A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


David Hume (1711-1776)

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
2480
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-24 Küldd tovább
  Letöltés

Volt azonban egy másik, összehasonlíthatatlanul jelentősebb kísérlet is a Locke által felvetett filozófiai problémák kezelésére. Ez fejeződik a valaha élt egyik legnagyobb filozófus, David Hume filozófiai koncepciójában.

Hume elég rövid úton rendezte el azt a kételyt, ami a külső dolgok (a ‘szubsztanciák’) létezésével kapcsolatban felmerült; méghozzá úgy, hogy elismerte a szkepticizmus igazát ebben a kérdésben. Bátran vállalta, hogy nincs biztosítékunk arra, hogy a dolgok valóban léteznek, vagy hogy érzékeink hűen tükrözik őket. Lehet, hogy a külső dolgok pontosan abban a formában léteznek, ahogy én látom őket, az is lehet, hogy léteznek, de nem abban a formában, ahogy én érzékelem őket, de az is lehet, hogy a külső dolgokra utaló ideák magának az elmének a hatóerejéből fakadnak. Csak akkor tisztázhatnánk, hogy a három lehetőség közül melyik ábrázolja helyesen a megismerés folyamatát, ha legalább egyszer az érzékeink közvetítése nélkül, a ‘maguk valójában’ állnánk szemben a jelenségekkel. De ez természetesen soha nem fordulhat elő. Ebben a vonatkozásban tehát a filozófiai okoskodás soha nem lehet képes a végső bizonyosságra.

Vegyük észre, hogy Hume megoldása szakít azzal az újkori filozófiára egyébként oly jellemző törekvésre, hogy a szkepticizmust a filozófiai okoskodás révén feltárt bizonyosság segítségével győzzük le. (Láttuk, hogy Descartes pontosan erre tett kísérletet.) A filozófia nem állít elő olyan bizonyosságot, amely a szkeptikust meghátrálásra késztethetné. Ezzel Hume itt valójában egy olyan motívumot emelt be az újkori filozófiai vitákba, amely korábban hiányzott belőlük. (Megoldása pedig messze előremutat a filozófiában, egészen a kései Wittgenstein filozófiájáig.) Hume ugyanis rákérdezett, hogy hol vannak a bizonyosság határai, a bizonyosságnak milyen formái és forrásai vannak, illetve mi az, ami felől filozófiai értelemben bizonyosságot nyerhetünk. Ennek nyomán pedig felfedezte, hogy a kételynek vannak értelmetlen, vagy inkább céltalan formái. (Ez Descartes-ban fel sem merült.) Hume ugyanis nem gondolta, hogy a filozófiai bizonyosság hiánya olyasmi, amin kétségbe kellene esnünk.

A kétely ugyanis nem legyőzhetetlen, csak éppen nem a filozófia lesz az, ami legyőzi, hanem a józan ész, vagyis az a tudás, amely a mindennapi életben segít eligazodni. Filozófiai értelemben lehetséges, hogy kételkedjünk a külső dolgok létezésében, de ez a kétely a józan ész számára értelmetlen. Elvégre akárhogy is vélekedünk a létezésükről, a mindennapos dolgok könyörtelenül ránk kényszerítik magukat. Az embernek, aki el akar boldogulni a világban, pontosan elegendő az a bizonyosság, amire a józan ész képes. Mindezt úgy is kifejezhetjük, hogy Hume szkeptikus volt ugyan, de az ő szkepticizmusa konstruktív. Nem győzi le a filozófiai kételyt, hanem inkább arra használja fel, hogy rámutasson a filozófiai okoskodás korlátaira, valamint hogy rámutasson a bizonyosság valós lehetőségeire.

Érdemes azt is leszögezni, hogy Hume a kételkedésnek sajátos, pozitív szerepet tulajdonított. Amikor az ember a kellő komolysággal átengedi magát a filozofikus okoskodásnak, akkor annak az lesz az eredménye, hogy elönti őt a kétely: minden bizonyosság elvész, minden képzet elveszíti a hitelességét. Amikor azonban az ember visszatér ebből az állapotból a köznapi életbe, akkor az ideák visszatérnek, és újra bizonyosságot nyernek. De ha visszakapjuk a bizonyosságot a józan észtől, akkor vajon mi értelme volt ennek az intellektuális utazásnak? Nos az, hogy ha végigjárjuk a kétely útját, akkor nem tér vissza minden képzetünk. Csak azok térnek vissza, amelyekre a józan észnek tényleg szüksége van. A kétely révén tehát megtisztítjuk az elménket a zavaros eszméktől és az oktalan előítéletektől. Ezzel pedig éppen azt segítjük elő, hogy a józan ész jobban érvényesüljön.

Ami a megismerési folyamat magyarázatát illeti, Hume filozófiájának alapszerkezete nagyon hasonlít Locke koncepciójára. A megismerés első lépése az érzékelés (perception), ennek nyomán keletkeznek bennünk benyomások (impressions). A benyomások leképeződései a tudat tartalmaként kialakuló ideák. A fogalomalkotás és a tudományos megismerés magyarázatát illetően is sok az átfedés a két legnagyobb empirista között. Hasonlóan Locke-hoz, Hume is azt gondolta, hogy az általános fogalmak, illetve ismeretek úgy jönnek létre, hogy az egyedi dolgokra vonatkozó ideáinkat (asszociáció révén) összekapcsoljuk. Tehát egyfajta indukció révén teszünk szert általános ismeretekre az érzékelt dolgokról. Az ezen a módon létrejött ismereteket Hume tényigazságoknak nevezte.

Hume szkepticizmusa a tényigazságokkal kapcsolatos ismereteinket sajátos színben tünteti fel. Hume ugyanis felfigyelt arra, hogy az indukció nem képes teljes bizonyossággal felruházni egyetlen tételt sem. Az induktív általánosítás ugyanis mindig véges számú tapasztalat (például megfigyelés) összegzése révén áll elő. Csak arról adhat számot, hogy mi következik az eddigi tapasztalatokból, arra nem adhat biztosítékot, hogy a jövendő tapasztalatok is igazodnak majd az általánossághoz. Az induktív általánosítás a jövőben várhat tapasztalatokra vonatkozóan csak egy bizonyos valószínűségi értékkel (bár alkalmanként igen nagy valószínűségi értékkel) ruházza fel az ítéleteinket. (Az, hogy eddigi tapasztalataink szerint minden reggel felkelt a nap, nem teszi egészen biztossá, hogy ez holnap is így fog történni: pusztán egy ésszerű várakozást, egy nagyon erős valószínűségi ítéletet alapoz meg.)

Hasonlóképpen módosuláson mennek át Hume-nál a kauzális kapcsolatok jellegére vonatkozó elképzeléseink. Annak fényében, amit a kétely erejéről megtudtunk, már azt sem mondhatjuk, hogy képesek lennénk megkérdőjelezhetetlen kauzális kapcsolatot felmutatni a jelenségek között. Csak azt mondhatjuk, hogy eddigi tapasztalataink szerint két jelenség mindig együtt járt („valahányszor felhevítettük a vizet, száz foknál mindig forrni kezdett”). Amikor ok-okozati kapcsolatot állítunk fel közöttük, valójában asszociáció révén teremtünk közöttük kapcsolatot. Az, hogy ez az együttjárás annak a jele, hogy a két jelenség kauzális kapcsolatban áll egymással, pusztán csak a tapasztalat által valószínűsített hit, amit a megszokás táplál.

Mindebből az következik, hogy a természettudományos ismeretek (a tényigazságok) területén (logikai értelemben) sohasem tehetünk szert teljes bizonyosságra. A tudományos tételek legfeljebb ugyanazt a bizonyosságot élvezhetik csak, amit a józan ész által diktált tételek. (Ez jelentős eltérés Descartes-hoz képest, aki követőivel együtt azt gondolta, hogy a tudományos módszerek olyan bizonyosságot hordoznak magukban, amit a köznapi tapasztalat nem nyújthat.)

A későbbiekre is tekintettel érdemes leszögezni, hogy Hume nem állította, hogy minden ismeretünk osztozik a tényigazságok jellegzetességeiben. Rámutatott az ismeretek egy másik csoportjára is: az észigazságokra. Ezek jellegzetes példái a matematikai ítéletek. Ezek esetében lehetséges a teljes bizonyosság, mert itt elvonatkoztatunk a tapasztalat tartalmától. Itt annak a közegében mozgunk, ami a fogalmakat jellemzi (nem az egyes háromszögeket vizsgáljuk, hanem a háromszög fogalmi adottságait tisztázzuk). Ezeknél nem kell számolnunk azzal, hogy a későbbi tapasztalat megcáfolja az eddigieket (mondjuk hogy az eddigi háromszögekre mind igaz volt a Pitagorász-tétel, de egyszer csak találkozunk egy olyannal, amelyre nem igaz). Mint majd látjuk, Kantnál később kiváltképpen jelentőssé válik az a kérdés, hogy fenntartható-e az észigazságok és a tényigazságok efféle megkülönböztetése.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Racionalizmus

A racionalizmus többjelentésű fogalom. Jelent egyrészt egy olyan beállítódást, amely...

Close