek ma már nem léteznek, illetve, hogy a földkéreg mélyebb rétegei nagyon primitív élet maradványait őrzik.

- Darwin: Fajok eredete – 1859. Az evolúció érvényes az ember kialakulására is. A fajokat változékonyság jellemzi. Az életben maradás legfontosabb feltétele az alkalmazkodás, a fajok és az egyedek viszonyát a létért való küzdelem jellemzi, s ennek egyenes következménye a természetes kiválasztódás.

- A darwini elmélet legfontosabb következménye: az ember elveszítette „különleges” helyét a természeti világban. Ha az univerzum életkorát 1 napnak vesszük, az ember az utolsó 10 másodpercben lépett a színre.

3. A FILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA

- Filozófia története = Antropológia története. A filozófiai antropológia a XVII. században kezdődik, de csak a XX. századra teljesedik ki, magától értetődően tekinti az embert legfőbb tárgyának, nem akarja leszűkíteni az ember vizsgálatát egy meghatározott diszciplína területére.

- A görög filozófia nem ismerte az ex nihilo teremtés gondolatát. Valamiféle isteni értelem káoszból kozmoszt teremtett. Az ember mint ennek a megformált természetnek a része részesedik az isteni értelemből – értelemmel bíró lény.

- Az athéni klasszikus filozófiát az etikai nézőpont határozta meg. Platón: az emberi lélek immateriális, szellemi eredetű és természetű – ez magyarázza értelmi tevékenységét. A lélek ebből fakadóan halhatatlan. Az ember természete szerint államalkotó lény (zoon politikón) ezért a legmagasabb rendű tudomány a politika tudomány, ehhez szorosan kapcsolódik, de ennek van alárendelve az etika.

- A tulajdonképpeni filozófiai antropológia alapjait a reneszánsz gondolkodás rakta le (XV-XVI. sz.) Az antik hagyományból két axiómát vett ál: 1. az ember természeti lény 2. az ember társadalmi lény. De emberfelfogása a) dezantropomorf, b) dezantropocentrikus.

- Descartes metafizikájában Platón antropológiájának dualista szemlélete éledt újjá és teljesedett ki. A legvégső szubsztancia mellett létezik még két másodlagos szubsztancia: res extensa és a res cogitans. Kettőjük (test és lélek) között nincs semmiféle közvetlen kapcsolat. Descartes koncepciója meghatározóan tematizálta az újkori és a modern filozófiai antropológiát, ami Kanttal kezdődik. 4 híres kérdése: 1. Mit lehet tudnom?(metafizika) 2. Mit kell tennem? (morál) 3. Mit szabad remélnem? (vallás) 4. Mi az ember? (antropológia) Az egészet antropológiának nevezhetnénk, mivel az első három kérdés az utolsóra vonatkozik. Az ember cselekedeteit nem az ösztönszerűség, hanem az ésszerűség irányítja, az etika alapkategóriái ily módon az akarat és a kötelesség.

- Az angolszász antropológiát általában kulturális, módszerét tekintve pedig funkcionális antropológiának definiálják, az irányzat erősen támaszkodik a régészet, a nyelvfilozófia, a pszichológia és az etnográfia eredményeire. Szemléletére lényeges hatást gyakorolt az angol-amerikai pozitivizmus. Az antropológia tárgykörét jelentősen leszűkítik, tehát végső soron nem tudják elkerülni a redukcionizmus veszélyeit. Álláspontjuk lényege, hogy a különböző kultúrák egyenrangúak, ezért jogosulatlan „primitív” illetve „magas” kultúráról beszélni. Malinowski: minden társadalom tökéletesen megérthető az ember alapvető szükségleteiből, illetve az arra adott kulturális válaszokból. 1. anyagcsere-ellátás 2.szaporodás-rokonság 3.testi kényelem-hajlék 4. biztonság-védelem 5. mozgás-tevékenységek 6. növekedés-oktatás 7. egészség-higiénia. Ez a funkcionalizmus biologizmuson alapszik, emiatt kell eltekintenie az emberiség társadalomtörténetétől.

- A francia antropológia lényege a szociologizmus, fő területei a szociológia és az etnológia; alapítója Durkheim, maradandó hatást gyakorolt a szociológia és az antropológia történetére. A társadalom önálló valóság, amely különbözik az anyagi és pszichikai valóságtól, ily módon a társadalom határozza meg az ember összes életfolyamatát. E koncepció követője Lévi Strauss, kinek elmélete a strukturális antropológia. Alaptézise: az egyes jelenségek csak egy adott összefüggésben, a rendszer egyéb elemeivel való kapcsolatukban vizsgálhatók és érthetők meg. Az ember egy adott társadalom (struktúra) „függvénye”. Az antropológia feladata az emberi szellem tudat alatti struktúráinak feltérképezése; kutatási célja pedig a „történelem nélküli társadalmak” vizsgálatában jelölhető meg.

- Scheler fő törekvése a Descartes – féle dualizmus meghaladása volt. Az ember a legmagasabb helyet foglalja el a „lények létráján”. A test és lélek dualizmusa véleménye szerint úgy oldható fel, ha az embert „lélektől megelevenített testként” fogjuk fel, az ember lényege pedig a szellem, az ember szellemi lény. Az emberi lényeg második ismérve: a világra nyitottság – az ember nincs a természeti korlátokba bezárva. A biológiai antropológia és az életfilozófia szintézisét kívánta megteremteni Scheler nyomdokain Gehlen (1940), aki abból a herderi tézisből indult ki, hogy az ember alapvetően fogyatékos lény, csak cselekvő lényként lehet életképes, de mint cselekvő – kultúrlény is egyben. Az ember fogyatékossága révén világra nyitott, kultúrát és rendet teremt maga körül, a természethez a technika révén viszonyul, verbális nyelvet használ, szimbólumokat alkot. Gehlen emberénél, a kulturált ember, az eredmény lesz a kiindulópont. Mindez végső soron az evolúció elutasításához vezet. A gehleni antropológia nagy érdeme, hogy messzemenően támaszkodott a szaktudományos antropológiák eredményeire, ám elemzéseiben a társadalmiság (termelés, munka, társas lét stb.) és a történetiség nem kapott megfelelő hangsúlyokat.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A társadalom struktúrájáról

A társadalom struktúrájáról   1. A TÁRSADALMI CSOPORTTAGOZÓDÁS Ugyanaz az  ember...

Close