Az újkori filozófia születési körülményei: a skolasztika válsága

Az újkori filozófia a középkoriból nőtt ki. Ezért szólnunk kell néhány szót a középkori gondolkodás sajátosságairól, elvégre a középkori filozófia néhány vonatkozása határozta meg az újkori filozófia születési körülményeit.

Közismert, hogy a középkori gondolkodást igen mélyen hatotta át a keresztény szellemiség. A keresztény vallás bizonyos sajátosságai meghatározóak a középkori tudományos és filozófiai gondolkodás szempontjából: például az, hogy a kereszténység a ‘könyv vallásai’ közé tartozik, valamint az, hogy ‘teológiai vallás.’ A kereszténység mindkét tekintetben élesen elválik az ókori görög és római vallástól (a zsidó vallástól persze nem). A római és a görög vallás élete rítusok és kegyhelyek körül forgott, és a teológiai szempontoknak nem volt túl nagy jelentősége bennük.

A kereszténység viszont egy írott tanítás körül szerveződik, amelyből a hívők hittételeket és parancsolatokat sajátítanak el. Az írott üzenet pontos megértésén nem kevesebb, mint a hívő üdvössége múlik. Üdvözülni csak az olyan hit révén lehet, amely az igaz tanításon alapul. Ezért létfontosságú az igaz hit leválasztása a tévtanok különböző változatairól (az eretnekségekről). Ez felértékeli a teológiai szempontokat, és hallatlanul szenvedélyessé teszi a teológiai vitákat.

A filozófia éppen a teológiai viták révén integrálódott a középkor szellemi univerzumába. (Ebben a krisztológiai vitáknak különösen nagy szerepe volt. Ezek arról szóltak, hogy Jézus Isten volt vagy ember, netán egyszerre mindkettő.) A középkori gondolkodásban a filozófia sokáig azért volt képes megőrizni a pozícióját, mert azt gondolták róla, kell a Szentírás helyes értelmezéséhez (például ezzel érvelt Ágoston is). A teológiai vitákba ívódott bele a görög metafizika és logika.

Egy másik fontos összefüggés tárul fel, ha arra figyelünk, hogy a középkori gondolkodást erősen meghatározta az írott hagyomány erejébe vetett hit: a nagy igazságok már megvannak, sőt, le is vannak írva (a Szentírásban), csak arra kell figyelni, hogy ne értsük őket félre, hogy hitelesen tárjuk fel őket a forrásokból. Ez a szemléletmód a filozófiára is nagy hatással volt. A filozófiai elemzések is abból indultak ki, hogy a feladat nem új filozófiai igazságok felfedezése, hanem a rendelkezésre álló, az antik nagyságok által kifejtett filozófia pontos értelmezése. Ez érthetővé teszi, hogy a középkori filozófiára miért nem jellemző az új és eredeti koncepciók megfogalmazása. A középkori metafizika szinte minden vonatkozásban megmarad az antik görög metafizika keretei között. A kommentár az egyik legjellegzetesebb filozófiai műfaj.

A középkorban tehát a filozófiai kérdezés minden korábbinál szorosabb összefüggésbe került a teológiával. A metafizikai igazságok forrását is az Szentírás jelentette: a világ, az ember és Isten mibenlétét illető igazságot is a Szentírás tartalmazta. A filozófiának csak értelmeznie, megvilágítania kell azt, amit a Szentírás már kimondott. Ennek fontos következményei lettek a gyakorlati filozófia pozícióját illetően is. Bár a középkorban a gyakorlati filozófiai kérdés állt a filozófia középpontjában, ám egy teológiai fogalomra, az üdvösségre lett ráirányítva. A megismerés és a megértés az üdvösség problémájának lett alárendelve.

A középkori filozófusok persze nem mindig ugyanazt igyekeztek a teológia szolgálatába állítani az antik filozófia hagyatékából. A korai keresztény bölcselet, ‘egyházatyák bölcselete’ (vagyis a patrisztika) főleg a platóni filozófiára támaszkodott, ha filozófia érvekre volt szüksége. A később (az első ezredforduló táján) kialakuló, nyugati keresztény iskolafilozófia, a skolasztika viszont már inkább arisztotelészi alapokon állt. A legnagyobb skolasztikus filozófus, Aquinói Tamás nézeteit például meghatározza az a meggyőződés, hogy Arisztotelész és a Szentírás fedésbe hozható egymással. Ennek a gondolkodásnak a válsága szülte az újkori filozófiát.

A forradalmi változást a természettudományok szerepének változása (növekedése) eredményezte. A skolasztika válsága sokáig nem rendítette meg alapjaiban filozófia egyéb területeit: a tudományfilozófia és a természetfilozófia a középkorban marginális jelentőségű volt. A forradalom egy olyan területen kezdődött, amelynek sokáig meglehetősen kevés figyelmet szenteltek. Ezért hagyták a változások sokáig meglehetősen érintetlenül a gyakorlati filozófiát (még Locke is meghatározó szerepet szánt Istennek gyakorlati filozófiájában). Az újkori filozófia alapjai voltaképpen a gyakorlati filozófia szempontjaira tekintett nélkül alakultak ki. A viták súlypontja először a természetfilozófiára, aztán a metafizikára esett. A tét hosszú ideig egy olyan metafizika kidolgozása volt, amely az új természettudomány filozófiai alapjait képes tisztázni. Amikor aztán a gyakorlati filozófiát próbálják hozzáigazítani az újkori filozófiához, az (mint majd látjuk) különféle nehézségeket okozott.